Megérkezvén a Tilanuxonra az első reakcióm a meglepődés volt. Bhagavant ugyan mondta, hogy éppen ezekben a napokban zajlik a négy hétig tartó nagyvásár, de arra az embertömegre nem számítottam, ami a bolygón fogadott minket. Ameddig a szem ellátott, mindenhol embereket láttam. A tömeg valósággal hömpölygött az utcákon egyik árus bódéjától a másikéig. A vásáron mindent lehetett kapni. Sok dolgot ismertem, de még több olyan portékát is kínáltak eladásra, amit soha életemben nem láttam, valamint fogalmam sem volt arról, hogy eszik-e, vagy isszák?

A szállásunk a főváros egyik külső kerületében volt, Bhagavant – úgymond egyik – összekötőjének, Singhon kereskedőmester házában. A kereskedő miután elolvasta a nagymester levelét, nem kérdezett semmit sem tőlünk az érkezésünk után, csak közölte, hogy Bhagavant kérésének megfelelően mindenben a segítségünkre lesz. Immár a nyolc tagúra bővült csapatunk megbeszélte kinek mi lesz a dolga az itt tartózkodásunk alatt. Luna és Artemis az eddigiekhez hasonlóan a város könyvtáraiban keres valami információt az ellenségeinkről. Charon, Pluto társaságában érdeklődik a vására érkezők biztonságára vigyázóktól. Bhandara és Bharavit utána néz, hogy nincsenek-e ismerőseik, illetve szövetségeseik a bolygóra látogatók között, tőlük remélve így hírekhez jutni. Bacca és én a vásározók között nézünk szét, hátha valami nyomra bukkanunk.

Az elkövetkező napokban, mikor végig sétáltam Baccaval a vásárlóutcákon nagyon kellett figyelnünk, hogy el ne keveredjünk egymástól a nagy tömegben. Ha nem nyomok után kellene kutatnom, akkor legszívesebben jó alaposan bevásároltam volna. De nagyon kellett fegyelmeznem magam, hogy a feladatomra tudjak koncentrálni, annyi volt a látnivaló a vásáron.

Az idő előre haladtával sikerült némi információra szert tennünk. A vásáron kósza híreket lehetett hallani arról, hogy néhány távoli bolygót megtámadtak és elfoglaltak, de senki sem tudott semmi biztosat mondani, kik lehettek a támadók. Mi azonban sejtettük, hogy a támadó nem lehet más, mint a Dark Kingdom. A tudomásunkra jutott információ morzsákból azt szűrtük le, hogy a királyság célja nem csak az Időkapu, hanem más birodalmak elfoglalása is. Sajnos arról, hogy hol és merre lehet magának a birodalomnak a központja semmit sem tudtunk kideríteni.

A Tilanuxon való tartózkodásunk harmadik hetében különös dolog történt. Baccaval a vásárváros északi részén sétáltunk az árusok között, mikor váratlanul furcsa érzés fogott el. Az egész olyannak tűnt, mintha már éreztem volna ehhez hasonlót, valamint úgy rémlett számomra, hogy nem is oly rég.

– Silvermoon! Minden rendben van? – váratlanul Bacca hangja szakította félbe a töprengésemet.

– Mi…mi van? – kérdeztem dadogva, miközben a lányra pillantottam.

– Hogy mi van?! Vagy már egy perce állsz itt az utca kellős közepén furcsa arcot vágva – mondta Bacca.

– Egy perce?! – kérdeztem vissza zavartan.

– Igen – hangzott a válasz. – Odébb kéne mennünk, az emberek nem tudnak miattunk elmenni – tette hozzá még Bacca.

Ezt hallva szétnéztem. Valóban az emberek körülöttünk álltak, érdeklődve néztek ránk, jobban mondva rám. Baccanak igaza volt, ott álltam az utca kellős közepén feltartva a gyalogosforgalmat. Gyorsan arrébb húzódtam, hogy utat engedjek az embereknek.

– Hoppá! Ez egy kicsit ciki volt – mondtam mintegy magamnak, mialatt újból elindultam egy meghatározott irányba. Bacca jött utánam, de közben tovább érdeklődött az előbbi dologról.

– Mi volt ez az előbb?

