17. Az Ezüstkristály

Terrillel folytatott csatám közben teljesen elveszítettem időérzékemet. Nem tudom mennyi idő telhetett el csatánk kezdete óta, de az biztos, hogy egy óra is akár, mivel késő délutánra járt az idő, mikor elkezdtük a harcot, és mostanra már kezdett bealkonyulni. Tisztában voltam azzal, minél előbb be kell fejeznem ezt a küzdelmet, mert előfordulhatott, hogy én kerülök ki vesztesen a párbajból. Kívülről ugyan nem látszott rajtam, de belülről éreztem, hogy egyre jobban elfáradtam. A végtagjaim lassan elnehezültek, és szellemileg is fáradni kezdtem ezzel egyidejűleg.

Terril még nem vette észre, de a támadásaiból egyszer-kétszer már egy-egy kisebb energiadarabka átjutott a pajzsomon sérüléseket okozva nekem. Így kénytelen voltam kevesebb energiát összpontosítani a támadásaimba, és többet átirányítani a körülöttem lévő védőburokba. Ha ez így megy tovább egyre több sérülést fogok szerezni – főleg ha a kisebbek mellett nagyobbakat is szerzek –, akkor még több energiát kell majd a védőpajzsba átcsoportosítanom, és azzal egyenlő arányban csökkeni fog a támadásom intenzitása. Féltem, ha erre sor fog kerülni, az Terrilnek is fel fog tűnni, és akkor valóban óriási bajban leszek.

A harc közben – mialatt ezek a gondolatok futottak végig az agyamon – váratlanul beugrott valami. Fogalmam sem volt, hogyan feledkezhettem meg arról a tényről, hogy nálam volt a Szent Grál, ami hatalmas gyógyító erővel rendelkezett! Nem is vesztegettem tovább az időmet, hanem azonmód cselekedtem. Aktiváltam a Grál erejét, ami rögvest meg is hozta az eredményét. A Grálból kisugárzó erő nyomban el kezdte begyógyítani a sérüléseimet, illetve új energiával is töltött fel, elűzve a testemet-lelkemet lassan elgyengítő fáradságot. Szerencsére innentől kezdve már nem volt gondom arra, hogy több energiát vonjak el a támadásaimból, valamint azt a védekezésre fordítsam elvégre, még ha ezt követően meg is sérülők a Szent Grál ereje be fogja gyógyítani a sebeimet.

Nem sokára meg is látszott, hogy növelni bírtam támadóerőm nagyságát, mert Terril hátrálásra kényszerült, ettől a ténytől még nagyobb elszántsággal küldtem a férfire ezüstfénysugaraimat. Sajnos azonban nem vettem észre, hogy ez az uralkodó részéről csak egy csapda volt, amibe szépen belesétáltam. Terril, azért csökkentette a támadásainak erejét, hogy képes legyen összegyűjteni az energiáját egy sokkal nagyobb csapáshoz, amit egy váratlan pillanatban felém irányított. Egy óriási nagy energiaörvényt hozott az uralkodó hirtelen létre, ami fénysebességgel száguldott felém. Kénytelen voltam felhagyni a támadással ennek következtében, és minden erőmet a védelmemre koncentrálni. Sajnálatos módon ez sem volt elegendő – amint a lilás-fekete színű gömbformájú örvény neki csapódott a védőpajzsomnak, a védőburok egy rövid ideig kitartott, majd félelmetesen sistergő hangot kiadva magából atomjaira hullott szét.

A védelmem megszűntével az energiaörvény elborított iszonyú fájdalmat okozva. A rettenetes kíntól hosszantartó éles sikoly hagyta el szájamat. A letaglózó fájdalomtól a földre hanyatlottam, mialatt éreztem, amint jószerivel leég a hús a csontjaimról. A sorozatos nyilallásoktól testem görcsösen rándult össze. Érzékeltem, hogy a borzalmas kínoktól, amik értek lassan kezdtem elveszteni tudatomat. Tisztában voltam azzal, hogy hamarosan el fogom veszíteni az eszméletemet is, és ha addigra nem leszek halott, akkor védtelenül ki leszek szolgáltatva Terrilnek…

X

– Kellett ez neked?! – hallottam meg egy gúnyos hangot az elmémet elborító kín ködén keresztül. – Nem lett volna egyszerűbb megbeszélni a dolgokat, mint azt javasoltam. Megkímélted volna magad a felesleges fájdalmaktól és sérülésektől.

