Elérkezett az újév. Harryéknek január 4-én, vasárnap kellett visszaindulniuk a Roxfortba. A szokásos módon – a King’s Cross pályaudvarról, a 9 és 3/4 vágányról, a Roxfort Expresszel – tértek vissza az iskolába. Alig érkeztek vissza a Roxfortba, azonnal a nyakukba szakadt a sok tanulnivaló. Még szerencsésnek mondhatták magukat, hogy engedettek Hermione unszolásának, téli szünetben elkészítettek pár dolgozatot, ugyanis a professzorok nem törődtek a téli szünettel, a kihagyással ugyanakkora, vagy talán még nagyobb intenzitással láttak neki a tanításnak.

A hatodéves Griffendélesek, a szünetet követő első sötét varázslatok kivédése óráján, Tonks professzor – akinek most éppenséggel méregzöldben pompázott a haja – bejelentette, hogy elérkezett az idő, hogy rátérjenek a támadó átkokra.

–  Elérkezettnek látom, hogy nekiveselkedjünk a támadó átkoknak. Az átkokat először rajtam fogják kipróbálni. Igen jól hallották – felelte a tanárnő látva a diákok meglepődött arcát. – Én kitudom védeni az összes átkot, amit felém küldenek, de azt, hogy önök is tudják hárítani, abban már nem vagyok száz százalékig biztos. De ne aggódjanak, amint biztosan érzem, hogy jól haladnak, értesítem Lupin és Ford professzorokat, hogy a párbajszakkörön használhatják a támadó átkokat.

A professzor ezek után, megmutatta először a legegyszerűbb átkokat. Amiket a tanulóknak rá kellett kimondaniuk, de ő sikeresen elhárította mindet. Majd a második hét elteltével engedélyezte, hogy a diákok éles gyakorlatban is kipróbálják a párbajszakkörön, persze Remus Lupin és Richard Ford szigorú felügyelete mellett.

–  Na végre, valami értelmes dolgot is tanulunk és csinálunk – jelentette ki mély meggyőződéssel Ron, egyik este visszafelé tartva a párbajszakkörről, útban a Griffendél torony felé haladva.

–  Lehet, hogy te eddig nem sok értelmes dolgot tanultál az iskolában Ron, de én igen is rengetet tanultam – mondta Hermione a fiú előbbi kijelentésére.

–  Hermione te tényleg, a szó legszorosabb értelmében rengetget tanultál az elmúlt öt és félévben – válaszolta Ron, kacagva a saját szellemességén. Harry sem állhatta meg mosolygás nélkül.

–  Nevess csak Ron, tőled én nem is vártam mást – mondta a lány. Ezen már nem nevetett a fiú, sőt meg is sértődött, olyannyira, hogy magára hagyva Hermionét és Harryt gyorsan távozott.

–  Hermione ez meg most mire volt jó, de őszintén – kérdezte a barátnőjét Harry.

–  Miért nem volt igazam?

–  Igazad volt. Azt azért nem kellet volna mondania Ronnak, hogy semmi értelmeset sem tanultunk az elmúlt években – mondta a fiú –, de már ismerhetnéd Ront nem tudja megállni, hogy viccet ne kerekítsen az örökös tanulásodból.

Hermione akart még valamit mondani, de Harryvel megérkeztek a Kövér Dáma portréjához. Kimondva a jelszót – mágusesküvő – bementek a klubhelységbe. Ron már ott volt, az egyik sarokban gubbasztott, de amint meglátta a barátait, inkább felment a szobájába. Nem sokkal később, Harry is elbúcsúzott Hermionétól és ő is felment a közös hálóhelységbe. Amint felért látta, hogy Ron már alszik, ezért ő is átöltözött és lefeküdt aludni.

 

*

 

Az elkövetkező napokban, Harry és Hermione egyre jobban aggódott Ron miatt. A fiú az utóbbi napokban magába gubózott. Kerülte a barátait, ha lehetősége adódott egyedül volt. Harryék próbáltak beszélni vele, de egyre elutasítóbb lett velük. Harry és Hermione megállapodtak, az aznap délutáni bűbájtan után beszélnek Ginnyvel. Valószínűnek tűnt, hogy a lány valamit tud, mivel a bátyja sokat pusmogott vele négyszemközt. Az egész olyanak tűnt, mintha Ront, a húga vigasztalni próbálná, de nem túl sok sikerrel.

