Két órával a Sárkánylovagok után érkeztünk meg, immár harmadjára a Dracaenara társaimmal, és macskáimmal – akik, mint mindig, most is valamelyikünk vállán utaztak – a Sárkányvár tetőteraszára. Ott már vártak ránk. Boarex kedvesen üdvözölt minket.

– Jó látni, hogy valamennyien épségben vagytok.

– Köszönjük – válaszoltam. – Jó újra itt lenni. A többiek hol vannak? – érdeklődtem a három fiatal Sárkánylovag után.

– Az ikrek levitték a vár tömlöcébe az Abaiki nevű férfit, akit sikerült foglyul ejtenetek. Bacca egy fél órája ment el az édesapja után, aki járőrszolgálatban van kin a naprendszerünk határán. A férjem, Biassal indult útnak három napja, megkeresni a kisebbik fiamat. Botrychiumról már öt hónapja semmi hírt nem hallottunk – felelte Boarex kérdésemre.

– Beszélhetünk Abaikivel? – tért a lényegre Uranus. – Ki kellene minél előbb vallatni, hogy információkat szerezzünk a Dark Kingdomról.

– Ezt még is, hogy gondold Uranus?! – kérdezte Neptun. – Csak nem süllyedünk le az ő szintjükre, hogy olyan dologgal jussunk hírekhez, amit teljes mértékben elítélünk?!

– Neptunnak igaza van – jelentette ki Pluto. – A kínzás meg egyenesen ki van zárva.

– Én sem ilyen drasztikus megoldásra gondoltam! – mondta felháborodva Uranus, aki egy kissé megsértődött, hogy társai miket feltételeznek róla.

– Nyugi, Uranus – csitítottam a lányt. – Neptun, és Pluto nem gondolna rólad ilyet.

– Remélem is – mondta a szőke senshi, valamelyest már békésebb hangulatban. – Véleményem szerint, hogy valamilyen szert kellene alkalmazni, esetleg igazságszérumot. Attól nem lenne semmi baja, és mi is hozzájutnánk az áhított információkhoz.

– Sailor Uranus az ötleted nagyon jó – mondta Boarex –, de felesleges emiatt izgatnotok magatokat. A gyógyítóink rendelkeznek egy, még az igazságszérumnál is hatékonyabb szerrel. Sárkánykönnynek hívják, mert a legfőbb összetevője az, ami a neve is. Ha ezt a szert valakivel megitatják, akkor egy hónapig mély, kómaszerű állapotba kerül, és az alatt, mentálisan kérdéseket tudunk feltenni neki. Az egész olyan, mint mikor a sárkányainkat irányítjuk telepatikus úton. A Sárkánykönny révén ugyanezt a hatást tudjuk elérni. Akivel megitattuk, az a feltett kérdésre ugyan nem tud válaszolni, de arról álmodik, és a telepátia segítségével tudjuk őt követni az álmaiba. Tulajdonképpen így kapunk választ a feltett kérdésre.

– Egész jó módszer – mondta elismerően Uranus –, mi is tudunk majd így Abaikivel kommunikálni?

– Nem – felelte tömör egyszerűséggel a Sárkánylovag –, erre csak mi lovagok vagyunk képesek, és még közülünk is nekem van a legnagyobb tapasztalatom e téren. Ebből kifolyólag én fogok Abaikivel tartani az álmaiban.

– Mikor kezdik el? – szólalt meg a megérkezésünk óta először Artemis.

– A gyógyítóink, már be is adták a szert a férfinek – közölte velünk Boarex. – De azért kell hozzá két nap, míg hatni kezd a Sárkánykönny.

– Mi addig, mit fogunk itt csinálni? – érdeklődött Neptun.

– Hát, amit eddig is – mondta neki Pluto.

– Példának okáért mondjuk, megnézhetnénk Silvermoonnál lévő kockát – jelentette ki az ez idáig csendben lévő Luna.

– Milyen kockát? – puhatolódzott Uranus. – Miről beszél Luna egyáltalán?!

– Hát arról a különös kockáról, amit Luna talált a csata után, és Silvermoon magával hozott abban a batyuban – mutatott a mancsával Artemis a nálam lévő csomagra.