A férfi szavait hallottam ugyan, ellenben képtelen voltam felfogni azokat, de nem is kellett a nélkül is tudtam, mit jeleltettek. Az uralkodó tudta, hogy ő győzött velem meg azt csinál, amit akar. Be kellett látnom szomorúan, hogy Terril győzelmeskedett. Elbuktam pedig meg volt rá az esélyem, hogy győzzek, de mégsem sikerült. Nem bírtam megszabadítani a világot ettől a személttől! Botrychiumért sem tudtam elégtételt venni rajta, és a végére meg ismételten a foglya leszek.

Idáig jutottam gondolatban, amikor egy a döbbenettől elcsodálkozó kiáltást hallottam meg.

– Ez meg mi?! Mi ez a fény?! – ordított fel kétségbeesetten Terril, mialatt a kezét a szeme elé emelve védette azt az egyre nagyobbá váló, szemkápráztatóan vakító, ragyogó fénygömbtől.

Bódultságomban hirtelen nem is bírtam felfogni mi is történt, csak lassan esett le – ahogyan a fájdalmam egyre csökkent, sebeim elkezdtek begyógyulni – hogy a Szent Grál automatikusan aktiválta sajátmagát. Tudtomon kívül a Grál megkezdte sérült testem gyógyítását, és ezzel egyenes arányban a fájdalom is alábbhagyott, erőm vissza kezdett térni. Nem csak ezt történt viszont ezekben a percekben, hanem a Grál kristálytisztafénnyel vett körül engem, megvédve bármiféle támadástól, illetve nem érhetett el semmilyen gonosz, sötét, ártó szándékú dolog sem.

Lassan, nehézkesen feltérdeltem. Végignézve magamon láttam, hogy a Szent Grál ekkora már az összes sérülést, sebet eltűntette a testemről, a sebesüléseimre már csak szakadt, piszkos, saját véremtől mocskos ruhám emlékeztetett. Tudatában voltam annak is, hogy a Dark Kingdom uralkodója nem volt képes ártani nekem, amíg a Grál szent ereje körülölelt.

Mosolyogva álltam fel. Fejemet felemelve néztem egyenesen bele Terril döbbenettől tágra nyílt szemébe. A férfi leengedett kézzel állt tőlem öt métere. Láttam rajta, hogy képtelen feldolgozni az elmúlt percek eseményeit. Már azt hitte, hogy legyőzött, de ekkor egy váratlan dolog megfosztotta őt a teljes, végérvényes győzelemtől, az pedig nem volt más, mint gyors, csodaszámba menő gyógyulásom.

– Mit csináltál?! – bődült el haragosan az idegtől az uralkodó.

– Meggyógyultam. Nem látod? – kérdeztem somolyogva, mert rendkívüli elégedettséggel töltött el, hogy láthattam Terril bosszúságát.

– De hogyan?! – ordította tehetetlen dühében Terril.

– Az nem tartozik rád – közöltem a férfivel határozottan. – A beszédnek meg azt hiszem, itt véget is vethetünk, és talán folytathatnák a harcunkat… – eddig jutottam el, amikor egy újabb nem várt esemény történt!

Hirtelen hét apró fénypont vett körbe, hogy aztán fénylően el kezdjenek ragyogni citromsárga, narancssárga, kék, piros, lila, halványzöld, valamint bordó színekben. A fényszikrák egyre nagyobb intenzitással ontották magukból a sugarakat. Egy fél perc elteltével – ekkor már teljes fénnyel szikráztak – a hét fénypont összekapcsolódott egy szabályos kört alkotva testem körül. A fénykör ezután még jobban kezdett el fényleni a szivárvány hét színében.

