„Miért nem jön már Charon?” – gondoltam türelmetlenül. Nem volt rám jellemző, hogy ne tudjak mit kezdeni magammal, de most valahogy nem találtam a helyem. Nyugtalanul járkáltam fel s alá. Charon több mint tíz perce ment el, és még nem tért vissza. Szívből reméltem, hogy tényleg a Sárkánylovagok érkeztek meg, ahogy azt Charon feltételezte. Aggodalmasan néztem Plutot. Barátnőmnek orvosi ellátásra volt szüksége, hogy legyen esélye az életben maradásra.

– Silvermoon! – hallottam Artemis kiáltását, és rögtön azután a fehér macska beviharzott az ajtón. – Charon most fordult be a sarkon, de nincs egyedül, valaki jön vele. Alighanem az egyik Sárkánylovag lehet.

– Maradj itt Plutoval és Lunaval. Kimegyek eléjük – mondtam a macskának.

– Rendben – felelte Artemis. Kifelé menet még láttam, hogy odamegy Lunahoz, és letelepszik a fekete macska mellé, aki még mindig mozdulatlanságra volt kárhoztatva.

Átvágva az előcsarnokon, kiléptem a bejárati ajtón, s megpillantottam Charont egy ismeretlen társaságában, tőlem úgy harminc méter távolságra. A Sárkánylovagról ilyen távolságból nem tudtam megállapítani, hogy férfi, vagy nő. Ekkor láttam, hogy ők is észrevettek engem. Charon gyorsított a léptein, a társa követte. Közelebb érve láttam, hogy a Sárkánylovag egy fiatal nő. Most volt alkalmam jobban szemügyre venni a nőt. Az első dolog, amit vele kapcsolatban megállapíthattam, hogy nő létére jó magas. Még Charont is lehagyta néhány centivel. A testalkata karcsú volt, a járása kecses, nőies, de ugyanakkor erőteljes, és határozott. Rakoncátlan, rövid, vörös haja a zöld szemeibe hullott. Az arca hosszúkás volt, a szája vonala egyenes. Az egész arckifejezéséből, és a pillantásából – amit rám vetett – keménység áradt. A korát úgy húsz-huszonöt közöttire becsültem.

Egész öltözéke fehér volt. Az inge, a hosszú mellénye, a nadrágja, a csizmái, és a kesztyűi is. Kivételt képezett ez alól világoskék színű könnyű testpáncélja. A páncélhoz két rövid kard is tartozott, amit a hátán keresztezve hordott. A jobb kezében egy kb. két méteres lándzsát tartott. A bal oldalán a hóna alá szorítva egy fehér sisakot szorongatott.

Mialatt én alaposan szemrevételeztem a nőt, addig ő is ugyanígy tett velem. Nem nyújthattam valami bizalomgerjesztő látványt szakadt, piszkos, és vérborított fukumban. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam a nő jéghideg pillantásától. Még folytattuk volna egymás vizslatását a nővel, de akkora odaértek hozzám, és Charon bemutatta nekem.

– Silvermoon, ő Bhandara – nevezte meg a nőt Charon. – A sejtésem igaznak bizonyult. Őt, és az öccsét Bharavit, Chornos kérésére a Sárkánylovagok nagymestere küldte. Az volt a feladatuk, hogy megtaláljanak, és mielőbb a lovagok bolygójára, a Dracaenara vigyenek.

– Jó holdat! – köszöntem a nőnek otthonom, a Holdbéli Ezüst Millennium Királyság köszönésével. – Örülök, hogy megismerhettelek – ez nem volt ugyan teljesen igaz, elvégre valami furcsa ellenszenvet éreztem Bhandara iránt, aminek nem tudtam megmondani az okát.

Bhandara nem szólalt meg. Köszönésképpen csak biccentett egyet a fejével. Ezt is csak szükségszerűségből – legalább is én akkor úgy gondoltam. A számomra roppant kínos helyzetnek Charon vetett végett, aki véleményem szerint semmit sem érzékelt, Bhandara és a közöttem lejátszódott kis közjátékból, vagy ha mégis, akkor nem foglalkozott vele.

– Pluto hogy van? – kérdezte a férfi

– Változatlan az állapota – feleltem.

– Értem – mondta a férfi, a hangjában egy leheletnyi szomorúsággal, majd a lényege tért. – Bhandaranak, és Bharavitnak a sárkányaik segítségével sikerült elkergetniük a szörnyeket, de azok bármikor visszatérhetnek erősítéssel. Azt javaslom, mielőbb hagyjuk el a Nist.

– Egyetértek – válaszoltam. – Menjünk el innen.

