24. fejezet

Yondaime

Egy hét telt el azóta, hogy Minatoval összejöttünk. Ezt az időt, ha a szabadidőnk engedte együtt töltöttük, amiből sajnos nagyon kevés volt. Igaz még sem volt olyan sajnálatos, hogy keveset tudtunk találkozni, mert ez azt jelentette, a tárgyalások a vártnál jobban haladtak, egyre közelebb került az annyira áhított békekötés, ami végett fog vetni a háborúnak.

Végre megtudtam, miért éppen a Kagék jöttek el a megbeszélésre, és nem a követeik, ahogy azt a legelején tudtuk. Az egész azért volt, hogy elhárítsák az árulást, és a béketárgyalás megakadályozására tett esetleges kísérleteket. Az öt nagy shinobi nemzet előre megegyezett, hogy az előző, öreg Kagék lemondását követően az új Kagék azonnal találkozni fognak, még azelőtt, mielőtt nyilvánosságra hozták volna a kilétűket. Így volt lehetséges, hogy mind az öt – kis létszámú – küldöttség viszonylag nagyobb nehézségek nélkül megérkezet Zuhatagba. Már ha nem számítjuk azt, hogy a konohai követek mellett a sunaiakat is támadás érte. Ez is azt bizonyította, helyes volt az előrelátás. Tartottak a shinobi falvak az újabb árulástól, hiszen a két küldöttséget ért támadás is beigazolta, ismét árulás történt.  Ugyan még nem lehetett tudni kik voltak az árulók, de egyértelmű volt a tény, elvégre most is megtörtént az, ami egy évvel ezelőtt meggátolta a békekötést – árulók voltak közöttünk. Fontos, életbevágó dolog volt mielőbb kideríteni az árulók személyét, ami nagy erőkkel folyt is, mialatt a Kagék folyamatos megbeszéléseket tartottak, de még nem sok nyomra bukkantak a kutatók. A keresésben nagy segítség volt az az adatokkal teli tekercs, amit Jiraya adott át nekem, hogy jutassam el Minatohoz – amit már meg is tettem –, mert a legendás sanin bizony jelentős információkat közölt abban, számottevő adatot tartalmazott.

Szerencsére most már én is több információt tudhattam meg a tárgyalásokról, mivel ahogyan azt Minato kitalálta, immár hivatalos tagja voltam a majdani konohai nagykövetségnek. Ebből kifolyólag hatékonyabban bírtam résztvenni a békefolyamatokban, és az sem volt elhanyagolható, hogy beszélhettünk erről Minatoval, nem kellett a Hokagénak titkolóznia előttem. Igaz, azért még így sem mondhatott el mindent, de már ez is jóval több volt a korábbiaknál.

Természetesen, ha kettesben voltunk nem csak a tárgyalásokról beszélgettünk. A legkülönbözőbb dolgokról tudtunk beszélni, amik érdekeltek minket, illetve miket szoktunk a szabadidőnkben csinálni, mit szeretünk, egy szóval igyekeztük megismerni minél jobban a másikat. Meg kellett vallani, hogy az eléggé különböző természetünk ellenére nagyon sok volt bennünk a közös vonás. Míg én viszonylag heves – hiperaktív – temperamentummal büszkélkedhettem, nem is beszélve a beszédkényszerességemről, valamint a cikibbnél-cikkibb helyzetekbe hozó meggondolatlanságaimtól, addig Minato aránylag nyugodt alaptermészettel volt megáldva. Kerülte az elővigyázatlan helyzeteket, minden egyes lépését megfontolta, az élethez is igencsak komolyan állt hozzá (ez is volt az egyik oka, hogy ő lett a Yondaime Hokage), de mindamellett hihetetlenül vidám volt.

Az én személyiségem kialakulásában nagy szerepet játszott a két ütődött ikeröcsém, mert mióta a világra jöttek sok időm ment arra rá, hogy őket kellett kordában tartanom, nehogy valami világrengető hülyeséget csináljanak. A másik fele meg az volt, hogy szerettek, valósággal imádtak engem szívatni, persze én sem maradtam adósuk, és így gyerekként jó párszor hajba kaptunk, és drága jó szüleinknek kellett leállítaniuk minket. 

Velem ellentétben Minato gyermekkora azzal telt – mivel már négy évesen felfedezték zsenialítást –, hogy minél több tudást sulykoljanak a fejébe, kivételes képességeit minél jobban kibontakoztassák. Ez a természetére is kihatással volt, már kisfiúként higgadt, komoly, kortársait meghaladó tudással büszkélkedhetett. Ezzel ellentétben álltak állandó csínytevései, amivel a szülei, nevelői, vagy nem egyszer a falu teljes lakosságának az idegeire ment. Zseniként olyan dolgokat is kitalált és véghezvitt, hogy azt gyakran egész Konoha megszenvedte, a tetejébe hiába tudták ki követte el az aktuális rosszaságot, nem bírták rá bizonyítani, mert mindenegyes alkalommal volt alibije, egyszóval az egész falut átverte. Később hozzá jött még ehhez, hogy Jiraya mellett lett genin – ami részéről persze mindössze félévig tartott –, és utána chunin, majd újabb egy év elteltével jounin lett nyolc évesen. A legendás saninnal félelmetes párost alkottak, mivel mindketten zseniálisak voltak, de ugyanakkor nem mentek a szomszédba azért, hogy valaki ellen csínyt kövessenek el – tette ezt egy állítólag komoly, felelősségteljes csapatvezető jounin, valamint zseni ninja tanítványa.

