Tegnap Lily megkérdezte, miért utálom engesztelhetetlenül Pipogyuszt. Akkor egy pillanatig lemerevedtem. Nem tudtam, mit is mondhatnék neki. Csak álltam előtte bénultan, majd minden magyarázat nélkül, otthagytam a tó partján. Ő még csak nem is sejtheti, mi az oka ennek a gyűlöletnek, amit másodikos korunk óta táplálok Piton iránt. Siriuson kívül senki sem tudja, hogy az utálatom Perselus-szal szemben, eddigi életem legborzalmasabb eseményéhez fűződik, és családom legnagyobb titkával van kapcsolatban.

Ahogy így visszagondolok, elsős korunkban semmi komolyabb bajom nem volt Pitonnal. Legfeljebb az szólt ellene, hogy ő Mardekáros volt, én meg Griffendéles. Az egész gyűlöletem, a nyári szünetben megtudott titokkal és borzalmas eseményekkel függ össze.

Azon a nyáron, épphogy hazaérkeztem a Roxfortból Sirius társaságában – aki a nyári szünetet nálunk szándékozta tölteni, nem kívánkozott haza a szüleihez –, már az első pillanattól fogva éreztem, a családom körében uralkodó feszültséget. Ezt nem nagyon értettem. Az én családomra nem volt jellemző, hogy veszekedtek volna egymással, de azokban a napokban a nagynéném – édesanyám húga – és a nagybátyám állandóan vitatkoztak. Kérdeztem őket is, és a szüleimet is, a folytonos szóváltások okairól, de a kérdésemre soha nem kaptam választ, helyette mindig kiküldtek az adott helyiségből. Sirius tőlem érdeklődött a civódás okáról, de nem tudtam neki válaszolni, mivel én sem voltam tisztában azzal.

Így visszaemlékezve, bár soha ne tudtam volna meg az igazságot! Azt hiszem, akkor valamennyiünk élete, másképpen alakulhatott volna.

Egy éjjelen, Sirius-szal lefelé lopakodtunk a konyhába, egy kis nassolni valóért. Az ebédlő mellett elhaladva hangokat hallottunk. Persze mondanom sem kell, a kíváncsiság erősebb volt részünkről, mint az éhség. Így feledve a konyhát, édesapám irodája felé vettük az irányt. Odaérve, Sirius-szal az ajtó két oldalán elhelyezkedve kezdtünk hallgatózni. Hamarosan felismertem a kiszűrődő hangfoszlányokban, nagynéném és nagybátyám hangját.  Már megint egymással veszekedtek.

Nagybátyám azt hajtogatta, hogy ő mindenképp magához akarja venni a fiát, mivel a gyerek, nehéz anyagi körülmények között él. A mostohaapja meg egyenesen gyűlöli, akkor és ott alázza meg, amikor csak módjában áll.

Kővé dermedten álltam a folyóson. A nagybátyámnak hogyan lehetne fia, amikor neki és a nénikémnek soha nem is volt gyermekük. De ekkor meghallottam a nagynéném reagálását a bácsikám kijelentésére.

A nagynéném válasza, nem volt. Mondván, nem akarja az otthonában tudni a férje fattyát. Ha már neki nem lehet soha saját gyermeke, akkor a másé sem kell. Hallottam, ahogy a nagybátyám megpróbálja jobb belátásra bírni a nénikémet. Kijelentette, mindennél jobban szereti őt ezen a világon, de a fia, Perselus is fontos neki, szeretne egy jobb életet biztosítani a számára azzal, hogy magához veszi. Erre a nagynéném kétségbeesetten sikoltotta, ha az a Piton fattyú beteszi a lábát a házba, ő öngyilkos lesz. Nem lesz képes elviselni akkora szégyent és megaláztatást, hogy bárki is megtudja, a férje annak idején megcsalta őt a titkárnőjével, és még egy fattya is született ebből a kapcsolatból.

Ekkor kivágódott az iroda ajtaja. A nagynéném, mint egy tébolyult rontott ki rajta. Láttam, hogy arcán könnyek csurognak végig. Mint egy űzött vad szaladt fel a lépcsőn a szobájába. A nagybátyám kétségbeesetten kiáltott utána. Majd ő is – minket észre sem véve –, kirohant a szobából. Próbálta utolérni a feleségét, de mielőtt ez sikerült volna neki, a nénikém magára zárta a hálószobájuk ajtaját. A nagybátyám ezt látva, szomorúan jött le a lépcsőn, majd dehoppanált otthonról.