Nem is tétováztunk sokáig. Charon bement az épületbe, én követtem. A férfi felemelte Plutot, és megindult vele kifelé. Én Lunat kaptam fel. Artemis mögöttem baktatott. Kint csatlakoztunk Bhandarahoz, és a vezetésével elindultunk arra, ahol az öccse a sárkányokkal várakozott. Öt perces gyaloglást követően egy nagyobb üres térségre értünk, az egykori piacra. Amit ott pillantottam meg, attól még a szájam is tátva maradt egy másodpercre. A piac közepén két sárkány pihent. Eddig én csak a mesékből hallottam róluk, de most itt voltak előttem élőben. Nem voltak különösen megtermettek, de így is jó nagyok voltak. A talajtól a fejük, úgy három, három és fél méter magasságban lehetett. A hosszuk a fejüktől a farkuk végéig jó hét-nyolc méter volt. Négy lábuk volt, a szárnyuk a törzsükből nyúlt ki, melyeknek – ahogy a későbbiekből kiderült – kilenc-tíz méter volt a fesztávuk. Az egyik vörös színű volt, és egy kissé nagyobb, mint a másik, aminek a pikkelyei halvány zöld színben játszottak, ahogy a késő délutáni napfény rájuk sütött.

Amint megérkeztünk, egy fiatal férfi sietett elénk. Ő volt Bhandara öccse, Bharavit, aki a nővéréhez feltűnően hasonlított. Egyforma magasak voltak. A hajuk, valamint a szemük színe is megegyezett, akárcsak az öltözettük, és a fegyverzetük. A különbség csak az volt a két testvér között, hogy Bharavit barátságosabbnak látszott már elsőre, mint a nővére. A természete is vidámabbnak tűnt, mint Bhandaranak, ahogy mosolyogva üdvözölt minket.

– Bharavit vagyok, üdvözöllek – mutatkozott be nekem. – Örülök, hogy megismerhettelek.

– Jó holdat – köszöntem. – Én Silvermoon vagyok. Ő itt Luna – mutattam a karomban lévő macskára, majd a talaj irányába –, ő pedig Artemis.

– Ti velem jöttök az én sárkányomon, Doanon – mondta, mialatt a vörös sárkányra mutatott.

– Rendben – mondtam, majd a nyomába szegődve követtem Doanhoz.

Eközben Charon – a karjaiban Plutoval –, Bhandaraval ment a zöld sárkányhoz, Duallahoz. Legnagyobb megdöbbenésemre csak ekkor tűnt fel, hogy a két sárkányon nincs semmiféle kötőfék, csak nyergek voltak a hátukon, a mellső lábaik mögött. Mint kiderült a Sárkánylovagok telepátia útján kommunikáltak a sárkányaikkal, így nem volt szükség kantárra az irányításukhoz.

Bharavit segített felszállnom a vörös sárkányra. Majd mikor már biztosan ültem, feladta nekem Lunat és Artemist, majd ő elém ült fel Doanra. Amint a gazdája is fennült a hátán, a sárkány azon nyomban elrugaszkodott a talajról. Kitárva a szárnyait, a levegőbe emelkedett.

 Velünk egy időben Bhandara sárkánya is felszállt a hátán a lánnyal, Charonnal és Plutoval. Gyorsan emelkedtünk felfelé spirál alakban, magunk mögött hagyva a Nist. Mielőtt elhagyhattuk volna a bolygó légterét, Bhandara a lándzsájával előremutatott. Abból egy fekete sugár lövellt ki, és előttünk tíz méterrel megnyitott egy teleportkaput. A két sárkány pedig egyenesen belerepült velünk együtt.

* * * * *

Kilépve a teleportkapun megérkeztünk a Sárkánylovagok bolygójára, a Dracaenara. A bolygó felső légrétegében a sárkányok megkezdték a bolygófelszín felé az ereszkedést. Lefelé tartva láttam, hogy a bolygó két részre osztható. Egyik felét óceán borítja, a másik oldala összefüggő, hatalmas kontinens. Elrepülve a kontinens keleti oldalán láttam, hogy a földrész egész felszíne vörös-arany színben tükröződik. Ameddig elláttam, kietlen hegyeket tudtam kivenni. Némelyik hegyből olykor-olykor tűzcsóva csapot fel vöröslően az ég felé. Ekkor tudatosult bennem, hogy azok a hegyek működő tűzhányók.

Bharavit a kérdésemre elmondta, a kontinens egészét vulkánok borítják, és sok közülük igen aktív. De mosolyogva hozzátette, hogy a sárkányok igen csak jól érzik magukat ebben a környezetben. Hozzátette – meglepett arcomat látva – hogy a sárkányok az általuk ismert galaxisban egyedül itt őshonosok.

