Harry elterült a fűben. A szemüvege leesett az orráról, így nem láthatta ki-mi döntötte fel, csak egy súlyos dolgot érzett a hátán. Közben hallotta Luna ijedt sikoltását. Ekkor a fiú érezte, a hátáról lekerült a súly, Harry erre gyorsan megfordult, feltéve a szemüvegét. Állt volna fel, amikor egy hatalmas fekete kutya hanyatt döntötte. A kutya a két mellső lábát rátette a fiú mellére. Harry védekezően maga elé emelte a karjait, de a kutya nem támadta meg, hanem lelkesen a fiúra vakkantott és el kezdte nyalni az arcát. Harry ahogy jobban megnézte a kutyát, az felettébb ismerős volt a számára.  A fiú nem akart hinné a szemének.

– Sirius te vagy az?! – kiáltott fel Harry hitetlenkedve, de a kutya nem reagált a megszólításra, mint korábban, ha a nevén nevezte a keresztapját, ha az át volt változva állattá, ezért mással próbálkozott. – Tapmancs? – kérdezte, mire a kutya lelkesen kezdte csóválni a farkát. 

– Potter jól van? – kérdezte Piton, aki Luna folyamatos sikoltozására érkezett a helyszínre. – Lovegood abba hagyná a sivítást, a végén még megsüketülök tőle – szólt a lányra, akit annyira megrázott az, ahogy a kutya rávetette magát a barátjára, azóta is kiabált. Luna abba hagyta a sikoltozást, úgy megszeppent attól, hogy Piton professzor rászólt. 

– Mégis mi történik itt? – kérdezte az akkor érkező McGalagony professzor. – Hogy kerül ide ez a kutya, ha jól tudom, magának Potter csak baglya van.

– McGalagony professzor a kutya egyszerűen a semmiből tűnt fel, és rávetette hátulról magát Harryre – mondta izgatottan Luna a tanárnőnek. – Azért kiáltottam, mert azt hittem megtámadta.

– Nem látja, a kutya nem bántja Pottert, hanem nagyon is ismeri – szögezte le Perselus Piton. – Ezért nem kellene itt, mint egy eszelős sikoltoznia Lovegood és halára rémítenie a többi diákot. Maga meg Potter álljon már végre fel a földről.

– Perselus na de kérlek – szólt rá a bájitalok mesterére az igazgatóhelyettes – nem látod, a lány meg van ijedve. Potter meg nem tud felállni, a kutya nem engedi. Egyébként Mr. Potter ismeri a kutyát? – kérdezte a professzor asszony a fiút, miközben Piton megpróbálta leszedni a hatalmas állatot Harryről, de nem tudta, mert az mérgesen morogni kezdett a férfire.

– Nyugi Tapmancs, minden rendben, szeretnék felállni – mondta Harry, aki eközben végig a földön fekve nézte végig a két professzor szóváltását. A kutya hallva az utasítást leszállt a fiúról, így az feltudott állni.

– Milyen nevet mondott Potter? Tapmancs? – kérdezte Piton, miközben döbbent képet vágott és furcsán nézett a kutyára.

– Tapmancsot mondtam Piton professzor. Felismertem, ez Sirius kutyaként – felelte a férfi kérdésére a fiú.

– Micsoda! Ez Black volna! – kiáltott fel McGalagony. – De ő halott!

– Ahogy így jobban megnézem, ez tényleg Black kutyaként – mondta Piton elmélyedve, közelebb lépve a Harry mellett ülő fekete kutyához. A kutya erre ismételten morogni kezdett fenyegetően, mire a bájitaltan tanár jobbnak látta, ha nem megy túl közel az állathoz.

– De ha ez Harry keresztapja, akkor miért nem változik vissza emberré? – tette fel azt a kérdést Luna, ami Harry és a két tanár fejében is megfordult.

– Lunának igaza van. Sirius miért nem változol vissza? – kérdezte a kutyát Harry, de a kutya nem reagált ismételten a Sirius névre.

– Nem változik vissza, ezt én sem éretem – mondta halkan Piton professzor csak úgy magának, elgondolkodva az állát simogatva.

