Belépek az ajtón. Merengve nézek szét a szobában. Ez lesz a gyerekszoba. Magamban már réges-régen eldöntöttem, hogyan fogom berendezni ezt a szobát. Már tizenkét évesen tudtam, hogyan fog kinézni, pedig akkor még elképzelésem sem volt, ki lesz a férjem, és milyen lesz az életem az iskola után. El sem tudom hinni, hogy éppen most rendezzük be – négy hónappal az esküvőnk után – az új otthonunkat, különösen ezt a szobát.

Az ablak mellett lévő sarokba fog kerülni a bölcső, mellé egy szekrény a játékoknak, amit még a nagymamámtól örököltem. Az ablak alá egy hintaszék lesz elhelyezve. Leány koromban, mindig is azt képzeltem el, hogy karomban a gyermekemmel ülök egy hintaszékben, miközben kifelé nézve a nyitott ablakon, gyönyörködöm a tájban.

Zajt hallok. Odalépek az ablakhoz. Hát ez nem lehet igaz! Már megint nem bírnak magukkal! James és Sirius már megint kitaláltak valamit. Remus kacagva nézi, Peter pedig csendesen mosolyogva. Úgy viselkednek, mintha még mindig kamaszok volnának, pont úgy mint Roxfortos korukban. Azon szórakoznak melyikük tudja magasabbra emelni a nappaliba szánt könyves szekrényeket, a könyvekkel együtt. Persze mondanom sem kell a nagy igyekezetben James, leejtette az egészet, melynek az lett a következménye, hogy a szekrények összetörtek és a könyvek szanaszét szóródtak az udvaron. James, mintha csak megérezte volna, hogy nézem, feltekint az ablakra. Majd elvigyorodik és integet nekem, ahelyett, hogy szégyellené magát a gyerekes viselkedéséért. Hát igen, ilyen az én imádott férjem, a köztiszteletben álló auror. De a barátai sem különbek. Amint meglátják, hogy James kinek integet, ők is bekapcsolódnak az integetésbe. Már régen feladtam a reményt, hogy valaha is benő a négyesnek a feje lágya. Ezek soha sem fognak megváltozni!

Mosolyogva fordulok el az ablaktól. Persze, mire is számíthattam volna, mikor James meghívta a másik három Tekergőt. Én naivan arra gondoltam, hogy segíteni fognak beköltözni az új házunkba. Természetesen megint tévedtem. Az egész csak arra ment ki, hogy a négy Tekergő felelevenítse a tinédzser korukat, és mulassanak egy jót. Igazából nem is tudok rájuk haragudni, főleg ma, egy ilyen szép napon.

Visszaemlékszem a Roxfortos évekre. Ki gondolta volna, hogy huszonkét évesen, az Akadémia elvégzése után egy évvel férjhez megyek James Potterhez. Senki. Még én sem. Ha valaki ezt mondta volna, csak nevettem volna egy jót a viccen. Elvégre nem is voltunk valami nagy barátságban a fiúkkal akkoriban, annak ellenére, hogy mind az öten Griffendélesek voltunk.

Én egy évfolyammal a fiúk alatt jártam. Nekem nem volt sok barátom, jobban mondva csak két barátom volt. Elisabeth Perkins, a Hugrabugból és Perselus Piton, a Mardekárból. Elisabeth-tel egy idősek voltunk és már a Roxfort Expresszen összebarátkoztunk. Először bántuk, hogy másik házba kerültünk, de még ez sem tudott közénk állni. A barátságunk mind a mai napig kitartott. Olyannyira, hogy ő volt a tanúm és a nyoszolyólányom négy hónapja az esküvőmön.

Perselusszal már más volt a helyzet. Ő egy évvel idősebb volt nálam és Mardekáros. Így visszagondolva nem is tudom mikor kezdődött, és hogyan alakult ki a barátságunk. A lényeg az, hogy harmadikos koromra, már ő volt a másik legjobb barátom. Neki én voltam az egyetlen. Mindig magányos volt. A magányán, csak az én barátságom tudott valamelyest enyhíteni. Igaz, hogy a barátságunkat titokban tartottuk. Én először nem akartam titkolni, de ő elmagyarázta, hogy ha kiderülne, hogy egy mugli származású boszorkánnyal barátkozik, akkor abból baja származhatna, különösen úgy, hogy ő a Mardekárba tartozott. Én soha nem szerettem a hazugságokat és a titkolódzást, de ebben az esetben beláttam, hogy a barátom érdekében titkolni kell a barátságunkat.