Egy pillanatig nem is tudtam felfogni mi tört az imént, de lassacskán kezdett megvilágosodni a dolog! Ellenben nem én voltam az aki kimondta azt ami történt, hanem Terril.

– A Szivárványkristályok! – kiáltott hüledezve a férfi.

Jómagam is döbbenten vettem észre, hogy a Dark Kingdom uralkodójának igaza volt. A hét fénypont körülöttem nem volt más, mint a hét Szivárványkristály! A legmeglepőbb az egészben az volt, hogy már jó ideje nálam volt a hét kristály, de ez idáig semmi jelét nem mutatták aktivitásnak. Nyugalmi állapotban lapultak holdkirálynői ruhám egyik rejtett zsebében, arra várva, hogy gyermekem megszülessen, és akkor egyesülve életre hívják az Ezüstkristályt. Most meg itt voltak körülöttem színpompásan fénylően a Szivárványkristályok!

Az egész eseményből nem értettem semmit sem! Sok kérdés egyszerre rohant meg. Miért jelentek meg a kristályok? Miért pont most adták jelét bárminemű cselekedetnek? Ráadásul férjem halálával özvegyként még az az esemény is távolinak tűnt, hogy életet adjak egy gyermeknek! Mégis ez volt az a pillanat, mikor a Szivárványkristályok felébredtek nyugalmi állapotukból! Se mi hívhatta elő ezt?! Nem bírtam választ találni az egymásra-másra bennem felötlő kérdésekre. Bárhogyan is töprengtem nem bírtam rájönni a hét kristály szokatlan viselkedésére.

Ám ahogyan elmélkedtem egy teljesen valószerűtlen gondolat kezdett bennem megfogalmazódni! Először elvetettem az ötletet, de minduntalan előtolakodott az egyszerű, valamint egyértelmű válasz az események ilyen alakulására. Jobban belegondolva nem volt lehetetlen a dolog, mivel már hónapok óta férjnél voltam!

Egy másik eseményláncolat is ezt támasztotta alá. A naprendszer öt belső bolygója közül egynek már megszületett – a Vénusznak –, másik háromnak – a Merkúrnak, a Marsnak, valamint a Jupiternek – a következő hónapokban jön világra bolygóhercegnője, akik a jelek szerint valamennyien senshik lesznek. Éreztem ugyanakkor – sőt tudtam –, hogy ők négyen a jövőben megszületendő lányomnak lesznek a testőrei!

Nem akartam elhinni a dolgot, de a jelek arra mutattak, hogy gyermeket vártam! Az ő jelenléte lehetett az egyetlen egy válasz erre az egészre!

Védően a hasamra helyeztem a kezemet, miközben a tudatommal mélyen befelé magamba figyeltem. Összeszedtem teljes holdkirálynői hatalmamat, és erősen el kezdtem rákoncentrálni a testemre, és a várt felelet nem is maradt el! Egy apró, öntudatlan elme válaszolt a felé irányított gondolataimra. Kinyúltam az irányába mentálisan, és egy fényesen ragyogó kicsiny, de roppant hatalmas erővel rendelkező tudatra bukkantam, amely még nem ébredt öntudatára, de minden kétséget kizáróan egyre növekedett a méhemben, erősödött a szívem alatt!

Óvatosan megérintettem a piciny elmét, aki először elhúzódott előlem, de mikor feltételnélküli, mindent elsöprő szeretetet sugároztam felé a csöpp tudat kinyúlt felém és bizalommal eltelve engedte, hogy elérjem a kristálytisztán ártatlan tudatát. Gyengéden, védelmezőn körülöleltem elmémmel kislányomét, aki ezt viszonozta. Elmondhatatlan boldogságot éreztem! Teljessé váltam! Az egész olyan volt, mintha egész eddigi életembe erre az örömteli pillanatra készültem volna!

