E Z Ü S T M I L L E N N I U M
Rohanok végig a Holdpalota folyosóin, kezemben az Ezüstkristállyal. Az ellenség már elfoglalta a királyváros nagy részét, az embereket megölve. A katonáink többsége a támadás első hullámában elesett. Sailor Pluto, Neptun és Uranus az első vonalban küzdenek, Merkur, Mars, Jupiter és Venus a palota védelmére összpontosít. A senshik mindent megtesznek, hogy feltartóztassák a szörnyeket, de tudom, egyetlen esélyünk a Dark Kingdom ellen a kristály bevetése. De ha ezt megteszem, nem élem túl a mai napot, viszont ezzel esélyt adhatok a lányomnak, a senshiknek és a Hold népének a túlélésre.
Kiérek a palota kertjébe, ekkor egy borzalmas robbanás rázza meg a kastélyt. A detonáció engem a földre taszít, beborítva törmelékkel. Nagy nehezen felállok, hátra fordulva, a szemem láttára kártyavárként omlik össze a Holdpalota.
Fájdalomhullám járja végig az egész testem és lelkem, ez az érzés csak egyet jelenthet, harcosaink halottak. Plutoék nem élték túl Metáliával és a szörnyekkel való összecsapást. Ekkor villámként újabb fájdalom hasít belém. A lányom senshijei is odavesztek Beryl, és az egy hatalmas démonná egyesült hét szörny kezei által.
Újabb és újabb robbanások hallatszanak, az eget villanások tarkítják, ahogy az ellenség egyre erősödő támadásokat indít a város ellen. A fájdalom tovább erősödik bennem, tudom, a szörnyek egyre több embert ölnek meg. Ha meg akarom menteni a kevés számú még életben maradt túlélőt, gyorsan kell cselekednem.
Tovább indulok. Érzem erősödni Beryl gonosz erejét. Éppen elérném, amikor egy kétségbeesett sikítást hallok, felismerem benne lányom, Serenity hangját. Nem törődve semmivel rohanok a hang irányába, de már későn érkeztem. Elszörnyedek az elém táruló látványtól. Serenity, és a vőlegénye Endymion herceg holtan hevernek egymás mellett, a Holdpalota egyik belső parkjában. Felettük Beryl lebeg, s közben önelégülten kacag a két fiatal holtteste felett. Ez semmi kétséget sem hagy számomra, ő okozta a halálukat.
Megtörten állok az egykori kert közepén. Arcomon könnyek peregnek végig. Minden, ami fontos volt az életemben, kevesebb, mint egy óra alatt semmivé foszlott. Lányom, harcosaim, a népem nincs többé. A birodalmam romokban hever. Ellenségeim már majdnem teljes diadalt arattak a Holdbéli Ezüst Millennium Királyság felett, csak én állok a végső győzelem és az Ezüstkristály megszerzése között.
Magasra emelem az Ezüstkristályt, hogy bevessem a teljes hatalmát. Elpusztítani ugyan nem tudom a Sötétség Birodalmát, de ahhoz van még erőm, hogy bezárjam őket a legmélyebb dimenzióba tízezer évre. Ezzel a lépéssel meg tudom menteni legalább a Földet, és a bolygó lakóit. Ha letelik az idő, a szörnyek újból kiszabadulnak, de nem lesznek erejük és hatalmuk teljében. Ugyanakkor gondoskodok róla, hogy legyenek, akik szembe fognak majd velük szállni, végleg elpusztítva őket. Ez a feladat a lányomra, a vőlegényére és a senshikre vár majd, mikor a jövőben újjá fognak születni, a távoli jövőben.
Az Ezüstkristály, ahogy kimondom a megfelelő szavakat, végre is hatja a kérésemet. Az összes energiám a kristályba áramlik. Fényesen felragyog. Az ezüstös fény az egész Holdat körül öleli. A két ördögi királynőt és szörnyeit bezárva a legmélyebb dimenzióba tízezer évre, leányomnak és társainak egy eljövendő új életet biztosítva a Földön, a jövőben.
A fény lassan kialszik. Az Ezüstkristály hét részre esik szét, a Szivárványkristályokká. A hét kristály magába zárja a hét démont, majd a szivárvány színeiben ragyogó fénycsóvaként eltűnnek a Föld légterében.
Teljesítve feladatom, a Hold felszínére hanyatlok. Érzékelem, ahogy az életenergiám lassan elszivárog a testemből. Tudom már nincs sok hátra az életemből. Képek jelennek meg a szemem előtt. Látom, ahogy életem jelentősebb pillanatai, a fény sebességével peregnek le előttem…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
