16. fejezet

Leszámolás

– …NEEEEEM!!! – hangzott fel elnyúltan, hosszú másodpercekig tartó, végtelenül mély fájdalommal telt sikolyom. Görcsösen rándultam össze, testemet-lelkemet betöltő szörnyű nyilallástól.

Kiáltásom abbamaradásával összegörnyedve estem térdre. A leírhatatlan fájdalomtól még lélegzetet sem tudtam venni. Mindem porcikámat átjáró szúrástól bénultan térdeltem a földön. Képtelen voltam felfogni, amit az elmúlt percekben láttam Sailor Neptun talizmánjában a Deep Aqua Mirrorban. Végig kellett néznem férjem halálát! Élet-halál harcát kegyetlen ellenfelével, aki kegyelmet nem ismerve végzett Botrychiummal.

Nem bírtam elfogadni mi is történt az előző szörnyűséges pillanatban. Meredten, üveges tekintettel bámultam magam elé, semmit sem érzékelve a körülöttem történtekből. Elmém kiürült, lelkem üressé vált. Valósággal katatón állapotba kerültem – számomra megszűnt minden létezni abban a másodpercben, melyben özveggyé váltam…

X

– SELENE!!! – távolról hallottam három ijedt kiáltást, de igazából nem jutott el a tudatomig.

– Selene! Könyörgöm, mondjál már valamit?! – sikoltotta tőle szokatlanul magas hangon Sailor Uranus. – A Holdistennőre! Reagálj legalább valamire?! – kérlelt a szél senshi, majd tehetetlenségében jó alaposan megrázott.

– Hagyd abba Uranus! – szólt rá társára Neptun, mert látta bármit is csinált a szőke lány semmire sem reagáltam. – Nem látod, hogy Selene teljesen összetört?!

– Nagyon jól látom! – válaszolta élesen Uranus. – De akkor is kell valamit tennünk, valahogyan ki kell hoznunk ebből az állapotból!

– Teljesen igazad van – értett egyet vele Pluto. – Minél előbb magához térítjük a királynőnket, annál jobb. Főleg most, hogy tudjuk a Dark Kingdom uralkodója a Földön van. Tartok attól, hogy Botrychium után Selene következik – jelentette ki az Időkapu őre.

– Miket beszélsz Pluto?! – kérdezte meglepetten Sailor Neptun, félelemmel telten hangjában.

– Mind a hárman tudjuk, hogy Terril elsődleges célja elfogni Selenét, és utána magához kényszeríteni feleségül – közölte Pluto érzelemmentes hangon.

– Igazad van Pluto. A legfontosabb most az, hogy megvédjük Selenét a férfitől – mondta eltökélten Uranus. – Nem engedhetjük, hogy akár csak a közelébe férkőzzön.

– Valami biztonságos helyet kellene keresnünk – mondta elgondolkodva legidősebb testőröm. – Talán vissza kellene mennünk Atlantiszra, ott a földi hadsereg legjobb csapatai lehetnének a segítségünkre.

– Igazad van abban Pluto, hogy a földi csapatok és királyi testőrség mellett biztonságban lehetne a királynő, de gondolj bele, mi történne, ha megjelenne ott Terril? – nézett kérdően senshi társára Uranus.

– Az uralkodó erejét ismerve jó nagy pusztítást végezne egy maga is a fővárosban – közölte a tényeket a Pluto harcosa. – Nem is beszélve, hogy odairányítaná az összes szörnylégióját. Nem sokan maradnának életben Atlantiszon.

– Tehát Atlantiszra nem mehetünk – jelentette ki Uranus –, de akkor hová?

– Valami olyan hely jöhet szóba, ami mesze van a lakott területektől, hogy senki se kerüljön veszélybe a földlakók közül, ha harcra kerülne a sor az uralkodóval – monda Pluto.

– Egyet értek veled – bólintott Uranus elfogadva a másik lány tervét. – Te mit gondolsz erről Neptun? – fordult harmadik társuk felé a szőke senshi. – Neptun figyeltél egyáltalán arra, amiről az elmúlt percekben beszéltünk Plutoval?! – faggatta élesen a tenger senshijét a szélé, különösen azért, mert ez idáig a kékesfekete hajú lány nem vett részt a társalgásban, hanem magába mélyedve hallgatott.