– Az lesz a legjobb, ha felmegyünk Dumbledore professzorhoz – jelentette ki McGalagony. – Perselus nyugtasd meg a diákokat, semmi sem történt – mondta az igazgatóhelyettes a bájitaltan tanárnak, a körülöttük kíváncsian álldogáló diákokra mutatva. – Potter, Lovegood jöjjenek velem, Sirius maga is – intett a két gyerek felé Minerva. Harry és Luna szófogadóan követte a professzor asszonyt, de a kutya meg sem mozdult.

– Tapmancs gyerünk – szólt hátra Harry a mozdulatlanul ülő kutyának, mire az lelkesen vakkantott egyet, majd felállva megindul a tanár és a két diák után.

– Nincs itt semmi látványosság – hallotta Harry Piton hangját amint a kastély felé haladt, McGalagony, Luna és Tapmancs társaságában. A professzor el kezdte feloszlatni a csoportosulást. – Aki azonnal nem megy a dolgára, annak a házától levonok ötven pontot, még ha tavaszi szünet is van – hallatszott a négyes háta mögül a szokásos Piton féle fenyegetés, ami meg is tette a hatását. A diákok szétrebbentek a szélrózsa minden irányában, egymás között suttogva az előbbi esetről.

*

Harry McGalagony, Luna és Tapmancs/Sirius társaságában belépett az igazgatói szóbába. Dumbledore az ablakon nézett kifelé a Tiltott Rengeteg irányában mikor megérkeztek. Az igazgató, amint Harryék beléptek az irodába, visszasétált az íróasztalához leülve a székébe.

– Jó napot Albus – köszönt McGalagony az igazgatónak – ne haragudj, hogy zavarunk, de az ügy nem tűr halasztást.

– Jó napot Dumbledore professzor – köszönt a két gyerek is.

– Minerva, Harry, Luna legyetek üdvözölve, foglaljatok helyet – intett az igazgatói íróasztal előtt álló székek felé mutatva a professzor. – Ni csak, mit látnak a szemei, kié ez a kutya? – nézett a félhold alakú szemüvege mögül hunyorogva Dumbledore, a leheveredő kutyára.

– Pontosan ezért vagyunk itt Albus – felelte az igazgató feltett kérdésére, az átváltoztatástan tanárnő. – Potter szerint a kutya nem más, mint Sirius Black, ezt Perselus is megerősítette.

– Sirius lenne a kutya? – kérdezte Dumbledore professzor, a kutyára nézve miközben felállt a székéből és körbe járva, szemügyre vette a békésen a kandalló előtt heverésző ebet. – Ahogy így jobban megnézem, tényleg Sirius az.

– Dumbledore professzor, ha a kutya Harry keresztapja, akkor miért nem változik át? – kérdezte Luna.

– Jó kérdés Luna – gondolkodott el a lány kérdésén az igazgató.

– Igazgató úr nem tudom fontos-e, de a Sirius névre nem is reagál, de Tapmancsra igen – közölte a Harry, az igen csak különös tényt Dumbledoreral.

– Ez egyre furcsább – mondta elgondolkodva a professzor. Visszaült a székébe, ezután néhány percig néma csönd volt a szobában, a tanárnő és a két gyerek feszülten nézte az idős férfit, a kutya eközben kényelmesen nyalogatta magát. – Lehetséges volna. Csak ez lehet rá a magyarázat – mérlegelt hangosan az igazgató. – Igen csak az lehet. Úgy gondolom sejtem, hogyan kerülhetett elő Tapmancs.

– Hogyan Dumbledore professzor? – kérdezte türelmetlenkedve Harry.

– Potter, ne zavarja az igazgató urat a gondolkodásban – szólt rá a fiúra McGalagony.

– Hagyja csak Minerva – mondta Dumbledore, miközben ismételten felállt és a kutyához lépet. Elővette a varázspálcáját, a kutyára mutatva mondta: – Spuros anillos. – Ahogy ezt kimondta a professzor, a kutya körül fényes kék buborék jelent meg, ami felemelkedve megőrizte a kutya formáját. – Ahogy azt sejtettem. Harry ez itt nem Sirius, hanem Tapmancs.

– Azt én is látom, hogy Tapmancs, de ez hogy lehetséges. Sirius meghalt, mikor bezuhant a függöny mögé, legalábbis Remus és ön is azt mondta tavaly év végén – mondta Harry.

– Potternek igaza van Albus. Black halott, de a kutya mégis itt van – jelentette ki McGalagony professzor.

