|
3. Namikaze Minato
2008.09.10. 14:07
3. fejezet:
Namikaze Minato
Egy percre, mintha megállt volna az idő!
Tágra meredt szemekkel bámultam az igéző kék szempárba. Nem tudtam levenni róluk a pillantásomat. Sajnos, mint minden csodálatos dolog, ez is hamar véget ért!
A kék szemek tulajdonosa egy hirtelen mozdulattal kiegyenesedett, engem meg talpra állított. De én még ekkor is sóbálvánnyá merevedve bámultam a kristály kék szemekbe, amik kíváncsiságot tükrözve néztek vissza rám.
Mialatt megbűvölten néztem a kék szempárt, egy mély, bársonyosan zengő bariton férfihang zökkentett ki ámulásomból.
- Kisasszony?! Jól van? - érdeklődött kedves hangon.
Lassacskán kezdtem a hang következtében magamhoz térni, és most már tisztafejjel voltam képes, jobban szemrevételezni megmentőmet. Azt a személyt, aki az előbb megakadályozta, hogy jó, vagy rossz szokásomhoz híven - miután lendületesen nekimentem valakinek, illetve valaminek - elterüljek a földön.
Hátrálva egy lépést, alaposan végigmértem a nálam egy fejjel magasabb, velem egykorú, aranyszőke férfit. Ruházata egyszerű szürke újasból, és kék nadrágból állt. Férfiakhoz mérten valószerűtlenül szép arca, ritka nyíltságot, tisztaságot tükrözött, és azok a kékszemek meg, most már jókedvűen csillogtak, a homlokába hulló, néhány kósza szőke tincse alól. Mit is mondjak, egyszerűen jóképű volt a férfi, és mindezek mellett még magas, és izmos testfelépítésű is. Igazi szőke herceg!
- Kisasszony?! - lengette meg kezét az orrom előtt, ezzel is jelezve, hogy mialatt őt vizslattam, eléggé megfeledkeztem a körülöttem lévő világról.
- E...e...elnézést - nyögtem ki nagy nehezen, de közben igyekeztem minél előbb összeszedni magamat, még csak az kéne, hogy ennél jobban is leégessem magam, ez előtt az álom pasi előtt. - M...minden rendben van. Egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. Még egyszer szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem figyeltem oda jobban, és neked mentem - hadartam egy szuszra, mialatt próbáltam nem komplett idiótának tűnni, habár lehet, hogy azzal már elkéstem.
- Semmi baj, én is figyelhettem volna jobban - mondta a férfi, miközben kisfiúsan elmosolyodott, amitől én meg csak olvadoztam. Hát igen, ilyen egy igazi férfi! Én mentem neki, és még ő szabadkozik. - De tudja még csak most érkeztem a faluba, és eltévedtem, a tetejébe még a társaimtól is elszakadtam. Nem tudna esetleg segíteni? - kérdezte reménykedő tekintettel.
- Sajnos én is csak átutazóban vagyok itt! - sóhajtottam egy nagyot, és amint megtettem ugrott be, ez egy kissé átlátszó volt, mivel ezzel arra céloztam önkéntelenül, hogy szívesen a jóképű férfi segítségére lennék, ha helybeli volnék. Ellenben elnézve őt, nem tartottam elképzelhetetlennek, ha más lányokra is így szokott nézni, hamar fog - nem is kis létszámú - segítőkész társaságot találni. - Bocsánat, de nekem mennem kell. Várnak rám, és azt hiszem már így is késésben vagyok.
- Természetesen - felelte a szőke férfi. - Elnézést, hogy feltartottam, remélem még... - de soha nem tudtam meg, mit is szeretett volna mondani, mert egy hangos ordítás szakította félbe mondandóját.
- Minato!!! - halottam egy mélyhangú kiáltást a hátam mögül. - Végre meg vagy kölyök! Te aztán jól elkeveredtél, pedig nem szokásod - mondta egy vidám férfihang. - Kakashinak már rémképei voltak, hogy mi is történhetett veled!
- Jiraya! - kiáltott fel, az engem oly nagyon elbűvölt kékszemű férfi. - Kerestelek titeket, de nem találtalak, ezért úgy határoztam, hogy megkeressem a leendő szállásunkat, remélve, hogy már ott lesztek Kakashival. Éppen azon voltam, hogy útbaigazítást kérjek valakitől.
- Azt látom - felelte nevetve, a Jiraya nevű férfi. - Persze neked, pont a környék legcsinosabb ifjú hölgyétől kellett ezt megkérdezned. Ejnye-bejnye fiam! - fedte meg vidoran az idősebb férfi, a fiatalabbat.