– Uranus! Nincs időnk most veszekedni! – szólt rá Pluto határozottan az indulatos lányra, majd mielőtt még a másik senshi reagálhatott volna a neki címzett szavakra, az Időkapu őre inkább a másik lányhoz intézte szavait: – Neptun min gondolkodsz?! Eszedbe jutott valami fontos? – tudakolta érdeklődve a fekete hajú lány, miközben társa vállára tette a kezét, majd gyengéden, de azért határozottan megrázta egy kicsit a másikat.

– Mi…mi…mi…? – reagálta a rázogatásra Neptun, mialatt igyekezett magához térni a merengésből. – Bocsánat, csak egy kicsit elgondolkoztam.

– Azt vettük észre! – felelte kioktatóan Sailor Uranus.

– Ne most Uranus! – állította le Pluto a másik lányt, hogy utána rögvest harmadik testőrömhöz forduljon kérdően. – Mi jutott eszedbe Neptun?

– Miközben ti azt terveztétek, hol és hogyan helyezzük biztonságba Selenét, beugrott valami, ami az óta sem hagy nyugodni – nézett jelentőség teljesen a másik két bolygóhercegnőre Neptun. –  A Dark Kingdom uralkodója honnan tudta, hogy Selene itt volt a Földön?

– Ez egy nagyon jó kérdés? – tűnődött el Uranus. – Arról, hogy a bolygón vagyunk csak mi négyen, Botrychium, Xikon és a családja, valamint Nehelenia, Luna és Artemis tudtak.

– Pontosan, csak az imént felsoroltak tudták, hogy a Földön vagyunk – összegezte Pluto. – Bennük pedig feltétel nélkül megbízzunk. Közülük senki sem árulta volna el Terrilnek, hogy Selene hol is lesz.

– Az uralkodó még is tisztában volt azzal, hogy Selene elhagyta a Holdat – jelentette ki határozottan Neptun, gondterhelten nézve két társára közben. – Valaki elárult minket…

X

…Az idő egybefolyt számomra. Eltelhetett néhány másodperc, de akár több nap is, annyira mély depresszióba zuhantam férjem rettentően fájdalmas elvesztését követően. Érzékeltem valamit a történésekből, de még is képtelen voltam a legparányibb reakcióra is abban az állapotban, amibe belesüllyedtem. Tisztában voltam a lelkem legmélyén, hogy barátnőimet is megrázta az ami a férjemmel történ, de ennek ellenére mégis mind a hárman félretették gyászukat, és a feladatukra koncentráltak vagyis az én védelmemre. Elvégre a dolgok bárhogy is alakuljanak ők elsősorban a Holdkirálynő testőrei voltak, valamint az volt a legfontosabb feladatuk, hogy mindenkörülmények között védelmezzék az Ezüst Millennium uralkodóját.

Eljutott ugyan a tudatomig valami információ abból, amiről a három senshi beszélt a közvetlen közelembe, de még is képtelen voltam bármire is reagálni, pedig tudtam, hogy muszáj volt összeszednem magamat. Holdkirálynőként elsősorban uralkodó voltam, és csak másodlagosan magánszemély, így olyan „semmiségek”, mint a férjem halála nem győzhetett le. Számomra első és legfontosabb feladat a Hold és népe vezetése, illetve védelme, a többi dolog csak azt követően következett. Ezeket már jó korán egészen kiskoromba belém nevelték szüleim, nagyszüleim, tanítóim.