– Váratlanul valami furcsát érzékeltem. Mintha már éreztem volna ehhez hasonlót, sőt nem is olyan régen, de nem tudom hová tenni az egészet – magyaráztam.

– És ha nem indiszkrét a kérdés, most hová megyünk? Mert ahogy látom nem arra amerre megbeszéltük – mondta Bacca.

– Nem is tudom – mondtam halkan elmerengve. – De azt tudom, hogy erre kell mennem. Úgy érzem, mintha valami húzna egy adott irányba.

– Hát ez elég különös – töprengett hangosan a lány.

– Nekem mondod – értettem vele egyet.

– Végül is mindegy merre megyünk – vonta meg a vállát Bacca. – Még az is lehet, hogy valami pozitív dolog sül ki ebből az egészből. Elképzelhető, hogy rábukkantál valamire, ami előbbre visz minket a kutatásban. Tehát menjünk csak tovább.

– Induljunk – mondtam, miközben befordultam egy sarkon.

Már vagy tíz perce mentünk az általam érzékelt irányba. Egyre határozottabban éreztem, hogy az, ami mágnesként vonz magához, már nem lehet messze. Egyszerre csak valami élesen belém hasított. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy célhoz értem. Megálltam, és körül néztem. A jobb oldalamon egy, a legkülönbözőbb növényeket árusító bódé állt. Száz százalékosan biztos voltam benne, hogy az, ami ide vonzott, annak ennél az árusnál kell lennie.

– Megérkeztünk – mondtam a mellettem álló Baccanak.

– Eléggé érdekes, hogy pont egy növényeket árusító bódéhoz jöttünk – jegyezte meg a társam.

– Szerintem is különös, hogy pont itt lyukadtam ki, de ha már egyszer itt vagyunk, nézzük meg jobban a növényeket – mondtam, miközben odaléptem az árusítóhelyhez.

Az árus – egy idősebb, köpcös férfi, ősz hajjal – rengeteg növényt kínált eladásra. Voltak ott kicsi, néhány centis virágoktól kezdve egészen magas – már cserjének, illetve fának minősülő – növények is. Jó alaposan szemrevételeztem a kínálatot, keresve azt a – feltehetően – növényt, ami valamilyen rejtélyes oknál fogva ide csalogatott.

– Segíthetek a hölgyeknek? – hallottam egy hangot, amire felkaptam a fejem, és egyenesen az árus kerek, derűs arcába néztem. – Van konkrét elképzelésük, vagy esetleg ajánlhatok valamit.

– Egyenlőre csak nézelődünk – mondtam a férfinek, tovább folytatva az árukészlet szemrevételezését. Éreztem, hogy itt kell lennie, annak a dolognak – pontosítva növénynek –, aminek a kisugárzását messziről is megéreztem. Ahogy így nézelődtem, kutattam hirtelen egy ismerős növényt vettem észre, és abban a pillanatban tudtam, megtaláltam a keresett virágot.

– Ez az! – kiáltottam fel izgatottan, a kezembe véve egy cserepet, benne egy húszcentis, két levelű, lila szirmú Kristályvirágot. Meglepődve néztem, hogy majdnem pontosan olyan volt, mint az Alton rendszer holdján talált másik virág. A különbség csak a szirmok színében volt, az citromsárga, miközben ennek, amit a kezemben tartottam a szirmai lila színben pompáztak.

– Mit találtál? – tudakolta mellettem kíváncsian Bacca.

– Majd elmondom – feleltem neki, és az árushoz fordultam. – Ezt megvenném. Mennyibe kerül?

– Jó ízlése van, hölgyem. Ez egy igazán különleges növény. Még nem láttam hozzá foghatót. Egy hónapja – innen két naprendszernyire – a Tangl bolygón, egy réten találtam, de csak ez az egy volt ott belőle – mesélte az árus, és ahogy kivettem jó bőbeszédű fickó lehetett, mert olyat mondott el nekem, amit nem is kérdeztem tőle, csak pont a lényeget nem közölte még velem, a virág árát. Igazából nem is baj, hogy elmondta, úgyis rákérdeztem volna, mivel érdekelt, hogy honnan van neki a virág. De most már ideje visszatérni a lényegre.

– Mennyit kell érte fizetnem? – tudakoltam újfent.

– 200 solariskreditet – felelte az árus.