– Az lenne abban a…a, hogy is mondjam micsodában? – kérdezte Pluto, bizalmatlanul méregetve a kezemben tartott, tépett, poros egykori köpenyt, ami most leginkább egy szakad, rongyos valamire emlékeztetett.

– Igen – feleltem a kérdésre. – Majd mindent elmondok később, de előbb foglalkozzunk Abaikivel.

– Beszélgessetek csak. A férfivel meg úgysem tudtok mihez kezdeni, én is csak holnapután fogok vele először mentálisan kapcsolatba lépni, addigra fog hatni nála a Sárkánykönny. Most pedig, ha megbocsátotok, de most mennem kell, sürgős dolgom van, beszélnem kell a sárkánygondozók vezetőjével – mondta Boarex, majd köszönésképpen biccentett, és elsietett, mi pedig magunkra maradva álltunk a tetőteraszon.

– Javaslom, menjünk fel valamelyikünk lakosztályába – tanácsolta Neptun. – Ott folytassuk a megbeszélést, és lehetőleg ne itt a tetőn.

– Rendben, de csak egy óra múlva találkozzunk. Szeretnék először megtisztálkodni, és mellesleg nektek sem ártana – indítványozta mosolyogva Pluto, ahogy végignézett saját magán, illetve rajtunk is.

– Hát, ami igaz, az igaz, eléggé ziláltak vagytok – tette hozzá Luna is vidáman.

– A végén még nem ismernek fel benneteket a várban, és kiteszik a szűrőtöket – kontrázott rá vidoran Artemis.

A macskák ezen megjegyzésein mindannyian jót derültünk. Be kellett látnom, hogy Plutonak, illetőleg a cicáknak igaza volt, nem voltunk éppen szalonképes állapotban. Magunkon viseltük a csata nyomait. Ránk fért egy alapos tisztálkodás.

– Javaslom, találkozzuk nálam – mondtam a lányoknak. – Az én szobám van éppen középen.

– Akkor ezt megbeszéltük. Menjünk! – mondta ki a végszót Uranus, nekünk, pedig nem volt ellenvetésünk.

* * * * *

A megbeszélteknek megfelelően, az óra leteltével vártam barátnőimet, hogy közösen vegyük szemre a furcsa kockát. A szakadt köpenyt óvatosan széthajtogattam, és a benne lévő tárgyat elővigyázatosan kigurítottam a nappalim ablaka alatt álló kisasztalra. Leültem az asztal mellett álló kanapéra, és elmerengve néztem a különös tárgyat. Mi lehet olyan fontos ebben a ránézésre egyszerű kockában, hogy Rymicothub nem törődve a veszélyekkel, magával szerette volna mindenképpen vinni? Gondolataimból léptek zaja zökkentett ki.

– Látom már kicsomagoltad a kockát – jegyezte meg mögöttem Luna.

– Kibontottam a batyut, hogy ha a többiek megérkeznek, ne akkor keljen ezzel vesződni – feleltem hátrafordulva, közben a kanapé háttámlájára könyököltem, úgy néztem a hálószobából kilépő Lunat. – Kíváncsi vagyok, mit tudunk kideríteni, a tárgyal kapcsolatban?

– Hát arra én is – mondta Luna, felugorva mellém. – De hol vannak a lányok? Nem jellemző egyikkőjükre sem a késés? – csodálkozott a fekete cica, de amint elhangzott a kérdés kopogtattak a lakosztály ajtaján.

– Úgy hangzik, valaki már meg is jött – hallottam meg Artemis hangját. Az ajtó felé pillantva megláttam a fehér macskát. Artemis éppen az ajtó előtt sétált el, hogy csatlakozzon hozzánk, mikor kopogtattak az ajtón.

– Szabad – mondtam hangosan. A következő másodpercben kinyílt az ajtó, és Uranus lépett be rajta, Neptun társaságában.

– Sziasztok! Megjöttünk – köszönt Neptun, majd átsétálva a szobán, leült a velem szembeni kanapéra.

– Pluto még nincs itt? – nézett körül Uranus.

– Mint látod ti voltatok a gyorsabbak – válaszoltam barátnőm kérdésére.

– Ez volna az a híres tárgy? – érdeklődött Neptun, közelebb hajolt az asztalon álló kockához, alaposan szemrevételezve azt.

