21. fejezet

Az öt Kage

– TEEEEE!!! – sikoltottam egy nagyot.

– A fülem! – kiáltotta viszonzásképpen a másik.

„Jó! Legalább már nem csak az én fülem cseng! Most visszakaptad az előbbit, hogy beleüvöltöttél az enyémbe” – gondoltam elégedetten.

– Abbahagynád a sikítozást Kushina! – szólt rám dühösen a kék szemű.

– Mi van?! Süket vagy Minato! Nem is sikítozok, itt beszélgetek veled – állapítottam meg tényszerűen a helyzetet világítva rá a férfit, hogy tévedett.

– Te nem vagy egészen magadnál… – jegyezte meg csendben Minato, de azért még sem annyira halkan, hogy azt ne hallottam volna meg.

– Mit mondtál?! – sikítottam felháborodottan. – Ismételd meg! Na halljam! Rajta! Gyerünk! Mire vársz még?!

– Nem vagy egészen magadnál – tett eleget a felszólításnak a szőke hajú férfi. – Most már elégedett vagy. Egyébként újfent sikoltozol, csak úgy mellesleg mi vagy te, sikító szellem? – kérdezte Minato, de most már vidámsággal a hangjában.

Na ettől felment az agyvizem! „Mégis mit képzel magáról ez a férfi! Velem ő ne viccelődjön?! Mi ő nekem…? Ki ő nekem…?” – de azt hiszem ezekre, a kérdésekre igazából nem akartam választ kapni, mert nem tartottam lehetetlennek, hogy nem azt a választ kapnám, amit szeretnék. Lehetséges, hogy egy kissé más irányú és témájú lenne a válasz, mint azt valójában képzelném. Azonban mivel nem hagyhattam megjegyzés nélkül az előbbi beszólását, közöltem Minatoval a következőket:

– Képzeld, nem vagyok sikító szellem és ha éppenséggel tudni akarod velem minden a lehető legnagyobb mértékig oké. A tetejében te voltál az, aki először úgy beleüvöltöttél a fülembe, hogy még most is cseng.

– Igen?! És még is ki volt az, aki szélvészként, eszetlen vaktyúkként nekem jött és feldöntött? – vont kérdőre erélyesen Minato, méltatlankodó hangnemben.

– Eszetlen vaktyúk! – kiáltottam felháborodottan sikoltva ismételten, kitudja ma már hányadszor.

– Igen képzeld az vagy! Meg sikító szellem, meg egy kellemetlen nőszemély is – tette még hozzá a férfi.

– Te meg egy felfuvalkodott hólyag vagy! Egy beképzelt pulykakakas! – közöltem Minatoval, hogy maradjunk meg csak a baromfiknál.

– Fúria! Hárpia! – kontrázott rá Minato az én sértéseimre – továbbra is ragaszkodva a szárnyasokhoz.

– Te… te… – dadogtam, mert hirtelen nem jutott az eszembe több szárnyas a sértegetésekhez, de mielőtt folytathattam volna a férfi szapulását, valaki közbe szólt:

– Nem gondoljátok, hogy most kellene abbahagyni?! – érdeklődött egy ismerős hang, és a következő pillanatban – ahogy automatikusan felemeltem a fejemet – a látóterembe került Kakashi kérdő tekintete.

– Hagyd csak őket! – szólt rá a fiúra Kuchai. – Ahogy látom, nagyon jól elvannak egymással olyannyira, hogy még csak fel sem tűnt nekik, többen is vannak körülöttük – mondta vidáman a férfi.

– Az biztos – jegyezte meg egy vidám női hang, amit nem ismertem és csak ekkor esett le a tantusz, hogy Minato nem volt egyedül, mikor beleszaladtam a szó legszorosabb értelmében.

Pillantásomat körbehordozva szétnéztem. Meg kellett hagyni nem mindennapi látvány tárult elém. Hozzám mármint hozzánk – Minatot is beleszámítva – Kakashi állt a legközelebb. Falum vezetője közvetlenül mögötte álldogált. Kuchai Daisuke mellett, illetve mögött egy nő és három férfi volt látható. Elhűlten tekintettem végig rajtuk. Csak most kezdett derengeni, hogy míg mi itt vitatkoztunk Minatoval, közönségünk is volt. A legdöbbenetesebb az volt, hogy Kuchai-sama mögött álló négy ember a Kagék hagyományos öltözetét viselte. Eltátottam a szájamat, mert abban a másodpercben fogtam fel, hogy azok, akik végignézték Minatoval nyújtott nagyszerű alakításomat, az öt nagy shinobi nemzet vezetői voltak, a Kagék – legalábbis négy közülük.

– Olyanok, mintha már évek óta házasok lennének – mondta nevetve a nő – az előbbi hang gazdája –, akiben a Tsuchikagére ismertem a köpenyén lévő minták alapján.

