|
4. Huigon törzs
2009.02.28. 11:54
Huigon törzs
Fél óra szótlan gyaloglás után, az idegen lények megálltak egy, a hegyek között kanyargó sebes folyású, széles folyó partján. Itt tartottunk öt perc pihenőt, majd utunk felfelé vezetett a hegyen a folyó bal partvonala mentén. További tíz perces kutyagolást követően, megkerültünk egy óriási sziklaalakzatot, és akkor váratlanul csodálatos kilátás tárult elénk. A folyó előttünk száz méterrel a magasból kristályfényű vízesésként zuhogott alá, hogy leérve fehéren habzó áradatként folytassa tovább útját az élesen kivájt medrében.
Áhítattal néztem a gyönyörű természeti jelenséget, mígnem észrevettem, hogy a lények vezetője két társával a vízeséshez sétált. Ott a sötétzöld bundájú lény leemelt egy hosszú láncon függő medált a nyakából, és magasra feltartotta. A medál sárgás színben kezdett tündökölni. Hangos zúgás hangzott fel, és minden átmenet nélkül a vízesés mögötti fal el kezdett felemelkedni. Tátott szájjal bámultam, ahogy egyre magasabbra nyílik fel, hogy végül negyvenöt fokos szögben álljon meg, miközben a víz folyása ennek megfelelően módosult.
A kapu kinyitását követően a többi lény is megindult vezetőjük után, magukkal cipelve három társamat, én meg – mivel nem tudtam mást tenni –, utánuk siettem. Megtéve a vízesésig lévő száz métert, beléptem egy magas, végtelennek tűnő, lefelé lejtő természetes alagútba, ami hosszan vezetett le a hegy belsejébe. Végig haladtunk a folyóson, amit szakaszonként nyílások szakítottak meg, és indultak belőlük más járatok. Alkalmanként megpillantottam néhány zöld bundájú lényt is, akik végezték a megszokott napi feladataikat.
Az alagútban menve az idegenek nyomában, egyre határozottabban éreztem, hogy Uranus már nem lehet messze. egyidejűleg ezzel egy másik ismerős érzés is a hatalmába kerített. Egyfajta kisugárzás vonzott egy adott irányba. Egy kisugárzás, amit korábban is éreztem már a Tilanuxonon, mikor annak idején ráleltem a vásárban a második Kristályvirágra. Most már százszázalékosan biztos voltam abban, a hogy virág már nem lehet messze. Itt volt valahol a hegybelsejében elrejtve.
Az alagút végül egy jókora barlangterembe torkollott. Belépve a barlangba egy boltív alatt, ámultan tekintettem körbe. A terem falai különös tompa zöld színben világítottak – mint később megtudtam – a sziklafalat borító moha miatt. A terem jóformán üres volt, leszámítva a végében elhelyezkedő sziklaoltárt. A barlangban néhány lény kivételével senki sem volt – illetve még is! jobb oldalon két ember feküdt egy-egy gyékényen; Uranus és Bias. Meglátva őket, hozzájuk szerettem volna szaladni, hogy megnézem őket, nincsen semmi bajuk, de a lények elém állva megakadályoztak ebben. Ehelyett Plutot, Neptunt és Botrychiumot vitték oda, és fektették le őket másik két társam mellé.
Értetlenül meredtem a lényekre. Ezek most mégis mit akarhatnak? Mert, hogy akartak valamit, azt biztosra vettem. Nem is kellett sokat várnom a válaszra. Vezetőnk odajött hozzám, és intett kövessem, és mivel mást úgy sem tehetem, hát utána mentem, talán így választ kaphatok végre arra, miért történtek a mai napon, azok az események, amik megestek velünk.
A sötétzöld bundás lény egyenesen a sziklaoltárhoz vezetett. Az oltár mellett két idős lény állt – egy hím, valamint egy nőstény –, és halkan beszélgettek egymás között. Odaérve vezetőm társaságában, a két idős lény felénk fordult. Jó alapossággal szemrevételeztek engem, majd a harmadik lényhez intéztek kérdéseket. Ő élénken válaszolgatott nekik, nyekergő hangján. A párbeszéd alatt a két öreg láthatóan egyre izgatottabb lett. A beszéd elhaltával rám néztek, és hozzám intézték szavaikat, amiből egy kukkot sem értettem.
– Bocsássatok meg, de ebből egy szót sem értek – mondtam nekik a saját nyelvemen, ezzel is jelezve feléjük, hogy nem ismerem az övékét. abbahagyták erre a beszédet, mivel ők sem értettek engem.