– Igen – felelte Luna. – Nem tudom, mi lehet, csak azt, hogy a csata után valami szokatlan érzés fogott el. Koncentrálva, erre a tárgyra bukkantam. A földön hevert, éppen meg akartuk Artemisszel vizsgálni, mikor Silvermoon felbukkant.

– Még időben, mert meggondolatlanul hozzányúltatok volna – mondtam.

– Biztos nem történt volna semmi bajunk. Veszélytelennek tűnt – szólalt meg Artemis.

– És ezt a következtetést honnan vontátok le, ha szabad érdeklődnöm? – kérdezte Uranus.

– Hát, mi csak úgy hittük… – szabadkozott Artemis.

– Tehát, ti csak úgy hittétek! – vízhangozta a szőke lány. – Egy kicsit több értelmet néztem ki belőletek, mint, hogy csak úgy hozzápiszkáltok egy ismeretlen tárgyhoz, kiváltképpen, ha azt éppenséggel az ellenségeink vesztették el.

– Jól van, na! – mondta elpirulva szégyenében Luna, a könnyelmű cselekedete miatt.

– Héhahó! – avatkozott közbe Neptun, figyelmeztetően Uranus, és a macskák vitájába. – Nem gondoljátok, hogy most nem vitatkozni kellene, hanem ezzel a micsodával foglalkozni. Ki kellene minél előbb deríteni, mire is való, és hogy veszélyes-e? Véleményem szerint ez most fontosabb, mint holmi vita.

– Ebben egy véleményen vagyunk – értettem egyet Neptunnal. – De ha már itt tartunk, hol marad ilyen sokáig Pluto?

– Majd én utána nézek – mondta Uranus, akin meglátszott, egy kicsit megsértődött, azon, hogy Neptun nem csak a macskákat tolta le, hanem őt is.

Uranus válaszra sem várva, már indult is az ajtó felé, de amint kinyitotta meg is torpant a lány. Egy pillanatig Uranus, valamint Pluto szoborrádermedten nézett farkasszemet az ajtó két oldalán. A szőke lány keze még mindig a kilincsen volt, a fekete hajú meg éppen készült bekopogni, mikor az ajtó az orra előtt váratlanul kinyílt. Az adott helyzetre válaszul mindkettőjükből kitört a kacagás.

– Éppen érted indultam, hogy megnézzelek, miért nem jöttél még – jelentette ki Uranus vidoran, majd félreállva az ajtóból, beinvitálta a másik lányt.

– Látom pont az utolsó utáni percben érkeztem – jegyezte meg mosolyogva Pluto, mialatt belépett a szobába.

– Egyébként mi tartott ilyen sokáig? – kérdeztem meg az idő senshit.

– Az Időkapu kulcsával volt egy kis problémám – mesélte Pluto, helyet foglalva a jobb oldalamon, míg Uranus, Neptun, illetve Artemis közé ült le. – Jobban mondva a gond, a kulcson lévő Garnet Orbbal volt. Egy kis ideig érdekesen villogott, aztán minden átmenet nélkül abbahagyta.

– A Garnet Orb villogott? – csodálkozott Luna. 

– Igen, és fogalmam sincs, hogy miért csinálta – felelte tanácstalanul az Időkapu őre.

– Most, hol a kulcs? – érdeklődött Neptun, kíváncsian nézve a másik lányra.

– A szobámban hagytam, csak nem lesz baj belőle – mélázott el Pluto.

– Hát azt én is nagyon remélem – jegyezte meg Uranus, akin láttam, hogy egy kissé nyugtalanítja, barátnőnk által említett fejlemény.

– Egyébként, hol van az a tárgy, ami miatt így összegyűltünk? – kérdezte Pluto.

– Itt az asztalon – feleltem rámutatva a kockára. – Eddig még semmi lényegeset sem tudtunk kideríteni a kockával kapcsolatban, csak találgattunk.

– Ez lenne? – tudakolta a Pluto bolygó harcosa.

A lány, kezeit a térdeire téve, előredőlt, úgy nézte a kockát. Ahogy Pluto szemügyre vette a tárgyat, döbbenten láttam, hogy barátnőm szinte megdermedt. A szemei kitágultak, úgy nézte a kockát. Az egész olyannak tűnt, mintha a különös kocka megbabonázta volna a senshit. De ez még csak a kezdett volt! A testtartása görcsössé vált, majd mielőtt akárcsak egyikünk is megakadályozhatta volna, Pluto hozzáért a kockához.