Legfőbb példakép előttem nagymamám, Szeréna királynő volt. Őt is hatalmas veszteségek érték rövid idő belül – először férje halála, majd nem sokkal lány és veje elvesztése –, még sem adta fel soha sem. El kellett viselnie felemelt fejjel, rezzenéstelen arccal a személyes tragédiákat, de ennek ellenére sem tört meg soha sem, nem veszítette el a hitét, valamint soha nem feledkezett meg arról, hogy ő volt a királynő! Tette a dolgát az őt ért kínok ellenére, végezte feladatát rendíthetetlenül, mint uralkodó. Senki sem látta rajta a szenvedését, de mint ember belül, azért ő is sokat szenvedett, viszont mégis megállíthatatlanul végezte a királynőként rá rótt kötelességeit. A nagymamám minden őt ért borzalom ellenére halála pillanatáig igazi Holdkirálynő maradt!

A lelkem legmélyén – iszonyú fájdalmamban – tudtam, amit most csináltam azzal szégyent hozok a nagymamámra és az ő tanításaira. Nem engedhettem meg magamnak, hogy összetörjek a rám zúdult kínoktól. Tisztában voltam azzal, hogy gyászomat félre kellene tennem, és arra összpontosítani, ami körülöttem történik. A harcra a Földön, hogyan és miképpen kerültek ide a támadók uralkodójukkal az élükön, illetve hazajutnom a Holdra, hogy megbizonyosodjak arról, hogy az otthonom biztonságban van-e. Ellenben, ha a Holdkirályságot is megtámadták, akkor viszont a védelem élére kellene állnom, és vezetni a védekezést.

Szép és jó volt ezeket elhatároznom magamban, de mindezek ellenére sem bírtam kikecmeregni a belsőmet elborító fájdalmak tengeréből. Tudatában voltam annak ahhoz, hogy kiszabaduljak a kínok okozta béklyókból, ami bilincsbezárt, valami nagyon nagy sokkra lett volna szükségem…

X

– …Valaki elárult minket! – hallottam meg valahol a távolból Neptun kijelentését. Botrychium halála okozta bénultságomban is felfogtam, hogy ezek a szavak mit jelentettek. Valaki elárult minket, és közvetve ez okozta férjem halálát, valamint ez által az engem ért borzalmas fájdalmat.

– Nem, ez nem lehet!!! – ordította Uranus torkaszakadtából, mert még a bátor senshi is félt belegondolni, hogy egy hozzánk közelálló személy árulóvá válhatott.

– Pedig sajnos csak ez az egyetlen válasz arra, ami történt – közölte tényszerűen a szörnyű igazságot Neptun, kinek hanglejtéséből ki véltem hallani, hogy bár tudja az irtózatos igazságot, még mindig nem képes felfogni azt. – Elhiheted Uranus jól végig gondoltam az egészet, és mindig ugyanarra a következtetésre jutottam, hogy egy személy árulóvá vált a közvetlen környezetünkben, és ha…ha… – mondta elcsukló hangon, lehangoltan a lány, de tovább nem bírta folytatni a rettenetes valóság ismeretében.

– …és ha mindez igaz, akkor még annál is nagyobb bajban vagyunk, mint azt feltételeztük – fejezte be Pluto Neptun félbe maradt mondatát. A végére egészen elhalkultak a lány szavai, de ez még csak jobban súlyosbította azok kegyetlen jelentését.

A három harcos dermedt csöndben álldogált, mert képtelenek voltak feldolgozni, hogy egy személy, akiben tökéletesen megbíztunk elárult minket a Dark Kingdom uralkodójának. A bolygó senshik a baljóslatú igazság ismeretében tanácstalanul nézettek egymásra, mert nem tudták eldönteni ezek után mi legyen a teendő.

Számomra az imént elhangzott szavak viszont elegendőnek bizonyultak, hogy végre kitörjek fájdalomból szőtt börtönöm rácsai mögül. Robbanásszerűen éreztem, hogy a lelkemet fogva tartó kín háttérbe szorul, és a helyére jéghideg eltökéltség költözik. Elmém is kiszabadult a ránehezülő iszonyú görcsös, bénító képzetekből, amelyektől tisztán gondolkodni is képtelen voltam. Egyre erősebbnek és tettre készebbnek éreztem magamat. Biztosan tudtam, mit kell tennen, és azt is, mit fogok csinálni! Még az előttem álló teendők sorrendjében is biztos voltam!