Némán néztük egymást. Fogalmam sem volt arról, hogy mit is csináljak. Valahogy meg kellene értetnem magam a lényekkel, hogy meg tudjam, mit akartak tőlem? Hol is vagyok egyáltalán? Mi ez a hely? Azon felül, mit tettek társaimmal, hogy csak úgy egyszerűen elvesztették az eszméletüket?
Nézve a lényeket láttam rajuk, ők is olyan tanácstalanok, mint én. Tisztában voltam azzal, hogy valamit szeretnének nekem elmondani, de a nyelvi nehézségek miatt erre nem voltak képesek.
Csalódottságomban elhúztam a számat. Hiába törtem a fejem, nem jutott eszembe egy jó ötlet sem. Pedig valahogy meg kell értenem a lényeket, és minél előbb teszem meg, annál hamarabb kapok választ a kérdéseimre…
*
Némán töprengtem a megoldáson, mikor is egy belső sugallatnak engedelmeskedve önkéntelenül a sziklaoltárra tévedt a tekintetem, és amit ott megpillantottam, attól nagyra guvadtak a szemeim. Az oltáron ott állt a napok óta keresett, kutatott ötödök Kristályvirág. Már korábban is érzékeltem a kisugárzását, de mikor – nem is olyan régen – beléptem a barlangterembe, figyelmemet eszméletlen társaim kötötték le, és így nem nagyon figyeltem a virág kisugárzására. Önkéntelenül tettem néhány lépést az oltár felé, hogy jobban megnézhessem a növényt. A virág éppen olyan volt, mint a már korábban meglelt másik négy, csak ez most narancssárga színű volt.
– Meg van végre! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. – Csak megtaláltam! – de ahogy kimondtam ezeket a szavakat, egy gondolat hasított az agyamba. Kiindulva abból, hogy a Kristályvirág egy oltáron volt, feltételezhetőleg a lények számára valami szent ereklye, kegytárgy, vagy valami hasonló lehetet. Nem tartottam valószínűnek, hogy csak úgy odaadnák nekem. A tetejében biztosan nem örülnének, ha átváltoztatnám a virágot kristállyá.
Óvatosan a három lény felé sandítottam, és meglepetten konstatáltam azok nemhogy dühösek lennének, mert a Kristályviráguk felé mertem közelíteni, de még mosolyogtak és integettek nekem. Nem voltak mérgesek, sőt nagyon is elégedettnek látszottak. Ezt nem tudtam mire vélni! Az integetésekből ráadásul azt szűrtem le, hogy nyugodtan menjek csak közelebb a virághoz.
– Egy próbát megér – motyogtam magam elé, és nem is késlekedtem tovább. A sziklaoltárhoz lépve, megérintettem a narancssárga Kristályvirágot, és mint az előző négy alakalommal, most ez az ötödik is szemkápráztató fénnyel ragyogott fel, ami nem tartott tovább néhány másodpercnél. A fény elültével, a virág helyén ott volt előttem az ötödik narancssárga színű Szivárványkristály. Emellett – ahogy az eddigi négy esetben – alakot is váltottam, csak azzal a különbséggel, hogy most már Holdkirálynővé változtam át.
Pár másodpercig néztem a Szivárványkristályt, majd előrenyújtva jobbomat megfogtam. Kezemben a kristállyal szembefordultam a lényekkel, és amit ekkor tapasztaltam, az nagyon meghökkentett. A lények ismételten – mint mikor a másik négy kristály felragyogva megvédett attól, hogy elkábítsanak – ide-oda ingatták magukat transzba esve, de nem csak az előttem álló három, hanem a teremben lévő többi is. Döbbenten néztem egyikről a másikra, sejtésem sem volt, mit is csinálhatnak, és miért teszik ezt, de rápillantva a Szivárványkristályra, eszembe jutott, hogy talán a kristályok vannak ilyen hatással a zöld bundájú lényekre.
„Most aztán tényleg, mit tegyek?” – tudakoltam meg magamtól gondolatban.
„Azt csak te tudhatod. Elvégre te vagy a Kristályőr” – felelte egy ismeretlen hang.
– Ki…ki az?! – dadogtam felkiáltva, és megdöbbenve néztem széjjel a teremben, hiszen eddig nem tapasztaltam, hogy a lények közülük, akárcsak egy is értené a nyelvemet, de akkor ki válaszolhatott a kérdésemre, főleg, mivel hogy csak magamban tettem fel a kérdést. A legfurcsább az volt, hogy hangosan kimondva a szavakat, senki sem reagált kérdésemre.
„Ki mondta ezt?!” – szólítottam fel elmémmel a választ adót, mert már kezdtem sejteni, hogy valaki mentálisan felelt nekem, a gondolatban kérdezettekre.