Ezért is volt, hogy akkoriban nem volt valami jó a viszonyom Jamesszel és a barátaival. Ők állandóan bosszantották és piszkálták Perselust. Soha nem értettem miért bántják állandóan és én természetesnek találtam, hogy a barátomat védem velük szemben, Amikor Perselus visszaadta nekik a kölcsönt, abba soha nem szóltam bele, elvégre Jamesék négyen voltak eggyel szemben. James csak később mondta el, hogy az egész háborúsdi akkor kezdődött, mikor elsős korukban a Roxfort Expresszen Sirius feldöntötte Perselust. Nem kért tőle bocsánatot, de még le is tolta, hogy miért nem néz a lába elé. Perselus ahelyett, hogy szólt volna akár egy szót is, elment Sirius mellett. De azt Sirius nem állhatta meg szó nélkül és belekötött. Ekkor nevezte először denevérének. A bajt még csak tetőzte –, hogy James, aki a vonaton összebarátkozott Siriusszal – beleszólt az ügybe és elkezdte becsmérelni Perselus külsejét, mire ő nagyon megsértődött valamin – erre James már nem emlékezett – és megátkozta Siriust, melynek a következtében Sirius a beosztási ceremóniát szamárfüllel élte át. Innen már egyenes út vezetett oda, hogy a fiúk ez nem hagyhatták annyiban és visszavágtak Perselusnak, mire ő rákontrázott. És ez így ment végig a hét év alatt. Mikor én a következő évben az iskolába kerültem, már dúlt köztük a háború. 

A Tekergőkkel szembeni viszolygásom, akkor fokozódott, csak igazán, mikor James negyedikes korában, tényszerűen közölte velem, hogy én leszek a partnere a karácsonyi bálon, pedig engem még csak meg sem kérdezett. A vége az lett, hogy közöltem vele, hogy egy beképzelt hülye, aki azt hiszi, hogy övé a Roxfort. Úgy jár-kel az iskolában, a haverjaival meg a csodálóival, mint valami kiskirály. Lehet, hogy kiváló kviddics játékos, de akkor is csak egy felfújt hólyag. Azt hiszi magáról, hogy minden lány utána epekedik, hát én nem. Ez egy kicsit letörte és mással ment el a bálba, de ha azt hittem, hogy a letolással elvettem a kedvét az udvarlástól, hát tévedtem. Nem adta fel. Hát igen, akkor még egyáltalán nem ismertem James Pottert, aki ha valamit a fejébe vett, akkor azt tűzön-vízen keresztül vitte. A kapcsolatunkban a változás az ő utolsó Roxfortos évében következett be.

Akkoriban már terjengtek hírek, hogy a varázslók egy csoportja, Malazár Mardekár utolsó élő leszármazottjával az élükön, elkövettek egy nagy csomó gaztettet. De én akkoriban még nem nagyon értettem belőle sokat. A helyzet akkor változott meg, mikor hatodik év elején a barátnőm Elisabeth elmesélte mi történt a nyáron James családjával – a húgától tudta, aki akkoriban Remus Lupinnal járt. James egész családját megölték – a szüleit, a nagyszüleit, a nagynénjét, a nagybátyját és az unokatestvéreit. Ezen nagyon megdöbbentem, főleg az indítékon. James családja Griffendél Godrik leszármazottja volt. Voldemort Nagyúr – Mardekár leszármazottja – elhatározta, hogy végleg pontot tesz annak az ellentétnek a végére, ami még Roxfort alapításakor kezdődött, Mardekár és Griffendél között és folytatódott a leszármazottaikkal. A legegyszerűbbnek azt látta, hogy kiírtja az egész családot, ami James kivételével sikerült is neki. Ő azért maradt életben, mert a tiltás ellenére kiszöktek Siriusszal – aki ekkor már egy éve James szüleinél lakott – bulizni egyet a városba. Mikor hajnalban a házhoz értek, csak romokat és holttesteket találtak.

James ekkor lelkileg összetört. A teljes összeomlástól csak az mentette meg, hogy a barátai Sirius, Remus és Peter mellette álltak. A nyár végére összeszedte magát és visszatért az iskolába, de alaposan megváltozott. Felnőtt az őt ért tragédia súlya alatt. Máshogy viselkedett mindenkivel szemben. Nem volt többé hangos és beképzelt. Ekkor kezdtem más szemmel ránézni, és mikor a karácsonyi bálra ismételten engem hívott el, én elfogattam a meghívását. Először csak azért voltam vele, mert sajnáltam, de szépen lassan beleszerettem. Rájöttem, milyen nagyszerű, szeretetre méltó ember is ő valójában. Szép lassan a barátaival is megbarátkoztam, és arra is rájöttem, hogy milyen nagyszerű barátok is valójában, egymásért bármit megtennének.