X X X

Gondolatban megrázva magamat, a fájdalmat lelkem legmélyére száműzve álltam fel. Eltökélt voltam. Senki és semmi sem fog eltántorítani attól, hogy véghezvigyem azt, amit elhatároztam. Legelőször is a Földet kellett megtisztítani a Dark Kingdom démonlégióitól, és azzal egyidejűleg egyszer ’s mindenkorra megszabadítani az univerzumot egy „gyilkos féregtől”, akinek már eddig is sok volt a „számláján”, és aki személy szerint nekem is sokat ártott – megfosztott a számomra legfontosabb személytől, a férjemtől.

– Selene!!! – egy örömteli kiáltás szakított ki a tervezésből, melyben Pluto hangjára ismertem rá, és a következő pillanatban az Időkapu őre egy hatalmas ölelésben részesített.

– Végre magadhoz tértél! – és a következő másodpercben Neptun a szó legszorosabb értelmében valósággal a nyakamba ugrott.

– Selene! Csakhogy jobban vagy! – hallottam meg közvetlenül magam mellől Uranus hangját, és máris a szőke lány is csatlakozott két társához, ennek kapcsán már három senshi ölelgetett nagy boldogságában, jó szerivel megfojtva az óriási szeretetével.

– Köszönöm lányok – mondtam hálásán barátnőim reakciójára, amitől a lelkem az átélt tragédia ellenére is egy kicsit felvidult. – De most mennem kell – jelentettem ki.

– Jó, és hová megyünk? – szólalt meg elsőként Neptun, mialatt testőreim elengedtek, és mind a hárman várakozásteljesen néztek rám.

– Ti hárman Atlantiszra – feleltem válaszként a kérdésre –, onnan próbáljatok meg kapcsolatba lépni a Holddal és a többi bolygóval. Igyekezzetek kideríteni, hogy az Ezüst Millenniumot is megtámadták-e? Ha támadás érte a királyságunkat, akkor álljatok a harcok élére, vegyétek át az irányítást, és cselekedjetek a legjobb belátásotok szerint.

– És ha szabad megtudni te addig, mit fogsz csinálni?! – érdeklődött Pluto az iránt, hogy én mit teszek ez alatt.

– Nekem találkozom van valakivel – mondtam egyszerűen –, és oda egyedül megyek.

– Ezt mégis hogyan gondolod?! – vont kérdőre indulatosan Uranus. – A testőreid vagyunk, tehát te nélkülünk nem mész sehová!

– Uranusnak igaza van – értett egyet társával Pluto. – Nem engedünk egyedül menni, főleg a történtek fényében.

– Selene! – kezdte Neptun. – A Dark Kingdom uralkodója még a Földön van. Feltételezhetjük, hogy a következő célpontja te leszel.

– Pontosan ez a célom – jelentettem ki. – Azt akarom, hogy Terril megtudja meg egymagamban vagyok. Akarom, hogy eljöjjön értem, és akkor leszámolhatok vele, azért amiért megölte Botrychiumot – közöltem fagyos hangon a lányokkal.

– De Selene… – kezdte volna Pluto, de belefojtottam a szót barátnőmbe.

– Egy szót sem akarok hallani, amivel megpróbálnátok a tervemről lebeszélni – mondtam, mialatt szigorúan pillantottam körbe a három senshire. – Amire az előbb utasítottalak titeket, azt pedig vegyétek egy királyi parancsnak – néztem ellenmondást nem tűrően testőreimre.

– Ahogy parancsolod felség – bólintott tudomásul véve parancsomat Pluto.

– Engedelmeskedem a Holdkirálynőnek – mondta belegyezően Neptun.

– Én is királynőm – csatlakozott beletörődötten a társaihoz Uranus.

Végignézve a három harcoson tudatában voltam annak, hogy csak vonakodva engedelmeskednek az utasításomnak. Azzal is tisztában voltam, hogy tudták egyedül akarok szembenézni Terrillel – ez az én saját magánügyem volt. Ugyanakkor, mint királynő teljesítettem a kötelességemet azzal, hogy a bolygó senshiket elküldtem átvenni az irányítást egy esetleges az Ezüst Millennium elleni támadás esetén.