„Én Yukion, a Huigonok főpapja” – jelentette ki egy határozott hang a fejemben. „Ő itt a párom Mikai, a mesemondónk, ő meg az unokánk Yiu, a felderítők vezetője.
„Hol vagytok?” – érdeklődtem kíváncsian.
„Itt állunk előtted” – válaszolta az iménti hang, miközben a hímnemű lény magára, illetve a két másikra mutatott.
Lemerevedve álltam, és nagyra nyílt szemekkel néztem az öregre. Képtelen voltam feldolgozni, hogy a lényekkel, akikkel eddig képtelen voltam megértetni magamat, most mentálisan tudtam kommunikálni. Erre aztán nem is számítottam! végül is legalább most már meg tudom magam értetni velük. Meg is fogalmaztam a kérdésemet: „De ez hogyan lehetséges?”
„A Kristályvirág általad átalakult kristállyá” – felelte Yukion. – „Ősi legendánk szól arról, hogy egy napon eljön a Kristályőr, aki képes lesz erre. A mi feladatunk az volt, hogy megvédjük a virágot, amíg ez be nem következik. Most, hogy itt vagy és átváltoztattad a virágot, a küldetésünk véget ért. Szabadok lehetünk!”
„Hogy-hogy szabadok lehettek? – kérdezősködtem tovább.
„Őriznünk kellett a Kristályvirágot itt a Jiding hegység barlangjaiban, egészen addig a napig, míg a Kristályőr meg nem érkezik, és átveszi ezt a feladatot tőlünk. Nem hagyhattuk el a hegységet, pedig szívesebben élnénk a végtelen mezőkön odakinn a hegyeken túl, de most már megtehetjük. Kiköltözhetünk a napfényre, a szabadba, a síkságra” – jelentette ki örömmel a főpap.
„Ha a szavaidból jól veszem ki, akkor boldogok vagytok, amiért befejeződött a Kristályvirág őrzése, és nem bánjátok, hogy átváltoztattam a virágot Szivárványkristállyá?” – kérdeztem meg óvatosan.
„Miért bánnánk?!” – szólalt meg Yiu. – „Kristályőr most már tiéd a kristály. A te kötelességed, hogy megvédd! Ezért is hoztalak ide, azok után, hogy megéreztem nálad a többi kristály kisugárzását. Reméltem, hogy te vagy a Kristályőr, és a sejtésem helyesnek bizonyult.”
„Tényleg, ha már itt tartunk, miképpen voltatok képesek észrevétlenül elkábítani a társaimat, és nem lenne már itt az ideje, hogy felébresszétek őket?!” – puhatolóztam finoman. Reménykedtem benne most, hogy már ilyen jól kijöttem a huigonokkal, talán ha szelíden célzok rá, magukhoz térítik barátaimat.”
„Nyugodj meg Kristályőr! társaid csak mélyen alszanak a nivan növény nedvéből készült altatótól, és még aludni is fognak egy teljes napig, azután maguktól felébrednek” – tájékoztatott Mikai a tényekről. – „És, hogy a másik kérdésedre is választ adjak Kristályőr, a harcosaink azért tudták társaidat titokban megközelíteni, mert itt a hegyekben tenyészik a tilla moha, ami a huigonok kivételével mindenki másnak eltompítja az érzékeit. Ez világit itt a barlangban is, és egyúttal védi a Kristályvirágot is.”
„Most már értem, miért nem tudtam pontosan bemérni a virág helyzetét. A tilla moha volt, ami megakadályozott ebben” – lélegeztem fel megkönnyebbülten. Legalább azt kiderítettem, miért nem voltam képes beazonosítani a Kristályvirág helyét. Ugyanakkor eszembe jutott, hogy a három huigon nevét már tudom, de én még be sem mutatkoztam. Egy kissé kínosan éreztem magam ettől. – „Egyébként a nevem Selene, hívjatok így, és ne Kristályőrnek.”
„Az nem lehetetlen Kristályőr. Nem lenne illendő, ha másként szólítanánk meg. Ez így helyes” – mondta határozottan Yukion.
„Akkor maradjunk a Kristályőrnél” – vontam meg a vállamat. ők, ha Kristályőrnek akarnak nevezni, akkor hívjanak annak. Elvégre, mint Holdkirálynő már megszoktam a hivatalos megszólításokat, azonban ekkor eszembe jutott még valami, amire még választ szerettem volna kapni. – „Első két társammal volt egy sárkány is. Ő hol van, mert a méreteiből következtetve Dhangot biztosan nem tudtátok idehozni?”
„Arra a szárnyas lényre gondolsz?” – kérdezte Yiu.
