26. fejezet

„Zuhatagot támadás érte!”

A vacsora jókedvűen, vidám hangulatban telt. Minato a szüleimet és az öccseimet is lenyűgözte. A férfi pillanatok alatt megtalálta családommal a közös hangot, mind a négyükkel képes volt elbeszélgetni, de fordítva is igaz volt. Anyával, mivel már ismerte szerelmemet, ezért már alapból volt közös témájuk. Apa is megtalálta – leginkább humor és poénok tekintetében – a témát Minatoval. Az ikrek meg egyenesen rajongtak a Hokagéért, aki nagyon jól megértette magát a fiúkkal, türelmesen válaszolgatott a kérdéseikre – látszott, hogy a szőke konohainak volt tapasztalata a tinédzserekkel való foglalkozásban, elvégre jouninként már tanított fiatalokat.

A vacsorát követően visszamentünk a nappaliba, hogy folytassuk a beszélgetést, amikor is váratlan dolog történt! Nyugodtan üldögéltünk és csevegtünk a legkülönfélébb dolgokról, témákról. Szóba került a háború befejezése is, aminek mind a hatan örültünk. Családom a gondolattól, hogy Minatot követve Konohába fogok költözni, mint a nagykövet munkatársa, először nem voltak boldogok, amiért távol leszek tőlük, de megértették a végén, hogy a szeretet férfi mellett akarok lenni. Megvitattuk a dolgot, és a legvégére mindent tisztáztunk, így annak fényében a szüleim is megnyugodtak, hogy a kislánykájuknak jó dolga lesz Namikaze Minato mellett.

Kedélyesen tovább társalogtunk, és igyekeztünk még az addigiaknál is minél jobban megismerni a másikat, amikor furcsa zajokat hallottunk meg a házon kívülről. Az első reakciónk a döbbenet volt, de amint a kezdeti hangok elültek, mindannyian azonnal talapra ugrottunk, mert újabb robbanás sorozat hangzott fel. Az ablak felé fordulva, és kinézve azon láttuk, amint a sötét éjszakát, vörös fény világította meg, egyből tudtuk, hogy nagyon nagy baj történt.

– Zuhatagot támadás érte! – kiáltott fel édesapám.

– Az lehetetlen! A falu körül a védelem minden oldalról többszörösen meg van erősítve – közölte velünk édesanyám, aki mint a faluvezetőjének egyik tanácsadója teljes mértékig tisztában volt Zuhatag harci erejével, valamint az, milyen módon volt szétosztva.

– Miért pont most támadtak?! – tette fel a valamennyiünket leginkább foglalkoztató kérdést Takuma.

– Érthetetlen a dolog – feleltem, mert az öcsémnek igaza volt, emiatt a gondolataimat hangosan is megfogalmaztam: – Miért is éppen ma este érte támadás Zuhatagot, amikor a békeszerződést már aláírták a Kagék?

– Mert a háború még nem ért véget – válaszolta Minato komoly hangon.

– Hogy-hogy nem ért véget? – hökkent meg Takuda mialatt meglepetten nézett a szőke ninjára. – Ahogyan Kushina is megfogalmazta, a szerződés aláírása véget vetett a ninja háborúnak. Már nincs értelme semminek… – de Kuda nem bírta folytatni, mert anya közbeszólt.

– De igen, nagyon is van értelme! – sóhajtott fel szomorúan anya. – Minatonak igaza van. A szerződést ugyan aláírták, de a harcok még nem fejeződtek be.

– A parancsot még nem adtuk ki a többiekkel – itt a konohai shinobi a másik négy Kagére utalva vette át a szót anyától. – Holnap kora reggel indultunk volna haza a saját falvainkba, hogy a lehető leghamarább közzé tudjuk tenni, a béke megkötetett. A harcoló egységeket is értesíteni kell, illetőleg vissza kell hívni őket a csatamezőről, mert amíg ez nem történik meg, a háború nem ért véget – összegezte a tényeket a Hokage. 

– Mit tegyünk?! – érdeklődött izgatottan Takuda.

– Nekem Kuchai-sama mellett a helyem – jelentette ki anyu. – A falu vezetőségének meg kell szerveznie a védelmet, és a lakosság biztonságba helyezését, valamint irányítania az ellentámadást és a harci egységeket.

– Rendben, akkor a következőt tesszük! – ragadta magához az irányítást apa (aki úgy mellesleg egy nagyobb számú, elit jounin – nem anbu – csapat parancsnoka volt, és a feladatuk az ellenséges, felderítőegységek megállítása volt). – Kuda és Taku, elkíséritek édesanyátokat és vigyáztok rá, hogy biztonságba elérjen a céljához. Nekem csatlakoznom kell a csapatomhoz. Lányom, te maradj Minato mellett, és legyél a segítségére, bármihez is akar kezdeni – adta ki az utasításokat édesapa, majd kérdően ránézett a Hokagére. – Minato, te mit fogsz csinálni?!

– Segítek a védelemben – felelte eltökélten a szőke. – Azt ellenben nem tartom jó ötletnek, hogy Kushina velem jöjjön, mert…

– Még is miért nem?! – szakítottam félbe felháborodottan Minatot.

– …mert egyedül vagyok a leghatékonyabb – folytatta tovább a férfi, nem zavartatva magát dühös közbekotyogásomtól –, főleg mivel használni fogom azt a technikámat, ami miatt elneveztek Konoha Sárga Villanásának – fejezte be, utalva ezzel arra, hogy valóban felesleges leszek mellette. Saját magam is tapasztalhattam már, ha egyszer Minato belelendült, akkor nem lehetett szemmel követni, olyan gyorsan mozog, illetve cikázik az ellenség sorai között.

– Kushina velünk fog jönni – szólalt meg anyukám ellentmondást nem tűrően, ezzel véve elejét annak, hogy esetleg ismételten megszólaljak, kifejezésre jutatva nem tetszésemet.

Válaszként csak biccentettem anya kijelentésére. Nem tudhatta, hogy eszem ágában sem volt közbeszólni. Az imént, újfent alaposan – igaz jelenleg csak a családom és szerelmem előtt – leégettem magam azzal, hogy előbb járt a szám, mint az eszem. Hírtelen természetem, és az a tény, hogy képtelen vagyok befogni a kelleténél nagyobb számat, már megint kínosan érintett, mert még akkor sem tudtam kontrollálni magamat, amikor éppenséggel támadás érte Zuhatagot. Mondanom sem kellett, rettentően szégyelltem magam, ez volt a valódi oka annak is, hogy inkább kussoltam, és csak bólintottam anyának.

– Ne is vesztegessük tovább az időt – szakította félbe belső monológomat Takuma, de igaza is volt az öcskösnek, nem értünk rá, minél előbb cselekednünk kellett.

– Vigyázzatok magatokra! – mondta apa, mialatt megölelte anyát, az ikreket és végül engem, kezet rázott búcsúzásul Minatoval, utána egy pukkanás és egy füst gomolyag kíséretében eltűnt a szemünk elől, hogy csatlakozni tudjon a csapatához.

– Én is indulok. Sok szerencsét! – kívánta elköszönésként a Hokage, megpuszilva közben engem, majd édesapához hasonlóan ő is ködé vált.

– Mi is induljunk! – adata ki az utasítást anya, de előbb még lerohantunk a pincébe, és a családi ninja fegyvertárból magunkhoz vettünk jó pár dolgot, amire az út során szükségünk lehet.

Indulás előtt, még mi is megöleltük egymást, hogy azt követően a két férfihez hasonlóképpen, mi négyen is elhagyjuk az Uzumaki család otthonát.