11. fejezet

Lady Venus

Két nappal azt követően, hogy hazaérkeztem a Földről, megbeszélést tartottam a Holdpalota tróntermében tanácsadóimmal és minisztereimmel. A tanácskozás témája a szokásos volt – államügyek, bel- és külpolitika, sürgős elintéznivalók, tárgyalások előzetes megvitatásai, kisebb-nagyobb a Holdat, illetve lakóit érintő feladatok… stb… stb… fontos, halaszthatatlan dolgok –, hogy mire az idő lassan délutánba hajlott már eléggé fáradt, nyűgős voltam – persze ennek semmi jelét sem mutattam kifelé, hanem egy királynőhöz méltóan rezzenéstelen, komoly arccal csináltam végig az egészet.

Jelenleg Nehelenia éppen már bezárni készült a tanácskozást azzal, hogy a másnapi megtárgyalandó ügyeket ismertette. egy váratlan látogató érkezése azonban megakadályozta abban, hogy be tudja fejezni. A trónterem ajtaja lassan kinyílt, és az egyik ajtónálló belépve azon, majd meghajlás kíséretében engedélyt kért a beszédre, amit természetesen megadtam neki.

– Felség! – kezdte a férfi. – Elnézést kérek, hogy megzavarom az államtanácsot, de Hiro nagykövet megérkezett a Vénuszról. A követ úr személyes üzenetet hozott a nagyhercegtől a számodra.

– Fogadom a nagykövetet! Kísérd az irodámba – adtam ki a parancsot, mire az ajtónálló egy újabb meghajlás után kisietett a teremből, hogy teljesíthesse utasításomat. – Itt az idő, hogy bezárjam a mai tanácskozást, mert már úgy is csak a holnapi programunk megvitatása lenne hátra – fordultam a trónteremben lévőkhöz, jelezve részükre, hogy befejezetnek tekintettem, az aznapi tárgyalást. – Nehelenia kérlek, beszéld meg mindenkivel, amit még kell.

– Ahogy kívánod Selene – fogadta parancsomat egy biccentéssel a kormányzó.

– A követtel egyedül beszélek – jelentettem ki, utána még hozzátettem: – Jó holdat mindenkinek! – köszöntem el felállva a trónról. Végigsiettem a terem két oldalán meghajoló tanácsosok mellett, és kilépve a trónteremből a kétszárnyú ajtón át, elindultam a folyosó végén található irodám felé.

*

Nem sokkal azt követően, hogy leültem a székembe az íróasztalomhoz, kopogás hallatszott az ajtón. Biztosra vettem, hogy megérkezett a vénuszi követ, és éppen őt akarják bejelenteni nekem.

– Szabad! – válaszoltam, mire szinte azonnal kitárult az irodám ajtaja, és belépett rajta az előbbi ajtónálló, aki nem is olyan régen jelentette, hogy a nagykövet visszajött a Vénuszról.

– Felség! Hiro nagykövet bebocsátást kér – mondta a férfi, majd félreállt az ajtóból, hogy utat tudjon biztosítani a belépő középkorú vénuszinak.

– Királyi Felség! – köszönt meghajlással az őszülő nagykövet, aki a Vénusz hivatalos drapp színű, aranysújtásos egyenruháját viselte.

– Nagykövet! – viszonoztam az üdvözlést. – Foglaljon helyet! – mutattam az asztalom előtt álló egyik székre, mikor Hiro felegyenesedett. A nagykövet elfogadva invitálásomat az íróasztalomhoz lépett, és leült a felajánlott székre. – Hallgatom! Milyen üzenetet hozott Eros nagyhercegtől?

– Őlordsága a nagyherceg üdvözletét küldi a Holdkirálynőnek! – adta át először is ura köszöntését nekem, amit egy bólintással vettem tudomásul. – A nagyherceg abból kifolyólag küldött vissza idő előtt a Holdra, mert a vénuszi uralkodóházat két napja kivételes öröm érte. Megszületett a Vénusz trónörököse. Tegnapelőtt Afrodite nagyhercegnő egy kislánynak adott életet – jelentette be Hiro nagykövet hivatalosan, hogy a naprendszer második bolygójának koronahercegnője a világra jött.