„Hú!” – gondoltam magamban. – Ez egy kicsit húzós.” Valószínűleg, hogy 200 solarisért az árukészlet jó pár növényét megkaphattam volna, de tudtam, hogy igaza van a férfinek ez a virág rendkívüli, ezért ilyen drága. Még szerencse, hogy mielőtt elváltunk az Okon a holdi küldöttségtől magamhoz vettem egy nagyobb összeget, mondván biztos, ami biztos. Így nem okozott gondot kifizetni a virágot.

– Megveszem – jelentettem ki. A virágot Bacca kezébe nyomva, gyorsan leszámoltam a kért összeget az árus kezébe, mihamarább a sajátomnak akartam tudni. A fizetés után visszavettem a virágot, majd elköszönve az árustól elindultam vissza Singhon mester házába, Bacca társaságában.

– Elmondanád végre mi olyan különleges ebben a virágban? – érdeklődött a lány.

– Amint visszaértünk a szállásunkra rögtön megmondom, és ott mutatni is fogok valami érdekeset – feleltem –, de most menjünk.

– Felőlem. De siessünk, mert csak úgy tudhatom meg, miért fontos neked ennyire ez a virág – mondta Bacca.

* * * * *

Visszaérkezvén a mesterkereskedő házába, elmondtam Baccanak az Alton rendszerben talált Kristályvirág történetét, valamit megmutattam – az eddig a szobámban lévő – citromsárga kristályt is.

– Tehát azt feltételezed, hogy a most vett virág is egy Kristályvirág lehet? – kérdezte Bacca.

– Igen – válaszoltam neki – és, ha ez igaznak bizonyul, akkor a virág is átalakul, a szirmok színével megegyező árnyalatú kristállyá. Megkérhetlek, hogy először te érintsd meg? Kíváncsi vagyok, hogy most is bejön az, mint a múltkor. Artemis hozzányúlt, és nem történt semmi, de mikor én érintettem meg, akkor változtak át kristállyá a virág szirmai.

– Persze – felelte Bacca. Nem is késlekedve barátnőm óvatosan megérintette a Kristályvirágot. De most is, mint az első virág megtalálásakor, mikor Artemis ért hozzá először, most sem történt semmi. – Nem csinált semmit a virág. Akkor azt hiszem, most te jössz.

– Igen – mondtam, mindeközben megérintettem a szirmokat, és akkor ugyanaz játszódott le, mint az első Kristályvirág átváltozásánál.

Szemkápráztató fény villant fel, amint hozzányúltam a virághoz, majd amikor másodpercek múltán kialudt, ott álltam Holdhercegnőként, a kezemben egy lila színű kristállyal.

– Azta! – kiáltott fel Bacca meglepődve. – Tehát így nézel ki, mint Holdhercegnő, és a virágszirmok is tényleg átalakultak kristállyá – mondta a Sárkánylovag, alaposan megnézve engem a számára új alakomban, valamint a lila kristályt is.

– Eszerint már két kristályom van – jegyeztem meg, a jobb kezemben tartva a lila kristályt, a balba, pedig felvettem a citromsárga színűt. – Csak még halvány fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek velük.

– Előbb-utóbb majd csak rájössz, miért kerültek éppen hozzád. Valamint mi az oka annak, hogy csak a te érintésedre alakulnak át a virágok kristályokká, és miért változol át minden alkalommal Holdhercegnővé – összegezte a tényeket barátnőm.

– Hát nagyon remélem, hogy majd csak rájövök, mire is valóak – mondtam. – Lehet, hogy… – de ekkor az ajtó hangos dörejjel kicsapódott. Bharavit rontott be rajta, Luna és Artemis társaságában.

– Minden rendben van Bacca? Len voltunk a kertben Lunaval és Artemisszel. Láttuk, hogy a szoba ablakából különös fény sugárzik ki – mondta aggodalmasan Bharavit a másod-unokatestvérétől. – Ő meg kicsoda!? – mondta egy kissé fenyegetően, és bizalmatlanul a férfi, miközben rám nézett. Egy pillanatig nem értettem a reakcióját, de aztán beugrott, hogy Baccahoz hasonlóan ő sem látott még Holdhercegnőként. De mielőtt megszólalhattam volna, Luna megelőzött.

– Selene, miért változtál át? – tudakolta a macska.