Ekkor elhagyva kontinenst, jobbra fordultunk. Tíz perc után Bharavit megmutatta a bolygó egyetlen városát, Draconist, ami egy nagyobb – emberek számára is lakható – szigeten helyezkedett el az óceán közepén. Ahogy közeledtünk a város felé, észrevettem, hogy maga a város nem összefüggő épületek komplexusából állt, hanem a sziget egész területén, ritkásan épültek a különböző nagyságú házak.

A sziget középpontjában helyezkedett el a Sárkánylovagok messziről fehéren csillogó, égbenyúló, csupa torony vára, ami olyan benyomást keltett benne, mintha egyetlen márványtömbből faragták volna ki. A két testvér ide irányította sárkányaikat. Dualla, és Doan lovasaik akaratának engedelmeskedve, könnyedén landolt a vár egyik tetőteraszán. Miután leszálltunk a hátukról, a két sárkány ismét szárnya kapott, elrepültek a kontinens felé – mint Bharavit mondta –, hogy csatlakozzanak a fajtársaikhoz.

– Charon nagyúr, köszöntelek a Dracaenan – szólalt meg egy hang a hátunk mögött.

Engem annyira lenyűgöztek a sárkányok, hogy őket néztem, ahogy elrepültek, és így nem láttam, hogy a tetőteraszra vezető toronyajtóban várnak ránk. Odapillantva egy középkorú nőt, és férfit pillantottam meg. Mindketten fehér ruhát viseltek. A férfi nadrágot, térdig érő inget – amit a derekán ezüst övvel kötött meg –, és hozzá a földet súroló palástot hordott. A nő hosszú ujjú, földig érő ruhát viselt.

A férfi Bhandarahoz, és Bharavithoz hasonlóan vörös hajú, és zöld szemű volt. Az arca is feltűnően hasonlított a testvérpáréhoz. Egyedül a magasságukba volt különbség, a férfi még náluk is egy jó fejjel magasabb volt. A nőnek a háta közepéig érő – a tarkóján egy fejér pánttal összefogott –, szőke haja volt. A számomra nagyon meglepő volt, hogy az arca neki is hasonlított a testvérekére, sőt a férfiére is. Feltételeztem, hogy a férfi, és a nő is Bhandara és Bharavit rokona lehet.

Míg én így elmélázva szemrevételeztem a két újonnan érkezőt, Charon sietősen megindult feléjük, még mindig a karjaiban tartva Plutot. Én követtem a macskáimmal a férfit. A testvérpár is velünk tartott. Charon odaérve a férfihez és a nőhöz, gyorsan a lényegre tért.

– Nagymester, sajnálom, de nincs időm udvariaskodásra. Egyik társam súlyosan megsérült, mihamarább orvosi ellátásra lenne szüksége – mondta Charon a férfinek.

– Ez csak természetes. Saját gyógyítóm, fogja megvizsgálni – mondta a nagymester. – Erre jöjj – mutatta az utat a férfi. Charon és ő az ajtón belépve eltűntek a toronyban.

– Engem Boarexnek hívnak. A nagymester, Bhagavant felesége vagyok – mondta nekem a nő bemutatkozva. – Hölgyem, te és két társad pedig gyertek velem, ahogy elnézem, nektek sem ártana, ha látna egy gyógyító – invitált Boarex maga után minket. – Bhandara, te menjél a nagybátyád után. Nézd meg, mire van szüksége a nagyúrnak, és milyen állapotban van a sebesült hölgy. Bharavit, te szólj a szolgáknak, hogy készítsenek elő a vendégeink számára lakosztályokat – adta ki az utasításokat a nő, – mint kiderült a beszédéből – az unokahúgának, és az unokaöccsének. A két testvér engedelmeskedve a nagynénjük parancsának, sietősen távoztak. Bhandara egy fejbiccentéssel köszönt el tőlem, de még Bharavit odaszólt nekem.

– Megyek, és a szobáitok után nézek. Még találkozunk – mondta barátságosan, és elsietett a nővére után.

– Hölgyem, kövess a kórházrészlegünkbe – szólalt meg ismét a nő.

– Köszönöm, asszonyom, a kedvességét, de először a társamat, Sailor Plutot szeretném látni – mondtam, miközben nagyon szorongtam barátnőm állapota miatt –, és kérlek, szólítsál Silvermoonak. Ők pedig Artemis, és Luna – mutattam be a két macskát, és ekkor eszembe jutott, hogy a cicának is segítségre lenne szüksége. – Az a helyzet, hogy Luna nem tud mozogni. Az egyik szörny, mikor elfogtak minket, valahogy kőszoborrá változtatta. Azóta ugyan magánál van, de egyáltalán nem tud mozogni – mutattam meg Boarexnek a mozdulatlan macskalányt.