– Pluto! Ne! – kiáltottam barátnőmre, de többre nem futotta az időmből.

Amint Pluto megérintette a kockát, sercegő hang ütötte meg a fülemet, és azzal egy időben a tárgyból, egy buborék alakú, hullámzó, bordó gömb tört elő. A gömb ezredmásodpercek alatt a sokszorosára duzzadt, beborítva hatunkat, valamint az egész szobát is. Az utolsó dolog, amit éreztem egy nagy rántás volt, mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet…

* * * * *

Nem tudom, meddig lehettem ájult, de arra ocsúdtam fel, hogy valaki az arcomat ütögeti. Kinyitottam a szemem, és egyenesen Neptun arcába bámultam, aki mellettem térdelt.

– Ébren vagyok – jelentettem ki a fejemet rázva nem túl határozottan. – Mi történt? – kérdezősködtem barátnőmtől, miközben szédelegve felültem.

– Sejtelmem sincs róla – felelte a lány –, és arról sem, hol is vagyunk egyáltalán, mert, hogy nem a Dracaenan, az egyszer biztos.

– Tessék?! – kiáltottam fel meghökkenve.

– Nézz csak szét! – mutatott körbe a lány.

Neptun utasításának megfelelően, először jobbra, majd balra fordítottam a fejemet. Képtelen voltam megszólalni attól, amit láttam, illetve látni véltem a gomolygó, lilás ködben. Jobban koncentrálva, a jobb oldalamon felfedeztem, az éppen éledező Plutot, és a tántorogva felálló Lunat. Tőlük nem messze Artemis, a még mindig mozdulatlanul heverő Uranust keltegette.

– Mi ez az egész? – kérdezte a kétségbeesés határán álló Luna. – Hol vagyunk?

– Ez meg, hogy került ide?! – hallottam meg, Pluto döbbent kiáltását. A hang irányába nézve, észrevettem, hogy barátnőm a földön ülve, egy hosszú, rúdszerűséget tart a kezében. Meglepődve ismertem fel a tárgyban az Időkapu kulcsát.

– Nem azt mondtad, hogy a szobádban hagytad?! – tettem fel a kérdést barátnőmnek. – Akkor meg, hogy-hogy itt van a kulcs?

– Otthagytam a Sárkányvárban, de most még is itt van – jelentette ki a lány, eltartva magától a kulcsot, karnyújtási távolságban.

– Hát ez egyre furcsább! – ingatta a fejét Neptun.

– Ho…hol vagyok? – hangzott fel egy újabb tanácstalan kérdés, melyben Uranus hangjára ismertem.

– Egyikünk sem tudja – válaszolta neki Artemis, aki eddig azon fáradozott, hogy magához térítse a lányt.

– A Holdistennőre! Ez is itt van! – sikított fel Luna. – Lányok! A kocka is itt van!

– Micsoda?! – kiáltottunk fel mindannyian egy időben, miközben egyszerre pattantunk fel a talajról, és rohantunk Lunahoz, aki meredten nézte a tárgyat. Körbe állva hihetetlenkedve pislogtunk mindahányan, a kockára, ami egy kisebb lyukban hevert.

– Ez egyre szebb – mondtam csendesen a fejemet csóválva. – Nem elég, hogy fogalmunk sincs hová kerültünk, még ennek is itt kell lennie! – sóhajtottam egy nagyot a többiekre nézve, magam is tőlük remélve választ.

– Itt valami nagyon nincs rendjén – nézett körül gyanakvóan Neptun. – Rossz előérzetem van.

– Nekem még a szőröm is feláll ettől az egésztől, nem is beszélve erről a lilásan gomolygó ködtől – mondta megborzongva Artemis, közben a hátát felpúposította.

– Nem akarok durva lenni, de mond meg őszintén Pluto, mi a fészkes fenéért kellett hozzányúlnod, ehhez az átkozott tárgyhoz?! – kérdezte mérgesen, valamint felettébb éles hangon Uranus, az Időkapu őrét.

– Fogalmam sincs – vonta meg vállát a lány. – Valamilyen késztetést éreztem, hogy meg kell fognom… – tette még hozzá elmélázva a senshi. Mondta volna ő tovább is, de valaki megakadályozta ebben.