X

Elképesztő esemény történt! Abban a másodpercben, amint tudtatom egybeforrt lányom parányi tudatával a hét Szivárványkristály még a korábbiaknál is nagyobb fénnyel kezdett el ragyogni.

Az egészből nem láttam semmit, hiszen teljesen magamba voltam fordulva, teljesen gyermekemre koncentrálva, de mégis részem volt a kristályok egyre erősödő ragyogásában. Mondhatni a lelki szemeimmel néztem végig, ahogy a Szivárványkristályok elérik fényük végsőhatárát, és ez volt az a pillanat, amikor a hét kristály eggyé vált, valamint végre-valahára megjelent ezüstfénnyel ragyogva, egy új lenyűgöző kristály…

…az Ezüstkristály!

Itt ellenben még nem volt vége a meglepetéseknek, mert amit a kristály ezüstfényével felragyogott, megjelent a mellkasom előtt a Holdjogar. A Holdkirályság ősi szimbóluma hasonló, csak sötétszürkésebb ezüstfénnyel tündöklött, mint a kristály. A két ezüstfény lassan szinkronba került egymással – az Ezüstkristályé kicsi elsötétedett, amíg a Holdjogaré kivilágosodott –, hogy azután teljesen azonos ezüstcsillogással ontsák egymás felé fényözönüket. A következő pillanatban pedig az Ezüstkristály egy villanás kíséretében a Holdjogar sarlójának közepére ereszkedett, és a két tárgy egyesült.

Az egybeolvadásból tudtam, hogy ez azért történt, mivel gyermekem lesz az, aki magában is felbírja majd használni az Ezüstkristály teljes hatalmát, de addig én fogom kezelni a kristály erejét. Tudtam, ha csak magában a kristályból áradó erőt alkalmaznám, az a halálomat jelentené. A két tárgy éppen azért olvadt egybe, hogy felbírjam használni. Holdkirálynőként a Holdjogar jelképezte uralkodói hatalmamat, és a jogar erején át képes leszek bármikor aktivizálni az Ezüstkristály hatalmát anélkül, hogy az az életembe kerüljön.

Az Ezüstkristály megszületett abban a pillanatban, amikor kislányom – az univerzum majdani, leghatalmasabb erővel bíró és legtisztább lelkű lénye először használta – még ha öntudatlanul is – erejét, hogy megvédjen engem, az édesanyját.

Gyermekem elméje, amilyen váratlanul reagált az én tudatomra, olyan hirtelen, minden átmenet nélkül szakította meg velem a kapcsolatot, és húzódott vissza. Az egész olyan volt számomra, mintha elveszítettem volna egy darabkát önmagamból, de még sem voltam bánatos, elvégre kislányom velem maradt, annak ellenére is, hogy már nem voltunk összekapcsolódva mentálisan.

Tudatában voltam annak is, hogy gyermekem miért tépte el tudatát az enyémtől. Jelen másodpercben nem magamba befelé kellett néznem, hanem a külvilágba, ahol várt rám egy félbe maradt csata. Meg kellett védenem magunkat a Dark Kingdom uralkodójától. Szükségessé vált, hogy végleg befejeznem harcomat Terrillel az Ezüstkristály segítségével.

Az elhatározást tett követte. Immár nem az elmémbe összpontosítottam, hanem kívülre mégpedig ellenfelemre, Terrilre. A férfi még mindig hihetetlenkedve állt ugyan ott, mint azt megelőzően. Egy tapodtat sem mozdult, hanem csak döbbenten, meredten bámulta az Ezüstkristályt, amely most már a Holdjogarom részét alkotta. Láttam Terrilen, hogy azon gondolkodott miképpen szerezhetné meg a kristályt, de erre képtelen volt. Nem bírt átjutni a hármas védőburkon, ami körém volt vonva, és amit az Ezüstkristály, a Holdjogar, valamint a Szent Grál ereje alkotott.