Miközben, így éltem életem egyik legboldogabb korszakát a Roxfortban, a boldogságomat beárnyékolta az, hogy Perselustól lassan-lassan kezdtem eltávolodni. Hiába voltunk jó barátok, nem tudtam letéríteni az általa választott útról, ami a sötét oldalra vitte a lépteit. Már ekkor éreztem, hogy el fogom veszíteni. Egyre jobban belemélyedt a sötét tanokba, egyre veszélyesebb és tiltott bájitalokat készített. Bánatomra összebarátkozott a Mardekár legnagyobb vezéralakjával, Lucius Malfoyjal. Ezzel végérvényesen belekerült abba a társaságba, mely mára a legtöbb Halálfalót adja.

Elérkezett az évvége. James és a barátai letették a RAVASZ vizsgáikat. Jamest és Siriust felvették az auror képzőbe, ahová Remus és Peter nem jutott be. Peter ezt követően az Abszol út egyik boltjában helyezkedett el, mint eladó. Remus viszont bárhol próbálkozott csak elutasításban volt része, ezt nem értettem, mikor ő iskola- és évfolyam első volt. Csak évek múltán tudtam meg, hogy az egész a vérfarkasságával volt összefüggésben.

Ez a nyár gyorsan eltelt számomra. Sokat voltam együtt Jamesszel. Bemutattam a szüleimnek, mint barátomat. Ők örültek a boldogságomnak, kivéve a nővéremet Petuniát. Neki nem tetszett James. Igaz engem se részesített valami nagy szeretetben, egyszerűen dilis nőszemélynek tartott, mivel boszorkány voltam.

Az utolsó Roxforti évem lassan telt el. Hiányzott James és Perselus. De azért csak letelt az utolsó év is. Letettem a RAVASZ-aimat, és felvételt nyertem a londoni Merlin Mágus Akadémia bűbáj szakára.

Sajnos a nyár folyamán elveszettem az édesanyámat. Meghalt rákban. Nagyon fájt a hiánya, de James mellettem volt és segített feldolgozni. Ő már tudta milyen elveszteni a szüleit. De még csak fel sem ocsúdtam a megrázkódtatásból, édesapám is meghalt egy vonatbalesetben. Ekkora már csak a húgom kötött engem a mugli világhoz, de ahelyett, hogy a szüleink ilyen gyors egymás utáni halála közelebb hozott volna minket egymáshoz, egészen eltávolodtunk. Különösen miután Petunia megismerkedett Vernon Dursleyvel, és három hónap után hozzáment feleségül. Engem nem hívott meg az esküvőjére, mikor ezt számon kértem rajta közölte, hogy nem akar engem többé látni, csak akkor, ha minden kapcsolatot megszakítok a mágus világgal. Erre nem voltam hajlandó. Így vesztettem el két év lefogása alatt, a szüleimet és a nővéremet is.

Eközben a mágusvilágban egyre-másra borzalmasabb dolgok történtek. Nyomtalanul tűntek el emberek, különös kegyetlenséggel öltek meg boszorkányokat és varázslókat. Minden alakalommal Voldemort Nagyúr és a Halálfalói voltak a bűnösök. Nem értettem, a Minisztérium miért nem tesz ellenük semmit.

Huszonegy évesen lediplomáztam az Akadémián, és a Mágiaügyi Minisztériumban kezdtem el dolgozni. James az utóbbi egy évben – mióta diplomás auror lett – nagyon sokat hagyott magamra és titkolódzott. Kérdőre vontam, ekkor ő beavatott a titkába. James már két éve a Főnix Rendjének a tagja. A Rend, egy titkos szövetség, amit Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója alapított. A feladata, hogy szembeszálljon Voldemort és csatlósinak egyre növekvő hatalmával. Ekkor fedte fel James előttem a Tekergők és Remus titkát is. Megtudtam, hogy Remus vérfarkas, és ők többiek – James, Peter és Sirius – bejegyzetlen animágusok.