– Köszönöm barátnőim – néztem hálásan a lányokra, majd tovább nem vesztegetve az időt elteleportáltam tőlük.

X X X

A Földbolygó harmadik földrészének, Afrikának óriási sivatagában a Szaharának közepén álltam. Vártam, hogy Terril a Dark Kingdom uralkodója végre-valahára felbukkanjon, és akkor leszámolhassak vele, megszabadítva a férfi „áldásos tevékenységétől” a világmindenséget, illetve bosszút állhassak Botrychium haláláért.

 A Szaharát, azért választottam a közelgő harc színteréül, mert itt csak elvétve laktak emberek, főleg nem itt a mélysivatag kellős közepén. Nem akartam, hogy bárki is megsérüljön, amikor össze fogok csapni az uralkodóval. Ellenőriztem egy kisebb érzékelő varázslattal ezért is, hogy nincs-e senki emberfia a közelben. Szerencsémre igazam is lett, nem tartózkodott több kilométeres sugárban körülöttem senki sem.  

 Nem is kellett sokáig várnom Terril érkezéséig. Hirtelen egy borzalmasan hatalmas erőt érzékeltem. A levegő váratlanul lehűlt, és szinte valósággal megsűrűsödött körülöttem. Fázósan rezzentem össze, ennek hatására. Kétséget kizáróan egyértelmű volt, hogy a Dark Kingdom uralkodója megjött.

A férfi tőlem jobbra, húsz méterre jelent meg. Körülnézett, majd a következő másodpercben felfedezve engem, megindult felém. Lassan kimérten lépkedett a homokon, hogy mintegy öt méterrel előttem megálljon. Ekkor alaposan végigmért, majd egyenesen a szemembe nézett.

– Megváltoztál, de előnyödre – jelentette ki Terril elégedetten, utalva rá, hogy annak idején, mikor a fogja voltam Holdhercegnőként látott, most ellenben Holdkirálynőként álltam vele szemben.

– Most őszintén, bájcsevegni jöttél ide, vagy harcolni?! – tudakoltam hidegen.

– Harcolni? – kérdezte kíváncsian halható jó kedvvel. – Ugyan minek? Feleségül akarlak venni, és nem csatázni veled, de ezt te pontosan tudod. Egyébként nem beszélhetnénk meg nyugodtan, felnőtt emberként a dolgot.

– Hogyan?! Beszéljük meg?! – a döbbenettől egy pillanatig jószerivel se köpni, se nyelni nem tudtam, de aztán gyorsan összeszedtem magamat, és keserűen felnevetve válaszoltam a férfinek: – Te beszélgetni szeretnél, miközben arra akarsz felhasználni, hogy az egész univerzumot leigázhasd. A segítségemmel uralkodni akarsz minden felett, akik meg nem engedelmeskednek neked, azokat kegyetlenül elpusztítod.

– Miért ne, ha meg tehetem? Egyébként meg is van hozzá a hatalmam – közölte tényszerűen Terril. – Valakinek meg uralkodnia kell, és akkor miért nem lehetnék én? – a férfi erre a kijelentésére nem tudtam mit mondani.

– Egyébként meg, miért támadtad meg a Földet? – kérdeztem meg, miután magamhoz tértem az előbbi döbbenetemből. – Ha engem akartál megszerezni magadnak, miért nem a Holdat vetted célba?

– Miért ott támadtam volna, amikor te itt voltál – felelte nyugodtan a férfi. – A királyságodat erősen őrzik, valamint téged még annál is inkább.

– Ha már itt tartunk, honnan tudtad, hogy a bolygón leszek?! – tettem fel azt a kérdést, amelyikről tudtam, hogy sok mindenre választ fog adni, és talán még az áruló személyére is.

– Tényleg tudni szeretnéd? – tudakolta vigyorogva a sötét birodalom királya.

– Igen – feleltem, de abból, amiképpen Terril rám nézett, biztos voltam abban, hogy nem fogok örülni a válasznak.