– Afroditénak kislánya született! – kiáltottam fel boldogan, mert ez valóban jó hír volt, különösen, hogy édesapám révén a nagyhercegnő távoli rokonom (hatod fokú nagynéném) volt. – Adja át a legmélyebb szívből jövő jó kívánságomat a nagyhercegi párnak gyermekük születésének alkalmából. Egyébként mi lett a gyermek neve? – érdeklődtem a férfitől.

– A hercegnőt még nem nevezték el, mert a szülei azt szeretnék, ha a leendő keresztanyja adna neki nevet – felelte Hiro a kérdésemre válaszolva.

– A keresztanyja? És ő ki lesz? – tudakoltam a nagykövettől.

– A nagyherceg azontúl, hogy azzal az üzenettel küldött vissza a Holdra, adjam át Felségednek a hírt, valamint általam kérdezi, lenne-e a hercegnő keresztanyja? – mondta el Eros másik üzenetét is a követ, ami ténylegesen egy felkérés volt.

– Szíves örömest – fogadtam el készségesen a megtiszteltetést, hogy én legyek a kislány keresztanyja. – Egyébként Afrodite és a kislány, hogyan vannak?

– A nagyhercegnő rendkívül boldog, hogy édesanya lehetett. Felséged is tudja, már elég régen várt arra, hogy gyermeke lehessen. A hercegnő pedig egészséges, gyönyörű kisbaba – válaszolta a férfi.

– A keresztelőre mikor kerülne sor? – kérdeztem rá a nagykövettől. – A helyzet az, hogy az elkövetkező hónapban rendkívül elfoglalt leszek. Tizenkét nap múlva Redmoonba látogatók a kétévente megrendezett Cirkuszfesztiválra, utána meg el kell majd utaznom a Holdról egy megbeszélésre – azt nem mondtam, hogy valójában a Földre fogok menni, az utolsó Kristályvirág miatt.

– A nagyhercegi pár tíz hét múlva szeretné megtartani a hercegnő keresztelőjét, addigra értesíteni tudnák a többi bolygót az örökös megszületéséről. A hivatalos meghívókat is szétbírják küldeni a keresztelőre – mondta el Hiro nagykövet a szülők tervét. – Felségednek megfelel az időpont?

– Igen – feleltem a férfinek, és még hozzátettem: – Átadna egy üzenetet Afroditének és Erosnak? Ha nem zavarná őket, akkor három nap múlva meglátogatnám őket és újszülött gyermeküket a hétvégén?

– Biztosan tudom, hogy nagyon örülnének neki Felség – mosolyogott a nagykövet.

– Meg is beszéltük, akkor azt hiszem. Szombaton délelőtt mennék a Vénuszra, és vasárnap délig maradnék – mondtam a férfinek.

– Engedelmével Felség, én vissza is térnék a Vénuszra, hogy átadhassam az üzeneteket a nagyhercegnőnek és a nagyhercegnek – mondta Hiro nagykövet, egyben ezzel kérve engedélyt a távozásra is tőlem. – Viszontlátásra Felség!

– Viszontlátásra nagykövet! – búcsúztam el a férfitől, aki ezt követően meghajolt, majd elhagyta az irodámat, magamra hagyva engem a gondolataimmal.

Elmerengve ültem székemben az íróasztalomra könyökölve, államat tenyereimben nyugtatva. „Szóval az első gyermek megszületett” – töprengtem magamban. Nem is tudtam, miképpen is feledkezhettem meg arról, hogy már várható volt, mikor fog a Vénuszon megszületni a nagyhercegi családban az örökös – ami két napja meg is történt. Féléven belül emellett még három bolygón volt várható, hogy világra fog jönni a nagyhercegi család trónörököse. A Merkúron két, a Jupiteren négy, valamint a Marson meg kb. hét hónap múlva esedékes a hercegi gyermek születése.