„Igen. A szárnyas lény egy sárkány, és az egyik társamhoz tartozik” – magyaráztam bólogatva.
„A sárkányt – miután elkábítottuk – ott hagytuk abban a sziklahasadékban, ahol két utasával landolt. Növényekkel és indákkal fedtük el” – felelte megint csak Yiu. – „Néhány harcosom mellette maradt, és vigyáz rá.”
„Értem” – mondtam bizonytalanul, de közben arra gondoltam, hogy mi lesz akkor, ha Dhang magához fog térni. Az elmúlt hónapok alatt, csak nyugodt sárkányokkal találkoztam, akik lovagjaik határozott irányítása alatt álltak, és a csaták közben is precízen hajtották végre a parancsokat, ezzel szemben hallottam a Dracaenán arról is, hogy ha egy sárkányt feldühítettek, abból általában nem sült ki sok jó. Volt egy erős sejtésem, hogy mikor Dhang fel fog felébredni, veszélyes is lehet a huigonokra. A felbőszült sárkányt csak egy ember lesz képes lenyugtatni, és az Bias, de sajnálatos módon ő egy időben fog ébredezni a hátasával, és nem lesz mellette akkor, hogy lecsillapítsa. Eltöprengtem, mit is lehetne tenni, az ellen, hogy a zöld bundájú lények egy feldühödött sárkánnyal találják szembe magukat. A megoldáson gondolkodva, hirtelen beugrott a megoldás a kialakult helyzetre, és ezt meg is osztottam a lényekkel: – „Nem lenne jó, ha a sárkány úgy térne magához, hogy nincs mellette a lovasa, ezért célszerű lenne, ha még újabb huszonnégy órára elkábítanátok Dhangot. Így mikor Bias fel fog ébredni, lesz időm neki elmondani a dolgot, és később a sárkánya mellett lehet, mikor Dhangnak letelik a huszonnégy óra.”
Az elképzelésemet a huigonok elfogadták megoldásként, és nem is késlekedtek soká. Yiu elköszönt a nagyszüleitől és tőlem, majd a harcosaival elhagyta a barlangtermet, hogy visszatérjenek Dhanghoz, újabb huszonnégy órára elaltatni a sárkányt.
Nekem ezt követően nem volt más dolgom, minthogy öt társam után nézzek. Igazából nem sok mindent tudtam tenni, mert még hosszú órákig fognak aludni a nivan növény nedvétől, ezért jómagam is leheveredtem egy gyékényre, hogy aludjak egyet. Elalvás előtt, azért még szóltam Yukionnak és Mikainak, legkésőbb egy órával keltsenek fel azelőtt, hogy a többiek is felébrednének.
* * * * *
Hosszú, nyugodt, pihentető álomból ébredtem fel. Kinyitottam a szemem, és egy pillanatig azt sem tudtam, hol is vagyok, de aztán beugrott, hogy a huigon törzs Jiding hegység alatti barlangrendszerében.
Egy nagyot nyújtózkodva ültem fel, és szétnéztem a teremben. Az mit sem változott azóta, hogy lefeküdtem aludni. A három senshi és a két lovag mellettem az igazak álmát aludta, még ha nem is önszántukból.
Amint felkeltem egy huigon lépett mellém, és ismeretlen nyelvén karattyolt valamit, amit ismételten nem értettem. Mentálisan próbáltam vele ezért kommunikálni, ami az előző naphoz – legalább is azt gyanítottam, hogy miközben aludtam eltelt egy nap – hasonlóan most is ment.
„Kia vagyok, Yiu mennyasszonya” – mutatkozott be a világoszöld bundájú fiatal nőstény huigon. – „Yukion főpap engem bízott meg Kristályőr, hogy keltselek fel a megbeszélt időben, de mint látom nem volt rá szükség” – tette hozzá mosolyogva.
„Mennyi az idő? – kérdeztem álmos hangon. – „Csak, hogy tudjam mikor kelnek fel a többiek” – sandítottam oldalt, öt társamra nézve.
„Lassan letelik a huszonnégy óra, és első két társad fel fog ébredni. Te fél órával a megállapodottak előtt keltél fel” – közölte velem Kia. – „A főpap utasításának megfelelően, amíg itt vagy, én leszek a kísérőd. Bármilyen kívánságod van, akkor csak nekem szóljál. Esetleg míg társaid nem ébrednek fel nem szeretnél-e enni valamit, vagy megtisztálkodni?” – érdeklődött udvariasan a fiatal nőstény.
„Ahogy így mondod, nem lenne rossz megreggelizni és megfürdeni” – tűnődtem el, amit gyomrom hangos korgással nyomatékosított.