Sajnálatosan viszont egyiküknél sem tartott sokáig a gondtalan gyermekkor, mert én tíz éves, Minato meg tizenkettő volt, mikor kitört a háború. Én még szerencsésnek mondhattam magam, hogy csak tizennégy évesen vettem először részt csatában, de velem ellentétben Minato már rögtön a kezdetektől. Jouninként már akkor csapatokat vezetett, és tizenhat évesen saját tanítványokat is kapott Kakashi és társai személyében. Ez is jelentősen nyomott a latba, hogy el voltunk kötelezve mindketten arra, hogy minél előbb véget érjenek a tíz éve tomboló harcok.

Mindezen tényeket figyelembe véve, mikor megtörtént az olyannyira áhított békekötés, először azt felfogni is képtelen voltam. Egyik este az aznapi tárgyalások befejeztével randim volt Minatoval Zuhatag egyik békés, csendes faluszéli parkjában, mikor is a férfi szemfényvesztő gyorsasággal egyszerre csak jószerivel a semmiből előttem termett. Megdöbbenni sem volt időm, mert szerelmem szó nélkül derékon ragadott, és örömteli mosollyal az arcán, a boldogságtól ragyogva felemelt a talajról, és jó nagy sebességgel megpörgetett.

– Aláírtuk! – kiáltotta vidáman közben.

– Tessék?! – mivel mást nem bírtam kinyögni, főleg, hogy nem is tudtam, miről volt szó, arról nem is beszélve, lassan kezdtem elszédülni a sebes pörgéstől.

– Aláírtuk a békeszerződést! – közölte velem, és váratlanul abbahagyta a forgást megállva, de közben engem magához szorított és megcsókolt. A csók ellen nem volt ellenvetésem, és örültem, hogy végre szilárd talajt érezhettem a talpam alatt. A pörgéstől egy kissé forgott velem a világ, így jól belekapaszkodtam Minatoba, de azért a csókot nem törtem meg, hanem nagy szenvedéllyel viszonoztam. – Aláírtuk a békeszerződést – ismételte meg a férfi megtörve a csókunkat, mialatt boldogan csillogó kék szemekkel nézett rám.

– A békeszerződést?! – kérdeztem vissza, mert csak most voltam lassacskán képes felfogni, mit is mondott nekem az imént Minato – nem is beszélve, hogy el is terelte erről az életbevágóan fontos tényről a figyelmemet a megpörgetésemmel és a csókjával. – Vége a háborúnak?! – pillantottam várakozás teljesen a Hokagére.

– Igen – felelte egyszerűen. – Ma esetétől vége a háborúnak – sóhajtott egy mélyet megkönnyebbülten Minato. – Holnap délelőtt mind az öt követség elindul haza a saját országába, hogy hírét vigye a békekötésnek.

– Már holnap?! – néztem kétségbeesetten az előttem álló szőkére. Hiába voltam boldog, hogy befejeződött a tíz éve tartó véres háború, de azért egy kicsit csalódott is voltam, mert ilyen hamar el kell majd válnom a szeretett férfitől.

– Ne aggódj! Elvégre egy hónap múlva te is jössz utánam Konohába a zuhatagi nagykövettel – mondta Minato biztatóan.

– Hosszú lesz az a hónap – sóhajtottam egy nagyot.

– Hamar el fog múlni, mert le merem fogadni sok dolgod lesz indulásig – próbált vigasztalni a szőke férfi, utalva arra, hogy elégé elfoglalt leszek, amíg felkészülök itthon a majdani konohai nagykövetségen ellátandó munkámra.

– Igazad van – feleltem mosolyogva. – Az indulásod előtt azonban szeretnélek még bemutatni a családomnak. Ma este ráérsz?

– Természetesen, amúgy is már kíváncsi vagyok rájuk. Mikorra tervezed a találkozót? – érdeklődött Minato az időpontról.

– A szüleimnek és az öccseimnek mondtam, hogy ma este bemutatom nekik a barátomat. Mondanom sem kell anya, és apa nagyon örültek a hírnek. Boldogok voltak, hogy összejöttem valakivel, még ha nem is sejtik, hogy éppen a Hokagébe szerettem bele – mondtam Minatonak, utána még hozzátettem: – Az idióta ikrek meg egyáltalán nem akarták elhinni, hogy barátom van. Szerintük nem létezik olyan épeszű férfi, akinek éppen én kellenék, de már előre élvezem a helyzetet, hogy mekkorát fognak nézni, ha hazaviszlek, és rájönnek ki is vagy valójában – összegeztem a tényállást vigyorogva, mert magam előtt láttam, amint a két lökött öcsikémnek mi lesz a reakciója, ha bemutatom nekik a Yondaime Hokagét.

– Kushina, te is szépen megnyugtattál – közölte Minato egy kissé félszegen.

– Nyugi, az őseim imádni fognak. Az ikrek meg már most is a rajongóid, mivel te vagy – mármint Konoha Sárga Villanása – a példaképük, ennek fényében velük sem lesz semmi gondod – nyugtatottam meg szerelmemet.