|
8. Otthon, édes otthon...
2009.03.22. 14:47
8. fejezet
Otthon, édes otthon…
Egy kora hajnali órán érkeztem haza a Holdra, több mint tizenhárom hónapnyi távollét után. Jó volt újra hazám talaját érezni a talpam alatt. Felemelve a fejemet, behunyt szemekkel jólesően szippantottam egyet a hazai levegőből. Éreztem, ahogy elégedettség jár át, hogy ismét itthon lehetek. Szemeimet kinyitva feltekintettem az égboltra, ahol az űr végtelen sötétjében zafírként ragyogó Földet pillantottam meg, amit aranyglóriába vont a mögüle éppen felkelő Nap.
Elnézve a bolygót tudtam, hamarosan látogatást kell tennem rajta, hogy megtaláljam a Földön elrejtett utolsó Kristályvirágot, és így birtokába legyek mind a hét Szivárványkristálynak. Örültem, hogy most nem kell majd messzire utaznom egy bolygóra, hogy a nyomára bukkanjak egy virágnak. A Földön közel az otthonomhoz kutathatok a Kristályvirág után. Legalább ezzel az egy dologgal kapcsolatban nem kellett aggódnom, úgyis volt elég ügy az életemben, ami miatt nyugtalankodhattam.
Az első rögvest itt volt mellettem.
A férjem!
Akarom mondani a Kristály Szövetség – ahogy a Dark Kingdom ellen küzdők nevezik magukat – újonnan kinevezett nagykövete. Botrychiumot, mikor egy hónapja a Dracaenán jártunk, hivatalosan is kinevezték a szövetség Holdkirályságba akkreditált képviselőjévé. Az egész Sailor Pluto ötlete volt, hogy férjem – mert a házasságunkat saját biztonságunk érdekében titokban kellett tartanunk – mellettem lehessen. Botrychium emiatt nagykövet lett, mivel máshogy nem tudtuk volna elérni, hogy velem jöhessen a Holdra, de így megoldódott ez is.
Sajnálatosan emellett még jó pár súlyosan a vállamra nehezedő dolog volt, ami nagyon is nyomasztóan hatott rám. Kezdve Terrillel – aki feleségül akart venni, persze nem szerelemből, hanem a hatalma növeléséért – és az ő birodalmával, amivel harcban állt a Kristály Szövetség, melynek a Holdkirályság is tagja volt. A gondjaimat súlyosbította a nálam lévő hat Szivárványkristály is – ami csak növekedni fog –, ha nálam lesz mind a hét, készen állva arra, hogy egyesüljenek az Ezüstkristállyá – és ezzel el is érkeztem a legnagyobb problémámhoz.
A gyermekemhez!
Kinek a születését már nagyon vártam, és a világrajövetelével számolnom kellett most, hogy már férjnél voltam. Féltem is tőle ugyanakkor, mivel igazából nem tudtam, mihez is fogok kezdeni, ha a lányom megszületik. A gyermek születése azzal fog járni, hogy a Szivárványkristályok egybeforrnak, és az Ezüstkristály megjelenik. Egyszóval az én birtokomban lesz a világ legnagyobb erejű tárgya, és fel kell nevelnem a galaxis leghatalmasabb élőlényét is, a lányomat.
Botrychiumra nézve, kíváncsian eltöprengtem a gyermekünk melyikünkre fog hasonlítani, rá, vagy rám, vagy netalántán mindkettőnkre. Féltem egy kicsit a kislány világra jöttétől, de ugyanakkor boldog voltam a gondolattól, hogy férjemmel fogom megosztani azt a csodálatos érzést, a gyermekünk születését.
Férjemről akaratlanul, annak hatalmas fehér sárkányára pillantottam. Eltöprengtem, mihez is fogunk kezdeni a Holdon a ház nagyságú állattal, mivel Diaban magassága meghaladta az öt métert, és a hossza is több volt, mint tíz – de majd csak találunk neki egy megfelelő helyet itthon.
Elnézve Botrychiumot és Diabant, különös érzés kerített hatalmába. Furcsa volt, hogy nem három testőröm társaságában érkeztem a Holdra, hanem a férjemmel és az ő sárkányával tértem haza.