A gyermekek világra jöttén gondolkodva önkéntelenül is eltűnődtem azon, hogy a saját lányom, mikor fog megszületni. Botrychiummal már tíz hónapja voltunk házasok, ennek tükrében, bármikor megtörténhetett, hogy a gyermekem megfogan. Ezen önkéntelenül elmosolyodtam, hiszen a szívem mélyén már nagyon vágytam arra, hogy édesanya lehessek…

* * * * *

Hiro nagykövettel megbeszélteknek megfelelően szombat délelőtt beléptem a Holdon a teleportkapuba, hogy aztán a következő pillanatban a Vénuszon lévőn bukkanjak elő.

Jelenleg egyedül indultam látogatóba, mert három testőröm kihasználva az időt hazamentek saját bolygójukra. A lányoknak bolygójuk uralkodó nagyhercegnői lévén voltak teendőik, halaszthatatlan feladataik az otthonukkal szemben. Jól is jött a három hét számukra, így hazájukban hosszabb időt tudtak eltölteni, de megígérték, amint elérkezik annak az ideje, hogy indulnunk kell a Földre, addigra mindhárman visszatérnek a Holdra.

Botrychium sem tartott velem, mert ő meg a mai nap folyamán a Dracaenáról érkezett hírnőkkel tárgyalt. Előre láthatólag az egész napot megbeszéléssel fogják eltölteni, mivel a férfi híreket hozott a Sárkánylovagnak a szüleitől, akik a Kristályszövetség vezetői közé tartoztak. Nagyvalószínűséggel a tárgyalás középpontjában a Dark Kingdommal kapcsolatos háború állt. Hagytam, hogy férjem kívánságának megfelelően egymaga beszéljen a hírnökkel, mert tudtam, amint holnap hazaérek a Vénuszról, úgyis mindenről be fog számolni nekem.

Kilépve a teleportkapun, egy nagy fogadócsarnokba jutottam, ahová több kapu is torkollott – mindegyik az Ezüst Millennium egy-egy bolygójára nyílt. Lesétálva a lépcsőn, a kis létszámú vénuszi fogadóbizottsággal találtam szemben magamat, melyet a negyvenes évei derekán járó nagyherceg vezetett. Eros megpillantva, lendületes léptekkel indult el felém.

– Holdkirálynő! Legyél üdvözölve a Vénuszon – lépett hozzám köszöntve a középmagas, szőkésbarna, kékszemű férfi, aki hazája drapp színű katonai uniformisát viselte, aranysújtásokkal- és paszományokkal díszítve, amit egy aranysárga palást egészített ki.

– Jó holdat nagyherceg! – mondtam hazám a Hold hivatalos köszöntési formáját.

– Örülök, hogy hosszú idő után végre ismét találkoztunk – nézett rám mosolyogva Eros nagyherceg.

– Igen Eros, lassan másféléve nem láttuk egymást a koronázásom óta. A Vénuszon is régen jártam, egyébként, ha már itt tartunk a feleséged és a kislányod, hogy vannak?

– A baba egészséges és gyönyörű, nagyon büszke vagyok rá. Afrodite meg rettentően élvezi az anyaságot, hiszen tudod, hogy milyen régen vágyott egy gyermekre! – sóhajtott egyet szomorúan Eros.

– Tudom – feleltem halkan, mert mint a férfi utalt rá, tisztában voltam a tényekkel. A vénuszi hercegi pár tizenöt éve házasodott össze, ez idő alatt a nagyhercegnő háromszor várt gyermeket. Az első gyermeke egy kisfiú holtan jött a világra, azt követően még kétszer esett teherbe, de képtelen volt kihordani a babákat és elvetélt. Megértettem, hogy a most született kislány, miért volt olyan fontos Afrodite és Eros számára. – Láthatnám a babát? – tértem rá inkább egy boldogabb témára.