– Fogalmad sincs! – vágott a szavába Uranus. – Legalább neked lehetne több eszed, mint ennek a két féleszű macskának, akik mindent megfogdosnak!

– Miért kell állandóan ezt az orrunk alá dörgölni! – mondta sértődött hangon Luna, dühösen nézve fel a magas szőkére.

– Nem is igaz! Nem nyúlkálunk mindenhez, csak ami felkelti a figyelmünket… – harapta el a szót Artemis, mert rájött, mit is mondott valójában. De mindhiába, Uranus észre sem vette a két macska közbeszólását, és ott folytatta, ahol abbahagyta Plutonak szánt mondandóját.

– Nem hittem, hogy ennyire meggondolatlan vagy, nem ilyennek ismerlek, de mint mondják, tévedhet az ember – húzta el a száját Uranus. – Most nézd csak meg, mi lett a ténykedésed végeredménye! Itt állunk a nagy semmi közepén, ebben a nyálkás ködszerűségben, és a leghalványabb sejtésünk sincs arról, hogy egyáltalán hol is vagyunk. Te meg erre csak annyit mondasz; késztetést éreztél, hogy megfogd azt a nyavalyás kockát! – ordította a végén már teljesen kikelve magából a lány.

– Idefigyelj, Uranus! Te ne merészelj, ilyen alpárian kiabálni velem! – figyelmeztette társát vészesen nyugodt hangon Pluto. – Igen hozzáértem, mert úgy éreztem szükségét. Ha vetted volna a fáradságot ahhoz, hogy végig hallgasd, azt, amit éppen mondani akartam nektek, akkor tudnád, hogy miért tettem. De nem, neked rögvest ordibálnod kell!

– Lányok, nekem nehogy elkezdjetek itt veszekedni! Erre van most a legkevésbé szükségünk! – léptem gyorsan két barátnőm közé, közben megrovóan pillantottam Uranusra. – Mellesleg Plutonak igaza van. Máskor Uranus hagyd, hogy befejezze, mit is szeretett volna mondani. Nem akarok semmi felesleges vitát! Értve!? – néztem két testőrömre, összeszedve minden hercegnői felsőbbrendűségemet, úgy utasítva rendre őket, kiváltképpen a fiatalabbikat, szúrósan tekintve a szemébe.

– Silvermoonnak igaza van – éretett velem egyet Neptun. – Erre most nincs időnk.  Legelőször is, meghallgatjuk Plutot, utána ki kell derítenünk, hová kerültünk. Végül, pedig nem ártana Uranus, ha elnézést kérnél Plutotól! – sorolta fel a lány a teendőket, egyszersmind heves vérmérsékletű társunkat is felszólította a bocsánatkérésre.

– Ne haragudj Pluto. Ostoba voltam. Meg kellett volna, hogy hallgassalak – mondta szégyenkezve, lehajtott fejjel Uranus. – Megbocsátasz?

– Persze, elvégre barátnők vagyunk – felelte békülékenyen Pluto, és somolyogva pillantott a másikra. Uranus ettől láthatóan megkönnyebbült. Mi, többiek is örömmel vettük, hogy a két lány nem neheztel egymásra. – De most már ideje lenne a lényegre térni – folytatta a zöldes-fekete hajú harcos. – A kockához, mikor hozzáértem önkívületi állapotban voltam. Mint azt Luna, és Artemis is mondták, a tárgynak van egy bizonyos fajta, különös kisugárzása. De míg ők nem tudták pontosan megmondani mi is az, én most már egészen biztosan állíthatom, emlékeztet arra, amit az Időkapu kulcsa áraszt magából – fejezte be a lány, mi meg csak bambán meredtünk rá, annyira meglepődtünk azon, amit is közölt velünk.

– Tessék?! Hasonló a kisugárzása a kulcséhoz? – kérdezte Neptun, aki elsőként eszmélt fel a megdöbbenésből.

– Pontosan – válaszolta Pluto. – Ezért is lehetett, hogy öntudatlanul hozzáértem a kockához. A két erő megegyezik, és valószínűleg így kerülhettünk ide.

– Én totálisan kész vagyok! – jegyezte meg Uranus. – Mi fog még kiderülni! Már azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az Időkapunál kötöttünk ki – mondta nevetve a saját komolytalan ötletén a lány.