– Az unokanővéred – válaszolta kertelés nélkül Terril, miközben várakozásteljesen méregetett, arra várva, miként fogok reagálni a feleletére.

– Nehelenia!!! – kiáltottam fel a döbbentettől, amit a férfi szavai váltottak ki. – Ez nem lehet igaz! Hazudsz!

– Mi érdekem fűződne abból, ha nem mondanék neked igazat? Semmi. Nem volt nehéz megállapodni vele, mikor kerestem valakit, aki a kezemre játszhatna téged – mondta el az igazgat az uralkodó, és amiként ezt közölte velem, biztos voltam abban, hogy nem hazudik.

– Mi volt Nehelenia árulásának az ára? – kérdeztem meg, mert tudni akartam, miért pont a másod-unokanővérem szolgáltatott volna ki a legnagyobb ellenségemnek.

– Természetesen a trónod és a királyságod – adta meg a választ Terril. – A hercegnő tudja, hogy hiába ő jelenleg a trónörökös, de soha nem lesz belőle királynő. Elvégre, amint neked gyermeked születik, ő lesz a koronahercegnő, valamint egy szép napon a következő uralkodó.

– Nem tudom elhinni, hogy Nehelenia a Holdkirályság trónjára pályázik – gondolkodtam hangosan.

– Ha éppen tudni akarod ezen felül még volt egy kívánsága. A hercegnő nagyon fél az öregedéstől, ezért a segítségéért cserébe örök fiatalságot kért. Ezt nem adhattam meg neki, de a módját, amivel önmaga is elérhette az örök ifjúságot azt elárultam neki – vigyorgott kajánul Terril. – Ha az ember belegondol nem is olyan nehéz, csak egymillió emberi lélek feláldozása az ára.

– Micsoda?! – sikítottam fel ettől a borzalomtól, amit hallottam.

– Pontosan – erősített meg Terril –, és ha pontosak az információim az unokanővéred már meg is csinálta a varázslatot. Elpusztította a kívánt mennyiségű emberi lelket. Az egészben az a legszebb, hogy a saját népét áldozta be az örök fiatalság és szépség oltárán.

Lesokkolt a hír! Képtelen voltam felfogni, mit is tett Nehelenia! Valósággal letaglózott a felismerés, hogy a Hold harmadik legnagyobb városának, Redmoon lakóságának, miért kellett meghalnia! Csak azért mert az uralkodó hercegnőjük félt az öregedéstől, valamint örökre szép és fiatal szeretett volna maradni.

Nehéz volt elhinni, hogy az okos, szép, tehetséges és barátságos unokatestvérem volt az az aljas köpenyegforgató áruló, aki jószerivel kiszolgáltatott ellenfelemnek. Az viszont még nem volt elég Neheleniának, hogy csak a trónomra tört, neki még örökélet is kellett! El sem bírtam képzelni, mikor bomlott meg a hercegnő elméje annyira, hogy egyáltalán ilyen elmeháborodott ötlet verjen benne csírát! Mikor vált ennyire önzővé, hogy a saját alattvalóit is feláldozza. Örültségében és egocentrikusságában Nehelenia egymillió embert pusztított el, csakhogy mindörökre szépséges ifjú maradhasson. Sajnálatosan tudomásul vettem a tényt, hogy másod-unokatestvérem tébolyodott tömeggyilkosság volt. Amint ezt a tényt szomorúan feldolgoztam, már csak egy dolgot akartam megtudni Terriltől.

– Botrychiumot, miért ölted meg?! – tettem fel utolsó kérdésemet.

– Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de az a szerencsétlen nem érdemelt mást, mert annak ellenére, hogy hűséget esküdött nekem, elárult, amikor megszöktetett téged. Megbíztam benne, erre ő ezt úgy hálálta meg, hogy elárult. Továbbá most már azt is tudom, hogy kém volt. Az aljas dög, azért állt a szolgálatomba, hogy információt gyűjtsön rólam az ellenségeimnek – mondta dühösen az uralkodó.

