De nem mindenkinek ünnep ez a nap. Számomra a pokollal egyenlő, mert ahogy az elmúl négy évben mindig, amíg mások ünnepelnek, én gyászolók. Azon a pokoli napon meghalt az az ember, akit az életemnél is jobban szerettem, életem egyetlen szerelme, Hermione. Az azóta eltelt öt év alatt, sem tudtam elfeledni. Minden egyes nap fájdalmas volt nélküle, de ezen a júniusi napon, míg a többiek ünnepelnek, én a poklok-poklát élem mindig újra. Felrémlik előttem mindig annak a napnak az emléke.

Látom, ahogy Lucius Malfoy kimondja Hermionéra az Adava Kedavrát, és ő hangtalanul holtan roskad a földre, abban a pillanatban az én éltem is véget ért akkor. Meg akartam bosszulni a halálát, de a csata sűrűjében nem tudtam elérni Malfoyt. Valaki megelőzött.

Még most sem tudom elhinni, aki megölte Hermione gyilkosát, az nem volt más, mint egy másik Halálfaló, Malfoy fia, Draco. Ő mondta ki a saját apjára a halálos átkot, és onnan kezdve a mi oldalunkon harcolt tovább, azon szörnyű napon, míg Harry nem végzett Voldemorttal, és a Halálfalók látva vezérük halálát, el nem menekültek.

Csak később tudtam meg, hogy Draco titokban szerelmes volt Hemionéba. A roxforti éveink alatt, azért viselkedett végi undokul és gonoszan velem és Harryvel, mert féltékeny volt ránk. Mi mindig Hermione közelében lehettünk, de ő még csak igazából rá sem nézhetett, szóba sem állhatott vele, mert Hermione sárvérű ő meg aranyvérű volt. Azért is viselkedett olyan bántóan vele, mert máshogy nem tudta felkelteni a figyelmét. De abban pillanatban, látva, hogy Lucius megöli Hermionét csak azért, hogy a fia még csak titokban se imádjon egy sárvérűt,  valami eltörött a lelkében, ami arra késztette, hogy bosszút álljon a szeretett nő gyilkosán, után pedig velünk együtt harcoljon tovább, a jó oldalon.

Az események ilyen fordulatát, még a mai napig sem tudtam igazán feldolgozni. Valahol bánt, hogy nem én álltam bosszút a szerelmem haláláért, hanem az a személy, aki hét éven át sokszor megalázta, és gonoszan bánt vele.

Most is, mint mindig, míg mások ünnepelnek én itt állók Hermione sírjánál, és visszaemlékszem a boldog roxforti évekre, amikor még együtt voltunk, amikor még boldog voltam, és amikor még nem volt a lelkem halott.