Lassan-lassan a végéhez közeledett a tanév és ezzel együtt az év végi vizsgák is. A diákok tanulással, vég nélküli magolással, ismétléssel töltötték az idejüket. A tanárok ellátták őket elegendő – Ron keserűen megfogalmazta borzalmasan sok, gyilkos mennyiségű – tanulnivalóval a diáksereget.

Harry most még örült is ennek. Így kevesebb ideje jutott gondolkozni az elmúlt hónapok – különösen a májusi – eseményeken. Barátai elképedésére néha még ő javasolta, hogy menjenek a könyvtárba tanulni. Ron egyik nap, miközben mindhárman a könyvtárba tartottak – Harry javaslatára –, meg is jegyezte:

– Harry, jól vagy? – kérdezte aggodalmasan a barátjára nézve. – Nem Hermione javasolja, hogy menjünk ismételni, hanem te? Biztosan az agyadra ment a nagy hőség – mondta mély meggyőződéssel Ron.

Hermione azonban nem hagyhatta szó nélkül a kérdést. Ő teljes mértékben egyetértett Harryvel a sok tanulást illetően. Mielőtt Harry akár csak megnyikkanhatott volna, a lány szokásához híven oktatta ki fensőbbrendűen Ront.

– Miért vagy ezen meglepődve? Harryt ezért csak megdicsérni lehet, úgy látszik végre, megjött a józanabbik esze. Te meg példát vehetnél róla, és egyszer az életben nem azért jönnél velünk a könyvtárba, mert nem akarsz egyedül maradni.

Mondani sem kell, Ron ezen természetesen bosszankodott egy sort. Harry – az elmúlt hat év tapasztalataiból okulva – inkább nem szólt egy szót sem, csak mosolygott magában.

*

Harry, a McGalagony professzor által meghatározott napon reggelinél beszélt a barátaival. A fiú, a tervnek megfelelően aznap reggel még össze is csomagolt, hogy senkiben még a kétség legkisebb szikrája se ébredjen fel, hogy valójában el sem hagyja az iskolát.

– Mi? Hogy-hogy el kell menned az iskolából – kérdezte Hermione. – Elmész a vizsgák előtt?!

– Hogy te milyen mázlista vagy! – sóhajtott egy nagyot Ron. – Megúszod a vizsgákat.

– Ron, ha nem most teszi le azokat, akkor is le kell vizsgáznia, anélkül nem léphet tovább a következő évbe – mondta Ginny a bátyjának.

– Jó-jó – mondta csalódottan Ron.

– De miért éppen most? Miért nem eddig, vagy ezután, miért éppen most? – kérdezte nem túl értelmesen Luna, akit a legjobban lesújtott Harry távozásának híre. Tudta, valószínűleg egész nyáron nem fogja látni a barátját a szükséges óvintézkedések miatt, de az azért sok volt számára, hogy idő előtt el kell válnia Harrytől.

– Nagyon jól tudjátok, ki miatt és miért van ez – felelte Harry, aki rettentő zavarban volt amiért – ha még Dumbledore utasítására is –, hazudnia kell a legjobb barátainak. Ellenben azt is tudta, csak így jöhet be az igazgató terve, és kaphatják el az árulót. – Miattam ne izguljatok, nem lesz semmi bajom. A vizsgáimat majd biztosan leteszem valamikor, de… – mielőtt folytathatta volna Harry, McGalagony lépett a Griffendél asztalához.

– Potter, itt az idő. A csomagját már felvitték az igazgatóiba. Kérem, jöjjön velem. Önök meg menjenek az óráikra, mielőtt még becsengetnének, és elkésnének – mondta a professzor Harry barátainak és várakozóan nézett a fiúra.

– Sziasztok, majd látjuk egymást – köszönt el a barátaitól Harry –, ha máskor nem majd szeptemberben.

– Hello Harry – hallatszott a Roxfortban maradó négy barát hangja.

            Harry lassan elindult McGalagony után, miközben arra gondolt, hogy a viszontlátásra előbb sor kerül, mint azt a barátai hiszik – még aznap este, mikor nagy valószínűsséggel már tudni fogják, ki a Főnix Rend árulója.

