|
12. Bajban
2008.11.11. 08:02
12. fejezet
Bajban
Pakkunt követve haladtam keresztül az erdőn, siettünk, hogy minél előbb Minatoékhoz érjünk. Félórányi út megtétele után értünk oda, ahol társaink elrejtőztek. Egy bokrokkal, fákkal körülvett, indákkal sűrűn átszőtt rejtett tisztáson húzták meg magukat Minatoék.
Pakkun nyomában, egy keskeny résen át, értem ki a tisztásra. A szörnyűség, ami ott fogadott, mellbevágott. Rasha vérrel borított teste, ijesztően össze volt törve. Balkarja teljes egészében hiányzott. A mellkasa szét volt roncsolódva. A nő testét kötések borították, amiket ekkora már átnedvesített a vér. Elszörnyedve néztem Rashát. Egy pillanatig képtelen voltam mozdulni a döbbenettől. Nem tudtam eldönteni, hogy csapatvezetőm életben volt–e még egyáltalán?
– Sajnálom Kushina, de Rasha sérülései nagyon súlyosak – hallottam meg magam mellett Kakashi hangját. Odanézve, láttam amint a fiú a baloldalamon állt, és szomorú szemekkel tekintett rám. Pillantása nyomatékosan alátámasztotta előbbi szavait. – Minato mindent megtett, ami az erejéből tellett, de mivel ő maga is megsérült a támadás alatt, így nem volt képes az összes erejét a gyógyításra fordítani – mondta a fiatal ninja.
A fiú szavait nehezen bírtam megemészteni. Kakashi, amit az imént elmondott, azok alapján tudtam, hogy Rashának nagyon kicsi az esélye az életben maradásra. Azzal is tisztában voltam, csak akkor van egyáltalán valamicske lehetősége arra, hogy túlélje a sérüléseit, ha minél előbb Aikohoz tudjuk vinni.
– Tényleg! Minato, hol van?! – néztem kérdően Kakashira.
– Ott – mutatott az egyik bokor tövében pihenő férfire, az ezüsthajú. – Nagyon kimerítette Rasha ellátása, azért nem volt képes a saját sérüléseit kezelni. Én nem értek nagyon a gyógyításhoz, de azért alapszinten el tudtam látni a senseit, de az csak arra volt elegendő, hogy elállítsam a vérzését – összegezte a fiú a tényeket. – Egyébként mit javasolsz, mit csináljunk?
– Rashát gyorsan el kell vinnünk Aikohoz, mert csak akkor van esélye, hogy egyáltalán életben maradjon, ha mielőbb orvosi ellátásban részesül. Innen úgy kétórányira találtunk egy biztonságos barlangot, odáig kellene eljutnunk. Ott mindannyian pihenhetnénk, és közben meg tudnánk beszélni további teendőket is – indítványoztam Kakashinak.
– Egyetértek veled – felelte nekem a fiú. – Ne is késlekedjünk! Én viszem Rashát, te segítsél Minatonak.
– Rendben – válaszoltam, majd a férfi felé indultam, hogy felébresszem, aközben Kakashi ninja kutyájának adott további utasításokat.
– Pakkun! Te értesítsd a többieket, hogy már csak Jiraya sensei nincs meg. Őt keressétek tovább, de közben igyekezzetek felderíteni a környéket is, hátha ellenséges ninjákra bukkantok – adta ki a parancsot a konohai.
– Értettem – mondta a kutya, és nem is vesztegette több szóra az időt, elindult, hogy teljesítse a gazdájától kapott feladatot. Kakashi ezt követően Rashához ment, hogy felkészítse a felderítő ninját az útra.
Mindeközben Minatohoz értem. A férfi a körülményekhez viszonyítottan nyugodtan aludt. Arca – a rajta lévő horzsolások ellenére – békésnek tűnt. Szívem szerint hagytam volna még aludni, de mivel sürgetően indulnunk kellett, azért – nem volt, mit tenni – fel kellett ébresztenem Minatot. Gyengéden megráztam a vállát, aminek következtében rögtön felriadt. Minato kék szemeit kinyitva, szőke tincsei takarásában álmosan pislogott rám.
– Kushina – tekintett fel a nevemet mondva álmos hangon a férfi, de amint ráeszmélt, hogy ott vagyok az orra előtt, rögtön magához tért. – Sikerült megtalálnotok minket?
– Csak nekem – feleltem a férfi kérdésére. – Mina és Aiko biztonságban vannak egy barlangban. Kakashival azt tervezzük, hogy a lehető leggyorsabban odamegyünk. Vagy olyan állapotban, hogy... – tettem fel a kérdést Minatonak.
– Készen állok. Tőlem bármikor nyugodtan indulhatunk – jelentette ki Minato, és nem is vesztegette az időt, azonnal felállt. A mozdulat hirtelen volt, és a szőke férfi megtántorodott egy parányit, ez azt jelezte, hogy még nem nyerte vissza százszázalékosan az erejét. – Menjünk.
– Menjünk – visszhangoztam –, de maradj a közelemben – tettem még hozzá.
Minato rám nézve bólintott, jelezve, hogy érti a dolgot. Kakashi időközben felkészült az indulásra. Rashát óvatosan a karjaiban tartotta. Minatoval mellélépve, mind a hárman egymásra tekintettünk, majd elhagytuk a tisztást.