Uranus és Neptun a Naprendszer határáig kísért el minket, tekintettel arra, hogy már mindketten betöltötték a tizenhatodik életévüket, és így immár saját hazájuk teljes jogú uralkodó bolygóhercegnői voltak. Ez azzal is járt, hogy a két senshinek haza kellett térnie rövid időre az Uranusra, illetve a Neptunra – amely bolygók hivatalosan a Holdbéli Ezüst Millennium Királysághoz tartoztak –, hogy megtekintsék mi történt otthonukban, amíg távol voltak, és csak azután fognak csatlakozni hozzám a Holdon.
Sailor Pluto sem tartott velem a Holdra. Barátnőm, mint az Időkapu őre, ideje nagy részében az Időkapuban látta el feladatát, annak őrizőjeként. Emellett neki is voltak kötelességei, mint a Pluto bolygó uralkodó hercegnőjének, amit szintén el kellett látnia. Viszont, mivel egyben a testőröm is volt, a közöttünk fennálló köteléknek köszönhetően mindig pontosan tudtam, hol is van a senshi, és mit is csinál. Képes voltam bármikor magamhoz hívni, ha úgy hozta a szükség, és ő minden nehézség nélkül elbírt jönni hozzám. Az Időkapu őreként képes volt a téridőportálásra, ami annyit tett, hogy helytől és időtől függetlenül az Időkapu segítségével, bárhol meg tudott jelenni.
Az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy már nem is nagyon volt szükségem testőrökre. Kezdetben hatalmam egyenértékű volt egy senshiével, ahhoz még hozzáadódott a holdhercegnői erőm is, de az óta már a sokszorosára növekedett az elmúlt egy év során, mióta nem voltam itthon. Különösen az elmúlt három-négy hónap alatt fedeztem fel, hogy az erőm lassanként elér egy felsőbb, csak kevesek által ismert szintre, aminek hatására fokról-fokra én is megváltoztam. Tudomásom szerint ilyen hatalommal, csak néhány élőlény rendelkezett a galaxisban – arról fogalmam sem volt, hogy ezt a tudást honnan merítettem, de tudtam ez így volt. Tisztában voltam vele, hogy a nálam lévő Szivárványkristályok az okai erőm, ilyen látványos növekedésének, de azt is tudtam, még ha el is vennék tőlem a kristályokat, hatalmam akkor is megmaradna. Erőm azonban még mindig nem érte el a maximumot, és csak akkor lesz teljes, ha az Ezüstkristály megjelenik.
Ilyen körülmények között érkeztem vissza a Holdra egy éves távollétet követően, ahol – ahogy a Dracaenára havi rendszerességgel érkező levelekből megtudtam –, minden a legnagyobb rendben volt. Unokanővérem Nehelenia hercegnő tökéletesen látta el a kormányzói feladatokat. Segítőiként Luna és Artemis elsőtanácsosok is kifogástalanul intézték az ügyeket. Így legalább az itthoni dolgok miatt nem fájt a fejem…
*
– Selene – szólalt meg Botrychium, ezzel zökkentve ki elmélyült gondolataimból. – Gyönyörű az otthonod kedvesem. Legalább annyira, mint te – küldött felém férjem szerelmes pillantásokat.
– Örülök, hogy teszik a Hold és ne feled Botrychium, most már a tiéd is – mondtam a férfinek, de még figyelmeztetően hozzátettem: – Ugye tudod, hogy vigyáznunk kell itt is, mint a Dracaenán, mit mondunk, vagy tesszünk, ha nem akarunk lelepéződni?!
– Természetesen tudom – felelte Botrychium –, de mivel ketten vagyunk, akarom mondani hárman – ez alatt Diabant értette a férfi – nyugodtan beszélhetek, úgy ahogy szeretnék. Vagy te nem így látod édesem? – kacsintott rám cinkosan szerelmem.
– Dehogynem drágám – viszonoztam Botrychium játékos incselkedését, és gyorsan egy röpke csókot leheltem az ajkára, de csak egy rövidkét, mert éreztem, hogy már közelednek felénk a Holdpalota felől. – Kezdődik a színjáték szerelemem!
– Veled vagyok kicsim – nézett rám gyengéd pillantással Botrychium, majd a következő másodpercben, minden érzelem eltűnt az arcáról, felöltve a komoly nagykövet maszkját. – Felség! Csak Ön után – engedett előre előzékenyen.
