|
6. A helyükre kerülnek a dolgok
2009.02.05. 13:21
A helyükre kerülnek a dolgok
– A barátnőiddel senshik vagytok! A tetejében még te vagy a királynői is?! – kiáltott fel döbbenten Galaxia, nagy szemeket meresztve rám.
– Igen, senshik vagyunk, és igen én vagyok a Holdkirálynő – feleltem a kislánynak. – Ezért tudom nagyon is átérezni a te helyzetedet. Hiszen felnőve te is egy személyben leszel senshi és uralkodó.
– Félreértettél Selene. Én nem leszek uralkodó, csak senshi – mondta csendesen Galaxia.
– Az, hogyan lehetséges? – tudakoltam meglepetten. – Elvégre te vagy a királyi pár egyetlen gyermeke.
– A szüleimnek igen, de édesapámnak, a királynak az előző házasságából van még két gyereke. Van két bátyám, akik sokkal idősebbek nálam. Trixion – ő a trónörökös –, most éppen körúton van. A környező királyságokat látogatja meg, hogy valamelyik másik uralkodóházból válasszon magának feleséget. Őszintén szólva nem nagyon fűlik hozzá a foga – mesélte kuncogva Galaxia –, de apa ráparancsolt, eljött az ideje, hogy megházasodjon. A másik bátyám Blaxon meg itthon tanul a katonai akadémián.
– Most már értem – mondtam, de még hozzátettem. – Tudod nem illik nevetni a bátyád Trixion helyzetén, hogy kötelességből kell megnősülnie.
– De miért nem? Ha hallottad volna a veszekedését édesapánkkal, mikor apa közölte vele, hogy ideje megházasodnia. Trixion kijelentette, hogy nem áll szándékában a házasság, de apa hajthatatlan volt és a végén, mint király kellett ráparancsolnia a bátyámra. Ő így végül engedett apánknak, de láttad volna utána milyen savanyú képpel járt-kelt napokig a palotában, míg el nem indult – mondta most már nevetve Galaxia, visszaemlékezve a bátyjára.
– Pedig nekem elhiheted, hogy nem kellemes, ha az embernek érdekből kell házasodnia! – sóhajtottam egyet.
– Csak nem neked is így kell férjhez menned? – kérdezte meghökkenten Galaxia, de most már nevetett.
– Szerencsére nem, mivel királynő vagyok nincs senki, aki megparancsolhatná, hogy házasodjak meg. Ellenben otthon a Holdon jó páran úgy gondolják, már abban a korban vagyok, hogy eljött az ideje az esküvőnek. Fél éve a tizenhetedik születésnap alkalmából rendezett bált sokan kihasználták, hogy bemutassanak nekem, úgymond megfelelő férjjelölteket. Kettőnk között legyen mondva, szórakoztató volt látva, hogyan igyekeztek a reménybeli kérők elnyerni a tetszésemet – emlékeztem vissza a születésnapi bálomra.
– Tényleg vicces lehetet – értett egyet velem Galaxia is. – Így nézve a helyzetet, már megértem Trixion, miért volt olyan dühös – gondolkodott el a lány.
– Látod, és ne felejtsd el, hogy még te is kerülhetsz hasonló szituációba, elvégre királyi hercegnő vagy – figyelmeztettem Galaxiát, hogy őt is fenyegeti a dinasztikusházasság veszélye, hiszen királyi sarj.
– Engem biztos, hogy nem! Én senshi leszek – jelentette ki határozottan a kislány.
– Én is senshi vagyok, és ettől eltekintve férjhez kell mennem – közöltem a tényeket Galaxiával.
– Neked talán igen, de nem nekem – mondta Galaxia határozottan –, mivel én leszek az Ultimate senshi. A Galaxis Magban fogok élni, ezért engem ez a veszély nem fenyeget.
– Mi az, hogy Ultimate senshi és Galaxis Mag? – faggatattam a lányt, mivel ezekkel a kifejezésekkel még nem találkoztam.