„Kérlek, kövess!” – intett Kia, ezzel jelezve menjek utána, ami ellen nem volt semmi ellenvetésem.
A lány nyomában a barlangteremből kilépve, egy rövid séta után egy balkéz felől nyíló folyóson tettünk meg néhány lépést. Kia félrehúzott egy különös szövetből készült drapériát, és bekísért egy kisebb helyiségbe, ami fürdőkamrának tűnt. Mialatt megfürödtem a lány kint várakozott a folyóson, majd tovább mentünk a barlangjáratban, ami egy étkezőbe torkollott. A helység alacsony mennyezetű volt, közepén egy alacsony asztalkával, amit vastag szőnyegek és párnák halmai vettek körül. Az asztal meg volt terítve, számomra ismeretlen növényekből és gyümölcsökből készített ételekkel. Letelepedve egy párnára, neki láttam az evésnek, közben pedig beszélgettem Kiával. A lány mesélt a huigonok életéről, szokásairól, dolgos mindennapjaikról. Kérdésemre elmondta a Kristályvirággal kapcsolatos legendájukat is.
„Valamikor régen” – kezdte a lány a történetet –, „még a prérin kóborló hordákban éltek a huigon törzsek, egymással harcoltak a területért. Egy nap azonban az egyik törzs vadászai a hegységben űzték a vadat, mikor is egy furcsa, azonban annál csodálatosabb növénybe botlottak. Nem tudni, milyen késztetésnek engedelmeskedtek, de magukkal vitték a törzsük szálláshelyére. Azon az éjszakán az egész törzs különös álmot látott. Mindannyian azt álmodták, miszerint meg kell védelmezniük a Kristályvirágot mindentől, illetve mindenkitől, amíg a Kristályőr el nem jön érte, hogy magával vigye, és onnantól fogva ő vigyázzon rá. Másnap, és az azutáni héten a többi huigon törzs követeket küldött, akik beszámoltak egy álomképről, amit mindahányan láttak. Kiderült, hogy az összes huigon a Kristályvirág megtalálásának éjszakáján ugyanazt álmodta – vigyázniuk kell a virágra. A törzsek egy hónappal a virág meglelése után abbahagyták a harcokat, és szövetséget kötöttek egymással. Beköltöztek a Jiding hegység alatt húzódó természetes barlangrendszerbe, mert ott jobban tudták óvni a Kristályvirágot. Kultúrájuk attól kezdve rohamos növekedésnek indult, ami az eltelt idő alatt egyre csak fejlődött, de aközben sem feledkeztek meg a feladatukról, a virág őrzéséről. Az évszázadok teltével, ők csak vigyázták a Kristályvirágot rendíthetetlenül, ami mint bebizonyosodott nem volt hiába való. Ezer évvel ezelőtt egy magas, lila hajú, gonosz királynő érkezett a bolygóra, szörnyek egy csapatával. Az volt a szándéka, hogy megszerezze a Kristályvirágot, mivel úgy sejtette, itt kell lennie a bolygó déli kontinensén. A huigonok azonban addigra kifejlesztettek egy alapos védelmi rendszert a virág megóvására. Képesek voltak leárnyékolni a Kristályvirág kisugárzását az erre a célra kitenyésztett tilla mohával. A királynő napokig kutatott a virág után, de nem lelt rá, így két hét múlva a nő, valamint a szörnyei azzal a tudattal távoztak, hogy a keresett növény nincs is a Juvala rendszerben. A huigon törzset alkotó akkori őseink azt követően, hogy a királynő elhagyta a bolygót megnyugodtak, de attól kezdve még körültekintőbben védelmezték a Kristályvirágot, és felügyelték a Jiding hegységet, hogy senki még a közelébe se tévedjen. Aki még is megtette, azt elaltatták a nivan növény nedvéből készült altatóval, és gondoskodtak róla, mikor felébredt ne is emlékezzen arra, mi történt. Ezt úgy tudták megoldani, miközben aludt, megitatták a nivan növény leveléből kifacsart nedűvel, amitől az illető nem emlékezett arra, hogy járt a hegység közelében is. Kristályőr most, hogy te megérkeztél, és átváltoztattad a virágot kristállyá feladatunk véget ért. Visszatérhetünk a prérire, a szabadba. Az otthonunkat itt a barlangokban sem fogjuk feladni, de ettől kezdve egyszerre élhetünk majd a barlangrendszerben és a tágas prérin” – fejezte be a regélést Kia.
A történet befejeztével, még beszélgettünk egy darabig, de miután végeztem az étkezéssel, elérkezett az idő, hogy visszatérjek a barlangterembe, mert már itt volt az ideje Uranus és Bias ébredésének.
