Harry és Luna miután elolvasták a cikket, csak némán ültek és meredtek az újságra, nem tudták elhinni, amit a Próféta írt. Harry kérdően nézett fel, Hermione lassan bólintott, hogy mind az, amit az előbb a fiú olvasott igaz.

– Néhány hete a támadás a Minisztérium ellen, most meg lerombolják az Azkabant, a foglyokat kiszabadítják! – rázta a fejét Luna, nem tudta felfogni, igaz lehet, amit olvasott.

– Senki sem számított rá, hogy ilyen hamar lecsapnak a minisztériumi eset után – mondta Hermione.

– Olvastátok, azok a szemetek mindenkit megöltek, de aki életben maradt az még rosszabbul járt. Élőhalott lett a dementorok csókja miatt – Ron összeszorított ököllel csapot haragosan az asztalra.

– Tudjátok ez mit jelent – mondta halkan Harry, mire a többiek kérdően néztek rá. – Hagrid öccse, Grawp is az őrök között volt.

– Úristen! – kiáltott fel Hermione ijedten. – Ezt el is felejtettem. Mit érezhet most Hagrid?!

– Ugyan azt, mint én egy hónapja Ginnyvel, Percy halálakor – szólalt meg csendesen Ron –, és amit a tavalyi év végén Harry, mikor meghalt Sirius.

– Tehetetlen dühöt – jegyezte meg halkan, mintegy magának Harry. – Ebéd szünetben meg kellene látogatnunk Hagridot.

– Igen, jó ötlet. Nekem és Ginnynek is az segített a legtöbbet, hogy a barátaink mellettünk álltak – jegyezte meg Ron. – Úgy is gyógynövénytan óránk lesz, egyből mehetünk Hagridhoz, nem is kell bejönnünk a…

– Nézzétek – vágott Ron szavába Luna – jön Dumbledore és McGalagony. Biztos valamit be fognak jelenteni a támadással kapcsolatban.

Az igazgató és az igazgatóhelyettes lépett be a nagyterem ajtaján. Végig mentek az asztalok között, a tanáriasztalig. A két professzor gondterheltnek látszott. McGalagony leült, de Dumbledore állva maradt. A diákok abbahagyták a beszélgetést, feszült csendben várták, mit mond nekik az igazgatójuk.

– Látom az arcotokon, olvastátok már az újságban az Azkaban lerombolását és a foglyok szökést. Sajnos minden igaz, abból, amit a Reggeli Prófétában leírtak. Ma éjszaka Voldemort Nagyúr és hívei megtámadták a börtönt, kiszabadították a foglyokat, az őröket lemészárolták. A Mágiaügyi Minisztérium rendkívüli állapotot hirdetett ki. Ebbe beletartozik, a Roxfort külön védelmet kap. Egy hónapja az iskola őrzésére sárkányokat hozattunk, akiket Weasley professzor és csapata gondoz, most ehhez a védelemhez, a Minisztérium egy elit auror csapata is csatlakozik. A Mágiaügyi Minisztérium munkatársai, a professzoraitok és én is úgy gondoljuk, a következő esetleges egyik célpont az iskolánk lehet. Aurorok fognak járőrözni a Roxfort területén, az iskolában pedig mi tanárok. Kérek minden diákot, ehhez tartsa magát, semmi esetleges extra kiruccanás a kijárási tilalom életbe lépése után, akit mégis ezen kapunk, az a diák szigorú büntetésre számíthat. Ezek a legfontosabbak, a többit a házvezető tanárotok fogja közölni veletek – fejezte be a közleményt Dumbledore azzal az igazgató kisietett a nagyteremből. A diákok nyugtalanul bámultak utána, de ekkor McGalagony emelkedett szólásra.

– Nyugodjanak meg, mi tanárok mindent el fogunk követni, a Roxfortot ne érhesse támadás, mint a Minisztériumot és az Azkabant. De ehhez az is kell, hogy betartsák a házirendet, és most kérek mindenkit, hogy tényleg tartsák be a szabályokat – mondta szigorúan a tanárnő, befejezve a mondanivalóját, visszaült a székébe.

– Szóval aurorok jönnek az iskolába – jegyezte meg Hermione elgondolkodva. – Biztos vagyok, a Főnix Rendjének tagjai lesznek azok.

–  Miért vagy abban olyan biztos Hermione? – kérdezte a lányt Ron. 