*

Harry a délelőtti és a délutáni órákat is McGalagony professzorral töltötte az igazgatóiban. Hogy ne unatkozhassanak, McGalagony javítani való házi dolgozatokat hozott magával, Harryvel is előszedetett a csomagjából, néhány tankönyvet ismétlés céljából. A fiú nem tudott koncentrálni a tanulásra. Mielőbb tudni szerette volna, ki a Rend árulója. A délután lassanként alkonyba hajlott, váratlanul a kandallón keresztül Dumbledore bukkant fel egymagában. Az általában derűs professzor most módfelett gondterheltnek tűnt. Meglátva az igazgatóhelyettest és fiút, biccentett nekik köszönésképpen, majd odasétálva az asztalához, leült. McGalagony és Harry várakozásteljesen nézett az igazgatóra.

– Sajnos beigazolódott a gyanúnk – tért rögtön a lényegre a Roxfort igazgatója –, de oly módon, amire senki sem számított.

– Mit értesz ezen, Albus? – kérdezte a helyettese.

– A Főnix Rendet elárulták, még pedig egy olyan ember, akiről még csak nem is feltételeztük – válaszolt a kérdésre Dumbledore. – Fred Weasley volt az áruló.

– Fred?! Ron bátyja! – kiáltott felugorva a székről Harry. Nem tudta elhinni, éppen az örök mókamester Fred lenne az a személy, aki elárulta a Rendet.

McGalagony is hasonlóképpen reagált.

– Fred Weasley! Róla még csak feltételezni sem mertem volna, hogy árulóvá válik – hüledezett a professzor asszony.

– Én is megdöbbentem, mikor azon az álhelyen jelentek meg a Halálfalók, amit az ikreknek mondtunk el. Senki sem akarta elhinn, az áruló az egyik Weasley lenne. Mondanom sem kell, Arthurt teljesen megrendítette, hogy az egyik fia lehet az árulónk, főleg azok után, hogy Voldemort saját kezűleg végzett Percyvel.

– El tudom képzelni, mit érezhetett Arthur ezek után – jegyezte meg McGalagony. – Molly már tudja?

– Ha belegondolok, mit fog érezni Ron és Ginny, ha ezt megtudják! – sóhajtott fel Harry.

– Azért nem olyan egyszerű az ügy, mint hittük. Amikor megbizonyosodtunk róla, hogy Fred vagy George az esetleges áruló, a Grimmauld téri főhadiszállásra hivattam őket. Ott kiderült, kettőjük közül, Fred az áruló, de ekkor még nem volt vége a fejleményeknek. Mint ahogy ti sem tudtátok feltételezni, hogy az ikrek egyike az áruló, hosszas vizsgálat után rájöttünk Fred az Imperius átok alatt áll. Szerencsére sikeresen megszabadítottuk az átok hatása alól. Elmondta, másfél hónapja késő estig dolgozott a boltjukban, amikor váratlanul Voldemort és néhány csatlósa jelent meg az üzletben. A Nagyúr kimondta rá az Imperiot, arra kényszerítve ezzel Fredet, hogy a Rend után kémkedjen neki. Fred még csak védekezni sem tudott az átok ellen. Még nem tudjuk, miket tudhatott meg a Nagyúr a Rendről és a terveinkről, csak remélhetjük, a Tonks házban lezajlott események nem ismétlődnek meg – fejezte be ezzel Dumbledore az áruló leleplezésének történetét.

– Ha ez igaz, akkor valójában Fred nem is áruló? – kérdezte Harry reménykedve az igazgatótól.

– Pontosan így van. Fred nem tudatosan tette – felelte a professzor.

– Weasley most hol van? Gondolom, a biztonság kedvéért felügyelet alá helyezteted a fiút, Albus – mondta McGalagony.

– Így van, Minerva. Mind a saját, és mind a Főnix Rendjének érdekében, egyenlőre a St. Mungoba küldtem, gondoskodva az őrizetéről is. Nem szeretném, ha Voldemort újra próbálkozna nála, vagy ami még rosszabb lenne, megöletné Fredet, hogy így hallgattassa el.

– Igazgató úr, Ronnak és Ginnynek elmondja, mi történt a bátyjukkal? – tette fel a kérdést Harry.

– Természetesen. És ha már itt tartunk, te is elmondhatod az elmúlt hónap eseményeit a barátaidnak. Harry, most már elmehetsz, de kérlek, szólj Ronnéknak, jöjjenek fel a irodámba. Minerva te maradjál. Viszlát Harry – búcsúzott el a fiútól Dumbledore.

Harry felállva a székéből elköszönt az igazgatótól és helyettesétől. Lassan, gondolkodva ment a Griffendél toronyba. Még mindig az igazgatóiban elhangzottak hatása alatt állt.

