|
16. Zuhatagban
2009.01.05. 08:25
16. fejezet
Zuhatagban
Húsz nappal az után, hogy Rasha, Mina és Aiko társaságában elhagytam Örvényország ninja faluját – a zuhatagok között rejtőző falut –, mert a konohai követséget a béketárgyalások színhelyére kellett vezetnem a csapatommal, végre hazaértem. Megkönnyebbültem, mert a levél falu követeit, többé–kevésbé egyben Zuhatagban voltak. Sajnos örömömbe, üröm is vegyült. Csapattársaim nélkül kellett hazaérnem. Reméltem, hogy minden baj, veszély, és sebesülés ellenére életben vannak, ezen kívánságom természetesen a konohaiak harmadik társára is érvényes volt.
Belépve a falu nagykapuján, rögtön két örvény ninja sietett elénk. Teketóriázás nélkül a tárgyra is tértek.
– Uzumaki Kushina! – fordultak egyből hozzám. – Uraim – fordult a jounin Minatohoz és Kakashihoz – üdvözlünk mindhármatokat Zuhatagban. Nevem Rio Saji, a falu vezetője engem jelölt ki, hogy a kísérőtök legyek, mialatt nálunk tartózkodtok.
– Hatake Kakashi – mutatta be az ezüsthajú fiút, a szőke férfi, majd saját magát is. – Én Nemikaze Minato vagyok. A levelek között rejtőző falu engem bízott meg, hogy képviseljem Konoha no Kugaret a tárgyalásokon. Kérlek Rio-sama tájékoztass a jelenlegi helyzetről. A másik öt nemzet képviselői már itt vannak?
– Most, hogy megérkeztettek, már csak Suna ninjái hiányoznak, a másik három nagy shinobi nemzet küldöttsége az elmúlt négy napban ért ide – válaszolta a Minatoval egy magas, fekete hajú jounin. – Mindenek előtt viszont elkísérnélek téged, valamint a társadat a szállásotokra, és ott részletesen elmondok mindent.
– Rendben – egyezett bele Minato. Rio Saji nem is vesztegetve az időt elindult a főutcán, nyomában a két konohaival.
Követni szándékoztam őket, mivel beszélni akartam a örvény ninja társammal, hogy megkérjem, küldjenek segélycsapatokat, hátramaradt, veszélyben lévő csapatomért. Elhatározásomat nem tudtam megtenni, mert ekkor a másik örvény ninja, jelezte álljak meg. Félrefordulva, kérdően néztem rá.
– Uzumaki-san, Kuchai-sama beszélni kíván veled – mondta a fekete hajú, középkorú nő, akiben édesanyám egyik közeli munkatársát, és Kuchai egyik tanácsadóját, Youi Rikat ismertem fel. – Gyere velem!
– De mi lesz a... – akartam kezdeni, de Rika közészólt.
– Kushina jó munkát végeztél, hogy időben idekísérted a konohai küldötteket, de most már bízd őket Riora. Nekik fontos megbeszélni valójuk van, neked meg a vezetővel – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
– Értettem – feleltem az elhangzó utasításra, majd búcsúzásként odaköszöntem a két levél ninjának: – Viszlát Minato! Viszlát Kakashi!
– Minden jót, Kushina – mondta, és közben biccentett elköszönésként a kamasz fiú.
– Remélem, még találkozunk, és körbe tudsz majd vezetni a faluban – vetette oda búcsúként, huncutul vigyorogva Minato, mialatt első találkozásunkra célzott, mikor is eltévedt, és tőlem kért segítséget.
– Persze – válaszoltam a férfinek, majd Minato és Kakashi, Riot követte, folytatta a már megkezdett útjukat. Rika taraságában jómagam meg falu központja felé indultunk, hogy jelentést tegyek, illetve segítséget kérjek bajban lévő társaimnak.
* * *
Fél órával hazaérkeztem után, már is a Kuchai Daisuke előtt álltam, és jelentést tettem a sikeresnek mondható küldetésemről. Beszámoltam Zuhatagból való elindulásunkat követő eseményekről, majd rátértem a számomra legfontosabb témára.
– Kuchai-sama szeretnélek megkérni, hogy ha lehet, minél előbb küldjél ki csapatokat sérült társaimért? – kértem reménykedően a falu vezetőjére.
– Sajnálom Kushina, de nem tudok nélkülözni jelenleg csapatokat – mondta szomorú hangon Kuchai. – A legfontosabb most az, hogy biztosítsuk tárgyalásokat. Az összes rendelkezésre álló ninja ezen dolgozik, vagy a határainkat védi.
– De, az nem lehet, hogy... – kezdtem lassan kétségbeesni, hogy mikor megígértem Mináéknak küldök hazaérve a részükre segítséget, most még sem bírom betartani.
– Nyugodj meg, Kushina – mondta a férfi. – Csapatokat nem tudok küldeni, de van négy fiatal chunin, akiket a rendelkezésedre bírok bocsátani.
– Köszönöm – néztem hálásan a középkorú vezetőre. – Ki azok?
– Kettő közülük természetesen medinin, Han Akira és Yoshi Haruna. Ők, fiatal korúk ellenére kiváló gyógyítók, A másik kettőt, meg nagyon jól ismered – felelte Kuchai–sama, de abból, ahogy komoly arccal, de vidám csillogó szemekkel pillantott rám, valami gyanúsat kezdtem érezni. Már előre tartottam attól, hogy kiket akaszt a nyakamba. – A nevük Uzumaki Takuda, illetve Uzumaki Takuma.
Köpni, nyelni sem tudta, mikor a férfi közölte fapofát vágva, hogy éppen azt a két elviselhetetlen kölyköt varrta a nyakamba. Az én drága, tizenöt éves, egypetéjű ikeröcsikéimet! Jó azt aláírom, hogy mindketten nagyon tehetségesek, és kiváló fiatal ninják, csak az a bökkenő, hogy ha hárman egy helyen vagyunk, akkor ott általában kőkövön nem maradt. Ezen aggodalmamnak hangot is adtam.
– Tényleg biztos vagy benne, hogy ők a megfelelőek erre a feladatra? – érdeklődtem finoman a faluvezetőtől.
– Tudom, mire célzol. Az öccseiddel sokszor hajba szoktál kapni, de nincs más választásunk, csak az ők állnak a rendelkezésedre – válaszolta a Kuchai Daisuke. – A két medininnek ez a küldetés jó gyakorlat lesz, és úgyis valami hasonló feladatot akartam nekik adni, mielőtt a harcszíntérre küldöm őket. Az ikrek meg szabadok, mert a vezetőjük, illetőleg a csapatuk harmadik tagja a kórházban lábadoznak a sérüléseikből. Így számunkra jól jött, hogy ráérnek.
– Rendben – feleltem beletörődötten a dolgokba, hiszen bármennyire is fel tudják időként húzni az agyamat, annyira szeretem is őket, és vitathatatlan, hogy képességeiket tekintve alkalmasak a küldetésre.
– Akkor ezt megbeszéltük – mondta Kuchai, majd még hozzátett: – Sok sikert a küldetéshez. Hozd haza mindenkit.
– Abban biztos lehetsz – feleltem eltökélten, mert elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad véghez, viszem a rám bízott küldetést!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