Ránéztem az uralkodóra. A férfi nem vette még észre, hogy őt vizslatom, ezért nem is vesztegettem tovább az időt, hanem cselekedtem. Jobb kezembe fogtam a mellkasom előtt lebegő Holdjogart, majd miután már biztosan markoltam, felemeltem a fejem fölé a jogaromat. Koncentrálni kezdtem a Holdjogar, illetve az Ezüstkristály egyesített erejére, amihez még saját holdkirálynői hatalmamat is hozzáadtam, és abban a szempillanatban az Ezüstkristály felragyogott élesen vakítófénnyel árasztva el a vidéket. Másodpercek alatt a káprázatos ezüstfény egy óriási kiterjedésű energia kupolát alkotott körülöttem, vagy száz méteres körzetben…

X

Az Ezüstkristály fénye amint elérte a Dark Kingdom uralkodóját, a férfi kínnal telt hangon felüvöltött, és a következő pillanatban egy tompa puffanást hallottam meg. Igazából nem voltam tisztában azzal mi történt csak azt, hogy a kristály ereje valamiképpen megsebesítette Terrilt. Meg kellett tudnom, hogy mi történt, ezért leengedtem jobbomban tartott Holdjogart, ezzel megszüntetve az Ezüstkristályból áradó energiát, amivel azonos időben a nagy kiterjedésű fénykupola is eltűnt.

Az ezüstfény kihunytával megpillantottam Terrilt is. A férfi az imént még a közelembe állt, most meg vagy ötven méterre tőlem hevert a földön. Még ilyen távolságból is ki bírtam venni, hogy súlyosan megsebesült. Az hogy még életben volt, csak egyet jelenthetett, mikor az Ezüstkristályból kiáradó energia elérte őt, a férfi maga köré vont egy védőpajzsot, de még így sem volt képes teljesen blokkolni a kristály erejét. A létrejött energia valószínűleg nekicsapódott a pajzsnak, az kitartott egy ideig, de nem bírta sokáig, és akkor röpíthette arrébb Terrilt a hatalmas erő, ami ráadásul súlyosan meg is sebesítette.

Elnézve a legyengült, illetve megsebesült férfit, tudtam, hogy nem érezhetek szánalmat iránta, nem sajnálhatom meg, hanem addig kell elpusztítanom, amíg ilyen állapotban volt. Nem kockáztathattam meg, hogy elmenekülve, újra valamikor visszatérjen a jövőben miután felépült a sérüléseiből. Tudatában voltam azzal, ha ez megtörténne, akkor annak egy borzalmas háború lenne a következménye, amiben sok ártatlan ember veszne oda. Az uralkodó végsőterve az volt, hogy bármi áron is, de foglyul ejtsen, és megszerezze velem együtt az Ezüstkristályt is. Ezt semmilyen körülmények között nem engedhettem meg, ezért is nem késlekedtem, hanem cselekedtem.

Megerősítve a szívemet, jéghideg elszántsággal, irgalmat nem ismerve indítottam el ezüstfénysugarat a magatehetetlen férfi felé, amibe az összes hatalmamat belesűrítettem, hozzáadva még a Holdjogarból, valamint az Ezüstkristályból nyert erőt is. A fénysugár egy pillanat leforgása alatt végigszáguldott a minket elválasztó távon, és kegyelem nélkül csapódott neki Terrilnek. Az uralkodó körül létrejött egy hatalmas energiaburok. A férfinek mindösszesen egy borzalmas üvöltésre futotta az erejéből, mielőtt a pusztító ezüstenergia elborította volna.

Az ordítás elhaltával egy időben megszűnt az ezüstfényű energiaburok is. Azon a helyen, ahol az imént még Terril állt, ott ekkora már másnak nem volt nyoma, mint csak a feketén megperzselt sivatagi homok. A Dark Kingdom uralkodója halott volt!