– Nem tudod? Pedig senshi vagy? – kérdezett vissza elcsodálkozva Galaxia.
– Akkor nem kérdezném – mondtam zavartan, mert elnézve a kislány arcát, nagyon is tudnom kellett volna ezekről a dolgokról.
– Az Ultimate senshi a legerősebb senshi. Az ő feladata, hogy megvédje a Galaxis Magot, amely a világegyetem középpontja – felelte egyszerűen Galaxia.
– Most legalább már ezt is tudom – mi mást is mondhattam volna, elvégre alaposan ledöbbentett, hogy ez a csöppség lesz egy napon a leghatalmasabb senshi az összes közül.
– Na jó, ez azért még sem a teljes igazság – mondta elhúzva a száját, egy kicsit csalódottan Galaxia. – Csak a második legerősebb leszek. A legnagyobb hatalommal rendelkező az Eternal senshi lesz.
– Eternal senshi – jegyeztem meg elmerengve. Ez is új volt számomra, de az előbbi kínos helyzetre visszagondolva inkább nem kérdeztem meg ki is ő valójában. Nem is kellett, mert tisztában voltam az Eternal szó jelentésével.
– Igen az Eternal senshi. Ő a legerősebb, és míg nekem az Ultimate senshinek a Galaxis Mag védelme a feladata, addig neki, mint az egész világ eljövendő uralkodójának, a teljes galaxisra kell majd vigyáznia az Ezüstkristály segítségével, ami a végtelen hatalom eszköze – közölte velem Galaxia, de oly egyszerűséggel, mintha minden nap ilyen dolgokról beszélgetne az emberekkel.
– Álljon meg a menet! – kiáltottam fel, mert az előbbi mondandójával kapcsolatban egy valami szöget ütött a fejemben, és roppant módon gyanús lett az egész dolog. – Az Ezüstkristályt említetted az előbb?!
– Igen – felelte Galaxia, miközben értetlenkedve nézett rám, hogy miért lettem olyan ideges ettől. – Az Ezüstkristály egy darabját, mi őrizzük itt az Vokonon, ami nem más, mint…
– …az egyik Szivárványkristály, ami egy Kristályvirágban van elrejtve – fejeztem be, Galaxia helyet a mondatot. Elképedve meredtem magam elé. Most került helyére az utolsó dolog! Ha mind az igaz volt, amit a kislány elmondott az elmúlt percekben, akkor a születendő gyermekem lesz az Eternal senshi! Minden összevágott. Az, amit korábban a Dark Kingdomban megtudtam Terriltől és Metaliától. Kezdve a Kristályvirágoktól, át a Szivárványkristályokon, valamint az Ezüstkristályig, egészen addig, hogy én leszek a világ legnagyobb hatalommal rendelkező lényének az anyja. Már mindent értettem! Az én feladatom volt, hogy megtaláljam a Kristályvirágokat, és mire a gyermekem a világra jön, nálam legyen a hét Szivárványkristály. Tisztában voltam már azzal is, hogy az Ezüstkristály a lányom születésekor fog megmutatkozni csak, mert ő lesz az, aki uralni tudja majd a teljes erejét.
Rápillantottam Galaxiára. Tudtam, hogy miért kellett a kislánnyal találkoznom. Ő volt az, akitől meg kellett kapnom a gyermekemről a hiányzó információkat, hogy ő lesz az Eternal senshi. Felismertem azt is, hogy miért én lettem az ezer éves holdbéli királyi család első tagja, aki senshi is lett egyben, nem csak Holdhercegnő, illetve a későbbiekben Holdkirálynő. Az Eternal senshi édesanyjának magának is senshinek kellett lenni, mert csak így volt képes a Kristályvirágok nyomára bukkanni, és átváltozatni azokat Szivárványkristályokká. Ezt volt egyben annak is az oka, hogy én voltam az eddigi legnagyobb erővel rendelkező Holdkirálynő. Nekem kell majd uralni egész addig az Ezüstkristályt, míg a lányom el nem éri a megfelelő kort, tudást és hatalmat, ami ahhoz lesz szükséges, hogy fel tudja majd szabadítani a kristály végtelen erejét. Az édesanyjaként az én feladatom lesz megtanítani őt mindenre, ami az Ezüstkristály hatalmának felhasználásához kell.