– Dumbledore szerintem egy helyen szeretné tudni a Rend minél több tagját – mondta okoskodva a lány –, és az sem utolsó, hogy Harry is itt van az iskolában. A professzor nem mondta, de egyértelmű, ha Voldemort esetleg megtámadná a Roxfortot, akkor azt azért tenné, mert Harry is itt tartózkodik.

– Már megint én – felelte elkeseredve Harry. – Már megint miattam kerülnek bajba emberek.

– Harry nem lehetsz benne biztos, hogy pont miattad támadná meg Tudodki az iskolát – nyugtatta a barátját Luna –, Dumbledore is itt van, vele is épp úgy le akar számolni, mint veled.

– Most megnyugtattál Luna – húzta el keserűen a száját a fiú. – Sajnálom – mondta gyorsan Harry, mert látta, megbántotta Lunat – tudom, te csak meg akartál vigasztalni – mosolygott bocsánatkérően a lányra a fiú.

– Nem történt semmi – felelte Luna.

– Hoppá! – kiáltott fel Ron. – Mindjárt kezdődik a kereskedelmi órám, nektek meg a bájitalotok. A jó öreg Piton nem venné jó néven, ha késnétek – mondta Harryre és Hermionera nézve a fiú.

– Futás Hermione – mondta Harry, azzal felállt az asztaltól és nyomában Hermioneval kiviharzott a nagyteremből.

*

A hatodéves Griffendélesek és Hugrabugosok gyógynövénytan órája az ötös számú üvegházban volt megtartva. Bimba professzor utasításra a diákok négyes csoportokban dolgoztak a Déltengeri Csingalon. A növényről a hajtásokat kellett leszedniük és elültetniük, ezzel csak az volt a probléma, a hajtás – miután leszedték őket, és ha diákok nem voltak elég gyorsak – mindig visszanőtt. Hermionenak és Nevillenek ez nem okozott gondot, Harry is úgy-ahogy elboldogult vele, Ron ellenben még egyetlen hajtást sem tudott elültetni ez idáig.

– Ez nem tudom elhinni – fakadt ki a fiú, egy újabb sikertelen kísérlet után.   

– Ron óvatosan és gyorsan kell leszedni a hajtásokat – mondta a fiúnak Neville.

– Így – jelentette ki Hermione és már meg is mutatta Ronnak.

– Könnyű mondani – dohogott Ron, miután ismételten nem sikerült a művelet, mérgében nagyon taszított a növényen, minek az lett az eredménye, az felborult magával rántva még két Csingalot.

– Weasley mit csinál – szólt rá mérgesen Bimba professzor – mondtam, hogy a Csingalonnal óvatosan kell bánni.

– Hát tanárnő… – kezdte Ron hímezve-hámozva.

         – Hagyjuk, jobb lesz ha most befejezik, mielőtt még nagyobb kárt okoznának, úgyis éppen vége az órának. Viszontlátásra – köszönt el a diákoktól a tanárnő és kiterelte a tanulókat az üvegházból.

         – Csak én lehetek ilyen két bal kezes, hogy még egy hülye növényt sem tudok átültetni – sopánkodott Ron.

         – Nyugi előbb-utóbb csak belejössz – mondta gyorsan Harry a barátjának kifelé menet az üvegházból, mert látta, Hermione is akar mondani valamit. Nem szerette volna, ha barátai, akkor állnak le veszekedni, mikor Hagridhoz készültek. – Vége az órának, menjünk Hagridhoz. – Így megakadályozva a veszekedést, Harry Ronnal és Hermioneval elindult a vadőrlak felé. Neville a többi diákkal a kastély felé vette az útját.

         A vadőrlak felé tartva Harryék ugatást hallottak, Tapmancs rohant feléjük. Az eb örömteli farkcsóválással köszöntötte őket, megsimogatták, tovább menve a vadőrlakba, a kutya is velük tartott.  A lakhoz érve bekopogtattak, de az ajtó nem nyílt ki. Újra kopogtattak erélyesebben, ismét nem történt semmi. Ekkor Ron ököllel esett neki az ajtónak és úgy dörömbölt.

         – Hagrid nyisd ki, mi vagyunk – mondta a fiú, erre végre kinyílt az ajtó és ott állt a vadőr. Hagrid arcán könnycseppek gördültek le, fenn akadva a bajszán és a szakállában. Hagrid meglátva a barátait a két karjával átölelte Harryt és Ront, úgy sírt tovább. A fiúk alig tudták megtartani a nyakukba szakadt hatalmas termetű férfit.