Terril halálával nem éreztem semmilyen elégtételt. Nem voltam boldog, hogy végeztem a férfivel, de meg kellett tennem, nem volt más választásom. Nem töltött el örömmel sem az a tény, hogy megbosszulva férjem halálát végeztem Botrychium gyilkosával. Attól sem lett jobb hangulatom, hogy – ha nagyban gondolkodtam – megszabadítottam az univerzumot, attól a személytől, aki le akarta igázni az egész világegyetemet, mert uralkodni akart a mindenség felett, és akinek kezéhez milliók vére tapadt. Az sem boldogított, hogy Terril pusztulásával, az univerzum valamivel biztonságosabb hely lett.

A sötét birodalom királyának halálával sok dolgot elértem, de mindezek ellenére furcsán kiégett voltam. Nem éreztem egyebet csak nagy ürességet a szívemben. Üres voltam lelkileg, mert elvesztettem a számomra legfontosabb embert, a férjemet. Botrychiumot, akit mindnél jobban szerettem! Ez volt az a pillanat, amikor a bennem lévő ürességet kitöltötte az elszenvedett mély és fájdalmas veszteség okozta gyász.

Legszívesebben elbúlydokoltam volna egy távoli helyre, ahol egyedül lehetettem volna a bánatommal, ahol senki sem bukkanhatott volna a nyomomra. Szeretettem volna magányosan meggyászolni szerelmemet, megsiratni Botrychiumot, de tudtam, hogy ezt nem csinálhattam meg. Holdkirálynőként felemelt fővel kellett – mint azt nagymamámtól Szeréna királynőtől is láttam –, némán gyászolnom Botrychiumot. Nem engedhettem meg magamnak még a gondolatát sem, hogy elvonuljak, hanem uralkodóként kellett viselkednem. Így kell majd kiállnom az emberek elé, és nekik nem lesz szabad észrevenniük semmit sem királynőjük mély bánatából.

Túl kell lépnem férjem halálán, és tovább élnem, viszont nem egyedül! Elvégre már a szívem alatt hordtam Botrychium gyermekét, és a babáért folytatnom kellett az utamat. Őérte fogok élni a jövőben, ami igaz is volt, hiszen gyermekem személyében fel kellett nevelnem az univerzum majdani uralkodóját. A születendő gyermekem lesz a világ leghatalmasabb erejű lénye, és így míg fel nem nő nekem kell meg megoltalmaznom őt minden rossztól, valamint gonosztól. Helyesen kell felnevelnem, hogy beválthassa azt, amiért erre a világra fog jönni – kislányom felnőve a legtisztább lelkű ember kell, hogy legyen. Gyermekem lelkének kristálytisztának kell lennie, mert csak így lesz képes használni az Ezüstkristály végtelen hatalmát, hogy egy jobb helyé változtassa a világot.

Mindezt végig gondolva tudtam, hogy még az eddigieknél is nehezebb feladat vár rám. Fel kell majd nevelnem a lehető legjobban, leghelyesebben az univerzum legnagyobb erővel rendelkező lényét. Meg kell óvnom, mindennemű káros befolyástól. Védelmeznem kell a gonoszerőktől, akik majd el szeretnék pusztítani, még azelőtt, hogy felnőve teljes hatalma birtokába kerülhetne – vagy ami még rosszabb meg kívánnák rontani, hogy magukhoz hasonlatos sötét teremtményé változtassák át ártatlan gyermekemet. Elhatároztam, hogy ezt semmilyen körülmények között nem fogom megengedni. Az összes hatalmammal harcolni fogok, hogy megoltalmazzam lányomat mindennel, illetve mindenkivel szemben.

Gyermekem mellett az Ezüstkristályra is vigyáznom kell. Lesznek erők, melyek a jövőben meg akarják majd szerezni a kristályt, hogy a maguk javára fordítsák erejét. Végtelen elszántsággal fogadtam meg, nem fogom engedni, hogy bárki is rá tehesse a kezét az Ezüstkristályra. Megvédem a kristályt mindaddig, amíg lányom felnőve el nem éri azt a kort, amikor már hatalma teljében lesz, hogy képes legyen használni az Ezüstkristály hatalmát!