Magamban felsóhajtottam. Nem lesznek egyszerűek életem elkövetkező évei! Fel kell nevelnem egy mérhetetlen erővel rendelkező gyermeket, vigyáznom kell az Ezüstkristályra, közben uralkodom is kell majd, mint Holdkirálynő. Fogalmam sem volt, miképpen fogom ezeket megvalósítani, és honnan fogok hozzá erőt meríteni, de azt tudtam, hogy amire az erőmből futni fogja, azt meg is fogom tenni, legjobb tudásom szerint. Mást nem is csinálhatok, és az talán elég lesz…?!
* * * * *
– Ezt meg honnan tudod?! – kiáltotta élesen, és egy kissé bizalmatlanul Galaxia, amivel kizökkentett a gondolataimból. – A családomon kívül ezt senki sem tudja! Csak nem azért jöttél ide az Vokonra, mert meg akartad szerezni tőlünk a Kristályvirágot?!
Ránéztem a feldúlt gyerekre. Nem bírtam hirtelen, mit mondani neki. Először is váratlanul szakította meg tűnődésemet, másodszor, miképpen mondjam meg neki, hogy a születendő gyermekem lesz az, akiről az előbbiekben beszélt. A tetejében meg már nálam van öt Szivárványkristály, és – igaza volt abban, hogy – az ő Kristályvirágjukra is szükségem van, hogy hozzájussak a hatodik kristályhoz.
– Felelj! – követelőzött a lány, visszatérve a korábbi parancsolgató hangnemhez.
– Nyugodj meg Galaxia – próbáltam csitítani a zaklatott kislányt. – Elismerem, valóban a Kristályvirág miatt jöttem társaimmal a Vokonra – úgy véltem az lesz a legjobb, ha elmondom neki az igazságot.
– Kell neked az a nyavalyás virág! Ezért mondtad, hogy a barátom leszel, mert így meg tudod szerezni a szüleimtől! – sikította teli torokból Galaxia, miközben könnyek gördültek le az arcocskáján.
– A Kristályvirágnak semmi köze, ahhoz, hogy a barátod szeretnék lenni. Neked kell eldöntened, hogy méltó vagyok-e arra. A virágra meg éppenhogy, azért van szükségem, amit az imént elmondtál – közöltem Galaxiával az igazat.
– Tessék?! – kérdezte meglepetten.
– Az előbb azt mesélted, hogy te leszel az Ultimate senshi, és a Kristályvirágot az Eternal senshi számára őrzitek. Igazam van? – tettem fel a kérdést a lánynak.
– Igen – felelte –, de mi közöd van ahhoz neked?!
– Csak annyi, hogy az én születendő gyermekem lesz az Eternal senshi – válaszoltam Galaxiának.
– A te gye…gyereked? – dadogta ledöbbenten Galaxia, utána meg tátott szájjal bámult rám. Hagytam neki időt megemészteni azt, amit mondtam neki, de arra nem számítottam, hogy mi fog tőlem kérdezni. – Babát vársz?
– Nem, dehogy is! – feleltem és most én voltam, aki meghökkenve pislogott, de szerencsére hamar összeszedtem magam. – Tudod, van egy legenda arról, hogy születik egy nagyon nagyhatalmú gyerek. Ő lesz az, aki képes lesz használni az Ezüstkristályt, de előtte még az édesanyja fogja megtalálni a Kristályvirágokat, és csak ő bírja átváltozatni a hét virágot Szivárványkristályokká – regéltem el Galaxiának, azt a jóslatot, amit én is a Sötétség Birodalmának uralkodójától hallottam hónapokkal ezelőtt.