* * * * *
Két óra leforgása alatt értünk vissza a barlangba. Valamennyiünk szerencséjére az idevezető út eseménytelenül telt. A barlangban Mina és Aiko már vártak ránk. Időközben a követ ninja is visszanyerte az eszméletét, és a körülményekhez képest jól volt. A távozásomat követő órákban Aiko is bírt pihenni, így most teljes chakra mennyiségét Rasha gyógyítására tudta fordítani. Nagyon reméltem, hogy a medinin képes lesz életben tartani a szörnyen rossz állapotban levő ninját.
Félre húzódva a gyógyítótól, és betegétől – hogy ne zavarjuk őket –, Minával, Minatoval és Kakashival megvitattuk a teendőket. Mina javasolta, hogy másnap a két konohaival induljak el sürgősen a ninja falunkba. Mindennél előbbre valóbb volt, hogy teljesítsük a küldetésünket, és Minatoékat épségben kísérjük el a béketárgyalás megbeszélésének helyszínére. Az is lényeges volt, hogy otthonról fogok tudni segítséget küldeni sebesült társaimért.
A követ ninja ötletével egyetértettünk. Igazából már most indulni szerettünk volna, de Minatonak teljes mértékig vissza kellett nyernie a chakra szintjét, illetve az erejét. Viszont Kakashinak és nekem sem ártott egy kis regenerálódás.
Megbeszélve a legfontosabbakat lepihentünk, hogy a hajnali órákban el tudjunk indulni. Mina vállalkozott rá, hogy őrködik, mert a törött lábai miatt, másban nem is nagyon bírt volna segíteni, de képes volt jószerivel az összes chakráját, arra fordítani, hogy megérezze más – esetleg támadó – ninjákét. Ez alatt Aiko teljes figyelmét, és erejét Rasha életben tartására fordította.
* * * * *
Nyugtalan álmomból egy hangos robbanás riasztott fel. Nem sok időm volt azon elmélkedni, hogy mi is folyik körülöttem, mert azon nyomban tisztában voltam a helyzettel – megtámadtak minket.
Felugorva, rögtön védekező állásba helyezkedtem, és ekkor szétnéztem magam körül. Mellettem volt Minato és Kakashi, ők is harcra készen, de valamiért nem volt körülöttünk ellenség. Tanácstalanul pillantottam a két konohaira, mire Minato szó nélkül előre mutatott. Odanéztem, és láttam, hogy előttünk négy méterrel egy kék színben játszó, chakrából emelt pajzs vibrált. Aiko húzta fel elénk, hogy ekképpen óvjon meg minket a robbanásoktól. A pajzs másik oldalán volt ő, Mina és Rasha társaságában.
– Lányok! – kiáltottam fel, és nem törődve a pajzzsal hozzájuk akartam jutni, de mikor elértem azt, szó szerint visszapattantam róla, egyenesen Minato karjai közé, aki látva hátratántorodásomat, még időben elkapott, nehogy elessek.
– Maradjatok ott, ahol vagytok! – hangzott fel Aiko, ellentmondást nem tűrő parancsa. – A pajzson nem tudtok áthatolni.
– Aiko chakra pajzsához, én is hozzáadtam az erőmet, azért képtelenség átjutni rajta – jelentette ki Mina.
– De miért?! – ordítottam fel tehetetlenül.
– Hogy feltartsák az ellenséget, míg mi biztonságban kijutunk a barlangból – mondta határozottan Kakashi.
– De lányok?! – kezdtem, de Mina leintett.
– Most az a legfontosabb Kushina, hogy eljussatok a falunkba. Én a törött lábaim miatt erre képtelen vagyok. Rashát nem lehet mozdítani, mert abba biztosan belehalna, Aiko meg nem hagyhatja magára – mondta komoly hangon a követ ninja.
– Minának igaza van – értett vele egyet Aiko. – Menjetek, mi addig feltartjuk a támadókat.
– De... – próbálkoztam újfent, de egy újabb robbanás rázta meg akkor a barlangot. Mielőtt bármit tehettem volna, egy lökést éreztem a mellkasomon, ami hátravetett. A tekintetemet odakapva még láttam, ahogy Mina kézjegyeket formál, és annak hatására estünk hanyatt mind a hárman. Többet ellenben nem láttam, mert a robbanások hatására éppen előttem beomlott a barlang.
Egy rántást érzékeltem a derekamon. Minato volt az, aki elrántott a lezuhanó sziklák közeléből, de még megköszöni, sem volt időm, mert újabb és újabb sziklatömbök váltak le a mennyezetről, és estek le a földre hangos robajjal.
Minato sem késlekedett. Kézen fogva magával húzott kifelé a barlangból. Kakashival a sarkunkban, lélekszakadva rohantunk, hogy a kövek ránk esve, agyon ne nyomjanak minket. Egyszerre csak fényt pillantottunk meg az alagút végén, és a következő másodperben kiértünk a barlangból.
Egy elégé kicsiny, szűk sziklapárkányon találtuk magunkat. Alattunk egy folyó kanyargott. A hátunk mögött a barlang már teljesen beomlott, de a robbanás miatt lezuhanó jó pár kőtömb a nyíláson át egyenesen felénk tartott. Más megoldást nem látva, mind a hárman leugrottunk a sziklapárkányról, egyenesen a zuhogó habok közé...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