– Köszönöm, nagykövet – feleltem Botrychium hivatalos szavaira, de mielőtt akárcsak egy lépést is tehettünk volna, sietős léptekkel felbukkant, a kastélyhoz vezető főutat szegélyező fák mögül a palotaőrség egy csatapata.
– Felség! Üdvözöljük itthon – köszöntött az őrség parancsnoka.
– Jó holdat! – viszonoztam a katonák köszöntését. – Honnan tudták, hogy most érkezek vissza a Holdra, mivel senkit sem értesítettem?!
– Lady Uranus üzenetet küldött a kormányzónak, hogy a mai napon tér vissza a Holdra, Felség. Nehelenia hercegnő és a tanácsosok a Holdpalota előtt várják Selene királynő, nem gondoltuk, hogy nem oda fog megérkezni – mondta zavartan a parancsnok. – Az őrszemek viszont jelentették, hogy itt a palotaudvaron kívülre teleportált. A hercegnő ideküldött, minket, hogy kísérjük önt a… – itt megakadt a mondandójában a katona, mert észrevette, hogy az emberei szájtátva merednek egy adott irányba. Ő is arra felé nézett, és a katonáihoz hasonlón nagyra tágult szemekkel bámult el. Odapillantottam és megláttam, hogy mi az, aminek hatására rettenthetetlen katonáim döbbenten, a csodálkozástól sóbálvánnyá változva meresztgetik a szemüket. Az ámulat tárgya nem volt más, mint Diaban.
– Szabad megkérdeznem, mit bámulnak úgy?! – érdeklődtem kíváncsian a testőrségemtől, úgy téve, mint akinek a leghalványabb fogalma sincs, mitől merevedtek le katonáim.
– E…e…ez m…meg micso…micsoda? – dadogta meghökkenten a parancsnok.
– Az egy sárkány – jelentette ki Botrychium, aki vidáman nézte szájtáti katonáimat. – Nem kell félni tőle, nem bánt. Diaban csak az én parancsomra támad – persze férjem természetesen nem bírta kihagyni, hogy ezt még hozzá ne tegye.
– Nyugodjanak meg! – léptem a katonák elé. – A sárkány Lord Botrychiumhoz, a Kristály Szövetség új nagykövetéhez tartozik. A sárkány mindenben engedelmeskedik neki, ebből kifolyólag nem kell tartani tőle.
– Fel…felség! Bocsásson meg! – zökkent vissza a sárkány okozta sokkból a parancsnok –, de még életemben nem láttam ilyen élőlényt, és ez igaz az embereimre is.
– Semmi baj – mondtam elnézően a katonáknak. – Most pedig menjünk a palotába!
– Vele mi lesz? – mutatott Diabanra a testőrparancsnok.
– Jó helyen van itt. Nem fog elmozdulni innen – közölte Botrychium a katonával.
– Nyugodjon meg, parancsnok! A sárkány engedelmeskedni fog a nagykövet utasításának és a helyén marad – mondtam, de közben érzékeltettem vele, hogy kezd elfogyni a türelmem, és menni szeretnék végre. – Indulhatnánk?!
– Elnézést Felség! – kért bocsánatot a férfi és hozzá még tisztelget is, majd szótlanul előre engedett minket Botrychiummal, így végre valahára elindulhattunk a Holdpalota felé.
*
A katonák kíséretében – Diabant hátrahagyva – Botrychiummal az oldalamon léptem be a palotakert nagykapuján. Végighaladva a főúton végre-valahára megérkeztem tizenhárom hónapnyi távollétet követően otthonom, a Holdpalota elé. Ott már vártak, rám amint percekkel előbb az őrparancsnok megemlítette.
Megállva a fogadóbizottság előtt, lassan végignézetem rajtuk. Legelöl, középen az unokanővérem Nehelenia hercegnő állt, közvetlenül mellette két oldalt Luna és Artemis. Mellettük, illetve mögöttük királyi tanácsosaim, nemeseim, katonáim, testőrségem tagjai, a palotaszemélyzete, és még sorolhatnám ki mindenki jött ki a hazatért Holdkirálynő köszöntésére.