Jones professzor, az újévben új tananyagot állított össze a hatodéveseknek. Elkezdte nekik tanítani az emberi transzformációkat. Az órán sorra, más-más fajtájú állatokká illetve tárgyakká változtatta a diákokat, ami azoknak nagyon tetszett, már alig várták, hogy ők is kipróbálhassák egymáson. A tanárnő ezt, még nem tartotta túl jó ötletnek, először az elméleti részt akarta tökéletesen megtanítani. Ezt olyan komolyan is gondolta, hogy rögtön az első óra után háromtekercses dolgozatot kért a diákoktól, ami egy kissé lehűtötte a lelkesedésüket.

Az óra után Hermione elment megkeresni Ginnyt, Harry pedig előre ment keresni egy üres helyet, ahol nyugodtan tudnak beszélni. A mágiatörténelem tantermet üresen találta, ezért rögtön vissza is fordult és előre ment a lányokért, akikkel a Griffendél toronyhoz vezető második emeleti lépcsőfordulóban találkozott. Miután meggyőződtek róla, hogy senki sem zavarja őket, Hermione rögtön a tárgyra is tért.

–  Ginny igazából azért akartunk veled beszélni, hátha te tudod mi a baja mostanában Ronnak? – kérdezte a lány a barátnőjét.

–  Miért pont engem kérdezel, ha a bátyámnak gondja van, előbb beszéli meg veletek, mint velem, pedig én a húga vagyok – próbált kitérni kérdés elől Ginny.

–           Eddig ez is volt a helyzet, de az utóbbi egy hétben nagyon furcsán viselkedik. Kerül minket, búskomor és nagyon magába zárkózott lett – fejtette ki Harry –, és mostanában állandóan veled beszél, mindig félre húzódik az egyik sarokban.

–  Rendben elmondom nektek, de nem tőlem hallottátok – figyelmeztette a barátait komoly arccal Ginny. – Margareth szakított vele a múlt hétvégén.

– Tessék? – kérdezte a döbbenettől tágra nyílt szemmel Harry. – Maggi szakított Ronnal? Pedig én úgy tudtam, hogy szeretik egymást, jól érzik együtt magukat?

–  Maggi is azt hitte, de a téli szünet alatt találkozott és kibékült a régi barátjával, akivel még a nyáron szakított. Mint Ronnak mondta, ekkor jött rá, hogy még mindig a volt barátjába szerelmes, nem lenne tisztességes a bátyámmal szemben, ha nem mondaná meg neki az igazságot.

–  Jó, de ezt igazán elmondhatta volna nekünk, és ezért még nem kellene minket kerülnie? – nézett értetlenül a lányokra Harry.

–  Titeket azért kerül, mert feleslegesnek érzi magát, mint harmadik kerék. Nem akar útban lenni, elvégre mint mondta ti együtt jártok, nem szeretne megzavarni abban, hogy kettesben lehessetek – mondta szomorúan Ginny. – És az az igazság, csak most jött rá, mikor már késő, hogy valójában szerelmes… Hoppá ez majdnem kicsúszott a számon! – kiáltott a lány a szája elékapva a kezét. – Majdnem elmondtam, pedig Ron a lelkemre kötötte, ezt senkinek sem mondhatom el. Bocsássatok meg, de mennem kell.

–  Várj Ginny – fogta meg Harry a mellette ellépő lány karját. – Nagyon jól tudom kibe szerelmes Ron.

– Te, te tu…tud…tudod kibe szerelmes Ron?! – kérdezte teljes döbbenettel a lány, miközben kétségbeesetten nézett hol Harryre, hol Hermionéra.

–  Igen – válaszolta a fiú. – Ron már réges-régen Hermioneba van bele zúgva.

–  Harry, légy szíves maradj csendben – kérte a barátját Hermione pirulva.

–  Nem maradok csöndben Hermione, elvégre az szerepelt a tervünkben, ráébresszük azt a lüke Ron barátomat, hogy végre rájöjjön kibe is szerelme igazából.

–  Milyen tervről beszéltek ti ketten itt? – kíváncsiskodott Ginny.