– Ha minden igaz, akkor talán rajta is tudnak segíteni a gyógyítóink, Silvermoon. Egyébként, te is nyugodtan szólítsál engem, Boarexnek – tette hozzá a hölgy barátságosan. – Menjünk! – Azzal mutatva az utat, mi is beléptünk a toronyba.

Utunk egy széles csigalépcsőn haladtunk lefelé több emeletet, majd leérve a torony aljába egy balra nyíló folyosón folytattuk az utunkat. Innen, még ötperces séta után értünk el a kórházrészlegbe. Míg odatartottunk, alkalmam nyílt megállapítani, hogy Boarex roppantul szimpatikus nekem, ahogy az unokaöccse is, leszámítva a még egyetlen szót sem szóló unokahúgát.

Útközben a nő elmondta nekem néhány szóban, hogy ő maga is Sárkánylovag, pluszban ő meg a férje még harmad-unokatestvérek is. Elbeszélte, hogy férjét, a nagymestert, Chronos három hete értesítette, hogy nem tud kapcsolatba lépni Charonnal. Kérte Bhagavant, keressék meg az Időkapu őrét. Két, kéttagú csapat hagyta el még aznap a Dracaenat. Az ikerpár – Bhandara, és Bharavit –, valamint Bhagavant unokatestvére, Buarcos, aki a lánya, Bacca társaságában indult el felkutatni Charont.

Kiderült, hogy a házaspárnak van két fiúk Bias, és Botrychium. A fiatalabbikat, Botrychiumot négy hónapja nem látták. Egy titkos küldetést teljesített valahol az apja megbízásából. A bátyja a kontinensen tartózkodik, és a most kikelő kissárkányokat ellenőrzi, az emberei társaságában.

Én is elmeséltem nagy léptekben Boarexnek, hogyan találkoztunk először Charonnal hat hete. Elmondtam, hogy azóta közös az utunk, mert mint kiderült, a szüleim abban az időviharban tűntek el, ami miatt Charon az Elton rendszerbe érkezett. Vázoltam csapdába kerülésünk és szabadulásunk történetét is. Majd, hogy találkoztunk össze az ikrekkel, és jöttünk velük ide, a bolygóra.

Éppen befejeztem a történetünk elmesélését a nőnek, mikor végre valahára megérkeztünk a kórházrészlegbe. Ott Boarex utasítására egy gyógyító magához vette Lunat, és elvitte megvizsgálni. Az eddig csöndben lévő Artemis ragaszkodott hozzá, hogy a társával tarthasson. Ebben senki sem akadályozta meg.

Nem sokáig voltunk egyedül Boarexszel, ugyanis Bhandara lépett ki az egyik szobából. Ekkor nagynéni és unokahúg vagy két percig némán kommunikált egymással. Én nem értettem az egészből semmit. Miért nem szólalnak meg, és mondják el végre, mi van Plutoval?! Nem vagyok egy udvariatlan típus, de már ott tartottam, hogy közbeszólok, bármit is csinálnak éppen, mikor Boarex megszólalt.

– Először is, a társad Sailor Pluto a körülményekhez képest jól van. A fejsérülése nem olyan súlyos, mint azt gondolták. A gyógyító azt gyanítja, hogy a sérülésein át, valamiképpen felszívódott a szervezetében az a pára, amit a szörnyek használtak a támadásuk kezdetén. Ettől most csak nagyon mélyen alszik, szinte kómaszerű állapotban. A gyógyító úgy véli, akkor fog magához térni, ha a méreg kiürült a szervezetéből. Addig itt tarják a kórházrészlegben. Amint ellátják a többi sérülését, bemehetsz hozzá, és megnézheted őt. – Ahogy ezt elmondta a nő, mélységes mély megkönnyebbülés futott végig rajtam, de akkor, mielőtt megszólalhattam volna Boarex folytatta a beszédet. – Másodszorra Silvermoon az elnézésedet kérem, hogy az előbb úgy megvárakoztattalak, de Bhandaraval – csak a Sárkánylovagokra jellemző – telepátia útján tudok kommunikálni. Az unokahúgom ugyanis a születésétől fogva néma. 

– Néma! – mondtam döbbenten, miközben a mellettem álló fiatal nőre néztem. Most értettem meg csak, miért volt az, hogy ez idáig egy szót sem szólt hozzám a lány. Elszégyelltem magam, hogy azt feltételeztem Bhandararól, hogy azért nem szólt hozzám, mert azt rangon alulinak tartja. – Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem tőled Bhandara – mondtam a lánynak, de közben igencsak kényelmetlenül éreztem magam. – Sajnálom, hogy félreértettem a viselkedésedet. Nem tudtam, hogy nem tudsz beszélni, én meg a beszéd hiányát úgy értelmeztem, hogy lenézel.