– Jó holdat, Felség! – hangzott fel az üdvözlés, az etikettnek megfelelő meghajlás kíséretében.
– Jó holdat! – válaszoltam egy fejbólintással, és a jobb kezemet felemelve jeleztem nekik, hogy már felegyenesedhetnek.
A hivatalos köszöntést követően Nehelenia előre lépett, és immár egy kicsit fesztelenebb stílusban szólt hozzám.
– A Holdistennő hozott itthon Selene! – mondta mosolyogva a hercegnő, miközben átölelt. – Örülök, hogy épségben vagy.
– Jó újra itthon lenni Nehelenia – feleltem unokatestvérem szavaira, mialatt visszaöleltem őt, majd elengedve a lányt, az addigra már a háta mögött toporgó két szőrgombolyag – akarom mondani királyi elsőtanácsosok – felé fordítottam a tekintetemet. – Luna! Artemis! – kiáltottam és félretéve királynői méltóságomat, felkaptam a földről a két macskát, jó alaposan megszorongattam őket.
– Na de Felség! – hallottam meg a karjaim közül egy felháborodott, ugyanakkor vidáman csengő mélyhangot. – Azért levegőt is szeretnénk kapni!
– A nagy szeretetrohamodban még összenyomsz minket – csatlakozott az előbbihez egy vékonyabb, nőies is.
– Én is szeretlek titeket – mondtam, de közben egy kicsit lazítottam a szorításon – Artemis – itt a mélyhang gazdájára néztem mosolyogva, majd a másikra pillantva –, és téged is Luna.
Mindezek után, hogy jó alaposan megszeretgettem a macsekokat, visszatettem őket a talajra és tovább lépve mellettük, szépen sorban üdvözöltem a többieket is, akik kijöttek elém. A köszöntések jó pár percet igénybe vettek, és mire végre végeztem velük, figyelmemet ismét a fekete és a fehér cicára fordítottam, akik mint észrevettem beszélgetésbe bonyolódtak Botrychiummal, akit még korábbról ismertek. Furdalta a kíváncsiság az oldalamat, ezért elindultam feléjük.
– Látom, ti itt hárman jól elvagytok egymással? – léptem hozzájuk.
– Botrychium éppen elmondta, hogy ő a Szövetség által kinevezett új nagykövet a Holdra – felelte felnézve rám Luna –, továbbá nagy léptekkel elmesélte mi történt az elmúlt évben veletek. Beszámolt arról is, hogy sikeresen megtaláltatok újabb két Szivárványkristályt, illetve már csak az utolsó hiányzik, de annak is tudjátok a helyét.
– Ugyanakkor arra a kérdésemre tetszik-e neki a Hold, azt válaszolta, hogy amit eddig látott az lenyűgözte – közölte velem a férfi véleményét az otthonunkról Artemis.
– Tehát nem kell aggódnod Selene, nem unatkoztam, míg te az alattvalóiddal foglalkoztál – tette még hozzá Botrychium.
– Értem, de most már itt az ideje, hogy hivatalosan is bemutassalak a holdlakoknak – mondtam férjemre tekintve.
– Rendben – bólintott beleegyezően, mire én nem is húztam tovább a dolgot, teketóriázás nélkül bemutattam a lovagot.
– Mielőtt még szétoszlanánk – kezdtem –, be szeretném mutatni mindenkinek a Kristály Szövetség Holdra akkreditált nagykövetét, Lord Botrychiumot – mutattam ezzel a baloldalamon álló szőke férfire.
– Üdvözlök mindenkit. Örülök, hogy itt lehetek – köszönt egy rövid meghajlással a Sárkánylovag.
– Jó holdat! – hangzott mindenhonnan a válasz, miközben láttam, hogy szinte az összes jelenlévő alaposan megnézi magának az új jövevényt, de ugyanígy tett Botrychium is. ő maga is szemrevételezte az előtte álló kisebb tömeget.
– Nehelenia! – fordultam a hivatalos bemutatás után a hercegnőhöz. – Az utam, mint tudod elég hosszú volt hazáig. Most szeretnék egy kicsit lepihenni. A délután folyamán viszont beszélni akarok veled, Lunával valamint Artemisszel, mi történt itthon az elmúlt hónapok alatt. Szeretném, ha tájékoztatnátok a fontosabb, illetőleg a sürgős dolgokról, hogy minél előbb visszazökkenjek a mindennapi teendők közé. Jó lenne továbbá, ha holnapra összehívnád az illetékes személyeket egy megbeszélésre a trónterembe, hogy velük is meg tudjam vitatni a szükséges ügyeket.