Nem tudtam mit mondani arra, amit az imént közölt velem Terril, mert mindenben igaza volt. Mindezek ellenére Botrychium a férjem volt, és ez a férfi itt, aki velem szemben állt, megölte a szerelmemet. Megfosztott attól, hogy a szeretet férfivel éljem le az életem. A legkevesebb az volt, hogy igazságot szolgáltatok Botrychiumnak!

Nem is pazaroltam több szóra az időmet, hanem azonnal támadásba lendültem. Tisztában voltam, hogy a Dark Kingdom uralkodója ellen egyetlen esélyem, ha meglepem, és én támadok először. Kezemet felemelve egy ezüstfénysugarat lőttem ki Terril felé. Senshiként szokottam így támadni, ezért próbálkoztam ugyanazzal a módszerrel most is, csak egy dolgot nem vettem figyelembe. Jelenleg nem a senshi alakomban voltam Sailor Silvermoonként, hanem az uralkodói formámban, mint Holdkirálynő, és így jóval nagyobb erővel rendelkeztem. Az ezüstfénysugár ereje ennek hatására a többszörösére nőt, és mikor telibe találta az uralkodót, egy jókora fényrobbanás kíséretében harminc méterre repítette a meglepett férfit. Sajnos azonban komolyabb sérülést nem okozott a támadásom, mert Terril – nem hiába volt ő a galaxis egyik legerősebb élőlénye – elképzelhetetlen reflexszel vont fel maga köré egy védőpajzsot. A támadóerőm nagy részét a pajzs felfogta, így csak kisebb sérülésekkel megúszta a dolgot a férfi, és ezeket is akkor szerezte, mikor az energiarobbanás hátrébb röpítette. 

– Miért?! – ordított fel Terril értetlenül, mert nem számított rá, hogy meg fogom támadni.

– Botrychium a férjem volt – feleltem jéghideg hangon, majd mivel láttam, hogy az első támadásom nem érte el a kívánt hatást, ezért röviddel utána – egymást követően – több fénysugarat is kilőttem Terril felé. Sajnálatos módon, mivel ekkorra már számított a csapásokra, védekezett is ellenük, és sorba kivédte azokat. A tetejében – ez is Terril hatalmát bizonyította – a férfi ellentámadást indított felém, egy óriási sötét színekben tündöklő energiaörvény formájában. Erre már én is kénytelen voltam védekezni. Magam köré emeltem egy fehérezüst színben fénylő védőburkot.

Az energiaörvény elérve a védőpajzsomat fülsiketítő robaj kíséretében csapódott bele, hogy azután szétfoszoljon a pajzson. Nem vártam meg az uralkodó következő támadását, hanem ismételten kilőttem felé egy sorozat fénysugarat, de Terril sem fecsérelte az idejét, ő is jó néhány energiaörvényt küldött rám, hogy azután mind a két támadássorozat a másik fél pajzsán enyésszen el.

Látva mindezeket még elszántabban támadtam, és lődöztem rettenthetetlenül a Dark Kingdom uralkodója felé az ezüstfénysugarakat, melyek ekkora már szinte egybefüggő energiavonalat alkottak. Ugyanez el volt mondható Terrilről is. A rám küldött energiaörvényei szemkápráztató gyorsasággal jöttek felém, hogy azután ártalmatlanul lepattanjanak a felhúzott energiapajzsomról. Sajnos az én támadásaim meg Terril védőburkába csapódtak be, és pattantak le arról, sértetlenül hagyva a férfit.

Terrillel egyetemben folyamatosan támadtuk egymást, majd védekeztünk a másikunk ellencsapáskor. Nem is tudom meddig mehetett ez így, de hamarosan egyértelművé vált, hogy egyformán erősek vagyunk. A hatalmunk majdhogy nem egyenlő volt, ezért nem bírtunk a másik felé kerekedni. Kétséget kizáróan tudtuk mind a ketten, hogy az idő fogja eldönteni, melyikünk kerül ki győztesen a küzdelemből. Amelyikünk tovább bírja, az győz, és aki csak egy kicsit is hibázik, vagy csak egy pillanatra meginog az fog veszíteni…