– Tudod, az úgy volt Luna… – kezdtem volna a történet elmondásához, de Bharavit közbevágott.

– Selene?! Ő meg kicsoda? És hogy került ide? – kérdezte.

– Hogy kicsoda Selene? Hát ő a Holdhercegnő – válaszolta Artemis Bharavit kérdéseire. – És mellesleg ő Sailor Silvermoon is, ha éppen senshivé van átváltozva – tette még hozzá a kandúr.

– Silvermoon! – kiáltott fel megütközve Bharavit. – Ez tényleg te lennél? – nézett rám tanácstalanul.

– Igen, de mint Luna és Artemis mondta, most Selene vagyok, a Holdhercegnő – feleltem.

– Nem lehetsz ennyire lüke Bharavit! Silvermoon még a Dracaenan elmondta, hogy nem csak senshi, hanem ő a Holdbéli Ezüst Millennium örököse is, úgy Selene a neve – tolta le dühösen az unokafivérét Bacca, a kezeit a csípőjére téve.

– Ezt el is felejtettem – mondta elvörösödve Bharavit.

– Persze, hogy elfelejtetted, mert olyan lyukacsos az agyad, mint a szita – fujtatott egyet a lány.

– Hé, azért ezt nem kellene Bacca! Én csak… – mondta védekezően a férfi, de én gyorsan közbe szóltam. Nem akartam, hogy azért vesszen össze a két unokatestvér, mert Bharavit nem emlékezett rá, hogy a Silvermoon mellett, a Selene névre is hallgatok.

– Hagyjátok abba a veszekedést – mondtam nekik, majd meg sem várva a válaszukat a fekete cica felé fordultam. – És, hogy a te kérdésedre is feleljek Luna, azért változtam át Holdhercegnővé, mert találtam még egy Kristályvirágot, illetőleg ebből kifolyólag van egy újabb, ez utal egy lila színű kristályunk.

– Még egy Kristályvirágot találtál?! – kiáltott fel Artemis.

– Már két kristályod van! – kontrázott rá Luna.

– Hogy mid van?! – értetlenkedett Bharavit.

– Már megint nem jut eszébe – csóválta a fejét Bacca, az unokafivére előbbi kérdését hallva.

Elővettem a két kristályt, megmutattam azokat Bharavitnak és a macskáknak. Elmondtam nekik, hogy a vásárban sétálva Bacca társaságában, váratlanul egy furcsa érzést követve találtam meg a második Kristályvirágot, és ezzel együtt a lila kristályt.

Miután befejeztem a történetet, már öten tanakodtunk azon, hogy mi célból is kerültek hozzám a kristályok, illetve miért éppen hozzám. Lassan már estébe hajlott a délután, de mi még mindig ugyanott tartottunk. A hogyanokon, és a miérteken gondolkodunk, de ekkor már Pluto, Charon és Bhandara is csatlakozott hozzánk.

* * * * *

A második Kristályvirág megtalálása után egy héttel véget ért a vásár aTilanuxonon. A Dark Kingdommal kapcsolatban új, lényegesebb információra nem tettünk szert, de azért gazdagodtunk néhány apróbb hírrel a királysággal kapcsolatosan. A Tilanuxon eltöltött hónap legjelentősebb eseménye a második kristály előkerülése volt. Ezért is már az indulásunkat terveztük – ami a vásárt követő másnapon volt esedékes –, amikor váratlan esemény történt. Plutoval voltam kinn a városban, mikor is a vásárpiac középpontjának számító főtérre érkezvén, nagy csődületre lettünk figyelmesek. Láttuk, hogy egy emelvényszerűségen egy katonának látszó férfi mond valamit a tömegnek. Közelebb menve már hallottuk is, a férfi hangját.

– Sajnos igazak az egy órája még csak pletykának induló hírek. A Malandas rendszert megtámadta egy ismeretlen ellenség. A tudomásunkra jutott információk szerint a rendszer hét lakhatóbolygója közül hármat már el is foglaltak a támadók, de a Malandasiak a negyedik bolygónál – nagy veszteségek árán – meg tudták állítani az ellenséget. A Malandas sürgős segítséget kért a szomszédos rendszerektől. A Tilanuxon katonai egységeket küld segíteni a Malandasiakat. Ezúton kérünk mindenkit, akinek nem életbevágó az ne hagyja el a bolygót, de ha nincs más választása, akkor messze kerülje el a Malandas rendszert. Nekik javasoljuk kerülőútként, a Valmos rendszert. Amint új hírekhez jutunk, azonnal közétesszük – fejezte be ezzel a férfi a mondanivalóját, majd sietős léptekkel hagyta el az emelvényt, és a főteret.