* * * * *
Mint azt előre láttam, öt társam közül senki sem volt túl boldog, hogy ilyen egyszerűen meg tudták őket lepni, arról nem is beszélve, hogy a tetejében el is kábították őket huszonnégy órára. Elsőnek Uranus és Bias tért magához – mivel őket, másik három társamnál öt és fél órával korábban merítették álomba a huigon felderítők.
Uranus tombolt dühében, és csak erélyes parancsomra csillapodott le valamennyire, de közben továbbra is mérgesen méregette a huigonokat. Biasszal már könnyebb volt a helyzet, persze ő se örült annak, hogy elkábították. Különösen azt nem tolerálta, hogy Dhangot még egy napra elaltatták. Mikor hozzátettem, hogy az ötletgazda én voltam, és felvázoltam neki a tényeket, végül is belátta, miért javasoltam a sárkány álomban tartását. Miután a kedélyek lenyugodtak, elmondtam az elmúlt másfél nap eseményeit, mit tudtam meg a huigon törzsről, és természetesen a legfontosabbat, hogy végre meg van az ötödik, narancssárga színű Szivárványkristály.
Befejezve a mesélést, két társam elmondta, hogy miként kerültek a huigonok területére. Bias kezdett bele elsőként:
– Közeledtünk a hegység felé, miközben Dhang kapcsolatba lépett Diabannal. Dhang egyszerre csak közölte velem, hogy váratlanul, minden átment nélkül megszakadt a mentális kötelék közte és Diaban között. Nem tudta, miért nem képes felvenni vele a kapcsolatot. Ezt elmondtam Uranusnak is. Megbeszéltük, hogy mindezek ellenére megnézzük a hegyeket, mivel Diabanon keresztül úgyis már tudtátok, hol vagyunk, és mi a tervünk.
– Ennek megfelelően Bias a hegység felé irányította a sárkányát – vette át a szót a férfitől Uranus. – Először tettünk egy kört a hegyek préri felőli oldala felett, utána pedig leszálltunk egy völgyben, hogy gyalogosan is körül tudjuk nézni. Előtte azért megegyeztünk abban, hogy egy óránál nem maradunk tovább, de amilyen szerencsések voltunk jó pár órával tovább időztünk – tett még hozzá, elhúzva a száját a senshi. E reakciójából leszűrtem, hogy barátnőm nem tudta, hogy nevessen, vagy mérgelődjön az elmondottakon. Legszívesebben én kacagtam volna, de még sem tettem, látva Bias és Uranus arckifejezését, miközben elmesélték kellemetlen kalandjukat. Őszintén szólva mindkettőjük számára egy kissé égő volt a dolog – mármint az, ahogy a huigonok elkábították, illetőleg elfogták őket, mivel alaptermészetükből fakadóan erre a lány is és a férfi is kényes volt. Nehezen emésztették meg a büszkeségükön, ily módon esett csorbát.
Uranusék után öt és fél órával Pluto, Neptun, valamint Botrychium is felébredt. Beletelt néhány percbe, ameddig őket is sikerült lecsillapítani, majd nekik is elbeszéltem azt, amit korábban Biaséknak is. Most, hogy már mindannyian ébren voltunk, egy közös étkezés keretében meghánytuk-vettettük a helyzetet, hogyan tovább.
– Mivel van még több mint fél napunk Dhang felébredéséig, ki fogom használni az időt, hogy utána nézzek a hatodik Kristályvirágnak. Ti addig maradjatok itt és pihenjetek – indítványozta Pluto két piros, almához hasonló, édes gyümölcs elfogyasztása közben.
– A pihenés szót inkább mellőzzük?! Elvégre nem önszántunkból átaludtunk egy teljes napot, ha az alatt nem pihentük ki magunkat, akkor soha nem is fogjuk – mondta élesen Botrychium, aki Uranushoz és a bátyjához hasonlóan nehezen viselte az elszenvedett huszonnégy órás kényszerpihenőt. – Nem is szólva arról, hogy ideje kapcsolatba lépnem Diabannal, mert letelik a megbeszélt két nap, és a sárkányom még elindul haza a Dracaenára segítséget kérni, pedig mint kiderült arra nincs is szükség.
– Én is szeretnék mihamarább Dhanghoz menni – kapcsolódott be a társalgásba Bias. – Tudom, hogy még órák vannak addig, amíg felkel, de jobb, ha már felkészülök az előre látható dühkitörésére. Le kell szögeznem, az nem lesz könnyű.
– A legjobb az lesz, ha veled tartok bátyám – szólalt meg ismét a fiatalabbik testvér. – Ketten csak elboldogulunk Dhanggal, és Diabannak is landolnia kell valahol, itt a hegyek között. A völgy, ahol ti is leszálltatok, jó lesz neki.