– Te tudod átváltoztatni a Kristályvirágokat Szivárványkristályokká?! – ámuldozott Galaxia.
– Már öttel meg is tettem. Meg szeretnéd nézni őket? – kérdeztem meg, mivel láttam Galaxia szemében felcsillanó kíváncsiságot.
– Öt kristály nálad van? És megnézhetem őket? – hitetlenkedett a gyerek
– Persze, de előtte még meg kell tennem valami – válaszoltam, és mielőtt a kislány megszólalhatott volna, alakot váltottam. A következő másodpercben egyszerű kék nyári ruhám helyett királynői ezüstfehér ruhám volt rajtam.
– Váó! – hallottam Galaxia elismerő kiáltását. – Ezt hogyan csináltad?
– Tudod ugye, ha senshi leszel, akkor át tudsz majd változni? – kérdeztem a csillogó szemű gyerektől.
– Naná, hogy tudom – felelte Galaxia.
– Ez ahhoz hasonló. Egyrészt átbírok alakulni senshivé, Sailor Silvermooná, másrészt pedig, mint uralkodó, a Holdkirálynővé. Most, mint látod a királynői alakomat vettem fel – mondtam öltözékemre mutatva, és nem is késlekedtem tovább, hanem elővettem ruhám rejtett zsebéből a Szivárványkristályokat.
– Megfoghatom őket? – puhatolózott óvatosan Galaxia.
– Nyugodtan, mert csak én érzékelem az erejüket, ha mások érintik meg, akkor nekik olyanok, mint a közönséges kristályok – feleltem, és közben láttam, hogy Galaxia csalódott képet vágott.
– Tényleg – vonta meg a vállát, mint akit így már nem is érdekel a dolog, és ezt bizonyítandóan rögtön témát is váltott. – Gondolom, szeretnéd látni a nálunk lévő Kristályvirágot?
– Bevallom, hogy igen, de ugye tudod, ha hozzáérek, akkor nem lesz többé virág, hanem átalakul kristállyá? – közöltem a tényt Galaxiával.
– Tudom. A családomnak, eddig az volt a feladata, hogy vigyázzon a Kristályvirágra, és tudtuk, ha az Eternal senshi megjön, akkor az övé lesz – jelentette ki komoly arccal Galaxia. – Ő mivel még nem született meg, akkor a tiéd kell, legyen, hogy ha megszületik a kislányod, akkor oda tud neki adni – mosolyogott a hercegnő célozva rá, hogy előbb-utóbb csak a világra fog jönni a lányom.
– Az még egy kicsit odébb van – mondtam.
– Miért még nincs senki, aki az édesapja lehetne? – kíváncsiskodott Galaxia.
Erre a kérdésre nem voltam képes, mit válaszolni. Éppenséggel volt egy személy az életemben, akibe fülig szerelmes voltam, de ilyen ötlet még meg sem fordult a fejemben. Botrychium, mint a férjem és a születendő lányom apja?! Érdekes feltevés volt. Ha őszinte akartam lenni saját magammal, akkor a válasz igen. Fogalmam sem volt viszont, hogy mi lehet erről a férfi véleménye? Szerelmes belém azt tudtam, de vajon szeret-e annyira, hogy el is kötelezze magát?
Éppen ezeken a dolgokon gondolkodtam, mikor hallottam, hogy nyílik a ház ajtaja, ami jelezte, hogy a többiek visszatértek a városból. Nem is kellett sokat várnom, és már hallottam, ahogy társaim felfelé tartanak a lépcsőn.
– Kik jöttek? – kérdezte meg csöndesen Galaxia.
– Három barátnőm, illetve a két fivér, aki segítenek nekünk megkeresni a Kristályvirágokat – feleltem, mikor kopogást hallatszott az ajtón. – Bejöhettek.
– Felébredt? – tudakolta halkan, bekukucskálva a résnyire nyitott ajtón Neptun.