A lány rám vetette, szokatlanul kemény, jéghideg pillantását. Néhány pillanatig méregetett, majd biccentett egyet, és először találkozásunk óta elmosolyodott, még ha az csak egy icike-picike, halvány mosoly volt is.

– Bhandara elfogadja a bocsánatkérésedet, de ő is kér téged, hogy bocsáss meg neki, mert ő sem úgy állt hozzád, ahogy kellett volna – tolmácsolta Boarex a lány gondolatait. – Bent volt a vizsgálóban, mikor Charon nagyúr elmesélte Bhagavantnak, hogy mi is történt veletek eddig. Megérti, mit érzel a szüleid eltűnése miatt. Ő még csak kilenc éves volt Bharavittal, mikor a szüleik egyszerre haltak meg tizennégy éve egy harc során – fejezte be a nő.

A lányra néztem. A tekintetünk összekapcsolódott. Tudtam, hogy abban a pillanatban mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Még ha barátnők nem is leszünk talán sohasem, de tisztelni fogjuk a másikat, különösen a tragédiák miatt, amik minket értek.

Ez után Boarex utasítására – hiába erősködtem, hogy először Plutot szeretném látni – engem is megvizsgált egy gyógyító. Ellátta a sérüléseimet. Mondta, hogy nincs különösebb bajom, de azért előírt néhány napos pihenést, és egy jó kiadós alvást. Mondanom sem kell, hogy ő is, Boarex, és Bhandara is nézett egy nagyot, mikor a vizsgálat megkezdése előtt visszaváltoztam senshiből egyszerű emberré, majd a befejeztével újra felöltöttem Sailor alakomat. Különösen azon lepődtek meg, mikor az átváltozás után, az addig szakadt, piszkos, és vérborított fukum teljesen ép állapotú volt.

A vizsgálat után végre megnézhettem barátnőmet, akit addigra átvittek egy kórterembe, ami leginkább egy luxuslakosztályra emlékeztetett. Pluto sérüléseit ellátták, sebeit az oldalán és a fején bekötözték. Békés aludt egy puha ágyban, párnák és takarók között.

Charon mellette ült, és a kezét fogva némán nézte a lányt. A férfi testén lévő karcolásokat, vágásokat, égési sebeket ellátták. Időközben a férfi átöltözött. Egyszerű, de tiszta, fehér inget, és nadrágot viselt.

Percekig csendben ültünk Pluto ágyának két oldalán, de akkor bejött egy gyógyító, és erélyesen kitessékelt minket a szobából, mondván, hogy a betegnek egyedüllétre van a leginkább szüksége. Hozzátette, hogy nekünk is le kell pihennünk, hogy a sérüléseink mielőbb meggyógyuljanak. Eleget téve az utasításnak Charon és én is kimentünk Pluto szobájából, de akkor szó szerint belénk szaladt két bundás valami. Artemis, és – legnagyobb örömömre az eleven, mozgékony – Luna voltak azok a valamik.

– Luna! – kiáltottam fel örömben, és azon nyomban felkaptam fekete macskámat, boldogan ölelve magamhoz. – Végre nem vagy már mozdulatlan kőszobor.

– Elhiheted, hogy ennek én örülök a legjobban! A gyógyítóknak volt ellenszerük a varázslat ellen, amit rajtam alkalmazott a szörny, így most újra tudok mozogni – jelentette ki Luna. – De azért nem kéne úgy szorítanod, még megfojtasz a nagy ölelgetésben, Silvermoon – tette hozzá a szokásos kioktató hangnemében a macskalány. De én most azt sem bántam. Elégedett voltan, hogy épen, és egészségesen kaptam vissza a macskámat.

– Luna is nagyon boldog – mondta Artemis. – Nem tehet róla, de ő csak így tudja kifejezni az örömét.

– Mit mondasz te! – kiáltotta felháborodva Luna, majd kiugorva a kezemből, rögtön neki állt Artemis kioktatásának.

A fehér macskára nézve láttam, hogy ő most egyáltalán nem bánja Luna kiselőadását. Artemis most kifejezetten örült a dorgálásnak, mivel ez azt jelentette, hogy a fekete maccs újra a régi. Eközben Charon, és én mosolyogva néztünk össze. Mindkettőnkből megkönnyebbült kacagást csalt ki a cicák újabb, értelmetlen vitája.

– Luna már egyértelműen jól van – jegyeztem meg halkan somolyogva, hogy csak Charon hallja. Nem akartam a két macska vitáját félbeszakítani.