– Tegyétek azt, amit jónak láttok – feleltem az Időkapu őrének és a két Sárkánylovag javaslatára.
– Mi az alatt még is mit csinálunk?! – nézett rám Uranus. A lány tekintetéből tudtam, hogy nyughatatlan barátnőm biztosan nem fog a fenekén maradni, itt a barlangban, miközben három társunk végzi a tennivalóját.
– Itt maradunk! – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. – Neptunnal nekem fogsz segíteni, kideríteni a másik négy Szivárványkristály egyedi képessége.
– Azt hiszed, hogy a kristályoknak van valamilyen hatalma azon túl, hogy az Ezüstkristály darabjai? – kérdezte elgondolkodva Neptun.
– Nem hiszem, hanem biztos vagyok benne – válaszoltam teljes bizonyossággal a tenger senshijének. – A narancssárga Szivárványkristálynak az érzékekre, illetve az elmére ható ereje van. Képes vagyok mentálisan kommunikálni a huigonokkal, és e mellett figyelembe véve azt, hogy a törzs tagjaira is milyen hatással van. Amikor megtalálták egy álmon keresztül közölte valamennyi huigonnal, az a feladatuk, hogy őrizzék. Továbbá fel is erősítette a Kristályvirág a köré felvont védőkorlátot egy olyan módon, amit még nem ismerek.
– Ezért szeretnéd kideríteni, hogy mi a másik négy kristálynak az ereje – jelentette ki Pluto.
– Igen, és ki akarom használni az alkalmat, hogy amíg itt vagyunk a barlangokban a tilla moha árnyékoló védelme alatt, hogy meg tudjuk, miben rejlenek a Szivárványkristályok erői – összegeztem a tényeket.
– Akkor mire várunk, miért nem kezdjük? – türelmetlenkedett Uranus. – Befejeztük az evést, akár neki is láthatunk a teendőinknek.
– Nem akarom én sem vesztegetni a rendelkezésre álló időt. Most rögtön neki látok felkutatni a következő Szivárványkristály helyét – mondta Pluto, és mielőtt akár csak egy szót is szólhattunk volna, az Időkapu kulcsának tetején villant egyet a Garnet Orb, és az idő senshije már el is tűnt szemünk elől.
– Pluto sem teketóriázott sokat, így mi is indulunk Biasszal – állt fel az asztal mellől Botrychium, a bátyja társaságában.
– Selene szólnál a huigonoknak, hogy kísérjenek minket Dhanghoz?! – nézett rám kérdően Bias.
– Persze – feleltem, majd az étkező ajtajában várakozó lányhoz fordultam: „Kia megkérnél néhány harcost, hogy vezessék el Biast, illetve Botrychiumot abba a völgybe, ahol a Dhang van?”
„Természetesen” – bólintott beleegyezően Kia. – „Mond meg nekik Kristályőr, hogy kövessenek. Elkísérem őket azokhoz a felderítőkhöz, akik elviszik őket a sárkányhoz.”
– Kia, azt mondja, hogy menjetek vele – közvetítettem a lány mondandóját. – Néhány huigon már készen áll arra, hogy elvigyenek titeket Dhanghoz.
– Köszönjük – felelte Bias, és már indult is kifelé az étkezőből, öccsével a nyomában. – A mihamarabbi viszontlátásra – búcsúztak el tőlünk a fivérek.
– Ezek aztán szépen itt hagytak minket – jegyezte meg epésen Uranus.
– Most meg, mit vagy úgy oda?! Nem te sürgetted, hogy lássunk hozzá a teendőinkhez? – vonta kérdőre Neptun a szél senshijét.
– Én csak… – kezdte a szőke lány.
– Pontosan te csak! Néha előbb gondolkodhatnál is egy kicsit, mielőtt megszólalnál! – torkolta le Neptun szigorúan a társát. – Akkor talán kevesebb gondunk lenne!
– Te engem ne oktassál ki! – térdelt fel Uranus, miközben az asztallapon megtámaszkodott a tenyerein, és kissé előre dőlve vészjóslóan meredt a tenger senshijére.
– Te meg ne merészelj fenyegetni engem! – felelte indulatosan Neptun, mialatt ugyanolyan testhelyzetbe merevedett, mint a másik lány.