A férfi távozása után a tömeg hangosan zúdult fel. Innen-onnal lehetett hallani, hogy ki dühösen kiáltozott, illetve kétségbeesetten, ki pedig csak zavarodottan, illetőleg tanácstalanul meredt maga elé. Akadtak olyanok is, akik egyszerűen nem akarták elhinni, hogy a Malandast támadás érte.

Én egy másodpercig lemerevedtem a hír hallatán, de aztán rögtön tudatosult bennem, hogy a támadók nem lehetnek mások, mint a Dark Kingdom katonái. Plutora pillantva láttam, hogy ő is ugyanerre a következtetésre juthatott.

– Siessünk vissza a szállásunkra, Silvermoon – mondta Sailor Pluto. – Ne késlekedjünk, mi hamarább mondjuk el a többieknek, hogy megtámadták a Malandast. Én szinte biztosra veszem, hogy az eddigi ellenfeleink támadták meg a rendszert.

– Teljes mértékig egyetértek veled, Pluto – feleltem a senshinek. – Azt javaslom, hogy időt megtakarítva teleportáljuk Singhon mester házához.

– Igazad van, ne vesztegessük az időnket – mondta Pluto. Ezt követően nem késlekedtünk tovább, hanem elteleportáltunk a mesterkereskedő házához.

A szállásunkon a többieknek elmondtuk, mit hallottunk az előbb a főtéren. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem vesztegethetjük az időt, és azonnal a Malandas rendszerbe kell nekünk is mennünk. Csak abból volt egy kisebb vita, mikor Charon azt javasolta, hogy a három Sárkánylovag térjen vissza a Dracaenara a sárkányaikért, illetőleg hozzanak segítséget is magukkal, ha tudnak. Bharavit és Bacca ragaszkodtak hozzá, hogy ők is velünk jönnek, mondván, hogy a nagybátyjuk, Bhagavant parancsba adta nekik, maradjanak Charon mellett.  Bhandara ellenben Charonnak adott igazat – ezt természetesen Bharavit tolmácsolta nekünk, lévén, hogy a lány néma –, mondván, mint lovagok ők a sárkányaikkal a legütőképesebbek egy esetleges összecsapáskor. Ez ellen a másik két Sárkánylovag nem tudott ellenérvet mondani. Legvégül a vitát Singhon mester oldotta meg azzal, hogy a kapcsolatait felhasználva elérte, hogy a tilanuxoni csapatokkal mehessünk a Malandas naprendszerbe. Így tehát még aznap a három Sárkánylovag visszatért a bolygójukra, mi pedig öten – Pluto, Charon, Luna, Artemis és én – a Tilanuxonaikkal tartottunk.

* * * * *

Kora reggel érkeztünk meg a Malandas rendszer negyedik bolygójára, a Rorra. Ahogy a Tilanuxonon hallottuk a rendszer három bolygóját elfoglalta a Dark Kingdom, de itt a negyediken – óriási veszteségek árán – sikerült a Malandasiaknak megállítani az ellenség előrenyomulását. Ez két napja történt, azóta a támadók nem mozdultak az állásaikból. A Malandasiak szerint erősítésre várnak, ami ha megérkezik, minden bizonnyal megindítják ismételten a rohamot, a bolygót védők ellen. 

A Roron köszönettel fogadták a tilanuxoni csapatokat a segítségnyújtásért. A bolygóra már több szomszédos rendszerből érkeztek katonai egységek, valamint, ha a híreknek hinni lehetett, még több csapat volt úton a bolygóra.

A mi kis öt fős csapatunkról mindenki úgy tudta, hogy a Tilanuxonon csatlakoztunk az egységhez. A csapat parancsnoka is csak annyit tudott, hogy vásárra érkeztünk a bolygójukra, és ott hallva a támadásról döntöttünk úgy, idejövünk a Rorra segíteni. De Charon még a legelején tisztázta a parancsnokkal, ha úgy hozza a szükség, akkor különválunk tőlük, mert úgy hatékonyabbak vagyunk, ha küzdelemre kerülne a sor.