– Értettem Selene, a kívánságodnak megfelelően fogok eljárni – mondta Nehelenia, majd még hozzá tette –, akkor most azonnal neki is látok – majd egy fejbiccentés után a lány sarkon fordult, és már is hallottam amint parancsokat osztogat, hogy eleget tegyen az iménti kéréseimnek, aminek még örültem is, mert így jó magam mással tudtam foglalkozni.
– Artemis! – fordultam a fehér macskához. – Kérlek, segítsél Botrychiumnak lakosztályát választani, a palota nagykövetek számára fenntartott szárnyában.
– Természetesen Selene – felelte a kandúr, de mielőtt még a férfihez szólhatott volna, jeleztem Botrychiumnak, hogy szeretnék vele négyszemközt beszélni, így a macskákat otthagyva arrébb sétáltunk, ahol más nem hallhatta, miről is beszélgetünk.
– Mit eszeltél ki? – érdeklődött somolyogva a férjem.
– Az elhelyezésed miatt ne aggódjál – nyugtattam meg Botrychiumot. – A legszívesebben a saját lakosztályomban szállásolnálak el – mondtam neki sejtelmesen –, de mint tudod az nem lehetséges, mivel mi nem vagyunk házasok.
– Na persze! – vigyorgott jókedvűen a férfi. – Csupán csak hét hónapja!
– De ezt rajtunk kívül senki sem tudja – választoltam neki kuncogva, mert be kellett látnom minden képtelensége ellenére eléggé vicces, habár több mint féléve férjnél voltam, de itthon erről még nem tudott senki, és a körülmények miatt nem is tudhatják meg még egy jó ideig. A tetejében Botrychium, mint nagykövet szerepel a Holdon, mikor jószerivel a hitvesemként ő rendelkezik a királyság második legmagasabb rangjával, övé az uralkodó nagyhercegi cím.
– Tudom, ezt már megbeszéltük – mondta Botrychium a szemembe nézve –, akkor most mi lesz? Hogyan leszünk kettesben? – célozgatott finoman férjecském.
– Természetesen teleporttal – jelentettem ki határozottan.
– Hogy micsoda?! Teleporttal!? Erre akarod használni a képességedet? Te aztán tényleg mindenre gondoltál édesem! – mosolyodott el szélesen Botrychium.
– Tudod, hogy bárhol is legyél a Holdon, ha rád koncentrálok, milliméter pontossággal meg tudom határozni a helyzetedet, és képes vagyok odateleportálni hozzád – közöltem somolyogva a házastársammal.
– Tehát teleporttal! – sóhajtott fel a férfi, de közben rázta a nevetés. – Már alig várom.
– Azt várhatod is, mert szerintem a délutáni megbeszélés az unokanővéremmel és a macskákkal el fog húzódni, arra meg ne számíts – tettem még hozzá jelentőségteljesen Botrychiumra nézve –, hogy a délelőtt folyamán meglátogatlak, mert mindkettőnknek szükségünk van pihenésre.
– Megértettem Felség! – hajolt meg beleegyezően a férfi. Az egészben az volt a legjobb, hogy emiatt az egész beszélgetésünk úgy nézett ki, mintha hivatalos és komoly dolgokról szólt volna. A szemem sarkából oldalra tekintve kibírtam venni, ahogy az emberek kíváncsian méregettek minket, és tudtam, hogy magukban feltették a kérdést, miért, illetőleg miről diskurálok olyan sokáig négyszemközt az új nagykövettel. Csak hadd találgassanak, mert arra mérget vettem volna, az igazi okot egyikük sem találná ki – mégpedig azt, hogy a férjemmel évelődök. Emiatt is láttam célszerűnek befejezni a kettesben folytatott beszédet Botrychiummal, és vontam be szándékosan a két macskát is.
– Artemis! – szólítottam meg a fehéret. – Mutasd meg Botrychiumnak az üres lakosztályokat, hogy a kedvére valót választhassa.