Sirius és én döbbenten meredtünk egymásra. Egyikünk sem tudott megszólalni. Le voltunk merevedve a hallottaktól. A nagybátyám lenne az apja az egyik Mardekáros évfolyamtársunknak? Látásból már mindketten ismertük Perselus Pitont. A fiú mindig egyedül volt. Saját házának diákjai sem nagyon álltak vele szóba a visszahúzódottsága miatt.

Lassan, magunk elé meredve mentünk fel a lépcsőn Sirius-szal a szobánkig. Én rögtön lefeküdtem az ágyamba, és magamra húztam a takarómat. Nem tudtam, és nem is akartam az előbb hallottakról beszélni. Sirius nem is nagyon erőltette a dolgot.

Azon az éjszakán nem sokat aludtam. Minduntalan a nagynéném és nagybátyám között elhangzottak jártak a fejemben. Igazából fel sem tudtam fogni azt, amit megtudtam. Hajnaltájt aztán végre elaludtam, de nem alhattam sokat. Arra ébredtem, hogy Sirius ráz. Dühösen mordultam rá barátomra, hagyjon még aludni. Erre ő közölte velem, valami nagy baj lehet, mert mindenki fenn van már, a korai időpont ellenére.

Rögtön nem voltam már álmos. Azonnal teljesen éber lettem. Kipattantam az ágyból, és a nyomomban Sirius-szal, kirohantam a folyósora. Amint kiértünk, látom, a szüleim aggodalmas arccal álldogálnak a nagynénémék szobája előtt.

Odaszaladtunk. De mielőtt elérhettünk volna az ajtóig, édesapám észrevett minket. Ellenmondást nem tűrően parancsolt minket vissza Siriusszal a szobánkban. Mi nem értettünk az egészből semmit.

Később édesanyám jött be hozzánk. Az arca – az én mindig vidám anyukámnak – komor volt, a szemei kisírtak. Csendesen mondta meg nekünk, hogy a nagynéném öngyilkosságot követett el. Bénultan meredtem anyura. Sirius is ugyanúgy cselekedett. Mielőtt még egy szót is szólhattunk volna barátommal, édesanyám közölte velünk – Merlinnek legyen hála –, a húga nem halt meg. Életben maradt.

A nagybátyám még idejében ért haza. A bácsikám kétségbeesetten ébresztette fel a szüleimet. Az édesanyám – aki gyógyító a Szent Mungóban – elsősegélyben részesítette a testvérét, addig édesapám értesítette az Istápolyt, hogy azonnal jöjjenek a nagynénémért. A gyógyító-mentő team nem is késlekedett, rögtön meg is érkeztek.

Mi Siriusszal, reggel éppen akkor léptünk ki a folyosóra, mikor a nagynénémet ellátták a gyógyítók, majd – miután apukám visszaküldött minket a szobánkba – elszállították a nénikémet a Szent Mungóba.

Délben a nagybátyám is hazajött. Elmondta, a felesége túl van az életveszélyen. Életben fog maradni. Mindannyian megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. Délután a szüleimmel, és Sirius-szal meglátogattuk a nénikémet az Istápolyban. Döbbentem láttam, milyen rossz állapotban van a nagynéném. Nem is időztünk nála sokat, hamar hazamentünk.

Este, lefekvés után Sirius-szal halkan beszélgettünk a történteken. Éreztem, ahogy egyre jobban nő bennem a tehetetlen düh azért, mert majdnem elvesztettem az én szeretett nagynénémet. A történtekért nem okoltam senkit, kivéve egyetlen egy személyt: egy, a Mardekárba járó fattyút, aki tönkretette a nénikém és a bácsikám házasságát azzal, hogy a világra jött. A puszta létével az öngyilkosságba kergette a nagynénémet, majdnem a halálát okozva ezzel. Ekkor megfogadtam magamban, ezt nem úszhatja meg szárazon az a fattyú. Meg fogja bánni, hogy megszületett! Gondoskodni fogok róla, hogy egyetlen egy nyugodt pillanata se legyen a Roxfortban.

A gondolataimat megosztottam Sirius-szal is. Ő teljes mértékig egyetértett velem. Sőt, megígérte, segíteni is fog nekem abban, hogy bosszút álljak Perselus Pitonon. Fogadalmat tettünk egymásnak, hogy senkinek sem mondjuk el, amit előző nap éjjel hallottunk. A családom sem fogja tudni, hogy tudom az igazat, miért is kísérelt meg öngyilkosságot a nagynéném.