Már félnapja voltunk a bolygón, de még nem történt semmi különösebb említésre méltó esemény, azonban tudtuk, hogy az ellenség támadása az idő múlásával egyre közeledik. Az órák így várakozással teltek, mikor minden átmenet nélkül, egy hatalmas dörej rázta meg a környéket – az ellenség megindította a támadást. A szörnyek, mintha a földből nőttek volna ki, egyszerre csak ott voltak előttünk, senkit sem kímélve, aki a közelükbe került. Kegyetlen harc bontakozott ki. A védők soraiból rengetegen estek el, de a szörnyek sem jártak másként – ők is úgy hullottak, mint a legyek.

Most gondoltam csak bele, még jó, hogy pár órája Lunat és Artemist hátraküldtem a várakozó csapatok mögé, ott legalább valamennyire biztonságban vannak a harc idejére. Charonnal és Plutoval a csata sűrűjében voltunk, így nem tudtuk volna a macskák biztonságát garantálni.

Valósággal záporoztak körülöttünk a legkülönfélébb támadóerők a cikázó villámoktól kezdve, a lángoló tűzlabdákon át, a sistergő energia gömbökig, de mi sem tétlenkedtünk. Háromszöget alkotva álltunk a harc közepén – így védve a másik hátát –, egymásután szórtuk a szörnyekre az áldást. Charon ikercsóvái arany-barnán szelték keresztül-kasul a környéket, pusztítva a szörnyeket. Pluto lilás-szürkén gomolygó gömbökkel szórta meg az ellenségeinket, a halálukat okozva ezzel. Én jó magam ezüstös fénysugaraimat lövelltem a támadókra, nem kímélve őket.

Igencsak hatékonynak bizonyulhattunk, mert egy idő elteltével a szörnyeknek nem nagyon akaródzott a közelünkbe jönni. Így hát nem tehettünk mást, mi mentünk utánuk. Lassan, megfontoltan haladtunk a csatamezőn keresztül, mikor egyszerre csak a szörnyek visszahúzódtak. Társaimhoz hasonlóan én is döbbenten néztem a jelenetet. Nem kellett sokat várnunk, szinte azonnal megkaptuk a választ az ellenség visszavonulására. Egy ismerős alak állt előttünk. 

Lord Thadmor volt az. De nem volt egyedül. Két másik férfi is volt a társaságában. Mind a ketten Thadmorhoz hasonlóan fekete inget, nadrágot és csizmát viseltek. Az öltözetükben a különbség csak a páncéljuk, illetőleg a köpenyük színében volt. Míg Thadmoré aranyszínű, addig a két ismeretlen férfié rubin vörös volt, illetve füst szürke.

A vörös páncélú azonos magasságú volt Thadmorral, csak robosztusabb testalkattal áldotta meg sors. Neki fekete haja, valamint furcsán, vörös színben világító szemei voltak. Fegyverként kétoldalt az övéről két, azonos hosszúságú rövid kard lógott le.

A harmadik férfi – a szürke köpenyes – jó fejjel magasabb volt a társainál, egy valóságos izomkolosszus. A feje tar kopasz, egyetlen hajszála sem volt, ettől és a hatalmas termete miatt, egész megjelenése brutálisnak tűnt.

Míg én így szemrevételeztem Thadmor társait, a férfi néhány lépést tett felénk, hátrahagyva a másik kettőt. Nem tudtam mi sül ki ebből, de hogy jó nem, az biztos. Ekkor azonban ahelyett, hogy megtámadott volna minket, beszélni kezdett.

– Nicsak, nicsak, régi ismerősök – mondta a már megszokott lazaságával, de a hanglejtéséből fenyegetést véltem kihallani. – Szinte biztosra vettem, hogy előbb-utóbb összefutunk itt. De azért csalódást okoztatok nekem, hogy nem hamarabb jöttetek.

– Thadmor, ne húzd az időt! – szólította fel a vörös köpenyes a Lordot. – Melyik az Időkapu őre? Vegyük el a kulcsot, aztán húzzunk innen, erről a tetves bolygóról – tette még hozzá lefitymálóan a férfi.