– Egyetértek veled Shina – lépett a nő mellé a Mizukage vigyorogva. – Meg kell hagyni nem semmi, ami műsort szolgáltattak nekünk az elmúlt percekben.

– Ez mind szép, de talán nem a folyosó közepén mások, szemeláttára kellene a szerelmi vitáikat lefolytatniuk – közölte bosszúsan csóválva a fejét a Kazekage.

– Eléggé bosszantó a dolog – szólalt meg negyedikként a Raikage is, csúnyán nézve rám.

Ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen és visszavonhatatlanul leégettem magam, ráadásul a négy Kage előtt. Az sem tudtam, hová is legyek szégyenemben. megmozdulni sem tudtam, nemhogy megszólalni és mondani bármit is, mert még mindig a négy Kage váratlan megjelenése okozta sokkban voltam. Egyáltalán, hogyan kerültek ide ők?! A legjobb tudomásom szerint a tárgyaláson ők nem vettek részt csak a megbízottaik. az ő feladatuk volt megbeszélni, hol és mikor találkozik az öt új Kage, hogy megvitassák a fegyverszünetet, és véget vessenek a ninja háborúknak. Ellenben most közülük négy itt volt a szemem előtt, és csak a Hokage hiányzott.

Idáig jutottam a gondolatmenetben, mikor egy gyengéd rázogatást éreztem meg a vállamon. Felnézve ismét Kakashit pillantottam meg.

– Kushina! Itt volna az ideje leszállni Minatoról, hogy mind a ketten fel tudjatok állni – suttogta a fiú a fülembe, és amint az elhangzottakat képes voltam feldolgozni, esett le, hogy még mindig Minaton hasalok, amit ez idáig ő igencsak békésen tűrt.

– I…izé… é…én… csak – hebegtem zavaromban, de közben azért igencsak kapkodva lekászálódtam a férfiről és felálltam, és mire ez megtörtént már Minato is talpon volt.

– Ne haragudjatok az előbbiekért – kért bocsánatot a négy Kagétól Minato. – Nem volt szándékos – tette még hozzá kisfiús vigyorral, miközben zavarában a tarkóját vakargatta.

– Nem tesz semmit – válaszolta somolyogva a Mizukage, közben legyintve egyet.

– Élveztük a műsort – kontrázott rá a Tsuchikage, teli szájjal vigyorogva.

– Már aki… – jegyezte meg epésen a Kazekage, fancsali képet vágva.

– Legközelebb, ha megkérhetnélek rá, ne az orrunk előtt enyelegj a barátnőddel Minato?! – figyelmeztette a szőke férfit a Raikage, komoly ábrázattal.

– Meg fogom fogadni a tanácsodat – vigyorgott széles mosollyal a képén a konohai.

Mialatt a négy Kage és Minato kedélyesen eltársalgott, én csak álltam a szőke ninja mellett lehajtott fejjel, a szégyentől vörös képpel. Gondolkodni is képtelen voltam egy darabig, de lassanként kezdtem magamhoz térni, főleg akkor, mikor hallottam, hogy Minato milyen nyugodtan beszélget a négy Kagével. Nem zavartatta magát az előbbi hihetetlenül kínos szituáció miatt. Megilletődve sem volt, hogy találkozott a shinobi nemzetek vezetőivel. Ráadásul még csak nem is hebegett-habogott, hanem egyenrangú félként vett részt a társalgásban, mintha csak ő is egy lenne közülük.

Ledöbbentem! Villámként csapott belém a felismerés! Minato fesztelen viselkedése a Kagék társaságában, csak egyet jelenthetett. A Kagék öten voltak, de itt eddig csak négyet láttam. a Hokagéhoz nem volt még szerencsém, vagy mégis.?! A válasz az volt, hogy igen és az új Hokage nem volt más, mint Minato.

Felemelve a fejemet oldalra pillantottam. Nagyon lassan végig néztem a mellettem álló szőke, még mindig vigyorgó férfin, és ami a szemem elé tárult, az megerősítette a sejtésemet. Minaton a hagyományos jounin ruha felett, ott volt a Tűzországának motívumaival díszített Hokage köpeny. 

Dermedten, szótlanul néztem Minatot. A tekintetemmel végigmértem a férfit, majd még magasabbra emelve a fejemet egyenesen belenéztem a kékszemeibe. Észrevéve, hogy őt vizslatom, felém fordulva viszonozta a pillantásomat. Abból, amit a tekintetéből kiolvastam, már nem volt egy csipetnyi kétségem sem, hogy Namikaze Minato a Hokage.

Ott és akkor jöttem rá, hogy nem lévén tudatában ki a férfi valójában, menthetetlenül belezúgtam a Hokagéba. A következő másodpercben elsötétült előttem a világ és nagyot puffanva a padlón, ájultan terültem el életem szerelme lábainál…