– Ez nyilvánvaló – mondta a férfi vidoran. – Ha így utólag visszagondolok, még egészen tűrhetően megúsztuk a nekünk állított csapdát. Egyikünk sem halt meg, és már csak idő kérdése, hogy Pluto mikor tér magához.

– Teljes mértékig egyet tudok veled érteni – feleltem. – Most már csak azt kellene… – de soha sem tudtam befejezni, amit akkor el kezdtem mondani a férfinek, mert egy határozott hang meggátolt benne.

– Még nem pihentetek le! Tudtommal a gyógyítók mindkettőtöknek pihenést írtak elő! – hallottam Boarex hangját a hátunk mögül. – Charon nagyúr, Silvermoon, most azonnal lefeküdtök aludni! Nem akarok semmiféle ki fogást hallani! – tette hozzá ellentmondást nem tűrően a Sárkánylovag.

Mit volt mit tenni, engedelmeskedtünk a parancsnak. Boarex utasítására, két szolgáló elvezetett minket a vár, északi szárnyában található vendéglakosztályokig. Charoné a harmadik emeleten volt, az enyém meg a macskáké – mert mondanom sem kell, ahhoz ragaszkodtam, hogy a cicáim velem aludjanak – a negyediken.

Belépve a hálószobába átöltöztem, és lefeküdtem az illatos, pihe-puha ágyba. Luna, és Artemis felugrott az ágy végébe, ott összegömbölyödve, többé-kevésbé azon nyomban el is aludtak. Míg le nem feküdtem, nem is hittem milyen kimerült vagyok. Most ólomsúllyal nehezedett rám a fáradság. Így a kimerültségtől – a két macskához hasonlóan –, én is szinte azonnal elaludtam, amint lehajtottam a fejem a párnára.

* * * * *

Két és fél hónap telt el Dracaenara való megérkezésünk óta. Ezt az időt pihenéssel töltöttük. Első nap, mikor holtfáradtan feküdtem le, nem is gondoltam, hogy a következő két napot át fogom aludni. Mikor felébredtem Luna közölte, hogy mennyit is aludtam, de ennek köszönhetően úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. A fekete macska elmesélte, hogy Charon is csak tegnap este ébredt fel – ő másfél napot aludt egyhuzamban. De az azóta eltelt félnapban a legtöbb idejét Pluto betegszobájában töltötte. Ez alól csak az az idő képezett kivételt, mikor a Sárkánylovagokkal tartott tanácsot, az elmúlt napok eseményeiről. Luna erről nekem nem tudott semmit mondani, mert sem őt, sem Artemist nem engedték be. Mikor rákérdezett Charonnál, a férfi közölte vele, hogy majd csak akkor mondja el, ha én is felkeltem.

Ébredésemet követően, én is Plutohoz siettem. Barátnőm továbbra is az igazak álmát aludta, a vérébe került fertőző ködtől. A gyógyítók közölték velünk, hozzávetőleg négy-öt hétbe is bele fog telni, mire a lány felébred.

Charon még aznap délután beszélt velem és a macskákkal, miután magára hagytuk a beteget. A férfi elmondta, hogy miről beszélt a lovagokkal. Mint kiderült, a nagymesternek már egy ideje tudomása volt arról, hogy egy rossz szándékú királyság, a Dark Kingdom sorban, egymásután elfoglalt több bolygót, naprendszert. A birodalom katonákként szörnyek egész légióit használta, az ő segítségükkel rohanta le a többi rendszert. Eddig még senki sem tudott szembeszállni velük, akik megtették, azokat kegyetlenül elpusztították. Bhagavant ezért is küldte ki négy hónapja a fiait Biast és Botrychiumot, hogy kémleljék ki, valamint tudjanak meg minél több információt a Dark Kingdomról. A két Sárkánylovag teljesítette is a rájuk bízott feladatot, amit ki lehetett deríteni az ellenséges királyságról, azt meg tették. Két hónap elteltével Bias egyedül tért haza, hogy a megtudtakat elmondja a nagymesternek, és a többi lovagnak. Az öccse hátra maradt, mivel a birtokába került értesülések alapján, úgy látta jónak, hogy tovább nyomoz újabb információk után. Így róla azóta semmit sem hallottak a lovagok. 

Charon és Bhagavant egyetértett abban, hogy az Időkaput is a Dark Kingdomnak szörnyei támadhatták meg. Valamilyen oknál fogva a királyság vezetői ellenőrzést akarnak gyakorolni az Idő folyása felett. A tervük nem sikerült két hónapja, mert ugyan a kaput elfoglalták, de Charon az Időkapu kulcsával együtt kicsúszott a kezük közül.