– Harry a legegyszerűbben mondom el. Ez nem Sirius a keresztapád, ő halott. Ez itt egy kutya, Tapmancs. Az előbb elvégeztem egy varázslatot, ami egyértelműen megmutatta, hogy nem ember, hanem állat. Ezért nem tud visszaváltozni. Két hete a Minisztérium elleni támadás közben, valami úton-módon megsérült a függöny, de még aznap, a támadás után néhány órával vissza is állt eredeti állapotába. A függönyről annyit kell tudni, onnan senki sem tér vissza. Így Sirius sem tud onnan visszajönni, ő meghalt, de nem tudom mikként történhetett, de valamilyen módon a Siriusban lakozó kutya – akivé animágusként áttudott változni –, átjutott a függönyön, ameddig az sérült volt, és most itt van Tapmancsként, ez magyarázza, hogy a Siriusra ne reagál, de a Tapmancsot megérti. Igaz Tapmancs, ezt megérted? – kérdezte Dumbledore, miközben lehajolt a kutyához megsimogatva azt. Tapmancs a simogatást, farokcsóválással köszönte meg.

– Albus azt akarod mondani, hogy Blackből csak a kutya része jutott át a függönyön, én eddig ilyenről nem hallottam? – mondta döbbenten McGalagony.

– Hidd el Minerva, én sem értem, de van egy elméletem. Sirius a világon a legjobban Harryhez kötődött, akkor is őt védte, mikor meghalt, miközben átesett a függönyön. Animágusként kutyává tudott átváltozni, azt tudjuk – miként a közmondás is mondja; „a kutya az ember legjobb barátja” – hogy a kutyák egy személyhez nagyon tudnak kötődni. Siriust – miként az előbb említettem már – a keresztfiához fűzte a legmélyebb érzelem életében, így mikor a függöny megsérült, Sirius kutyalelke átjutott vissza a mi világunkba. Két hetébe tellett eljutni idáig, de most itt van. Harry, nagyon úgy látszik, ettől fogva van egy kutyád is, a hóbaglyod mellé – mondta a döbbent fiúnak az igazgató.

– Ezt nem tudom elhinni – Harry csöndesen maga elé meredve, de akkor Tapmancs felállt a kandalló mellől, odament Harryhez, a fiú lábára tette az állát, a szemével meg Harry arcát figyelte. Harry megsimogatta a kutya fejét, mire az a lompos farkával hevesen söpörte az igazgatói iroda padlózatát.

– Bocsássatok meg, de most mennetek kell – mondta Dumbledore professzor Harryre és Lunára nézve. – Minerva maradj, mielőtt jöttetek, éppen hívni akartalak, meg kell beszélnünk valami sürgőset. Viszlát gyerekek.

– Hallották a professzort, menjenek, a viszontlátásra – köszönt el a két gyerektől az igazgatóhelyettes, közben kifelé terelte őket az igazgatóiból.

– Viszontlátásra Dumbledore professzor, McGalagony professzor – köszönt el Harry és Luna kilépvén a szobából. Tapmancs mögöttük ügetett.

*

– Ezt nem tudom felfogni – mondta Harrynek Luna, miközben kíváncsian nézte a mellettük ügető hatalmas fekete kutyát. – Ha ezt apa megtudja, biztosan vezércikként közli le a lapjában. Hatalmas szenzáció lesz.

– Luna nem szeretném, ha Sirius, illetve akarom mondani Tapmancs, bármilyen újságban is szenzáció lennel – felelte a lány előbbi kijelentésére Harry egy kicsit élesen. A lány meglepetten nézett a barátjára.

– De hát miért nem? Ez egy nagyon érdekes esett, még senki sem tért vissza a függöny mögül – még ha csak kutyaként is. Tudom attól félsz, hogy olyan cikk jelenik meg, amilyeneket két éve Rita Vitrol írt rólad, de hidd el, apa nem tenne ilyet. Beszélj vele személyesen, mond el neki…

– Luna elég legyen! – fordult a lány felé mérgesen a fiú. – Nem akarom, hogy bármilyen témájú cikk is megjelenjen. Érted? – kérdezte élesen és figyelmeztetően Harry.

Luna megbántva nézett Harryre, majd szégyenlősen lehajtotta a fejét.

– Ne haragudj Harry – mondta Luna bocsánatkérően – néha kicsit túlságosan elragadtatom magam, főleg ha valami érdekes hírről van szó, amiből jó cikk lenne.