– Mehetünk? – kérdezte a szőke férfitől Artemis.
– Persze – válaszolta Botrychium, majd felém fordulva egy bólintással elköszönt tőlem: – Engedelmével, Felség! A viszont látásra!
– Viszontlátásra, Nagykövet! – viszonoztam azt hivatalos formában, és amint ez megtörtént a két hímnemű egyed – ember és macska – egymás társaságában elindult befelé a Holdpalotába, ezért a figyelmemet a mellettem maradt nőnemű – macska – társamra fordítottam.
– Luna! Elmondanád a legfontosabb dolgokat, amik a távollétem során történtek itthon? – kérdezősködtem a fekete cicától, miközben mi ketten is felkerekedtünk, hogy bemenjünk a palotába.
– Természetesen – válaszolta Luna, és ahogy haladtunk végig a kastélyig vezető úton a macska nagy léptekkel összefoglalta az elmúlt egy év főbb eseményeit a Holdon.
* * * * *
– Az utolsó Kristályvirág a Földön van?! – hitetlenkedett Nehelenia miután megtudta, hogy már csak egy virág hiányzik, és az jószerivel az otthonunk szomszédságában található.
– A Földön?! – visszhangzottak közösen a macskák, illetve Artemis még ki is mutatott az ablakon, ahol éppen látható volt maga a bolygó is az égen.
Nem csodálkoztam, hogy mind a hárman ennyire megdöbbentek ezen bejelentésemtől, mert hónapokkal ezelőtt én is hasonlóképpen reagáltam a dologra, mikor megtudtam Plutotól a Kristályvirág helyét. Mosolyogva néztem Nehelenia döbbent arcát, Luna kikerekedett szemeit, valamint Artemis szószerinti leesett állát. Magamban jót derültem másod-unokatestvérem és két cicám reakcióján, és ettől egy kicsit jobb kedvem is lett, mert az elmúlt órák folyamatos odafigyelése után – míg a kormányzó és az elsőtanácsosok beszámolóit hallgattam a távollétem alatt történtekről – igencsak elfáradtam, és a vége felé a hangulatom is már jócskán mélyponton volt, de ezt nem mutattam kifelé. Főleg, miután ők elmondták az itthon történteket, én is tájékoztattam Neheleniáékat az eltelt tizenhárom hónap eseményeiről, és mikor odaértem, hogy hol van pontosan a hetedik Szivárványkristályt rejtő virág, a hely megnevezésekor Lunáék alaposan ledöbbentek, és figyelemreméltóan reagáltak rá.
Végre egy kis változatosságban volt részem, az egyhangúságot követően, ahogy végig pillantottam Artemisékon, és láttam meglepett arckifejezéseiket. Ez az egész feledtetni bírta velem a fáradságomat.
– Igen a hiányzó kristály a Földön van – erősítettem meg az imént elhangzott szavaimat.
– Sailor Pluto bolygópontossággal képes volt beazonosítani az utolsó Kristályvirág helyzetét – szólalt meg Botrychium is –, de ennél bővebben nem bírta a helyet meghatározni.
– Botrychium jól mondta – néztem helyeselve a férfire. – Pluto nem tudta megmondani, hogy a hat kontinens közül melyiken is található meg a virág.
– Azt hiszem ez elég jó hír a számunkra – tért először magához a döbbenetből Nehelenia –, mert ez azt jelenti, hogy nem kell megint hónapokra elutaznod a Holdról Selene. A keresést a Földön fogjátok megejteni, így mindennap hazajöhetsz, ennél fogva az uralkodói feladataidat is el fogod tudni látni.
– Ebben egyetértek Neheleniával – jelentette ki Artemis. – Nem fog gondot okozni, ha valami fontos, sürgős ügyben a Holdkirálynőre lesz szükségünk, de természetes, hogy segítsük a keresést mindhárman ugyanolyan erővel fogunk dolgozni, mint a távolléted alatt.
– Mindent el fogunk követni, hogy minél több feladatot megcsináljunk, elvégezzünk helyetted, és neked csak a leghalaszthatatlanabbakat kelljen elintézned – közölte az ötletét velünk Luna, ami ellen senki sem tiltakozott. – Amennyiben te is elfogadod ezt, akkor ezzel tudjuk számodra biztosítani, hogy minél több időt tudjál a Királyvirág felkutatására fordítani.