– Igen, és már sok mindent meg is beszéltünk Galaxiával – válaszoltam, mire a szobaajtó kitárult, és láthatóvá vált öt társam.
– Miért változtál át?! – vont kérdőre Uranus megpillantva, hogy a királynői öltözékem van rajtam.
– Gondolom meg volt rá a jó oka – mondta Bias, mielőtt megszólalhattam volna.
– Nem téged kérdeztelek – vetette oda félvállról a szőke lány.
– Ha most el kezdtek vitatkozni, akkor jobb, ha azonnal abba is hagyjátok, mert esküszöm, nem állok jót magamért. Már nagyon elegem van, hogy mindig ezt teszitek immár hónapok óta – dörrent rá mérgesen Pluto, a két örökösen egymást bosszantóra.
– Nem én kezdtem, hanem ő – mutatott Bias Uranusra.
– Mit csináltam?! – nézett dühösen a férfire a lány.
– Bias! Abbahagynád?! – szólt rá haragosan a mellette álló bátyára Botrychium. – Erre most nincs időnk!
– Uranus! Elég legyen! – csitította ugyanakkor Neptun a szél senshit.
A két vitatkozó villámló szemekkel tekintett az őket figyelmeztetőkre, de azért hallgattak rájuk, és csöndben maradtak. Pluto a fejét csóválva nézte őket, és a pillantásából azt szűrtem le, hogy reménytelen esetnek tartja Uranust, valamint Biast. Galaxia nagyra tágult szemekkel, kíváncsian szemlélte a történéseket. Jó magam meg már nem is nagyon törődtem a senshi, illetve a lovag vitájával, annyira megszoktam az elmúlt hetek alatt. Tudtam ugyanakkor, hogy az örökös szóváltásuk ellenére a barátjuknak tekintik egymást, de valahogy már nem bírtak a nélkül élni, hogy ne húzták örökösen a másikat.
– El fogok mindent mesélni – szólaltam meg –, de ahhoz szóhoz kellene jutnom. Menni fog, hogy meghallgassatok kommentárok nélkül? – érdeklődtem mosolyogva az ötös fogattól.
– Ne aggódj, arról kezeskedek Selene – felelte Pluto, jelentőség teljesen végig hordozva a pillantását a másik négyen, ezzel is adva nyomatékot a szavainak.
– Neki is kezdek, de mivel hosszú lesz, az lesz a legjobb, ha leültök – közöltem társaimmal, jelezve, hogy nem lesz rövid a közölnivalóm. Ők pedig kivételesen egy szó nélkül teljesítették, és végre belekezdhettem a mondandómba.
* * * * *
– Tehát a te személyedben, egy leendő társunkat köszönthetünk? – kérdezte kedvesen Neptun Galaxiától.
– Igen – felelte a kislány büszkén kihúzva magát. – Már nagyon várom, hogy az lehessek.
– Ne siess felnőni Galaxia. Élvezd ki minden percét a gyermekkorodnak – mondta Pluto a kislánynak. – Elhiheted, hogy nem könnyű senshinek lenni. Komoly felelősséggel jár.
– Hallgass Plutora! – szólalt meg Uranus is. – Hozzád hasonlóan alig vártam, hogy betöltsem a tizennégyet, és végre senshi legyek. A mai eszemmel azonban már tudom, tarthatott volna tovább egy kicsivel a gyermekkorom.
– A lányoknak igaza van Galaxia – csatlakoztam én is három barátnőmhöz. – Ne akarj olyan gyorsan felnőtté válni. Nekem sajnos gyorsan kellett azzá lennem. Tizennégy évesen senshi és Holdhercegnő lettem. Tizenöt és félévesen harcolnom kellett az ellenségeimmel, akik a társaim, valamint az én életemre törtek. Tizenhét sem voltam, mikor uralkodóvá koronáztak! – sóhajtottam egyet, ránézve a gyerekre, aki elgondolkodva pillantott négyünkre.