Megérkezett a Kövér Dáma portréja elé. Kimondta a jelszót: „Macskagyökér”, a portré nyomban utat nyitott neki. A fiú belépett a klubhelységbe, ami este lévén tömve volt tanuló, beszélgető diákokkal. Harry nem szólt senkinek sem, rögtön a barátaival megszokott, úgymond törzsfoteljeik felé vette az irányt. Elhaladva Griffendéles társai mellett, többen kapták fel meglepetten a fejüket, és döbbenten néztek a fiú után, akiről úgy tudták, aznap elment az iskolából. Harry hallotta a suttogásokat a háta mögül, de ő nem törődött ezzel, egyenesen a barátai – Ron, Hermione, Ginny és Neville – felé tartott. Hermione éppen Ginnynek segített az RBF vizsgáira felkészülni, Ron csendesen hortyogott a varázskereskedelem leckéje felett. Neville a gyógynövény könyvét bújta, mikor felpillantva észrevette a feléjük közelítő Harryt, annyira meglepődött, még a könyvét is leejtette az asztalra, pont Ron fejére. Mondani sem kell, Ron azon nyomban felriadt az álmából, egy pillanatig nem tudva, hol is van.

– Neville, elment az eszed! – üvöltött rá a barátjára, mikor kitisztult előtte a kép, rájőve hol van, és mi volt az az éppenséggel nem pehelykönnyű tárgy, ami felverte békés szendergéséből, és ami miatt egy jókora dudor keletkezett a fejbúbján. – Lehetőleg legközelebb ne téveszd össze a fejemet az asztallal, mert különben… – soha nem lehet megtudni mi is lett volna különben, mert Neville belekiabált Ron mondatába.

– Harry! Már vissza is jöttél? De hogy lehetséges ez? Te magad sem tudtad, Dumbledore mikor enged vissza a Roxfortba – kérdezte Neville Harrytől, aki akkor ért oda a barátaihoz.

A lányok Ron üvöltésére rögtön abbahagyták a tanulást. Hermione rá akart szólni Ronra, ne üvöltözzön, mert úgy nem lehet tanulni, de nem tudott még csak megszólalni sem, mert Ginny a talárja újját rángatva mutogatott valakire. A lány odanézett, ő is megpillantotta a feléjük közelítő barátját, ugyanabban a másodpercben, mikor Neville rázúdította a kérdéseit Harryre.

– Harry, hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Ron is a barátját, aki még mindig egy kissé kába volt a Neville gyógynövénykönyvével való találkozástól. – Neked nem itt kellene lenned!

– Neville, Ron, mint látjátok, itt vagyok teljes életnagyságban és nem valahol máshol. Mielőtt még a lányok is megkérdeznék, el sem mentem, majd mindent el fogok mondani később. Épp most jövök Dumbledore professzor irodájából. Ron és Ginny, titeket arra kér az igazgató úr, menjetek fel hozzá, valamit el kell mondania nektek – adta át a professzor üzenetét a testvéreknek Harry.

– De hát mégis miért kell felmennünk az igazgatóiba? – kérdezte Ginny.

– Majd ő elmondja nektek.

– Te tudod? – tudakolta a barátjától Ron.

– Igen, de nem mondok semmit. Dumbledore személyesen akarja elmondani nektek – mondta Harry.

– De mégis mi az? – kíváncsiskodott Ginny.

– Ühüm, mi az? – csatlakozott a húgához Ron is.

– Hagyjátok már Harryt. Menjetek fel a professzorhoz, ő majd elmondja nektek – szakította félbe Hermione a két testvért.

– Minél előbb felmentek, annál hamarabb megtudjátok, szóval induljatok már – javasolta Neville.

– Jól van, na menjünk. Gyere Ron – mondta Ginny megfogva a bátyja kezét, és maga után vonszolta a fiút.

– Na végre, elmentek – szólalt meg Hermione, látva amint a két testvér kilép a klubhelység ajtaján. – Remélem, most már elmondod, miért nem mentél el a Roxfortból?

– Igen, de készüljetek fel egy kissé hosszú lesz. Jobb lenne, ha felmennénk a hálóhelységünkben, itt túl sokan vannak. Nem lenne jó, ha valaki meghallaná, amit mondani fogok nektek – mondta Harry Hermionenak és Neville-nek.