– Semmi baj, én is egy kicsit élesen reagáltam a témára – felelte Harry, majd biztatóan átölelte Lunát, a lány a fiú mellkasára hajtotta a fejét. A meghitt pillanatnak izgatott ugatás vetett végett. Harry és Luna ránéztek Tapmancsra, aki tőlük pár méterre egy vörös, nyomott képű macskára ugatott barátságosan. A cica, vidám dorombolással viszonozta a kutya köszöntését.

– Csámpás! – kiáltotta Harry – Nézd Luna, felismerték egymást Csámpással.

– Tényleg, ez Hermione macskája. Milyen jól meg vannak – jegyezte meg Luna. Ekkor a fiú és a lány hangokat hallott a lépcső felől.

– Csámpás, kis cicám, merre vagy? – hallatszott Hermione hangja.

– Az a fránya macska meg miért rohant el úgy – csatlakozott Hermione hangjához Ron zsörtölődése is.

– Nem mondj ilyet a macskámra Ron – lehetett hallani Hermione dühös hangját.

– Jó-jó, nyugi, csak úgy kicsúszott a számon – mondta Ron védekezően maga elé emelve a kezét, miközben felértek a lépcsőtetejére. – Harry, Luna hát itt vagytok! Már kerestünk benneteket.

– Aggódtunk miattatok – mondta Hermione megkönnyebbülve. – Neville elmondta, látta a parkban, amint megtámad egy nagy fekete kutya Harry, utána meg McGalagony magával vitt téged és Lunát. Mi történt?

– Képzeljétek az történt, hogy a kutya nem is kutya, hanem Harry keresztapja, de nem is ő, hanem igazából csak egy kutya, de még is a keresztapja – hadarta egy szuszra Luna.

– Tessék, hogy a kutya, Sirius, de még sem ő, de még is ő? Ebből nem értek egy szó sem – mondta Ron közben furcsán nézett Lunára. A fiú még mindig nem szokta meg a lány stílusát. Nem értette Harryt, hogy bírja ezt elviselni. Magában hálát adott, hogy az ő barátnője csak tanulás mániás, inkább az legyen, mint enyhén szólva lökött, de ezt hangosan soha nem mondta volna ki. Nem akarta megbántani Harryt és Lunát. Úgy vélte Harry dolga kivel jár, ha ő Lunát választotta, akkor neki Ronnak, mint legjobb barátnak, el kell fogadnia ezt. Egyébként azon kívül, hogy lököttnek tartotta Lunát, semmi baja sem volt a lánnyal.

– Azt hiszem az lesz a legjobb, ha Harry mondja el – jelentette ki Hermione.

– Menjünk valami nyugis helyre, azt hiszem a bűbájterem üres – mondta Harry arra felé véve az irányt. – Tapmancs gyere – hívta a kutyát a fiú, mire az, Csámpással az oldalán a fiú után ügetett.

– Tapmancs! – kiáltott fel Hermione, ekkor vette észre a kutyát. Alaposan megnézte és a felismerés tükröződött a lány szemében. – De hiszen ez Sirius!

– Sirius, hol van?! – kérdezte felkiáltva Ron, de abban a pillanatban ő is észrevette a macska mellett lépdelő kutyát. – Ez tényleg Tapmancs. Most, ez még is, hogy lehetséges, ő halott?!

– Én mondtam, hogy a kutya Harry keresztapja, de még sem ő, mert csak egy kutya, de még is ő – mondta Luna, aki elégedett volt saját magával, be is bizonyosodott, igazat mondott az előbb.

– Hagyd Luna, majd én mindent elmondok – szólt közbe Harry, megérkezvén a bűbájtanteremhez. A négy diák és a két állat belépett a terembe. Harryék leültek a székekre, a kutya és a macska leheveredett a lábaikhoz. Ezt követően Harry elmesélte Tapmancs visszatérésének körülményeit és Dumbledore professzor elméletét.

*

Este a vacsora közeledtével, Harry rá akarta venni Tapmacsot, maradjon a Griffendél toronyban, de a kutya erre nem mutatott sok hajlandóságot. Így a fiú nem látván más megoldást, magával vitte a hatalmas ebet. Belépve a nagyterembe, a diákok alaposan szemrevételezték a kutyát, főleg mikor többen felismerték Tapmacsban, Harry délutáni támadóját. Harry nem törődött a pusmogással odament a barátaihoz és leült Ronnal és Hermionével szemben.

