Epilógus

Három hónap telet el Zuhatag megtámadása óta. Az eltelt idő alatt falum ninja és civil lakossága igyekezett, minél jobban rendbe hozni az otthonát. A támadók alapos munkát végeztek. A falu külső öt kerülete jószerivel a földdel vált egyenlővé. A legbelső kerület – ami magába foglalta a falu vezetőjének rezidenciáját is, és ahol életét vesztette édesanyám és két öcsém – is hasonló sorsa jutott. Nagy volt a pusztítás a három középső kerületben is, de itt legalább maradtak egyben épületek és házak, amiket rendbe lehetet hozni.

Zuhatag lakosságának száma is alaposan megfogyatkozott. Az öt Kage terve sikeresnek volt mondható, mert ha nem cselekedték volna meg azt, amit megtettek, ninja falunk semmivé vált volna. A lakosságnak még így is több mint a kétharmada meghalt. A ninják közül meg csak az eredeti létszám egyötöde maradt életben.

Nagy csapás volt ez a falunak, de Örvényországnak is. Jó pár évnek kell majd eltelnie, és új generációknak felnőnie, hogy a falunk visszanyerje régi erejét. Reméltem, hogy ez egy nap be fog majdan következni, főleg, hogy a háború immáron véget ért!

A Kagék és kíséretük – valamilyen elképesztően óriási csoda folytán – kisebb sérülésekkel ugyan, de épségben hazaértek saját shinobi falvaikba. Ott aztán késlekedés nélkül intézkedni kezdtek, hogy minél előbb eljöjjön a várva várt béke. A fronton harcoló csapatokat késlekedés nélkül hazahívták, ezzel vetve véget a csatározásoknak. Hivatalosan két hónapja ért véget a tíz éve tartó, nagy veszteségeket okozó harmadik ninja háború. Mindenki hitt abban, hogy a béke tartós lesz, ez azért is volt fontos, mert mind az öt nagy shinobi nemzet és a kisebbek is sok veszteséget könyvelhettek el az évek során.

A háborút kirobbantó titkos szervezetről és vezetőinek kilétéről, továbbra sem volt semmi információ. Mindösszesen annyit lehetet biztosan tudni, valakiknek igencsak az volt az érdeke, hogy a shinobi falvak egymás ellen forduljanak, valamint kitörjön, illetve sokáig tartson a háború, és ezt kihasználva akarták megvalósítani ördögi terveiket. Szerencsére megvalósítani nem sikerült nekik, mert a Kagék megegyeztek a békekötésben, és épségben haza is tértek, hogy életbe léptessék azt. Csak remélni lehetet, nem lesz több lehetőségük arra, hogy tervüket valóra váltsák egy nap, és nem lesz esélyük újabb háborút kirobbantani…

x x x

Mialatt a háború befejeződött, és azzal egy időben életbe lépett a békeszerződés is, nekem a családom elvesztését kellett meggyászolnom. Édesanyám és öccseim a szemem láttára haltak meg, az ő haláluk mázsás súlyként nehezedett rám. Az első napokban állandóan magam előtt láttam, amint a tűz elevenen emésztette el őket. Az éjszakák sem voltak jobbak, mert akkor rémálmaimban éltem újra és újra a borzalmas emléket.

Édesapám jelenléte segíthetett volna átvészelni anya és az ikrek halálát, de nem volt olyan szerencsém. A támadás éjszakáját követően kerestem aput, de sehol sem találtam. Két napig semmi hír sem volt róla, akkor viszont a legrosszabb vált valóra. Édesapám csata közben lelte halálát, hasonlóan anyához és a fiúkhoz. Vele és a csapatával egy robbanást követő, az utcán – ahol éppen harcoltak – végig söprő tűzvihar végzett.

Nehezen tudtam feldolgozni, hogy szinte egy nap leforgása alatt elveszítettem a teljes családomat, szüleimet és testvéreimet. A háború tíz éve alatt átéltem rokonaim, barátaim, csapattársaim, ismerőseim halálát. Szerencsésnek mondhattam magamat, hogy a közvetlen családomból mindenki életben maradt a háború szörnyű évei alatt, és ezt követően egyetlen éjszaka leforgása alatt mind a négyen eltávoztak. Shinobiként fel voltunk készülve arra, hogy valamelyikünk meghalhat, és főként igaz volt ez a háború alatt. Boldog voltam, amikor Minato elmondta, hogy véget fog érni a hadiállapot. Örültem, hogy a családom teljes létszámban túlélte a harcokat. Emiatt is volt nehéz feldolgozni, hogy jószerivel a háború legvégén, az utolsó napokban hunytak el mindannyian.

Segített elviselni a gyászt, hogy ez első hetekben minden időm le volt kötve, mivel részt kellett vállalnom Zuhatag újjáépítésében. Az állandó elfoglaltság, a másokon való segítés – akik hozzám hasonlóan elveszítették szeretteiket, családjukat –, majd a második hónap végétől készülés az új feladatomra, valamennyire enyhítette fájdalmamat. Az új munkaköröm miatt – mint azt Minato korábban kitalálta – Konohába fogok költözni, a Tűzország ninja falujába akkreditált nagykövet munkatársaként.

Vártam, hogy elteljen a hátralévő négy hét, mert így újra láthatom majd a férfit, akit szeretek, és az ő jelenléte talán segíti csökkenteni a bánatomat. Reménykedtem, hogy Konohában Minato mellett sikerülni fog új életet kezdeni. Az idő és a távolság talán megnyugvást hozhat majd számomra…

x x x

Az elmúlt három hónap eseményeinek végiggondolása után sóhajtottam egy nagyot, amint a Zuhatag feletti sziklán elhelyezkedő Megemlékezés Köve előtt álltam. A kőre a csatákban meghalt hősök nevei voltak felvésve, közöttük a szüleimé, és a testvéreimé is. Közelebb lépve az emlékműhöz elköszönésképpen kezemmel végig simítottam családom nevein. Nem csak tőlük, de szülőfalumtól, és eddigi életemtől is búcsúztam. Tudtam bárhová is fogok menni, bármit is tartogat számomra a sors, ők négyen lélekben mindig velem lesznek.

Leguggoltam az emlékmű előtt, hogy a már ott lévő többi mécses közé elhelyeztem a sajátomat is. Felállva hátráltam néhány lépést, majd elbúcsúzásként meghajoltam. Elfordulva a kőtől lassú léptekkel indultam vissza Zuhatagba, a faluba vezető kacskaringós ösvényen. Távolodva az emlékműtől éreztem, hogy nem csak a kőt hagyom magam mögött, de a régi életemet is. Érzékeltem, hogy minden egyes lépéssel, ami levezetett a szikláról, könnyebbé vált a lelkem, és utam nem csak Zuhatagba vezetett, hanem egy reményteljes új életbe…

V É G E

Folytatása következik:

Vörösőrvény és Konoha Sárga Villanása

Esküvő több felvonásban