– Abaiki, miért nem maradtál szépen otthon, ha annyira kényes vagy – mondta lesajnálóan Thadmor, a társa felé nézve. – Szerinted mégis melyik az Időkapu őre, ha tudod, hogy egy férfi? Még te is rájöhetnél azzal a csöppnyi agyaddal, hogy nem a két nő az, és akkor nem sok választás marad – tette hozzá felsőbbrendűen.

– Te! Ezért megfizetsz! – kiáltotta Abaiki, miközben neki akart rontani Thadmornak, de csak akart, mert a harmadik férfi lefogta.

– Nem gondoljátok, hogy nem egymással kellene foglalkoznotok, hanem a feladatunkkal! Meg kell szereznünk végre már az Időkapu kulcsát – utasította rendre a férfi a másik kettőt.

– De hát direkt teszi Irgizito – mondta sértődötten Abaiki, bosszúsan Thadmor felé pillantva.

– Persze, hisz tudja, hogy még a semmiből is képes vagy ügyet csinálni. Mellesleg még igaza is van abban, ha csak kényeskedni tudsz, akkor miért jöttél velünk – figyelmeztette Irgizito dühösen a társát.

Mialatt ellenségeink között ez a kis közjáték zajlott le, láttam, hogy hozzám hasonlóan Charon és Pluto is meglepetten nézett egyikről, a másikra. Nem igazán értettem, hogy mit veszekszenek ezek itt a csata kellős közepén. Nemhogy nem támadtak ránk, de Thadmor és az Abaiki nevű, majdnem egymásnak estek, ha Irgizito nem avatkozik közbe.

– Hadd, tanácsoljak nektek valamit fiúk, tudjátok így még csak, esélyetek sincs megszerezni a kulcsot – hallottam Charon kioktatóan, megvető hangját. – Szerintem rendezzétek le egymás között az ügyeiteket, minket meg hagyjatok békén – tanácsolta a három férfinek.

– Te csak ne poénkodj itt nekünk, Charon! – mondta dühösen az Időkapu őrének Thadmor.

– Miért is ne, mikor még igaza is van – közölte Thadmorral teljes lelki nyugalommal Pluto. – Még nem láttam három ilyen szánalmas alakot, mint ti – tette még hozzá barátnőm.

– Még hogy mi szánalmasok lennénk?! – bődülte el magát Irgizito.

– Ne hagyd, hogy felbosszantsanak Irgizito, ha a sejtésem igaz, most arra megy ki a játék – figyelmeztette Thadmor a társát. – Azt akarják elérni, hogy bedühödjünk, és meggondolatlanul támadjunk.

– Tudjátok, amit általában Pluto mond, az úgy is van. Ő soha sem beszél ok nélkül, úgy is mondhatnám, hogy ez tény – kapcsolódtam be én is a szóváltásba, de közben megint csak meg kellett állapítanom, hogy Thadmor éles logikával van megáldva, néhány szóból leszűrte, mire is ment ki Charon és Pluto közjátéka, mármint, hogy összeugrasszák az ellenfeleinket.

– Te, csak maradj csöndbe! – mondta sziszegve Thadmor, a fogai között szűrve a szavakat.

A hányaveti férfit, akit eddig nem lehetett kihozni a sodrából semmivel sem, nekem az előbbi beszólásommal sikerült dühbe gurítanom. Ezt nem nagyon értettem, de a következő pillanatban megtudtam az okát. Miközben az előbb rám mordult, a férfi önkéntelenül is az arca bal feléhez kapott, amin egy jókora forradás éktelenkedett. Ahogy visszaemlékeztem, az arca a múltkor még nem volt sebhelyes. Ez csak azt jelenthette, a Nishen való találkozásunk óta kellett a sérülést szereznie, vagy még az is lehetséges, hogy akkor, amikor elmenekültünk a csapdájából.

– Nem elég, az amit velem tettél?! – mondta nekem síri hangon. – A kis robbantásod nyomát örök életemben magamon kell viselnem! – közölte velem most már egészen vészjóslóan.

Thadmor a jobb kezét felemelve minden átmenet nélkül egy aranyszínű energiavillámot dobott felém. Még csak fel sem foghattam, mit tesz a férfi, nemhogy akár csak cselekedni lett volna időm. Álltam ott bénultan, mialatt a gyilkos energia felém tartott…