–  Mindjárt elmondom az egészet neked Ginny, de előbb jobb, ha Hermione minél előbb közli a tényeket Ronnal és megvigasztalja. Na gyerünk, mire vársz még, rohanj már hozzá! – mondta a fiú Hermionénak. A lány egy picit hezitált még, majd boldogan átölelte Harryt és utána kirohant a teremből, magára hagyva Ginnyvel a fiút. – Akkor hol is kezdjem az egészet Ginny. Az lesz a legjobb, ha a legelején…

 

Ron, ezalatt a Griffendél toronyban, a hatodéves fiúk hálótermében búslakodott. Magába roskadva ücsörgött az ágyán, és saját szerencsétlenségén merengett. Némán takintett ki a hálóterem ablakán, szomorúan nézte a kinti havas tájat. Bár csak ne lenne olyan szerencsétlen, ezt mondogatta már napok óta magában. Nem elég, hogy Margareth szakított vele – de belátta, ha nem a lány teszi meg, előbb-utóbb ő szakított volna vele –, még arra is elkésve döbbent rá, igazából Hermionéba szerelmes. A legkétségbeejtőbb az volt, a lány pont Harryvel járt, ha nem a legjobb barátjáról lenne szó, akkor próbálkozna a lánynál, hát ha egyszer meg tudná hódítani, de Harry háta mögött ez szóba sem jöhetett.

Ahogy így búslakodott, váratlanul Hermione rontott be a szóba. A fiú azt hitte valami baj történ, de amint megkérdezte volna, a lány a nyakába vetette magát és szenvedélyesen megcsókolta. Ron először visszacsókolt, de észbe kapva, gyengéden eltolta magától a lányt.

–  Hermione ezt nem szabad – szabadkozott a fiú.

–  Miért nem, amikor szeretjük egymást? – kérdezte a lány.

–  Te nem engem szeretsz, hanem Harryt. Vele jársz már két hónapja – mondta szomorúan Ron. – Én nem tudnám megtenni Harryvel, hogy elveszem a barátnőjét.

–  Először is nem járok vele, nem vagyok a barátnője – válaszolta Hermione a szokásos kioktató hangján, amit oly gyakran használt az elmúlt évek alatt Ronnal szemben.

–  Tessék?! Mit mondtál?! – kérdezte letaglózódva a hír hallatán a fiú.

–   Jól hallódtad. Nem járunk egymással, Harry sem szerelmes belém. Igazából az egész járás egy terv része, ami az ő ötlete volt, hogy végre észhez térjél.

–  Mi? Milyen terv, milyen ötlet? Ezt most magyarázd meg?

–  Amikor te Maggivel kezdtél járni, én akkor jöttem rá, másként érzek irántad, ami több egyszerű barátságnál. Ezért volt, hogy néhány hónapja én viselkedtem úgy, mint most te – mondta pirulva a lány.

–   De akkor, miért Harryvel kezdtél járni, és nekem miért nem mondtad el.

–   Mint mondtam te akkoriban Margareth-tel jártál, és nagyon boldogoknak látszódtatok. Egy délután a könyvtárban próbáltam tanulni, de nem ment, csak rád tudtam gondolni. Harry odajött, azzal az ürüggyel, neki is tanulnia kell, de aztán szépen elmondta nekem, már rég tudja, mi ketten máshogy érzünk egymás iránt – kezdte a tervbe beavatni Ront Hermione.

–   Harry tudta, hogy szerelmesek vagyunk? – kérdezte teljességgel kiakadva a fiú.

–  Igen már két éve sejti. Akkor lettünk neki gyanúsak, mikor negyedikben, te Fleur után epekedtél, én voltam féltékenyen, utána meg fordult a kocka, te féltékenykedtél Viktorra, mikor ő engem vitt el a bálba, után meg udvarolt is. Így visszagondolva elég egyértelmű volt a helyzet, de mi voltunk olyan buták, ebből semmit sem vettünk észre, hanem csak állandóan veszekedtünk és martuk egymást. Harry ezekből jött rá és az is feltűnt, vele soha sem veszekszem, persze hiszen mi ketten – mivel mind a ketten egykék vagyunk – olyanok vagyunk egymásnak, mint két testvér. Ez még Ginnynek is feltűnt, egyszer elmondta, azt remélte, mi ketten egy pár leszünk, mivel mindig úgy zsörtölődünk, mint akik már évek óta házasok.

–  Mi aztán tényleg szánalmasak lehettünk – mondta mély meggyőződéssel Ron, de már vidámabb volt, mint fél órája, mikor még azt hitte, hogy Hermione elérhetetlen a számára. Meg is nyugodott, hiszen a lány viszontszereti és a legjobb barátja sem szerelmes Hermionéba.