         – Kicsi Grawp meghalt – bömbölte Hagrid fájdalmasan.

         – Hagrid gyere be a házba, főzök egy teát az megnyugtat – mondta Hermione elkezdve befelé a vadőrlakba húzni a fél óriást, kiszabadítva ezzel az öleléséből a két fiút. Leültette Hagridot a székébe, majd feltett egy teát. Eközben a fiúk leültek Hagriddal szemben az asztalhoz. Tapmancs leheveredett a sarokba Agyar mellé. Hermione miután feltette a teát, leült Ron mellé. A három jó barát némán nézte, a síró barátját. Hagrid lassan abbahagyta a zokogást, a szemét és az orrát megtörölte egy hatalmas zsebkendőbe.

         – Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek – mondta Hagrid, miközben hálásan nézett a barátaira. – Én vagyok a hibás, ha nem ajánlom be az Azkaban őrzésére, akkor még ma is élne, de úgy gondoltam, ott boldogabb lenne, mint itt. Kilenc óriás békét kötött a Minisztériummal, és elvállalták a börtön őrzését, Grawp így ott a fajtársaival lehetett.

         – Hagrid nem te vagy a hibás – mondta Harry Hagridnak – nem tudhattad, hogy Voldemort és a hívei meg fogják támadni a börtönt.

         – És mint mondtad, ott óriásokkal lehetett együtt – mondta Ron.

         – De akkor is… – kezdte Hagrid, de Hermione a szavába vágott.

         – Nincs semmi de, ha valaki hibás, akkor az Voldemort és a Halálfalók – felelte a lány.

         – Igazatok van – mondta a vadőr. – Tudtam, történhet halálesett, hogy én is meghalhatok, mikor beléptem a Rendbe, de mégis olyan hihetetlen, hogy kicsi Grawp halott – ahogy ezt kimondta, ismét sírni kezdett, ráborulva az asztalon nyugvó karjaira. Ekkor kopogás hallatszott. Harry felállt és kinyitotta az ajtót, Remus Lupin állt a küszöbön.

         – Szia Harry – mondta a professzor. – Gondolom vigasztalni jöttetek, de most menjetek, beszélnem kell Rubeusszal. Kérlek, hagyjatok minket négy szem közt.

         – De Remus… – kezdte Harry, de a férfi leintette.

         – Sajnálom Harry, komolyan mondtam, hogy mennetek kell – felelte a tanár. Harry látva, nem tehet semmit, elköszönt Hagridtól mondva, még meg fogják látogatni Ronnal és Hermioneval, azzal a három Griffendéles – nyomukban Tapmanccsal – kilépett a vadőrlakból, magára hagyva a két férfit.

*

         Este, vacsora közben az aurorok is megérkeztek, Rémszem Mordon vezetésével, ahogy azt Hermione előre megmondta. Harry az aurorok között látott ismerős arcokat is – a Főnix Rendjének tagjai voltak. Az elkövetkező napokban a diákoknak tapasztalniuk kellett a szabályok szigorodását a Roxfortban. A szünetekben tanárok ébren figyelték a diákokat. A kastélyparkban a tanárok mellett az aurorok is őrizték a tanulókat.

         Harryék az eltelt napok során többször is meglátogatták Hagridot. A vadőr az első két napban nem hagyta el a vadőrlakot, egyre csak zokogott. A máskor oly vidám és beszédes Hagrid magába zárkózott. Ha a három jó barát kérdezett az üggyel kapcsolatban nem válaszolt rá, csak furcsán nézett a gyerekekre. Harryék aggodalmaskodtak, féltek, hogy Hagrid néma gyászában valami ostobaságot fog elkövetni, de mikor a vadőr a napok multával sem tett semmit, megnyugodtak valamelyest.

         Az Azkaban lerombolását követően, kellemetlen hírek kezdtek beszivárogni a Roxfort falain belülre, a legtöbb az újságokkal, de érkeztek a diákok szüleitől is levelek, melyben arra kérték a szülők a gyermekeiket vigyázzanak magukra – a mágusvilág kezdett veszélyessé válni.

         Április utolsó hetére állandósult, hogy a Reggeli Próféta csaknem az összes számában beszámolt kisebb-nagyobb támadásokról, sérülésekről és egy-két halálesetről is. Egyértelművé vált az, amitől a boszorkányok és varázslók a legjobban féltek mióta tudomást szereztek a Sötét Nagyúr viasztértéről, Voldemort és a híve most már nyíltan támadtak, nem kímélve semmit és senki. Ekkora már nyilvánvalóvá vált, nyíltani is kezdetét vette a második háború.