 – Ládom dem sikerüld a derved, hod a hálóderemben dagyd Dapmandot – mondta vidoran Ron étellel teli szájjal, látva Harry mögött caplató kutyát, aki éppen akkor heveredett le az asztal alá.

– Ron nem gondolod, hogy végre leszokhatnál arról, hogy teli szájjal beszéljél – oktatta kis barátját Hermione. Ron ránézett a lányra, legyintett egyet, visszafordult Harry felé, várva a válaszát.

– Mint látod – felelte a fiú, Ron érdeklődő megjegyzésére – próbáltam, de egyszerűen nem hallgatott rám, így kénytelen voltam magammal hozni.

– Látod Neville nem kellett úgy aggódnod Harry miatt, jól van – hallatszott egy újabb hang a járom jó barát mögül. Ginny és Neville érkezett vacsorázni. Leültek a barátaik mellé.

– Igazad van – mondta Neville. – Harry megijedtem délután, mikor láttam, hogy egy kutya megtámadott, Luna meg torkaszakadtából sikított.

– Nem volt semmilyen támadás, az a tény, van egy új kutyám, Tapmancsnak hívják – mondta Harry.

– Tapmancs! – kiáltott fel Ginny döbbenten.

– De hiszen ő a keresztapád, Sir… – mondta Neville meglepetten, de nem tudta befejezni, mert Harry közbevágott a szavába.

– Neville csendesebben, nem szeretném, ha kitudódna a dolog – azzal Harry Nevillenek és Ginnynek elmondta ugyanazt, amit Ronnak és Hermionenak is elmesélt a délután folyamán, Tapmanccsal kapcsolatban.

– Nézzétek csak mi van az asztal alatt! – hallottak egy újabb hangot Harryék. Odaforudltak és látták, hogy Lavender mutogat valamit az asztal alatt Parvattinak, Seamusnak és Deannek.

– Egy kutya – jelentette ki Dean.

– De hatalmas – mondta Parvatti –, kié lehet? – nézett kérdően körül a Griffendélesek asztalánál a lány.

– Ő Tapmancs – tájékoztatta az évfolyamtársait Harry. – Ma kaptam.

– A tiéd? – kérdezte Seamus – Nem éppen barátságos.

– Nyugi Tapmancs, ők a barátaim, nincs semmi baj – nyugtatgatta simogatva Harry a kutyát, akinek nem tetszett, hogy annyian bámulják és morogni kezdett az asztal alatt. A fiú hangját meghallva azonban Tapmancs a gazdájára nézett és abba hagyta a morgást, de ekkor váratlanul a kutya megmerevedett, és mint akit puskából lőttek ki, kibújt az asztal alól és elrohant a tanári asztal felé.

– Tapmancs gyere vissza! – kiáltott a kutya után Harry, de hiába. Tapmancs ekkora már a tanári asztalnál járt. Onnan ijed nyávogás hangzott fel, és egy macska rohant el a fal mellett, nyomában a kutyával.

– Kis cicám! – ordította Frincs kétségbeesetten, miközben Mrs. Noris és Tapmancs után szaladt, de mind hiába. Mrs. Noris beiszkolt a Hollóhát asztala alá, a kutya utána. A Hollóhátasok riadtan ugrottak fel az asztaluk mellől. A macska ezután a Griffendél ház asztalát célozta meg. A szürke macska felugrott az asztalra, a kutya uzsgyi utána. A két állat végig rohant az asztalon, közbe ételt és italt döntve diákokra.

– Tapmancs állj meg – Harry próbálta megállítani a kutyáját, de az meg sem hallotta a gazdája hangját, csak Mrs. Noris kergetése érdekelte. Frincs eközben a macskája és a kutya közzé állt, de Tapmacs nem törődött vele. Átrohant a gondnok két lába között, felborítva azt. A macska és a kutya, ekkor már a Hugrabugosokat riasztotta fel a vacsorájuk mellől, megcélozva a  Mardekár asztalát. Harry Tapmancs után rohant, nyomában a barátaival, el akarták kapni a kutyát. Frincs is feltápászkodott, és újra a macskája után szaladt, hogy kimenekítse a kutya elől.