–  Hát igen tényleg szánalmasak voltunk, Harrynek is így támadt az az ötlete, hogy segít nekünk. Első lépésként megkért legyek a partnere a karácsonyi bálon, utána meg tegyünk úgy, mintha járnánk, hátha ezzel féltékennyé sikerül tenni téged, ami úgy tűnik be is vált.

–  Bevált, nagyon is – felelte Ron –, majd megölt a féltékenység az utóbbi két hétben. Azt hiszem örök hálával tartozom, ezért Harrynek.

–   Nem csak te, hanem én is.

–  Ha már itt tartunk, miért éppen ebben a pillanatban mondtad el ezt nekem? – kérdezte kíváncsian, érdeklődve a fiú.

–   Mert most tudtuk meg Ginnytől, szakítottál Maggivel és amiatt búslakodsz, hogy mi Harryvel együtt vagyunk – vallotta be Hermione.

–  Szóval Ginnytől tudjátok. Nekem aztán szép kis húgom van, nem lehet rábízni egy titkot.

–  Nyugi, Ginny csak akkor mondta el, mikor Harry konkrétan rákérdezett, ha jól sejtem, Harry most avatja be a húgodat a terv többi részletébe – mondta a lány.

–   Gondolom azok ketten, milyen jól szórakozhatnak rajtunk – mondta Ron egy kicsit kínosan érezve magát, tudván mit gondolhat róla a barátja és a húga. – Szóval akkor semmi akadálya annak, hogy mi ketten most járjunk egymással? – kérdezte a fiú, közben szokásához híven, arca éppen olyan színt öltött, mint a haja.

–  Semmi nincsen – felelte lány, a fiúhoz hasonlóan pipacs pirosan, de akkor Ron odalépett Hermionéhez és óvatosan megcsókolta. Még sokáig beszélgettek, mikor nyílt az ajtó, és azon Harry lépett be Ginny társaságában. A fiú és a lány is szélesen mosolyogtak.

–  Látom úgy van ahogy sejtettük – mondta a lány Harrynek. – Végre megbeszélték a dolgot és mintha már össze is jöttek volna.

–  Egyetértek – felelte Ginnynek a fiú vigyorogva – épp itt volt a legfőbb ideje. Így talán nekem is lesz egy kis nyugalmam, nem fognak állandóan veszekedni és nekem sem kell a villámhárító szerepét játszanom köztük. – Ezen a megállapításon Harry, Ginny, de még Hermione és Ron is egy jó nagyot nevetett.

Ron lassan odasétált Harryhez és egy hatalmas baráti ölelésben részesítetett a fiút.

–  Kösz haver. Ezt soha nem tudom meghálálni – mondta hálásán a barátjának Ron, majd ekkor Hermione lépett oda Herryhez, ő egy testvéri pusziban részesítette a fiút.

A következő három hét viszonylagos nyugalomban telt el a három barát számára. Ron és Hermione sokat voltak együtt, de arra mindig ügyeltek, Harry ne érezze kirekesztetnek magát, de ő biztosította a barátait, minden rendben van, és amint lehetett egyedül hagyta a két legjobb barátját, élvezzék egymás társaságát.

 

*

 

Elmúlt a január, eljött a február.  A hónap olyan fogcsikorgató hideget is hozott magával, hogy a diákok a Roxfortban legszívesebben ki se dugták az orrukat a kastélyból a szabadba. A hideg miatt, a legendás lények órákat, Charie Weasley áthelyezte a szabadból a kastély egyik nagyobb termébe, így a diákoknak egyedül gyógynövénytanon kellett elhagyniuk a kastélyt.

Kedd reggel, miközben Harry Ron társaságában belépett a nagyterembe, sokan a fiú felé fordultak és összesúgtak a háta mögött. Harry nem értette mi bajuk lehet. Odamentek Ronnal a Griffendél asztalához, ahol Ginny és Hermione ültek a Reggeli Próféta aznapi számába merülve.

–  Ettől Harry ki lesz készülve – mondta a barátnőjének Hermione –, pedig már kezdett megnyugodni…

–   Mitől leszek kikészülve? – kérdezte a lányokat Harry.

–   Olvasd el Harry, az lesz a legjobb – mondta Ginny odaadva az újságot a fiúnak.