– Uranus, ne nevess! Ugyan nem sejtetted, de úgy hiszem, ráhibáztál a lényegre – mondta Pluto, mire a szőke lány abbahagyta a kavagást, és meglepetten bámult az Időkapu őrére. – Egyre határozottabban érzem, sőt, minél jobban elgondolkodok rajta, annál biztosabb vagyok benne, hogy az Időkapu itt van valahol a ködfüggönyben elrejtve a szemünk elől.

– Itt lenne a közelben a kapu? – kérdezte körbepillantva a lilás ködben Luna.

– De hogyan kerülhettünk ide? – tudakolta Artemis. – Én úgy emlékszem, Charon azt mesélte, hogy mióta az ellenség megtámadta az Időkapuban, és egy varázslattal eltávolították onnan, nem tudta kinyitni a kaput. Ha jól tudom Pluto, te is próbálkoztál kapunyitással, azóta, hogy te lettél az új őr, de neked sem sikerült az elmúlt hetek alatt felnyitnod az Időkaput? – összegezte egészen jól a tényeket a kandúr. 

– Ez így van Artemis – felelte Pluto. – Tényleg különös, de akkor is valahogy tudom, hogy a kapu itt van nem messze.

– Akkor mit állunk itt, keressük meg! – javasolta Uranus. – Váljunk ketté. Silvermoon, Pluto, és Luna nézzetek szét jobbra, Neptunnal, és Artemisszel együtt, mi majd balra megyünk.

– Nekem sincs jobb ötletem – válaszolta Pluto, aki egyetértett a másik senshi indítványával. – Akkor lássunk neki. Egy óra múlva találkozzunk ugyanitt.

– Rendben, menjünk – mondta Artemis, és már indult is oldalain a két senshivel balra, hogy felderítsék a környéket.

– Silvermoon, jössz már! – hallottam Luna felszólítását, aki Plutoval tőlem néhány lépésnyire már csak arra várt, hogy kövessem őket.

Az elmúlt percek alatt töprengve álltam a helyemen, nem nagyon hatolt el a tudatomig, hogy a többiek miről is beszéltek. Tudtam, hogy egy lényeges dologról valahogy elfeledkeztünk. Próbáltam felidézni mi is lehet az, mikor váratlanul belém hasított a felismerés – pontosan akkor, mikor meghallottam Luna kiáltását.

– Álljatok meg! – ordítottam a többiek után, de főleg Neptunéknak, akik már eltávolodtak tőlünk. – Eszembe jutott valami. Már sejtem, hogy a kocka, miért is olyan fontos az ellenségeinknek, valamint Rymicothub, miért akarta még az élete kockáztatásával is visszaszerezni a harc után. Ha minden igaz, akkor a kocka valamilyen kulcs lehet ahhoz, hogy a Dark Kingdom emberi meg tudják közelíteni az Időkaput. Belegondolva, alighanem ennek a segítségével tudták hónapokkal ezelőtt megtámadni Charont, de mivel az Időkapu kulcsát nem tudták megszerezni, így a kaput sem tudták használni. Emellett feltehetőleg a kocka erejével, valahogy blokkolni tudták a kapu környékét, hogy bárkinél is van a kulcs, ne tudja kinyitni az Időkaput – hadartam el egy szuszra mindazt, ami az eszembe jutott.

– Jó ötlet! Valószínűleg ez lesz az igazság – mondta Pluto, miközben elismerően nézett rám, logikus következtetésem kapcsán. – Ha így nézzük a tényeket, akkor minden világossá válik. Azért kerültem ide, mert megérintettem a kockát. Már csak azt nem értem, ti miért jutottatok ide, mikor egyedül én nyúltam a kockához? – tette fel mintegy sajátmagának töprengően a kérdést a lány.

– Jó feltevés, hogyan is kerültünk ide mindnyájan? Az ellenség biztosan ismer egy módszert, amivel közlekedni tudnak a kulcs segítségével, de mi valamennyien elájultunk, és csak itt tértünk magunkhoz – mondta el tűnődve Uranus, aki már visszaért hozzánk, másik két társunkkal egyetemben.