A barátai egyetértettek ezzel, majd miután felértek a fiúhálóba, letelepedtek az ágyakra, Harry elmondta nekik az elejétől fogva az elmúlt hónap eseményeit. Kezdve a Tonks házat ért támadással, a halálesetekkel, mesélt Dumbledore sejtéséről az esetleges új árulóról a Főnix Rendjében. Az árulónak állított csapdáról, a leleplezéséről és arról, hogy valójában Fred az Imperius átok hatása alatt cselekedett mindvégig.

Nevillet és Hermionet megrendítették a hallottak. Harry befejezte a beszédet. Hosszú percekig némán meredtek maguk elé mind a hárman. Hermione szólalt meg elsőként.

– Nem tudom elhinni, hogy tudtad ezeket elhallgatni elölünk? – kérdezette a lány, egy kicsit neheztelve nézett a barátjára.

– Hermione, Harry elmesélte, Dumbledore megtiltotta neki, bármit mondjon bárkinek – mondta Neville.

A lány válaszolni akart Nevillenek, de meggondolva magát, csöndben maradt. Harry gyanította, mi lehet ennek az oka. Hermioneval nem sűrűn fordult elő, hogy valaki kioktassa, mivel általában ő szokta megdorgálni az embereket. Harry csöndesen mosolygott, főleg, hogy épp Neville volt az, aki helyreigazította a lányt.

– Bocs Harry. Nevillenek igaza van – kért bocsánatot a fiútól a lány. – Belegondolva, nehezek lehettek számodra az elmúlt hetek. A támadás, a gyilkosságok, az árulás – rázta a fejét méltatlankodva Hermione.

– Engem az vágott mellbe, hpgy éppen Fred volt az, akik felhasználtak, kémkedjen a Főnix Rendben – mondta Neville halkan.

– Hidd el, én is így voltam ezzel, mikor Dumbledore elmondta nekem, mit derítettek ki – felelte Harry.

Hermione már éppen akart megszólalni, mikor nyílt a háló ajtaja és a két Weasley testvér lépett be rajta. Szó nélkül mentek oda a barátaikhoz, leültek melléjük az ágyakra. Ron volt, aki először törte meg a beálló csendet.

– Dumbledore elmondta, mi történt Freddel, és veled is Harry. Egyszerűen nem tudom felfogni, Voldemort pont a bátyámat használta fel az átkozott céljához, árulásra késztette Fredet – mondta dühösen Ron, miközben felpattanva az ágyáról mérgében fel s alá sétált a szobában.

– A professzor szerint Fred a körülményekhez képest jól van. Anyáék mellette vannak a kórházban. Nem lehet tudni, meddig kell benn maradnia a St. Mungoban. Dumbledore professzor nem volt vele a leggyengédebb, mikor hatástalanította az Imperiust – Ginny szomorúan közölte a tényeket a barátaival.

– Ginny és én szerettük volna meglátogatni Fredet, de apa megbeszélte Dumbledore-ral, hogy az iskolából még hátralévő két hetet a Roxfortban kell töltenünk. Már csak a vizsgák és saját biztonságunk érdekében is – mondta Ron. Látszódott rajta, legszívesebben rögtön a bátyjához rohanna, még az igazgatói és a szülői tiltás ellenére is. 

Hermione, látva hogy Ron magában őrlődik, felállt és nyugtatóan átölelte a fiút, aki mint egy fuldokló, kapaszkodott a lányba. Ginny, Harry és Neville figyelték a megható jelenetet, majd csendesen felálltak, és kimenve a szobából magukra hagyva a szerelmeseket.

A három barát lement a klubhelységbe, ott Ginnyhez csatlakozott a barátja, Dean. A lány és a fiú elvonultak az egyik sarokba beszélgetni. Neville visszaült a gyógynövénytankönyve mellé, próbálta folytatni a tanulást, de az előbbi órában hallottak megakadályozták ebben. Harryhez több Griffendéles társa lépett, meg akarták tudni tőle, miért is tért vissza olyan hirtelen a Roxfortba, mindössze félnapi távollét után. A fiú azzal a kifogással, hogy még fel kell mennie a bagolytoronyba, kitérve a válaszadás elől, gyorsan kilépett a Griffendél torony ajtaján a folyosóra.

*

A következő hét viszonylag gyorsan elrepült. Elérkezettek az év végi vizsgák. Hermione számára ez volt az év csúcspontja, ahogy azt Ron a hétfő délelőtti bűbájtan vizsgájuk után meg is jegyezte suttogva Harrynek, hogy a lány ne hallja meg. A két fiú ezen jót nevetett. A hét végére Ron és Harry már nem nagyon nevetgéltek vagy a rosszul sikerült vizsga miatt bosszankodtak, vagy a jegyzeteiket és tankönyveiket bújták késő estig készülve a másnapi vizsgára, vagy hallgatták Hermione áradozását a jól sikerült vizsgáiról, vagy a lány segítő magyarázatát valamelyik tantárggyal kapcsolatban.