         Május elején kezdetét vette az igazi tavasz. A természet új életre kelt, nem törődött a mágusvilágban zajló háborúval. A Roxfort tanulói az előző években, ekkor már oly lelkesen várták a nyári szünetet, most nem ez volt a helyzet. A diákok sokat beszélgettek a háborúról, mindenkiből más és más reakciót váltott ki.           Sokan féltek, nyugtalankodtak, mások azon bosszankodtak gyermek lévén nem vehettek részt a sötét erők elleni küzdelemben.

         A professzorok, hogy a diákok kevesebbet tudjanak gondolkodni és elmélázni a háborúról, rengeteg tanulnivalóval látták el őket. A diákok is sokkal szívesebben készültek a közelgő év végi vizsgáikra, mondván eltereli a figyelmüket, vagy mint többen is megjegyezték, ha magasabb színtű tudásra tesznek szert, jobban fel tudnak készülni egy esetleges támadással szemben, nem érezvén magukat annyira kiszolgáltatottnak.

*

Május első szombatján megtartották a Hollóhát – Mardekár találkozót. Mardekár kétórai játék után 190:170-ra verte a Hollóhátat, így átvéve pillanatnyilag a vezetést a kviddics bajnokságban, de még hátra volt a Griffendél – Hugrabug találkozó, amire két hét elteltével került sor.

Szombat reggel verőfényes napsütés köszöntötte a Roxfortot. Ideális idő volt a kviddics mérkőzéshez. A Griffendéles csapat korán levonult reggelizni a nagyterembe. Harry és Ron rendkívül izgatottak voltak. Hermione csak később csatlakozott hozzájuk, próbált valamennyi ételt a fiúba tukmálni, nem sok sikerrel. A kviddics csapatból egyedül Ginny nem volt jelen a reggelinél – de ami késik, nem múlik –, a lány is befutott hamarosan.

 – Ron! Ron! – kiabálta a lány már messziről. – Most jövők Charlietól, anya levelet írt, képzeld el Fleur kisbabát vár.

– Tessék?! – kérdezte Ron leesett állal.

– Nem hallottad mit mondtam, Fleurnek és Billnek gyermeke lesz te süsü – felelte vidoran a lány, látva a bátyja értetlenkedő képét.

– Hallod öreg haver, nagybácsi leszel – mondta Ronnak Harry, közben jót nevetett a barátja még mindig értetlen képét szemlélve.

– Végre egy jó hír – jegyezte meg Hermione is vidáman – ránk fért már a sok rossz után.

– Szóval nagybácsi leszek – jelentette ki Ron nem túl meggyőzően, de a húga és a barátai látták rajta örül a jó hírnek. 

– Igen az leszel – tette hozzá Ginny –, de most már jobb lesz ha megyünk, át kell öltöznünk a kviddics talárjainkba.

A kviddics pályáig Harry, Ron, Hermione és Ginny együtt mentek, ott Hermione sok sikert kívánva a barátainak csatlakozott a többi Griffendéles szurkolóhoz. Harryék tovább mentek a öltözőbe. Átöltözés után a csapattagok várták az ilyenkor szokásos buzdító beszédet. Harry rájuk nézett és egyszerűen annyit mondott:

– Gyerünk gyerekek, nyerjük meg a Griffendélnek a kviddics kupát.

A többiek egyetértettek ebben és felbuzdulva mentek ki a pályára. Ahogy ebben az évben már öt alkalommal, most is Earnie McMillan tudósított a meccsről.

– És ebben a pillanatban Madam Hooch jelére felszállnak a játékosok és kezdetét veszi a játék. A kvaftot a Hugrabug szerzi meg és már támadást is indít, és rögtön gólt is szerez. 10:0-ra vezet a Hugrabug, de mit történt, nem hiszem el! Ilyen nincs! Potter elkapta cikeszt! Ez azt jelenti, győzött a Griffendél! Ez volt minden idők legrövidebb meccse a Roxfort történetében.

Eközben Harry leszállt a talajra, de abban a pillanatban, a nyakában szakadt a csapat többi tagja. A lelátókról leözönlöttek a szurkolók. A Griffendélesek lelkesen ünnepelték a kviddics csapatuk győzelmét. A csapat tagjai Dumbledore elé járultak, aki átnyújtotta Harrynek, mint csapatkapitánynak a Kupát, majd a Kupa kézről kézre járt a csapattagok között, utoljára Ronnál kötött ki.