Döbbenten néztem két testőrömre. Általában a két lány nem szokott veszekedni, de ez a mostani helyzet kezdett elmérgesedni. Nem tudtam, mi is tegyek. Utasítsam rendre őket, vagy parancsoljam meg nekik, hogy béküljenek ki? Egyik ötletet sem tartottam megfelelőnek. A két lány engedelmeskedve nekem, szóban bocsánatot kérnének egymástól, de azért még egy ideig fújnának a másikra, a végén úgyis elásnák a csatabárdot, de most nem volt idő kivárni azt. Ezért egy harmadik megoldást választottam. Hangosan felkacagtam, mivel ahogy Uranust és Neptunt elnéztem, egy számomra nagyon ismerős, gyakori kép villant be.
– Miért nevetsz? – kérdezte meghökkent képet vágva Uranus. A lány mindenre számított csak arra nem, hogy kinevetem.
– Hogy-hogy nem utasítottál minket rendre? – faggatott Neptun is. Ő sem értette válaszreakciómat veszekedésükre.
– Most teljesen olyanok vagytok, és úgy is viselkedtek, mint Luna és Artemis szokott – válaszoltam két meglepett barátnőmnek, mert a kialakult helyzet kísértetiesen emlékeztetett arra, mint mikor sűrű gyakorisággal két Holdmacskám szokott összevitatkozni.
A lányok néhány másodpercig tátott szájjal néztek rám, majd csaknem azonos időben belőlük is kirobbant a nevethetnék. Percekig röhögcséltünk az ebédlőben. A rötyögés arra is jó volt, hogy a két elválaszthatatlan barátnő bocsánatot kért egymástól.
Így aztán jókedvűen, mosolyogva hagytuk el az étkezőt, és tértünk vissza a barlangterembe, amit a legalkalmasabbnak találtunk arra, hogy megvizsgáljuk a Szivárványkristályokat.
*
A vizsgálódás órákig eltartott, de lassanként kezdtünk rájönni a kristályok egyedi erejére. Az ötödik Szivárványkristály – mint azt már tudtuk – az érzékekre, valamint a tudatra hatott, felerősítve azokat. Az elsőnek megtalált kristály nagyobb támadóerőt biztosított. A második erősebb védelmet garantált. A harmadik az ember gondolkozás módját tette tisztábbá. A negyedik a környezetünk megértéséről gondoskodott.
Most, hogy már tudtam mik az egyes Szivárványkristályok egyedi erősségei, saját magamat is megvizsgáltam. El kellett ismernem, hogy bizonyos képességeim fokozódtak, mióta nálam voltak a kristályok. Támadóerőm nagyobb lett. Képes voltam a harcok alatt erősebb védelemre. Elképzelhetőnek tartottam, hogy immár támadás esetén védőpajzsot is létre tudnék hozni, mivel már a szükséges ismeretem is meg volt hozzá – ami azt bizonyította, hogy a harmadik kristály az ember tudását szélesítette ki. A körülöttem lévő embereket, élőlényeket is jobban meg bírtam érteni, mint annak előtte. Végezetül két napja, mióta nálam volt az ötödik kristály az érzékeim is felerősödtek.
Belegondolva a dolgok ezen alakulásába, be kellett látnom, hogy lassanként – minél több Szivárványkristály kerül a birtokomba – megváltozok. Egyenként is képesek növelni az ember erejét, mi fog történi, ha az összes kristály nálam lesz? Legvégül mi lesz akkor, ha a Szivárványkristályok összeállnak az Ezüstkristállyá?! Már most is messzemenőkig a legerősebb Holdkirálynő voltam az eddigi uralkodók között, de akkor mekkora lesz a hatalmam?
Nem is beszélve arról, hogy ha a jóslat igaz, a gyermekem lesz az univerzum leghatalmasabb lénye. Ő lesz, aki az Ezüstkristály végtelen erejét képes lesz teljes mértékig kiaknázni. Csak most kezdtem sejteni, amíg a gyermekem fel nem nő, az Ezüstkristály hatalmát én leszek képes felhasználni. Nem csodálkoztam ebből következően, hogy Terril király a Dark Kingdom uralkodója és az anyja Metalia királynő, miért kereste olyan nagyon azt a személyt, aki képes átváltozatni a Kristályvirágokat Szivárványkristályokká. Tisztában voltam már azzal is, hogy miért akar elvenni Terril, illetve miért szeretne ő lenni a születendő gyermekem apja – a Szivárványkristályok már önmagukban is nagyhatalmat garantáltak, de mekkora lehet majd az Ezüstkristály ereje, ha a hét kristály végül egyesülni fog?
Éreztem és tudtam, hogy hatalmam napról-napra nőni, és még erősödni fog. Elképzelni sem bírtam milyen óriási is lesz, ha én fogom birtokolni az Ezüstkristály végtelennek tűnő erejét. Lassanként kezdtem gyanítani, hogyha ez bekövetkezik, én leszek az univerzum egyik leghatalmasabb lénye!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