– Köszönöm a felajánlott segítséget, és el is fogadom – néztem hálásan a hármasra.
– Már csak azt kellene eldönteni, hogy mikor megyünk el a Földre? – érdeklődött a lényegre térve Botrychium, kérdően tekintve rám.
– Minél előbb szeretnék, de sajnos ez nem lehetséges, mert előbb itthon kell átnéznem az ügyeket, rendeznem a dolgokat. Miután ezt megtettem folytathatjuk a kutatást – válaszoltam férjem kérdésére. – A tetejében ugyan a bolygó szövetségese a Holdnak és az uralkodó jó barátom, de még ennek ellenére is figyelembe kell vennem bizonyos körülményeket. Mehetnék titokban is a Földre, de ha valaki mégis rájönne, hogy a bolygón tartózkodom, illetve nem tájékoztattam erről Xikon királyt, abból nagy valószínűleg botrány lenne. Hivatalos látogatást is tehetnék a királyságban, de akkor ellenben nem nagyon mozdulhatnék a fővárosból, és egy halom hivatalos fogadáson, ceremónián kellene részt vennem – összegeztem a tényeket.
– Az általad felvázoltak Selene, valóban felvetnek egy-két problémát! – sóhajtott egyet gondterhelten Artemis.
– Egy jó indokot kellene kigondolnunk, miért is megyünk a Földre, anélkül, hogy neked Selene ne mint Holdkirálynő keljen fogadásokon részt venned – latolgatott hangosan Luna.
– Azt is számításba kell venni, ha jól tudom, a három testőrödet is magaddal akarod vinni, ugye Selene? – kérdezte Botrychium arra utalva, még mielőtt elváltam volna Plutotól, Neptuntól és Uranustól a Naprendszer határán, megbeszéltem a lányokkal, hogy együtt megyünk a Földre, megkeresni a Kristályvirágot.
– Várjunk csak! – kiáltott fel élénken Nehelenia. – Endiona királynő Sailor Neptun rokona! Az egész akár lehetne egy rokoni látogatás is az ő részéről. Mehetne hivatalosan meglátogatni a hatod-unokatestvérét, elvégre ő most már a Neptun uralkodó bolygóhercegnője. Lady Neptun miközben tiszteletét teszi a rokonánál, és ezzel úgymond magára irányítja a figyelmet a Földön, addig te Selene nyugodtan keresgélhetnéd a hetedik virágot – indítványozta unokatestvérem.
– Ez remek ötlet Nehelenia! – kiáltottam fel örömömben. – A dolog még működhet is.
– Selene és mikor szándékozol indulni a Földre? – kérdezte Nehelenia hercegnő. – Azért mert, akkor itthon annak megfelelően tudjuk tervezni az ügyeket.
– Neptunék tíz nap múlva érkeznek, addig mindhárman a sajátbolygójukon tartózkodnak, és intézik el a szükségeseket. Ennyi idő nekem is kell, míg itthon átveszem a dolgokat, és behozom az egy évnyi lemaradásomat az államügyek terén. A lányok amint megjöttek, megbeszéljük velük a tervünket, és utána döntünk a végleges indulásról – mondtam a többieknek. – Azt hiszem itt, most be is fejezhetjük a megbeszélést. Nehelenia összehívtad holnapra a tanácsot a trónterembe?
– Igen – felelte a Hold kormányzója. – Délelőtt tíz órára jönnek a miniszterek és a tanácsosok.
– Jól van, akkor holnap délelőtt folytatjuk a megbeszélést – mondtam ki a zárszavakat. – Jó holdat mindenkinek! – köszöntem el a társaimtól, majd felálltam a tárgyalóasztaltól mialatt a többiek viszonozták az elköszönést, majd egymásután mindannyian távoztunk a saját lakosztályainkba.
* * * * *
– Már azt hittem, hogy nem is jössz át hozzám ma este kicsim?! – hallottam meg egy gunyoros megjegyzést a sötét szobában, amibe éppen akkor teleportáltam, annak ellenére, hogy csak két emelet, illetve egy épületszárny választott el minket a palotában, de mivel senki sem tudta, hogy az újonnan kinevezett nagykövet a férjem, nem lehettem máshogy a férfivel, mint titokban.