– Mi sem voltunk másként az öcsémmel – mondta Bias. – A lovagi képzésünk már kisgyerekkorunkban elkezdődött.
– Muszáj volt idejében felkészülnünk arra a napra, mikor választanunk kellett egy kölyöksárkányt, aki attól a perctől fogva a társunk lett, és velünk nevelkedett, tanult – mesélte Botrychium Galaxiának.
– Így még nem gondoltam bele a dolgokba – tűnődött hangosan Galaxia, majd jó darabig magába mélyedve meredt maga elé.
A lányokkal és a lovagokkal együtt csöndben vártam, időt hagyva a lánynak, hogy megeméssze mindazt, amit az elmúlt percekben mondtunk neki, a saját gyerekkorunkról. Nem sietettünk, de tisztában voltam, hogy a többiek – velem egyetemben –, igazán a hatodik Kristályvirágról szeretnének vele beszélni. Egyikünk sem tudta viszont, hogyan vezessük fel a témát, pedig mielőtt társaim megérkeztem volna, éppen Galaxia volt az, aki felajánlotta, hogy a családja átadja nekem, mivel ők csak őrzik a lányom, az Eternal senshi részére. Szerencsére ő maga volt, aki megelőzve minket ismételten felajánlotta számomra a Kristályvirágot.
– Most jut eszembe Selene! – tért rá egy másik témára Galaxia, miután percek elteltével megszólalt. – A társaid megérkezése előtt, éppen azt mondtam, hogy ha akarod, akkor a családommal oda tudjuk adni neked a virágunkat, hogy utána lányodnak adhasd – ajánlotta fel újra a kislány a Kristályvirágot.
– Galaxia! Jó, hogy kedvesen felajánlod a virágot, de a szüleid, a királyi pár valóban oda fogja adni Selenének? – puhatolózott óvatosan Pluto.
– Mondasz valamit, Pluto. Nem lenne jó, ha mi most beleélnénk abban magunkat, hogy meg van a hatodik virág, utána meg jól pofára esnénk, ha nem kapnák meg – mondta ki kertelés nélkül Uranus azt, ami engem is aggaszott.
– Igaza van a lányoknak – értettem egyet a két senshivel. – Nem azzal kellene rögtön odaállítanunk a szüleid elé, hogy a Kristályvirágért jöttünk, jobb lenne, ha diplomatikusan közölnénk velük a dolgokat.
– Ellenben mielőtt bármit is lépnénk, talán először Galaxiát kéne hazavinnünk – indítványozta Botrychium. – A szülei már aggódhatnak érte. Jócskán eltelt azóta jó néhány óra, hogy megtaláltunk téged kislány Selenével a parton.
– Jutott eszembe, amikor a városban voltunk, hallottam, hogy a palotából eltűnt egy fontos személy, és nagyon keresik – ugrott be Biasnak. – Ha a sejtésem jó, akkor te lehetsz az Galaxia?
– Lehetséges – jelentette ki Galaxia. – Reggel szöktem ki a kastélyból, hogy lemehessek titokban a tengerpartra játszani.
– Reggel! – kiáltottam fel. – Rendben, akkor az a legfontosabb, hogy mielőbb értesítsük a szüleidet és a téged keresőket, hogy itt vagy nálunk biztonságban.
– Ne is vesztegessük az időnket. Uranusszal elmegyünk szólni, hogy a hercegnő meg van, de megsérült – ajánlkozott fel Neptun a maga, és a másik lány nevében.
– Menjünk! – állt fel Uranus a székről. – Sietünk vissza, ahogy csak bírunk. Neptun indulhatunk?!
– Persze. Jövünk, ahogy tudunk – búcsúzott el a tenger senshi, és Uranusszal együtt elhagyta a szobát, hogy késlekedés nélkül tudják értesíteni az uralkodópárt a lányuk hollétéről.