– Menjünk! – invitált előre a férfi. – Afrodite már nagyon szeretne látni téged.

– Én is őt – feleltem. – Amíg a palotába érünk, mesélj, hogy vagytok?! – kértem Erost, mert kíváncsi voltam mi történt a hercegi családdal az elmúlt másfélévben. Ő pedig eleget téve, annak belekezdett a mesélésbe, és persze meg sem lepődtem, hogy a legtöbbet az újszülött lányáról beszélt.

Tízpercnyi séta után érkeztünk meg a Vénuszpalota elé. A háromszintes, legalább harminc szárnyas kastély igazán impozáns látványt nyújtott hófehér márvány falaival, amin gyémántként fénylett a rajta megtörő fény, illetve a különböző aranyszínű díszítések még jobban kiemelték a palota nagyszerűségét. Az egész palota még szédítőbben hatott egyszerű vonalvezetésével, lágy íveivel – sehol sem volt egy durva vonás, éles kiszögelés sem. Minden egyes alkalommal, amikor láttam az építménykomplexust, ámulatba tudott ejteni az egyszerűsége, de pontosan az abból adódó különlegessége. 

Eros társaságában léptem be a palotába. Végig haladtunk a – fehérezüst, sárgaarany, halványkék színekkel borított – folyosókon, mire a hármadik palotaszárnyban végre megérkeztünk a nagyhercegi család magánlakosztályaihoz. Jószerivel a teljes szárnyat az uralkodó család szobái, termei foglalták el. Nem is csodálkoztam, hogy még itt is keresztül kellett mennünk néhány helyiségen, mire elértünk a koronahercegnő szobájához.

A férfi bekopogtatott az ajtón, mire egy – ötvenéves, dajkának kinéző – nő rögvest kinyitotta azt, majd félreállva beengedett minket. Bent a szobában ketten tartózkodtak. A nő, és egy középkorú hölgy, akit nagyon jól ismertem. Ő volt a Vénusz nagyhercegnője – távoli rokonom – Afrodite, aki megpillantva engem, látható örömmel állt fel az aranybölcső mellől, és sietős léptekkel indult felém.

– Selene! – kiáltotta nevemet, miközben boldogan átölelt, amit szívesen viszonoztam. – Régen találkoztunk.

– Afrodite, jó látni téged – jelentettem ki őszintén, mialatt egy karnyújtásnyi távolságra eltoltam – magamtól a szőke, kékszemű hercegnőt –, hogy jobban szemügyre vehessem. Meg kellett vallani valóban jól nézett ki Afrodite. Valóssággal megfiatalította az arcát a rajta ragyogó boldogság, hogy végre egészséges gyermeke jött a világra. A nagyhercegnő idén töltötte be harmincnyolcadik életévét, ám még harmincnak sem nézett ki, pedig másfélévvel ezelőtt – az átélt tragédiáknak köszönhetően – jó negyvenesnek tűnt, megfáradt arcával, megtört tekintetével és búskomor, elmélázó hangjával. Afroditén mindezekkel ellentétben most semmi sem látszott az egykori énjéből. Egy teljesen új nő állt velem szemben, mint akit kicseréltek volna, de ez igaz is volt, mert teljesült élete legnagyobb álma, kislánya született. – Mondhatom jót tett az anyaság!

– Köszönöm szépen Selene – mondta hálás mosollyal Afrodite. – Te sem panaszkodhatsz. Utolsó találkozásunk alkalmával jóformán még gyermek voltál – hiába koronáztak meg éppen Holdkirálynővé –, viszont mostanra kész nő lett belőled – tette még hozzá a hercegnő, alaposan szemrevételezve engem.

– Felnőttem ez igaz – jegyeztem meg halkan, majd nem is vesztegetve több szót, rátértem a lényegre. – Ha már itt tartunk, had nézzem meg a leendő keresztlányomat?

– Természetesen – válaszolta a mellénk lépő Eros, aki ekkor már a karjaiban tartotta öt napos lányát. – Selene had mutassam be neked a Vénusz hercegnőjét.