Azért végre a vizsgahét is eltelt. A három jó barát – Harry és Ron főleg – fellélegezhetett. Elhatározták, még Hermione is, a következő hetet lustálkodással töltik. Az utolsó hét legnagyobb részében a kastélyparkban, a tóparton henyéltek. Csatlakozott a hármashoz Luna, Ginny, Dean, Neville, Seamus, Lavander és Parvati is. Beszélgettek az elmúlt évről, a hatodévesek várakozással tekintettek a következő – számukra utolsó – évre. A két ötödéves nem mondta ki hangosan, de őket az RBF eredményeik izgatták a legjobban.

Elérkezett az utolsó hét vége is. Kihirdették a vizsga eredményeket. Hermione szokásához híven évfolyam első lett. A fiúk sejtették, a lány kitűnő teljesítményének meg lesz a jutalma a hetedik évükre nézve, kétségük sem volt, Hermione lesz a Griffendél ház Iskola Elsője. Harry és Ron várakozáson felül jól teljesített, amin mind a ketten meglepődtek. Hermione ellenben megdicsérte őket, elvégre az elmúlt évekhez képest az idei évben többet tanultak, és komolyabban is vették az iskolát.

Indulás előtti napon Harryvel McGalagony közölte, a fiúnak előre láthatóan két vagy három hétig kell az idén a nevelőszüleinél lennie. A nyara többi részét a Főnix Rendjének főhadiszállásán, a Grimmauld tér 12 szám alatt lévő házban fogja tölteni. A fiú örömmel fogadta a hírt, két-három hétig csak el tudja majd viselni Dursleyéket. A búcsúvacsoránál elmesélte a hírt a barátainak. Harry meg is jegyezte –, ami egy kissé epésre sikeredett – azt az időt még túl tudja élni „szerető” családja körében. Hermione nem szólt egy szót sem, csak megfeddően nézett a fiúra. Ron ellenben hangosan hahotázott a barátja megjegyzésén.

*

Felvirradt az indulás napja. A Roxfort Expresszen különleges biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, védve a diákokat az esetleges támadástól.

Ron és Hermione az Expresszen előrement, a prefektusi fülkékig. Mondták Harrynek, amint lehetőségük adódik, csatlakoznak hozzá. Harry a zsúfolt vonaton – Tapmanccsal a sarkában, kezében Hedvig kalitkájával, és az utazóládájával – üres fülkét keresett. A fiú a vonat felénél egy hangot hallott, amint a névét kiabálja. Luna volt az. A barátnője egyedül ült a fülkében. Harry belépve, Hedvig kalitkáját az ülésre helyezte, Tapmancs az ablak alá heveredett. Harry és Luna beszélgetéssel múlatták az időt. Fél óra elteltével Ron és Hermione is megérkezett. Innentől fogva négyen beszélgettek a nyári terveikről.

– Én a nyáron megint édesapám lapjánál fogok dolgozni, amit már nagyon várok – mondta Luna. – Csak azt sajnálom, egész nyáron alig fogom látni Harryt.

– Hát igen ez a nyári szünet hátránya – sóhajtott egy nagyot a fiú –, de a nyár folyamán levelezhetünk, és üzenni fogok neked, mikor hagyhatom el a Privet Drive-ot, akkor hátha lehetőségünk lesz néhányszor találkozni a Főnix Rendjének főhadiszállásán.

– Az nagyon jó lenne – lelkesült fel a lány.

– Nektek legalább van reményetek hogy láthatjátok egymást – mondta Ron Harryre és Lunara pillantva, majd szomorúan Hermionera nézett. – Mi előre láthatólag egész nyáron távol leszünk egymástól.

– Nem úgy volt, hogy a nyarat Ronnéknál töltöd? – kérdezte Luna Hermionera sandítva.

– De igen, de apa kapott egy professzori állásajánlatot az USA-ból. A szüleim Kaliforniába költöztek. Anya egy magánrendelőt fog nyitni. Tegnap este jött meg a levél, amiben értesítettek erről. Szeretnék, ha a nyarat velük tölteném és segítenék berendezkedni nekik az új házunkban – mesélte el az új fejleményeket a lány.