– Anya és apa mérgesek lesznek rám! – sóhajtott fel Galaxia letörten. – Főleg, ha megtudják, hogy meg is sérültem.
– Még jó, hogy azok lesznek, elvégre szó nélkül jöttél el otthonról – jegyezte meg Pluto. – Ráadásul nagy felelőtlenség volt részedről a sziklák között játszani, aminek meg is lett az eredménye. Szerencséd is volt, hogy Selene Botrychiummal a közelben volt, és segíteni tudtak neked.
– Tudom, mint ahogy azt is, hogy anyáék meg fognak büntetni – mondta lehangoltan a kislány. – Egy hónapig csücsülhetek majd a lakosztályomban szobafogság címén.
– Legalább addig sem fogsz bajba keveredni kölyök – közölte mosolyogva Galaxiával Bias, de azért biztatóan nézett a gyerekre.
– Van benne igazság – értettem egyet a Sárkánylovaggal. – Rosszabbul is elsülhetett volna a kis kalandod.
– Tisztában vagyok mindezzel – mondta morcosan Galaxia –, de nem beszélhetnénk valami másról, amíg megjönnek apáék. Tőlük úgyis fogok kapni egy jó adag fejmosást, legalább addig szeretnék másról beszélni.
– Ahogy gondolod – vigyorodott el Botrychium. – És miről szeretnél?
– Nem mesélnétek a Kristályvirágok keresése közben átélt kalandjaitokról? – kérdezett minket meg Galaxia.
– Ha erről szeretnél hallani, miért is ne – egyeztem bele a kislány kérésébe.
Az elkövetkező félóra azzal telt, hogy elmondtam Galaxiának a Kristályvirágok felkutatásának történetét, társaim itt-ott egy-egy megjegyzéssel egészítették ki a sztorit. Éppen a végére értünk, mikor visszaért Uranus és Neptun a királyi testőrség néhány tagjával. Az őrség tagjai miután meggyőződtek arról, hogy a hercegnő jól van, értesítették a királyt és a feleségét, a lányuk előkerüléséről, csak a sebesülése miatt még nem kelhet fel az ágyból, amit az időközben – mint azt a délután ígérte – visszajött orvos is megerősített. A királyi pár megérkezése után, egyedül hagytuk őket a lányukkal a szobában, hogy megbeszélhessék a történteket. Galaxia maga szerette volna elmondani a nap eseményeit a szüleinek.
* * * * *
A nappaliban várakoztunk, amíg Galaxia a szüleivel beszélt a szobájában. Megvitattuk, mit fogunk mondani a királyi párnak, ha rákérdeznek, kik vagyunk, mit keresünk a bolygójukon, mivel gyanítottuk, hogy a hercegnő úgyis be fog számolni az édesanyjának és az édesapjának. Úgy gondoltuk az a legjobb, ha mindenki a megfelelő viseletben mutatkozik az uralkodók előtt. Testőreim felöltötték senshi alakjukat. A két fivér is átvette a lovagi öltözékét. Nekem erre nem volt szükségem, hiszen már órák óta királynői ruhámat viseltem.
Sejtésünk be is igazolódott, mikor egy óra múlva Velxon király megjelent egyedül a nappaliban. A felesége, Kinoka királyné a lányával fennmaradt a hercegnő szobájában.
A király belépve a szobába megállt az ajtóban, és onnan vett minket alaposan szemügyre. A három senshi és a két lovag felállva, fejhajtással üdvözölték az uralkodót, én ellenben ülve maradtam, ahogy azt az etikett megkívánta, ha az ember vele egy rangban lévő személlyel találkozott. Várakozóan néztem a királyra, mivel az etikett azt is előírta, hogy neki kell először megszólalnia. Velxon nem is tett mást, ahogy illik úgy viselkedett.
– Felség! – lépett hozzám szertartásos megszólítással a középkorú, átlagos termetű, őszülő halántékú király. – Köszönöm Önnek és a kíséretének, hogy megmentették a lányomat, valamint vigyáztak rá.