Harry és Ron leültek a lányokkal szemben, el kezdték olvasni a Reggeli Próféta vezércikkét.

 

Blacket Ártatlanul Ítélték El

Rendkívüli tudosítás a Mágiaügyi Minisztériumból

 

 

Siruis Blacket – aki három és féléve, eddig egyedüli rabként megszökött az Azkaban Börtönből – tizenöt éve áratlanul ítélték el.

Blacket azzal vádolták, hogy a Sötét Nagyúr helyettese volt, az ő árulása okozta James és Lily Potter halált. Továbbá vádolták Peter Pettigrew és tizenkét mugli meggyilkolásával. A feltételezett árulásáért és a gyilkosságokért életfogytiglani börtönbüntetést kapott, tárgyalás nélkül.

Black három és féléve megszökött. A Mágiaügyi Minisztérium emberei feltételezték be akarja fejezni, amit annak idején elkezdett – megölni a saját keresztfiát Harry Pottert. Ezért abban az évben, a dementorok egész évben őrizet alatt tartották a Roxfor Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, Black felbukkanásától tartva. A tanév végén

elfogták, de Black ismételten megszökött a dementorok elől. Ha akkor nem szökik meg, végre hajtották volna rajta a halálcsókot Cornelius Caramel, akkori Mágiaügyi Miniszter parancsára. Black azóta is szökésben volt.

Egy hete azonban, a halottnak hitt Peter Pettigrew felbukkanását jelentették az aurokok, más Halálfalók társaságban. A Halálfalók megtámadták Josh McKanzie minisztériumi főosztályvezetőt és családját, nem tudták meggyilkolni őket, az aurorok idejében érkeztek. Letartoztatni nem tudták a támadókat, azok még időben hoppanáltak a helyszínről. Az aurorok vezetője, Rémszem Mordon jelentette az esetet személyesen Arthur Weasley Mágiaügyi Minszternek.

A Miniszter vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az aurorok és McKanzie főosztályvezető egybe-hangzóan állították, látták Pettigrewt a helyszínen. Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója és Remus Lupin, a Roxfort tanára is megerősítette Pettigrew életben van.

Dumbledore professzor elmondta, Sirius Black ártatlan volt az ellene felhozott vádakban. Tizenöt éve Pettigrew volt Potterék titokgazdája, nem Black. James Potter úgy gondolta azzal, hogy hivatalosan Blacket nevezik meg titokgazdának, félre tudják vezetni a Sötét Nagyúrat. Tévedett. Pettigrew a tényleges titokgazda Halálfaló volt és Tudjákki Nagyúrnak kémkedett. Amint tehette elárulta a barátját, aminek következményét mindannyian ismerjük. De ez még nem volt elég, Sirius Blackre terelte a gyanút, ő meg eltűnt.

Csak két éve tért vissza a gazdájához, miután Remus Lupin, Harry Potter, Ronald Weasley és Hermione Granger leleplezték. Akkor senki sem hitt Lupin professzornak és a gyerekeknek – csak Dumbledore igazgató –, akik állították, Black ártatlan és Pettigrew az áruló. Nem volt bizonyítékuk, így Black továbbra bujdosni kényszerült.

A felmerült bizonyítékok tükrében felmentették Sirius Blacket.

Dumbledore professzor sajnálkozva adta a Minisztérium munkatársainak a tudtára, a felmentéssel elkéstek, Black fél éve halott. Az unokatestvére Bellatrix Lestrange Halálfaló ölte meg a Mágiaügyi Minisztériumban, miközben a keresztfiát Harry Pottert védelmezte a Halálfalók támadásaitól.

A Mágiaügyi Minisztérium hivatalos közleményben adta közre sajnálatát, hogy egy ártatlan embert ítéltek el, tárgyalás nélkül.

Munkatársunk megtudta Sirius Black posztumusz, megkapja a legnagyobb kitűntetést, amit a Mágiaügyi Minisztérium adományozhat; az Arany Merlin Díjat.

A Minisztérium szóvivője tájékoztatta munkatársunkat, Peter Pettigrew ellen elfogatási parancsot adott ki a Mágiaügyi Miniszter úr. Továbbá Pettigrew elfogása esetén, gyorsított tárgyalást rendelt el Weasley Miniszter.

Ha megtudunk új fejleményt az üggyel kapcsolatban, értesíteni fogjuk kedves olvasóinkat.