- Na de Jiraya! Az nem úgy volt, ahogy gondolod - jelentette ki Minato - mint az kiderült ez volt a szőke neve -, szemrehányóan, de közben szeretetteljesen nézve a hosszú, fehér hajú férfire. - Én nem vagyok olyan, mint te. Tudod az úgy volt... - kezdte elmesélni a percekkel előbb lejátszódott jelenetet Minato, Jirayának.
A két férfi beszéde közben, alkalmam volt jobban szemrevételezni a most érkezetett. Egy biztos, jól megtermett volt, még a magas Minato fölé is, egy fél fejjel magasodott. Volt benne valami furcsa. Nem is tudom, de olyan érzésem volt, mintha már találkoztam volna vele, mert valahonnan nagyon is ismerősnek tűnt, de nem voltam képes rájönni, hogy honnan.
Míg így elmélázva, néztem a két férfit, váratlanul egy rántást éreztem a jobb karomon. Odapillantva Aikot láttam meg a jobb oldalamon.
- Te mit keresel itt?! - tettem fel meglepetten, a nem túl értelmes kérdést neki.
- Mivel nem voltál a megbeszélt időben a szökőkútnál, úgy határoztam, hogy megkereslek - felelte mérgesen a lány. - Legközelebb, ha megbeszélünk valamit, akkor legyél szíves, és tartsd magad ahhoz! - mondta Aiko nekem, mialatt dühösen nézett rám zöld szemeivel.
- Bocsásson meg a barátnőjének, de én tartottam fel - szólalt meg Minato váratlanul. Csodálattal néztem fel a fiatal férfire, mert néhány perces ismeretséget követően a védelmébe vett, valamint magára vállalta, hogy ő tartott fel engem, miközben én voltam az, aki nekiment, és hátráltatta őt.
- A barátnőmnek - kezdte Aiko, jól megnyomva a szót -, a megbeszélteknek megfelelően ott kellett volna lennie, ahol én is voltam, nem pedig selyemfiúkkal enyelegnie az utca kellős közepén! De most már elég ebből, mennünk kell! - közölte hideg, távolságtartó hangon a lány, majd sarkon fordulva, se szó, se beszéd nélkül távozott, magára hagyva a férfiakat, engem, pedig maga után vonszolva.
Visszanézve Minatora és Jirayára, láttam, hogy a fiatalabb férfi megütközve bámul utánunk, de azzal ellentétben, az idősebb jóízűen nevet az előbbi szituáción. Még egy utolsó pillantást vetettem jóképű megmentőmre, mielőtt Aiko rángatásának hála, befordulva egy sarkon, végleg eltűnt a szemem elől. Magamban egy kicsit csalódott voltam, mert biztosra vettem, hogy már nem találkozom többet Mintoval. Pedig meg kellett vallanom magamnak, hogy nagy hatással volt rám. Nem is tudom, de egy biztos, férfi még nem vett le így a lábamról, mint a szőke néhány perc leforgása alatt. De mit volt, mit tenni, tovább kellett lépnem, illetve teljes figyelmemmel a küldetésre koncentrálnom, nem pedig jóképű, ismeretlen pasikról ábrándoznom!
- Aiko! - álltam meg, mert már megelégeltem, a percek óta tartó húzgálást. - Bocsánatot szeretnék kérni, és megmagyarázni, miért is nem voltam a megbeszélt helyen, időben. Az úgy volt, hogy... - kezdtem bele éppen a magyarázkodásba, mikor legnagyobb megdöbbenésemre, Aiko felkacagott.
- Ugyan, hagyd csak! - legyintett egyet nevetve. - Valószínűleg rám is hasonlóan hatott volna a rettentően jóképű lovagod. Még én is elgyengültem volna egy percre tőle.
Meglepetten néztem a vidáman nevető lányt, mert tőle nem ilyen reakcióra számítottam. A legkevesebb, amit tőle vártam, hogy le fog hordani a sárgaföldig, vagy legalábbis jó alaposan megszid. Ehelyett ő, poénként fogta fel az egész helyzetet. Ez kellemes meglepetésként ért, vele kapcsolatban.
- De most aztán részletes beszámolót akarok hallani, hogyan is futottál össze, közel, s távol, a legjobb kinézetű férfivel?! - arra aztán tényleg nem számítottam, hogy kíváncsi is lesz az egészre, de mivel örültem, hogy ilyen könnyedén kezeli a dolgot, elmeséltem neki mindent - szószerinti összefutásomat Minatoval.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