– Plutonak lehet hozzá valami köze – kapcsolódott be elmélkedve a fejtegetésbe Neptun is. – Elvégre te vagy az Időkapu őre, lehetséges, hogy valamilyen úton-módon felerősítetted a kocka hatását. A tetejében még akaratlanul is tudtad irányítani, anélkül, hogy akár a leghalványabb sejtésed is lett volna arról, miképpen is kell. Így már érthető, hogy az a férfi, miért akarta annyira visszaszerezni a kockát. Félt, hogy megtaláljuk és rájövünk mire is jó, illetve miképpen működik, főleg úgy, hogy Pluto az Időkapu őre, és mint kiderült sikerült is neki – még ha nem is a legjobban – működésbe hoznia.

– Most már nem is csodálkozom, hogyan került ide az Időkapu kulcsa, pedig a szobámban hagytam – emelte fel a kulcsot Pluto, úgy nézve azt. – Valahogy érzékelhette, hogy megérintettem a kockát, és működésbe hoztam, így annak megfelelően a kulcs is aktivizálódott. Ha jó a sejtésem, bárhová is megyek, az Időkapu kulcsától már nem szabadulhatok, még ha ott is hagyom valahol, előbb-utóbb meg fog jelenni nekem, ha akarom, ha nem. Nagyon úgy néz ki, erős a kötés az Időkapu őre, valamint az Időkapu kulcsa között – mondta a Pluto bolygó harcosa vidám hangon, ám ki lehetett venni belőle a rendkívüli felelősség tudatot is.

– Még szerencsére, hogy Luna megtalálta a kockát – mondta Artemis bazsalyogva, aki ki nem hagyhatta, a következőket: – Látjátok, néha még a mi kíváncsiságunk is jól jön, ha nem lennénk azok, akkor most nem lenne kocka, nem tudnák mire használható, és ide sem jutottunk volna el.

– De azért ne bízzátok el magatokat! – mondtam figyelmeztetően a macskáimnak. – Most az egyszer jól sült el a dolog, de legközelebb…

– Legközelebb elővigyázatosabbak leszünk, és mielőtt legyőzne minket a kíváncsiságunk szólni fogunk – vágott a szavamba Luna. – Ezt már megtárgyaltuk a Dracaenan, nem kell vele szaporítani a szót, inkább folytassuk, amit elkezdtünk, és derítsük fel a környéket, mint azt elterveztük.

– Oké. Ja, és még mielőtt elfeledkeznénk róla, ezt sem ártana magunkkal vinnünk – jegyeztem meg, a még mindig a földön heverő kockára mutatva. – Azt hiszem, keresnünk kellene valamit, amibe beletehetnénk – javasoltam a többieknek.

– Ne fáradjatok vele, azt hiszem, már tudom, hogyan kell irányítani – állított meg Pluto minket, mielőtt neki álltunk volna keresgélni.

– De mégis hogyan? – kérdezte Neptun.

– Nézzétek – mondta Pluto, majd az Időkapu kulcsát lefelé fordítva, a kockához érintette a Garnet Orbot. A gömb bordó színűen felragyogott, valamint a kocka is hasonlóan cselekedett. Amint a két tárgy találkozott újra felhangzott a sercegő zúgás, amit akkor hallottam, mielőtt még a Dracaenan elvesztettem volna az eszméletemet, illetve a kocka idehozott minket. Mielőtt azonban bármi történhetett volna, Pluto megszakította a kontaktust.

– A Garnet Orb, és a kocka reagálnak egymásra! – hallottam saját meglepődéssel teli megjegyzésemet.

– Nem semmi – közölte Uranus –, de legalább már nem kell attól tartanunk, hogy minden átmenet nélkül, egyik helyről a másikra rángat minket a kocka.

– A talizmánommal tudom irányítani, most már minden rendben lesz vele, ezért egyértelműnek tűnik a számomra, hogy én veszem magamhoz a kockát – ezzel Pluto meg sem várva, hogy tiltakozhassunk az ötlete ellen, lehajolva a kezébe vette a különös tárgyat.

Egy kicsit tartottam, hogy adódni fog valami, és mi elájulva egy másik helyen kötünk ki. Szerencsére Plutonak lett igaza, nem történt semmi. Mivel a kocka dolga is megoldódott, nem láttuk immár semmi akadályát annak, hogy körbenézzünk, mint azt már előzőleg elterveztük. Uranus, Neptun, és Artemis elindultak – ismételten – balra, én pedig Pluto, valamint Luna társaságában jobb felé távoztam el.