– Bocsi drágám, de a macskáimtól nem könnyű megszabadulni, kiváltképpen Lunától, ha ő egyszer belelendül a beszédbe, akkor nincs semmi, ami le tudja állítani – feleltem, de közben magamban mosolyogtam azon a jeleneten, hogy bármit is tettem, alig tudtam kitenni a két bőbeszédű macsek szűrét a hálószobámból. Még szerencse, hogy mióta Holdkirálynővé koronáztak, én meg kineveztem Artemiszéket elsőtanácsosnak, a két cica már nem aludt a szobámba. Lunának az volt a véleménye, hogy két királyitanácsnoknak nem illő az uralkodó lakosztályában laknia, így az óta mindkettőjüknek saját szobájuk volt, de ugyanazon az emeleten, mint az enyém. Igazán csak most jött jól az egész, mert nem tudom, hogyan lehettem volna képes eljönni éjszaka meglátogatni a férjemet, ha még mindig közös szobában aludnék a macskáimmal. – Szerencsére Artemisznek feltűnt, hogy egyedül akarok maradni a lakosztályomban, emiatt finoman célozgatva sikerült kitessékelnie Lunát onnan, de most már itt vagyok. Botrychium, édesem, tehát nem kell duzzognod, mint egy sértett kisfiúnak – közöltem vidám hangon szerelmemmel, miközben arrafelé tettem néhány lépést, amerre a férjemet sejtettem, mert látni nem láttam, de érzékeltem a jelenlétét.
– Úgy gondolod Selene, hogy duzzogok?! – kérdezte különös hangsúllyal a hangjában Botrychium. – Na ezért mindjárt kapsz! – mielőtt bármit is tehettem volna, a férfi előttem termet, és teketóriázás nélkül megcsókolt.
Férjem szenvedélyes, mély csókját hasonlóképen viszonoztam. Botrychium viszont amilyen gyorsan megcsókolt, néhány pillanat múlva ugyanúgy megszakította azt. Kinyitottam a szememet, és kérdően belenéztem az ő smaragdzöld tekintetébe, ott szerelmet és egy kis elégtételt véltem felfedezni. Éppen meg akartam szólalni, mikor a férfi mindenátmenet nélkül felkapott az ölébe, és a következő, amit érzékeltem az volt, hogy lepottyantott az ágyára. A hátamon fekve döbbenten néztem fel a férjemre, aki négykézláb volt felettem. Újfent szólni szerettem volna, de akkor Botrychium gonoszan elvigyorodott, és el kezdte csikizni az oldalamat, aminek az lett a következménye, hogy hangoson kezdtem kacagni, mivel roppantmódon csiklandós voltam, amivel természetesen kedves férjem tisztában volt.
– Ez a büntetésed, mert egy duzzogó kisfiúhoz hasonlítottál – jelentette ki, teliszájal vigyorogva életem párja.
– Pedig na…nagyon is a…a….annak tűntél az i…imént Botry…y…ychiu…um – mondtam neki, mialatt a csiklandozás hatására képtelen voltam összefüggően beszélni a nevetéstől.
– Még mindig nem volt elég asszony?! Te akartad! – közölte velem jókedvűen a férfi, és be is váltotta a fenyegetését. Az előbbinél is intenzívebben kezdett el csikizni, amitől én még jobban nevettem, hogy a végére már a könnyeim is kicsordultak, és alig kaptam levegőt a folyamatos vihorászástól.
– Bo…otrychi…ium hagyd…agyd abba…a, ké…é…érlek – könyörögtem a kacagástól fuldokolva.
– Rendben Selene, de akkor ki kell engesztelned valamivel! – hagyta abba végre a férfi a kínzásomat.
Kimerülten feküdtem az ágyon. El kellett telnie egy percnek, míg végre normálisan voltam képes lélegezni, és csak akkor bírtam Botrychiumra figyelni. Belenézve a csodálatos zöld szemibe tudtam, mit szeretne hitesuram, hogyan és miképpen engeszteljem ki az őt ért sértésért. Nem is tétováztam többet. átkaroltam a nyakát, majd a fejét közelebb húzva egy forró csókot leheltem az ajkaira, amit ő kertelés nélkül viszonzott…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