A nénikém augusztus elején jött haza. Az azelőtt életvidám nénikém, magába forduló lett. Az egész család próbálta jobb kedvre deríteni, de senkinek sem sikerült. Végül a nagybátyám úgy döntött, az lesz a legjobb, ha elviszi az országból a feleségét. A nyári szünet vége előtt a nagynéném és a nagybátyám Ausztráliába költöztek. Ettől kezdve egy évben csak egyszer láthattam őket, mikor nyaranként vagy ők látogattak meg minket, vagy mi őket. A nagybátyám ugyan nem vette magához a fiát, a felesége mellett maradt, de a házasságukat már nem tudta megmenteni. A nagybátyám fattyának a szelleme mindig köztük lebegett.

Én betartottam azt, hogy bosszút állok a fattyún. Visszatérve a Roxfortba – Sirius-szal vállvetve –, ott tettünk keresztbe Pitonnak, ahol csak tudtunk. Hol megátkoztuk, hol kegyetlen gúny tárgyává tettük. Sirius még a találó Pipogyusz nevet is ráragasztotta, és ettől fogva az iskolában mindenki így hívta.

Így teltek el a következő éveink. Állandósultak köztünk és Pipogyusz között a csatározások. Ahogy haladtak előre az évek, egyre keményebbek lettek a köztünk lévő harcok. A legkeményebb az volt, mikor Sirius elküldte Pitont a Szellem Szállásra, hogy ott szembe találkozzon Remus-szal, mint vérfarkassal, de én megmentettem Perselust. Sirius nem értette, miért védtem meg, az oly nagyon gyűlölt fattyút a vérfarkassal való találkozástól. Közöltem vele, nem Pipogyuszt oltalmaztam meg, hanem Remust a következményektől. Ki tudja, mit tettek volna a barátunkkal, ha megharapja Pitont. Szerencsére különösebb következménye nem lett a dolognak – hála Dumbledore professzornak. Legfeljebb az, hogy az eset után Sirius két hétig sikálhatta a gyengélkedőn az ágytálakat – persze varázslat nélkül.

És most itt vagyunk a hetedik évünkben. A háborúskodást továbbra is folytatjuk.

És túl vagyok a dolgon. Ma délután elmondtam az igazat Lilynek, miért gyűlölöm annyira Pitont. Megdöbbentem, mikor közölte velem hosszú gondolkodás után, megérti miért gyűlöltem meg Perselust annyira. Ugyan elítéli azokat a cselekedeteimet, amiket Pipogyusz ellen vétettem, de megért. Elvégre még csak tizenkét éves voltam – jó formán még kis gyerek –, mikor át kellett élnem a nagynéném öngyilkossági kísérletét és az azzal járó sokkot.

Szerinte ez a tragédia nagy megrázkódtatást okozhatott nekem. Lelkileg megsérültem, és ahelyett, hogy az átélt sokkot megosztottam volna a szüleimmel, eltitkoltam előttük mélységes fájdalmamat. Csak Sirius-szal osztottam meg, de akkor ő is csak egy kisfiú volt, aki igazából nem tudott a segítségemre lenni abban, hogy feldolgozzam a majdnem tragédiába torkoló esetet.

Így elgondolkodva azon, amit Lily mondott, igazat kell adnom neki. Ahogy visszaemlékszem a hat évvel ezelőtt történtekre, meg kell vallanom magamnak, mint gyerek, a fájdalmamat csak úgy tudtam elviselni, hogy egy másik személynek okoztam még nagyobb bánatot.

Tudom, amit Perselus ellen tettem, arra nem lehetek büszke. Ő is sokat szenvedhetett. A mostohaapja, aki valószínűleg tudta az igazat, hogy Pipogyusz nem az ő fia, ugyanúgy gyűlölhette Perselust, mint ahogy én is az elmúlt évek során.

Azt hiszem, soha nem fogom elmondani Pitonnak, hogy tudom az igazat arról, hogy valójában ki a vér szerinti apja. Valószínűleg úgysem állna velem szóba, és nem is hinne nekem. De azt megfogadom, mintegy magamnak, ettől a perctől fogva kerülöm a Pipogyusszal való összetűzéseket. Ha másért nem, hát Lily miatt, aki kedvéért megpróbálok megváltozni és békén hagyni Pitont. De azt is tudom, a gyűlöletem iránta nem fog változni. A szívem legmélyén, mindig is őt fogom okolni a nagynéném öngyilkossági kísérlete miatt, még ha, immár felnőtt fejjel tudom, hogy Perselus ártatlan az egészben.