A két férfi megegyezett abban, hogy amíg új információkat nem sikerül szerezni az ellenségről, addig mi itt maradunk a Dracaenan.  Ellenben, ha belátható időn belül nem jutunk új hírek birtokába, akkor tovább indulunk, amint Pluto magához tért, valamint a gyógyítók egészségesnek nyilvánítják.

A bolygón eltöltött napjaim gyorsan teltek. Plutot mindennap meglátogattam, de mivel barátnőm aludt, nem tehettem többet, mint hogy fogtam a kezét. A gyógyítók utasítottak minket, ha lehetséges, akkor egyszerre csak egy valaki legyen a szobájában. Így négyen – Charon, Artemis, Luna és én – egymást váltva őriztük Pluto álmát.

Ha nem batárnőm betegágya mellett voltam, sok időt töltöttem a várkönyvtárában. Rengeteg olvasnivaló volt ott a legkülönbözőbb témákban, illetve nyelveken. Ha tehettem, kiültem olvasni a tengerpart egy csendes öblébe, amit a szigeten való tartózkodásom második hetében fedeztem fel.

A Dracaenan töltött hetek alatt a Sárkánylovagokkal is jobban megismerkedtem. Bhagavanttal nem sokat tudtam beszélni, de azon kevés alkalmakkal, amikor találkoztam vele higgadt, csendes, nagy tudású embernek ismertem meg. Megtudtam, azért ő most a nagymester, mert ő rendelkezik a legnagyobb erővel a lovagok közül. A feleségével, Boarexszel kivételes párost alkottak. Látni lehetett rajtuk, hogy szeretik és tisztelik egymást. Ellenben azt hamar észrevettem, hogy hiába Bhagavant a Sárkánylovagok nagymestere –ebből adódóan a bolygó uralkodója is –, a házasságukban Boarex viselte a nadrágot. A hölgy kivételesen erős akaratú személy, főleg, ha a családjáról volt szó, akkor nem tűrt ellentmondást – mint azt, nekem Bharavit megsúgta mosolyogva –, egyértelmű volt, hogy ő a családfő. Boarex sokban emlékeztetett engem a nagymamámra, Bhagavant pedig az édesapámra, így mindkettőjüket hamar a szívembe zártam.

Az idősebb fiúkkal, Biasszal is igencsak jóban voltam. A harminc éves lovag – aki külsőleg ugyanolyan volt, mint édesapja és két unokatestvére – természetében sokban hasonlított Holdon maradt barátnőmre, Lady Uranusra. Mindketten igencsak makacsok voltak, és önkéntelen védelmező ösztönnel rendelkeztek. 

Megismertem a család másik két tagját is, Buarcost és a lányát Baccat. Mondanom sem kell rajtuk is fel lehetett fedezni a hasonlóságot a család többi tagjával. A szemük, mint az összes lovagnak zöld volt. A hajúk színe, Boarexével egyezett meg, de a többiekkel ellentétben ők nem voltak magas termetűek. Fél fejjel kisebbek voltak, mint Charon. Buarcos természetileg Bhandarara hasonlított – csendes, visszafogott, magának való volt. Vele a viszonyom kb. olyan volt, mint az unokahúgával. Ellenben a lányával Baccaval, már találkozásunk első percétől fogva egy hullámhosszon voltunk. Sokat beszélgettünk, nevettünk együtt a legkülönbözőbb dolgokon. Mint kiderült az érdeklődési körünk is sokban hasonlított. Szinte azonnal barátnők lettünk – ha nem Pluto betegágya mellett ültem, vagy kedvenc öblömben olvastam –, akkor a legtöbb időmet vele töltöttem. Bacca körbevezetett a szigeten, illetve a szárazföldre is magával vitt a sárkányán Daalderon, mikor ott volt dolga.

Sokszor előfordult, hogy egy harmadik személy is csatlakozott hozzánk, Bharavit személyében. A fiatal férfi valahogy olyan volt számomra, mint az a báty, akit sokszor szerettem volna magamnak testvérként, egyke lévén.

Társaim is jól érezték magukat a bolygón. Charon legtöbb idejét Plutonál töltötte. Ha nem mellette volt, akkor tanácskozott Bhagavanttal. Tudtam – igaz nem mondta, de egyszer véletlenül megláttam –, hogy próbálkozik az Időkapu kinyitásával, de eddig nem járt eredménnyel.

Luna volt köztünk a legtevékenyebb. Föl, s alá száguldozott a várban, akivel csak tudott beszélt, mondván, minél több információt próbál összeszedni a Dark Kingdomról. De én tudtam, hogy igazából, azért ilyen – mert ugyan nem mondta –, de nagyon megviselte az az idő, amit mozdulatlanná merevedve kellett eltöltenie. Szegény Artemis szenvedte meg nagyon a lánymacska, ezen viselkedést. Jó formán mindenhová magával cipelte a fekete maccs, a fehéret. Artemis a végén megunva Luna rohangálását, az alvásba menekült. Luna meg is jegyezte egyszer, hogy milyen lusta is ez a kandúr, de én tudtam, hogy Artemis csak szimulál, hogy így szabaduljon meg társa örökös nyaggatásától.