A meccs után a Griffendélesek a klubhelységükben ünnepelték a győzelmüket. Az elmúlt hetek feszültséggel teli napjai tovaszálltak. A diákok átadták magukat a győzelmi mámornak. Az ünnepség központjában természetesen a kviddics csapat tagjai álltak. A Griffendélesek dicsérték a csapat évközi teljesítményét. Ron élvezte, hogy a középpontban lehet, Ginny is lelkesen kivette az ünneplésből a részét. Harry inkább csendesen ült Hermione mellett, – a klubhelység közepén lévő fotelekben – és vidáman nézte az ünneplőket, de váratlanul minden átmenet nélkül valahogy elege lett az egész ünneplésből.

– Hermione – fordult a lány felé Harry – kimegyek a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejemet, ha lehet ne szólj senkinek se, ha nem muszáj. Ronnak se, bulizzon  csak tovább.

– Rendben – felelte a lány – de nehogy megint valami bajba kerülj – figyelmeztette Hermione vidáman a fiút.

– Oké – válaszolta Harry. Felállva csendesen áthaladt a Kövér Dáma portréján, elindult lefelé a lépcsőn a bejárati csarnokig. Kilépve a nagykapun csatlakozott hozzá Tapmancs is. Harry a kutya társaságában megcélozta a tó partján álló kedvenc fáját. Leült a faárnyékába, Tapmancs mellé heveredett. A fiú csukott szemmel simogatta a kutya fejét, közben élvezte a faágain átszűrődő, az arcát melengető napsugarakat.

– Helló Harry – hallott a fiú egy hangot maga mellől. Harry kinyitotta a szemét és az unokatestvérét Markot pillantotta meg. – Még nem is tudtam gratulálni neked a Griffednél győzelméhez – mondta Mark, miközben letelepedett az unokabátyja mellé a fűbe. Megvakargatta Tapmancs fülét, amit a kutya lelkes vakkantással fogadott.

– Kösz Mark, egyébként, hogy vagy?

– Kösz egészen jól, csak így az év végi vizsgák közeledtével, szinte minden időmet tanulással töltöm, szeretnék minél jobb jegyeket szerezni. Nem is hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz varázslónak tanulni – sóhajtott egyet Mark. 

– Nyugodj bele, még a legelején vagy és a következő évek csak még nehezebbek lesznek – mondta vidáman Harry.

– Jóval kecsegtetsz – felelte letörten, de mosolyogva az unokaöccse. – Most jut eszembe, anyától kaptam levelet, abban kérdi mik a terveid nyárra. Szívesen venné, ha velünk töltenéd a nyári szünetet, Spanyolországba utazunk nyaralni.

– Szívesen mennék, de nem tudom mi lesz még addig, nagy valószínűséggel Dursleyéknél kell töltenem a nyári szünetet, ha Dumbledore professzor nem dönt másként – válaszolta keserűen Harry. A fiú nagyon jól tudta, miért kizárt teljesen, hogy nyaralni menjen a nagynénjével és az unokatestvérével. Az okot úgy hívták, Voldemort.

– Pedig jó lett volna – mondta Mark is szomorúan. – Egyébként meg szeretnélek kérni, segítenél felkészülni a sötét varázslatok kivédése vizsgámra?

– Persze – mondta Harry örömmel, így gyakorolhat egy kicsit és legalább segít neki eltereli a keserű gondolatait arról, hogy nem mehet nyaralni Markkal és Olívia nénivel Spanyolországba. – Akár most is kezdhetjük – azzal magyarázni kezdte, a gyakorlatban is megmutatva az unokatestvére által kérdezetteket. A két fiú belemerült a gyakorlásba így nem vették észre, hogy odalépett hozzájuk Tonks professzor.

– Harry beszélnem kell veled – mondta a professzor a fiúnak. – Most Hagridhoz kell mennem, de egy óra múlva gyere fel az irodámba.

– Természetesen professzor.

– Rendben akkor ott találkozunk, addig csak gyakoroljatok tovább – mondta Tonks és folytatta az útját a vadőrlak felé.

Harry és Mark a következő órát gyakorlással töltötték, majd az óra leteltével Harry elbúcsúzott az unokaöccsétől és a kutyájától, elindulva a kastély felé. Belépve a nagykapun még visszapillantott, meglátva, ahogy Mark eldob egy fadarabot, amit Tapmancs nagy lelkesedéssel visszavitt a fiúnak.