Miután ezeket megtudtam, én is csatlakoztam a Főnix Rendjéhez. Az lett a feladatom, hogy információkat szerezzek a Minisztériumból és próbáljak minél több varázslót és boszorkányt megnyerni az ügyünkhöz. Így a napjaim egyre-másra kemény munkával teltek. Jamesszel csak ritkán tudtam találkozni. Őt is lekötötte a munkája, mint auror. Abba a csapatba tartozott, amit a legnagyobb auror vezetett, Rémszem Mordon. Ők léptek fel legkeményebben a Halálfalók ellen.

Nem sokkal a Rendhez csatlakozásom után tudtam meg, hogy egykori legjobb barátom Perselus Piton belépett a Halálfalók közé. Ezt sajnos már előre láttam, már évekkel ezelőtt. Szinte ugyanazt a veszteséget éreztem, mint a szüleim halálakor. Tudtam, örökre elveszettem gyermekkorom egyik legfontosabb személyét.

Egy év elteltével James súlyosan megsebesült, a felépülése lassú volt. Ekkor döntöttünk úgy, nem várjuk meg a háború végét és összeházasodunk. Az elhatározást tett követte. Egy gyönyörű októberi szombaton volt az esküvőnk. Csendes, de nagyon szép és megható volt. James tanúja és a vőfély természetesen Sirius volt. Az én tanúm és nyoszolyólányom Elisabeth volt. Az esküvőn részt vett Remus, Peter és szinte valamennyi barátunk. Egykori tanáraink közül jelen volt az esküvőn, Dumbledore és McGalagony professzor. Engem Dumbledore professzor vezetett az oltárhoz, mivel édesapám már nem élt. A szertartás után Elisabeth kapta el az elhajított mennyasszonyi csokrot.

Az esküvőt követően Párizsba, majd Velencébe mentük nászútra. Az egész olyan volt, mint egy álom. Azt szerettem volna, ha az álom soha sem ér végett. De végett ért, és mi hazajöttünk. Az első közös karácsonyt James londoni lakásán ünnepeltük kettesben. A legszebb karácsonyi ajándék az volt mindkettőnk számára, hogy egy hete tudtam meg, gyermeket várok. Mikor elmondtam Jamesnek, ő szinte a mennyországban járt, olyan boldog volt. Mondta, ennél szebb karácsonyi ajándékkal nem is lephettem volna meg.

Most pedig rendezzük be a leendő otthonunkat Godrik’s Hollowban. A régi udvarház egy gyönyörű birtok közepén áll. James a családjától örökölte. Elhatároztuk, hogy amint lehet, nagy családot alapítunk, hogy újra nevetés és boldogság töltse be a házat, aminek akkor lett vége, mikor Voldemort és Halálfalói megölték a Potter családot. A kacagás már most visszatért, nem is lehetne másként James, Sirius, Remus és Peter bohóckodását nézve. Lemegyek az étkezőbe, ott Elisabeth tevékenykedik – ő belsőépítész lett, segít berendezni a házat. Rámosolygok, ő rám, és folytatja a tevékenységét. Hangokat hallok a nappaliból. Jamesék végre bevarázsolták a könyves szekrényeket a helyükre. James meglát, odajön hozzám. Megölel és megpuszil az arcomon. Együtt megyünk fel a gyermekszobába. Elmondom neki, hogyan szeretném berendezni szobát. Ő egyetért velem. Az ablakhoz sétálunk, kinézünk rajta. Tudom ő is születendő gyermekünkre és az eljövendő boldog életünkre gondol, mint én. Azt már elhatároztuk, hogy ha fiúnk születik, a Harry James nevet fogja kapni, ha kislány lesz, akkor Moniqe Lilynek hívjuk. A kereszt szülök Sirius és Elisabeth lesznek.

Ránézek Jamesre. Tudom ő a tökéletes társ számomra. Boldog vagyok. Elmerengek, a gyermekünk kire fog hasonlítani. De ekkor összerezzenek, valami kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam. Olyan érzésem van, mintha a mostani boldogságom nem fog hosszan tartani. Elhessegetem magamtól a gondolatot, de bárhogy igyekszem, a rosszérzés megmarad. Ekkor James felém fordul, rám néz a gyönyörű barna szemeivel, és ekkor minden sötét gondolatot elfelejtek. Már csak a szemében tükröződő szerelmet látom, és érzem a szeretetet, amit felém sugároz. Tudom, történjék bármi is a további életemben, a férjem szeret engem, és én viszont szeretem őt. Tudom, ha a gyermekünk megszületik boldog élet vár ránk. És ez nekem ebben a varázslatos pillanatban elég.