Lepillantottam a nagyherceg kezei között lévő, fehér pólyában fekvő aprócska gyermekre, aki egyenesen rám nézett, hatalmas nagy égszínkék szemeivel. Másodpercekig néztük egymást. a kislány azért, hogy ki lehet az az ismeretlen, aki annyira csodálva szemléli őt, én meg gyönyörködve tekintettem a meseszép hercegnőre. Jobban megnézve a gyermeket láttam, hogy az édesanyja szemét és hajszínét örökölte, arcvonásaiban is rá hasonlított, de az orra, valamint a szája íve az édesapjától származott.

A baba – miközben ámulattal figyeltem – hirtelen felém nyújtotta kis kezecskéit, amire önkéntelenül is reagáltam. Felemeltem a karjaimat, és a következő pillanatban azt vettem észre, hogy Eros a kezem közé helyezi újszülött gyermekét. Óvatosan tartva a pólyás kislányt, felemeltem, hogy még jobban szemügyre vehessem a kicsit, amikor nem várt dolog történt…

*

Egyszerre csak furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem tudtam hová tenni az egészet. Önkéntelenül lehunytam a szememet, aminek az lett az eredménye, hogy felragyogott az aranyhold a homlokomon, körbeölelt az ezüstfény. a következő másodpercben már Holdkirálynőként álltam – kezemben a trónörökössel – a gyerekszobában. A legmeglepőbb azonban az volt, hogy abban a pillanatban, amint átváltoztam királynővé, a hercegnő homlokán megjelent a Vénusz bolygó jele, és aranyfénnyel kezdett tündökölni.

Lenézve a kislányra tudtam, mi volt az imént az a különös érzés. Nem mást tartottam a karomban, mint a Vénusz bolygó leendő harcosát. Minden kétséget kizáróan a gyermek hozzám hasonlóan egy senshi volt, aminek ékes bizonyítéka a homlokán ragyogó jel volt.

– Mi ez az egész?! – hallottam egy kétségbeeset kiáltást, ami Afroditétől származott. A hercegnőre tekintve láttam, hogy félelemmel a szemében nézett rám, mert nem értette mi is történt az elmúlt másodpercekben. A tetejében meg még rettenetesen féltette a lányát is.

– Selene..., nem is Felség! Miért változtál át Holdkirálynővé? – kérdezte Eros, aki a feleségéhez hasonlóan rettegve meredt rám, mert fogalma sem volt arról, mi játszódott le az imént.

– Afrodite! Eros! Nincs semmi baja a lányotoknak – nyugtattam meg az aggódó szülőket.

– De az imént…? Mi történt?! – kérdezett rá az eseményekre Afrodite, aki egy kissé még mindig ijedt volt.

– Csak annyi, hogy a lányotok nem más, mint Sailor Venus – feleltem mosolyogva, mert tudtam, hogy ezzel megnyugtatom az ideges édesanyát, de ugyanakkor nem várt hír is közlök vele.

– Tessék?! – csúszott ki hirtelen Eros száján, mert egy kicsit letaglózta a bejelentésem, de nem sokkal azután a nagyherceg gyorsan összeszedte magát. – Az akarod mondani Felség, hogy a lányom egy senshi?

– Pontosan – válaszoltam, aminek az lett az eredménye, hogy a férfi álla jószerivel a padlón koppant.

– Egy senshi! Erre nem is számítottam – merengett hangosan Afrodite, aki mostanra már megnyugodott és felfogta, hogy a lánya egy jövendő harcos. büszkén pillantott a még mindig nálam lévő pólyás babára.

– Afrodite! Eros! – szólítottam meg szülőket, mire ők rám néztek. – Megkértetek, hogy legyek a kislányotok keresztanyja, és ebből kifolyólag én nevezzem el, de erre már semmi szükség. Sailor Venus ugyanis nem viselhet más nevet, mint ami megilleti őt, és az a név pedig nem más, mint a Lady Venus – mondtam ki hangosan a koronahercegnő nevét, majd odalépve Afroditéhez átadtam neki a gyermekét.