Egy verőfényes szép reggelen végre felvirradt a nap, mikor Pluto kinyitva a szemeit, végre felébredt. Ez, ahogy a gyógyítók is megmondták, az ötödik héten következett be, amikor éppen én voltam bent nála.

– Pluto! – kiáltottam fel boldogságomban, mikor láttam, hogy barátnőm öt hét alvás után végre kinyitotta a szemeit. – Jaj de örülök, hogy végre felébredtél! Olyan hosszú volt ez az öt hét – mondtam, miközben átöleltem az ágyban felülő lányt.

– Silvermoon – mondta egy kicsit megzavarodva. – Mit értesz azon, hogy öt hét? – kérdezte Pluto értetlenül.

– Amennyi ideig aludtál egyfolytában – mondtam neki, de akkor eszembe jutott, szólni kellene társainknak, hogy a senshi magához tért. Felállva az ágyáról, az ajtóhoz siettem Megkértem egy arra járó szolgálót, szóljon Charonnak és a macskáknak, hogy Pluto végre felébredt.

Míg a többiek megérkeztek elmondtam neki nagy léptekben, mi történt azóta, hogy a Nishen még a támadás legelején elájult. Ő hüledezve fogadta a híreket, miszerint csapdába estünk, ő maga súlyosan megsérült, milyen körülmények között szöktünk meg, hogyan találkoztunk össze a Sárkánylovagokkal, és legvégül itt kötöttünk ki a lovagok bolygóján, legvégül pedig nem számítva azt, hogy ő öt héten át egyhuzamban aludt. Mondtam volna még részleteket, de akkor megérkeztek a cicák.

– Pluto! – ordította Artemis, végig száguldva a szobán, felugrott Pluto ágyára. – De jó, hogy végre ébren látlak.

– Hála a Holdistennőnek, hogy felébredtél! – sóhajtott egy nagyot a megkönnyebbüléstől Luna, és ő is felugrott az ágyra barátnőm mellé.

– Köszönöm nektek, hogy aggódtatok értem – mondta a lány, miközben megsimogatta mindkét macskát. – Silvermoon elmondta miken mentettek keresztül. Téged Luna mozdulatlanná tett az egyik szörny, Artemis te meg egy igazi kishős lettél azáltal, hogy tulajdonképpen neked köszönhetjük, hogy megmenekültünk – mondta Pluto elmosolyodva azon, hogy Artemis jó alaposan elpirult a fehér bundája alatt, mikor a lány hősnek nevezte.

Folytattuk volna a beszélgetést, de akkor meghallottam, hogy kinyílt a betegszoba ajtaja. Megérkezett Charon. Mikor láttam, hogy tanácstalanul álldogál az ajtóban, nem tudván mit is tegyen most, hogy Pluto végre felébredt, a hónom alá kaptam a macskáimat, és kimentem a szobából. De amint elhaladtam Charon mellett, löktem egyet a férfin, mintegy beljebb ösztökélve a szobába, miközben a fülébe súgtam:

– Gyerünk, menj már oda hozzá – mondtam a férfinek, de azután nem maradtam tovább. Kilépve az ajtón letettem a földre a macsekokat, és bezártam az ajtót, kettesben hagyva a szerelmeseket.

A következő öt hétben Pluto állapota rohamosan javult. Felébredése után elmondtunk neki mindent, amit eddig sikerült megtudnunk a szörnyekről, és az őket irányító Dark Kingdomról. Ekkor viszont már tíz hete voltunk a Dracaenan, és mivel az eltelt idő alatt sem tudtunk meg új információt, úgy döntöttünk tovább indulunk.

Bhagavant tanácsára a Tilanuxra szándékoztunk menni, mert a bolygón a jövő héten lesz a szokásos háromévenkénti nagyvásár, ahová még távoli naprendszerekből is érkeznek emberek. Szerinte elképzelhető, hogy találunk valakit, aki tud hírekkel szolgálni az ellenségeinkről, vagy valami nyomra bukkanunk ott.

A nagymester, hogy nagyobb biztonságban legyünk a szörnyek egy esetleges újabb támadáskor, velünk küldte a három fiatal Sárkánylovagot Bhandarat, Bharavitot és Baccat. Így egy nap a kora reggeli órákban, a három fővel gyarapodott csapatunk elindult a Tilanuxra.