– Ősszel visszajössz a Roxfortba, vagy az utolsó évet egy ottani iskolában fogod elvégezni? – kérdezte Harry.

– Ők azt akarják, az ottani Salemi Boszorkány Szakiskolában tanuljak most, hogy az itteni mágusvilág Voldemort és hívei miatt veszélyessé vált, de én mindenképpen visszajövök augusztus végén. Szeretem a szüleimet, de a barátaim itt vannak és a Roxfort is – fejezte be Hermione, majd megfogta lágyan Ron kezét és egy gyengéd csókot lehelt a barátja ajkaira.

Harry és Luna mosolyogva néztek egymásra, tudták, Hermione legfontosabb okát az őszi visszatérésre, Ronald Weasleynek hívják.

A Londonig hátralévő időben több barátjuk is megfordult a kupéjukban. Lassan a fülke egy átjáró házhoz kezdett hasonlítani, ahogy egyre közeledtek London felé. Ronnak és Hermionenak, mint prefektusoknak néhányszor őrjáratoznia kellett a vonaton.

Harry és Luna látva, hogy a vonat beérkezett Londonba, elbúcsúztak egymástól. Tudták, az állomáson erre már nem nagyon lesz idő. Még egyszer megígérték a másiknak, levelezni fognak, és ha engedélyezik, akkor találkoznak a Grimmauld téri házban. A két fiatal végül búcsúzóul megcsókolta egymást. A csók hosszúra és szenvedélyesre sikeredett, mindketten beleadták a legmélyebb érzéseiket is.

A csóknak a 9. és ž. vágányra történő megérkezés vetett végett, de leginkább az, hogy az eddig békésen, az ablak alatt szendergő Tapmancs váratlanul kirontott a kupéból, meg sem várva a gazdáját, elrohant a vonat vége felé.

– Tapmancs, azonnal gyere vissza – kiáltott a kutya után Harry, de annak ugyan hiába kiabált a fiú, a kutya már le is szállt a vonatról.

– Jobb lesz, ha Tapmancs után megyünk, mielőtt még a nagyterembeli felforduláshoz hasonló dolgot tesz, mint mikor megkergette Mrs. Norist – javasolta nevetve a barátjának Luna, visszaemlékezve az elmúlt év egyik legnagyobb szenzációjára a Roxfrotban – Mr. Noris és Tapmancs kettősére, mikor gyakorlatilag a két állat letarolta a nagytermet vacsoraidőben.

– Ne is mond, már csak az hiányozna, ha a peront katasztrófa sújtotta övezetté változtatná – mondta Harry, de ennek ellenére belőle is kibuggyant a nevetés. – Menjünk!

Leszállva a vonatról, a fiú és a lány gyorsan a kutya keresésére indult. Szinte azonnal meg is találták. Az eb Remus Lupint köszöntötte lelkesen két lábra állva, aki egy hete, a vizsgák végeztével elhagyta a Roxfortot, fontos dologra hivatkozva.

Lupin simogatta Tapmancsot, de közben azon igyekezett, hogy a hatalmas fekete kutya súlya alatt el ne essen. Harry látva az eseményeket Remus segítségére sietett. Nagy nehézségek árán sikerült a férfinak és a fiúnak, a viszontlátástól lelkes kutyát, megfékeznie. Luna mosolyogva nézte végig a jelenetet.

– Szia Remus – köszönt a férfinek Harry. – Látom Tapmancs is illően köszöntött.

– Hello Harry, Luna. Hát igen, az üdvözlésből nekem aztán most bőségesen kijutott – mondta Lupin nevetve. – Harry, én foglak elkísérni a nevelőszüleidhez, erről már korábban értesítettük őket. Induljunk!

Remus és a két gyerek, a kutyával a nyomukban indultak el a kijárat irányában. Útközben Harry és Luna több diáktársától is elbúcsúzott. Átlépve a kijáraton, észrevették Molly Weasleyt, aki lelkesen integetett nekik. Az asszony egyedül jött ki a pályaudvarra a gyermekeiért, de már mellette volt Ron és Ginny. Hermione egy kicsit távolabb beszélgetett a szüleivel. Luna is megpillantotta a közelben az édesapját.

A búcsúzás ezután gyorsan lezajlott, Lupin minél előbb Dursleyéknél akarta tudni Harryt. A jóbarátok szomorúan váltak el, de megígérték, tartani fogják a kapcsolatot a nyáron.

. 

Vége a VI. résznek