– Most mi lesz a lányommal Selene?! – érdeklődött Afrodite az őt leginkább foglalkoztató dologról.

– Ami minden leendő senshivel – feleltem. – Hat éves korában megkezdődik a képzése, fele időben itt a Vénuszon nektek kell majd tanítanotok, ugyanakkor a másik felébben a Holdon folytatódik megfelelő felügyelet mellett. Mindent meg fog tanulni, amire egy senshinek szüksége lesz, hogy tizennégy éves korábban a lehető legtöbb tudás birtokában válhasson a Holdfényszentélyben Sailor Venusszá – összegeztem a szülők számára mindazt a tényeket, amiket tudniuk kellett, hogy mi is fog a lányukra várni.

A nagyhercegnő – miután befejeztem a mondandómat – karjaiban a kislányával leült a bölcső mellett lévő kanapéra. Miután helyet foglalt, a férje is leült mellé, és mindketten csendesen nézték a lassan elalvó lányukat, Lady Venust. Jómagam átsétálva a gyerekszobán az ablak előtt megálltam. elgondolkodva néztem a Vénusz egén, lustán tovasuhanó vajszínű felhőket.

Igazából csak most kezdtem felfogni, mi is történt az elmúlt percekben. Kiderült, hogy a Vénusz hercegnője, valójában maga a bolygó senshije. Ez azt jelentette, hogy a kislány Sailor Plutohoz, Uranushoz és Neptunhoz hasonlóan testőr lesz, csak még az nem tudtam, hogy kié? A három felnőtt senshi az én testőreim voltak, de ez a kisgyermek csak évek múlva lesz azzá. Eltöprengtem a dolgok ilyen váratlan alakulásán, amikor hirtelen villámcsapásként ütött szöget a fejemben egy kósza elképzelés, amit először el akartam vetni, de ahogy jobban belegondoltam a dologba, már nem is tűnt olyan lehetetlennek az egész.

A Vénuszhoz hasonlóan – féléven belül még három bolygón – a Merkúron, a Marson és a Jupiteren is a nagyhercegi családba trónörökös fog érkezni. Éreztem, mi több egészen biztos voltam abban, hogy a születendő gyermekek mind a hárman kislányok, és nagyvalószínűséggel senshik lesznek. Ez viszont felvetett egy újabb ötletet, ami nem is volt olyan vészes, mert az egész alighanem azt jelentette, hogy a saját már előre megjósolt lányom a közeljövőben meg fog foganni. A négy senshi pedig az ő leendő testőrei lesznek, elvégre felnőve a lányom egyszer majd utánam Holdkirálynő lesz.

Eltűnődtem a jövőben rejlő lehetőségeken, és egyre biztosabb voltan, hogy nagy változásoknak nézek elébe. Gondoskodnom kell – nagy valószínűséggel – a senshik új generációjának a felneveléséről és kiképzéséről, illetve velük együtt – természetesen miután csak a világra jött – a Holdkirályság trónörököséről is. Mindemellett, ha a lányom meg fog születni, még a Szivárványkristályok is egyesülni fognak az Ezüstkristállyá – ami miatt a kristályra is vigyázhatok majd, amíg a lányom el nem fogja érni azt a kort, hogy ő maga használhassa.

Elmosolyodtam az előbbi gondolatsoromon, és mindjobban belegondolva már nem is láttam olyan aggasztónak a dolgot. Mindent egybevetve az egész azt jelentette, hogy várhatóan hamarosan édesanya leszek, amit már alig vártam, főleg amióta férjnél voltam. Most meg, ha a megérzéseim helyesnek fognak bizonyulni, hamarosan be is fog következni. Melegség öntötte el a szívemet arra a gondolatra, hogy talán nem is olyan sokára egy kislány anyukája lehetek. Tudtam, hogy ha ez be fog következni, akkor teljessé válik majd az életem…