Mrs. Noris és Tapmancs kergetőzése, káoszba torkoltatta a vacsorát a nagyteremben. A diákok vagy sietve távoztak a teremből elkerülve a két állatot, vagy kacagva biztatták a kutyát, hogy adjon az általuk is utált macskának. A tanárok, akik eddig megkövülve figyelték az eseményeket, megelégelték a kergetőzést.

– Petrificus totálus – mondta ki a kutyára a sóbálvány átkot McGalagony professzor, mire Tapmancs megmerevedett és eldőlt.

– Invito macska – hangzott el Lupin varázslata. Mrs. Noris felemelkedett a levegőbe és a professzor kezében kötött ki, aki azonnal átadta a macskáját a gondnoknak. – Vigye ki Mrs. Norist a teremből, mielőtt a kutya magához térne – figyelmeztette a gondnokot a párbajszakkör vezetője. Frincs nem is sokat késlekedett, nyugtatóan simogatva a macskáját kiment a nagyteremből, nagyívben kikerülve a mozdulatlan ebet, közben dühösen nézett a kutyára és a gazdájára.

– Vingardium leviosa – mondta Dumbledore kilebegtetve Tapmancsot a nagyteremből – Harry gyere velem – szól oda az eddig a kutyája mellett térdelő fiúnak. Harry követte kutyát irányító igazgatót, ki a teremből. – Harry sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de többé nem hozhatod be Tapmancsot a nagyterembe, nem szeretnék még egy hasonló incidenst – mondta az igazgató, visszavonta az átkot a kutyáról, majd sarkon fordult és visszament a nagyteremben rendet tenni.

Tapmancs magához térve izgatottan szaglászni kezdett, Harry valószínűnek tartotta, hogy az eb Mrs. Noris szagát keresni, de nem találta.

– Na, ezt jól megcsináltad Tapmancs – mondta a kutyának szigorú hangon Harry, mire az állat szomorúan lógatta, a megrovó hang hallatán a fejét, ezt látva Harry vigasztalóan megsimogatta.

– Gratulálok Tapmancs! – kurjantott egy nagyot a nagyteremből kilépő Ron, magával hozva a kutyának egy jó nagy cupákot. – Végre valaki megadta annak kellemetlen ványadt macskának!

– Harry azért megtaníthatnád Tapmancsot viselkedni – mondta Hermione. – Szegény Mrs. Noris nagyon megrémült.

– Te még sajnálod azt az átkozott macskát?! – értetlenkedett Ron. – Eddig mindig csak kellemetlenséget okozott nekünk, vagy elfelejtetted hányszor, éppen miatta kerültünk bajba, mert figyelmeztette Frincset.

– Tudod Ron… – kezdte a szokásos kioktató hangján Hermione, de közbe szólt Neville.

– Hermione ne rontsd el a jó kedvünket – mondta a lánynak a fiú – Mrs. Noris megérdemelte, így talán nem fog annyit kellemetlenkedni.

– Én is csak csatlakozni tudok Ronhoz és Nevillehez – jegyezte meg Ginny is. Hermione sértődötten nézett végig a barátain, majd se szó, se beszéd otthagyta őket és elindult a Griffendél torony irányában. A többiek értetlenül néztek a lány után.

– Harry ezt jól csinálta a kutyád – gratulált több – a nagyteremből kilépő – diák is Harrynek a kutyájához, örültek végre valaki megtanította kesztyűbe dudálni Mrs. Norist.

*

Amíg tartott a tavaszi szünet, Harrynek nem volt különösebb gondja Tapmanccsal – leszámítva az első napi vacsorát –, de amint kezdetét vette a tanítás, a fiúnak meggyűlt a baja az ebbel. A kutya mindenhová vele akart menni, a tanítási órákra, a nagyterembeli étkezésekre, unos-untalan a gazdája nyomában volt. A fiú örült, hogy valamilyen szinten visszakapta Siriust – még ha csak Tapmancsként is – azért gondban is volt, a tanárok nem tűrték el az órájukon – különösképpen Piton. Harry úgy oldotta meg a dolgot, megbeszélte Hagriddal, a tanórák közben Tapmancs a kastély parkban lesz, csak az estéket és az éjszakákat fogja a kastélyban tölteni, a Griffendél toronyban. Harry és a barátai megegyeztek, nem mondják el senkinek ki valójában Tapmancs, ezt a tikot megőrizték maguknak.