– Ez természetes, Felség – válaszoltam felállva a kanapéról. – Örömmel viseltük a gondját a hercegnőnek. Elbűvölő kislány, és rendkívül értelmes gyermek. De kérem, foglaljon helyet! – mutattam a velem szemben lévő egyik fotelra, miközben visszaültem a helyemre. A király nem is kérette magát ő is helyet foglalt.
– Nem akarok fölösleges dolgokról beszélni. Galaxia elmondott mindent Önökről, és a küldetésükről – tért rá kertelés nélkül a témára Velxon. – Beszámolt arról, hogy a nálunk lévő Kristályvirág miatt jöttek a Vokonra. Hozzátette azt is, hogy már öt Szivárványkristály Önnél van, Felség.
– Ez az igazság – feleltem a királynak. Nem szándékoztam előle semmit sem eltitkolni, mert jelen állás szerint, úgy éreztem, hogy ha őszintén beszélek, akkor hamarabb jutok közelebb a célomhoz. – Már csak két kristály hiányzik, hogy az összes nálam legyen.
– Megbeszéltem az ügyet a feleségemmel, és ha valóban át tudja változatni a virágot kristállyá – ezzel bizonyítva azt, hogy igazat mondott –, akkor mi már úgysem tehetünk semmit. A feladatunk addig tart, amíg a Szivárványkristály meg nem mutatkozik – közölte velem a tényeket a király.
– Felség, ha Ön is úgy látja jónak, akkor szeretném minél előbb megnézni a Kristályvirágot – mondtam a Vokon uralkodójának.
– Nem látom semmi akadályát ennek. Az lesz a legjobb, ha holnapra halasszuk a dolgot. Galaxiának a mai éjszakát, úgyis itt kell töltenie. Reggel Önökért küldetek, akkor a lányommal együtt eljöhetnek a palotába – javasolta Velxon, amibe mondanom sem kell, rögvest bele is egyeztem. Megállapodtunk a királlyal, hogy másnap találkozunk a kastélyban. Velxon király elköszönt tőlünk, és még felment elbúcsúzni a lányától, majd a feleségével együtt visszatértek a palotába.
*
– Ez jobban elsült, mint azt remélni mertem! – dőltem elégedetten hátra a kanapén.
– Reggel még nem hittem volna, hogy már holnap nálunk lesz a hatodik kristály – mondta leülve mellém Neptun. – Ha minden jól megy, holnapután el is hagyhatjuk a bolygót.
– Mivel ilyen jól állunk, akár fel is gyorsíthatnánk az eseményeket – indítványozta Bias, miközben jelentőségteljesen Plutora nézett.
– Még is hogyan érted ezt? – kérdezte döbbenten Botrychium, aki hozzám hasonlóan nem sejtette, mire célzott a bátyja, és miért tekintett Plutora az imént.
– Gyanítom, azt ajánlod Bias, hogy kihasználva az időt, most rögtön kezdjek hozzá a hetedik Szivárványkristály kereséséhez? – kérdezett rá egyenesen az Időkapu őre, aki rögtön megértette, mi volt a férfi javaslata.
– Így nem vesztenénk időt – felelte bólintva Bias.
– Még neki is lehet egyszer egy jó ötlete – jelentette ki Uranus mély meggyőződéssel.
– Uranus, ne kezd megint! – fenyegettem meg a lányt komoly arccal.
– Mi van?! Már viccelni sem lehet?! – értetlenkedett morcosan a senshi, de közben láttam rajta, hogy fulladozik az elfojtott kuncogástól.
– De azt szabad – egyeztem bele.
Néhány másodpercig egyikünk sem szólalt meg, majd szinte azonos időben robbant ki mind a hatunkból a nevetés. Tudtam, hogy a feszültséggel eltöltött hét – hogy nem jutottunk a Kristályvirág közelébe – elmúlt, és mi megkönnyebbültségünkben végre felszabadultan kacaghattunk…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
