5. felvonás:

„Csipkejózsika”

Meg kell hagyni, eseménydús napok voltak a hátam mögött – és az igazgat megvallva inkább roppant módon ciki napok. Mindent összegezve merem állítani, hogy az egész shinobi világban nem volt még akkora blamázs, mint öt napja Konohában. A Hokage menyegzőjére meghívottak megérkeztek, de az esküvő nem volt megtartva. Az oka ennek az volt, hogy Minato már egy hete komában volt, mióta az a bizonyos faág alaposan telibe trafálta vőlegényemet.

Miután Minato ájultan esett össze a folyóparton, én meg kétségbeesetten próbáltam magához téríteni, és az nem sikerült, késedelem nélkül Konohában teremtem az eszméletlen férfivel. A kórházban legelőször is kérdezés nélkül ellátták Minatot. Szerencsére ekkora már Tsunade is visszaért – Jiraiyával együtt – a faluba, ennek kapcsán ő vizsgálta meg, és részesítette a Hokagét a legjobb orvosi ellátásban. E közben mindent elmeséltem Jiraiyának, miképpen sebesült meg egykori tanítványa. Hiába aggódtunk rettentően szerelmemért, azért arra volt eszünk, hogy megbeszéljük, mit fogunk kifelé kommunikálni az embereknek, mert azt mégsem mondhatjuk el, ami tényleg történt. Más szóval kitaláltunk egy hihető történetet, hogy Minatoval – két nappal az esküvő előtt – éppen egy folyóparton sétálgattam, amikor is megtörtént a baleset. Megegyeztünk, arról mélyen hallgatunk, mi is játszódott le a szóban forgó estén, vagyis a félresikerült legénybúcsút senki sem említi. Jiraiya magára vállalta, hogy beszél minden ninjával, akiknek közük volt az eseményhez, és közli velük, hogy hallgassanak az aznap este megtörténtekről…

Miközben így megegyeztünk Jiraiyával, Tsunade is végzett Minato vizsgálatával. A diagnózisa szerint a férfinek nem volt különösebb baja, csak az volt az aggasztó, hogy egy jó nagy ütést kapott a fejére, aminek következtében komoly agyrázkódást szenvedett el. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a koponyája nem sérült meg, ezért a medinin szerint nem lesznek maradandó sérülései, és belátható időn belül magához fog térni. Tsunade ötven százalék esélyt adott arra, hogy holnap még az esküvőnket is meg lehet tartani, amiben nagyon reménykedtem. Először is, mert nagyon aggódtam vőlegényemért, másodszor meg minden – előző nap elkövetett hülyeségem, és Minato dühe – ellenére férjhez akartam menni szerelmemhez. Harmadszor az sem volt elhanyagolható tény, hogy a másnapi esküvőre már megérkezett a meghívottak nagy része – a többi shinobi falu képviselői, a Tűz országának ura, nemesei, fontos emberei, és még sorolhatnám. Ellenben, ha a vőlegény nem tér magához, akkor biztosan nem lesz esküvő, és abból jó nagy blamázs lenne – ami sajnos be is következett!

Minato nem ébredt fel másnap, de se az azt követő napon, sőt harmad napra sem, emiatt közölni kellett a meghívott vendégekkel –, akik ekkor már két napja vártak arra, hogy meg legyen tartva a menyegző – hogy nyugodtan hazamehetnek, ugyanis a vőlegény még mindig kómában volt. A vendégek morgolódtak, de azért megértették a helyzetet, és szépen csendben elhagyták Konohát. Az esemény nem volt szerencsésnek mondható, mert így a környező országok, és a shinobi falvak tudtak róla, hogy a Hokage egészségi állapota nem jó. Ez nyugtalanságot szült Konohában, mert féltek attól, hogy a szomszéd államok, illetve ninja faluk, mit tesznek ebben a helyzetben. Az egészre az lett volna a legjobb, ha Tűzország Kagéje minél előbb felébredne a kómából.

Jó magam sem kívántam mást, csakhogy vőlegényem végre magához térjen, az immár egy hete tartó kómából. Rettenetesen rettegtem Minato életéért. Egyetlen kérésem csak az volt, hogy ébredjen már fel, gyógyuljon meg minél előbb, valamint legyen egészséges. Valamilyen szinten magamat is okoltam, hogy ilyen állapotban volt a férfi. A legnyugtalanítóbb az volt, hogy még a shinobi világ legnagyobb gyógyítója sem értette, hogy a sérült, miért nem tért magához. Tsunade teljesen tanácstalan volt az adott helyzetben. Véleménye szerint Minatonak napokkal ezelőtt fel kellett volna ébrednie. Nem tudta a magyarázatát és okát annak, hogy a Hokage, miért van még kómában – ha már a világ legjobb medinje is tanácstalan volt, akkor ott már óriási volt a baj…

 x x x

Jószerivel már egy hete kuksoltam állandó jelleggel Minato kórházi ágya mellett. Bárki bármit is mondott, képtelen voltam elmozdulni szerelmem mellől. Az első napokban igyekeztek rábeszélni, hogy menjek haza aludni, és egy kicsit pihenni, de minél jobban mondták, annál jobban megmakacsoltam magamat. Igaz az idő legnagyobb részében nem voltam egyedül, mert mindig volt mellettem valaki – Tsunade, Jiraiya, Kakashi, a barátnőim, Minato barátai, Konoha vezetősége és még sorolhatnám…

Most is csöndben, csüggedve ültem Minato kórházi szobájában az ablak előtt kifelé bámulva az ablakon. Nem is tudtam, mit néztem, csak bambultam bele a nagyvilágba, mialatt azon tépelődtem, miért nem tért még magához vőlegényem.

Dél felé járt az idő, mikor furcsa motozást véltem hallani a kórteremben. Rögtön Minato felé néztem abban a reményben, hátha végre-valahára felébredt, és amit láttam, az boldogsággal töltött el. A hangokat valóban Minato hallatta. Egy hét után végre megmozdult a férfi. Ugyan még nem nyitotta ki a szemét, de már mozgolódott.

Gondolkodás nélkül rohantam Minato ágyához. Egészen közel hajolva a férfihez láttam rajta, hogy nem kell már sok időnek eltelnie, és magához fog térni. Hirtelenjében nem is tudtam, mit is tegyek? Maradjak vőlegényem mellett, vagy késedelem nélkül szóljak Tsunadének, hogy a betege ébredezett. Minato mintha kitalálta volna a gondolataimat, megoldotta helyettem a dolgot, mert a következő másodpercben kinyitotta szemeit, és rám nézett.

– Kushina – mondta ki nevemet alig hallhatóan szerelmem.

– MINATO!!! – vele ellentétben én jó hangosan sikítottam az övét, miközben a nyakába borultam, és azonmód zokogni kezdtem. Nem voltam egy érzelgős típus, de ott akkor képtelen voltam visszatartani a könnyeimet, amik a megkönnyebbülés könnyei voltak, mert életem egyik értelme végre felébredt!

– Mi ez a nagy érzelem kinyilvánítás? – kérdezte halkan a férfi mosollyal az ajkán. Ő is tisztában volt alaptermészetemmel, és ismert annyira, hogy tudta, nem voltam egy nyivákolós nőszemély.

– Te bolond! – boxoltam bele megkönnyebbülten, de óvatosan a vállába. – Hogyan kérdezhetsz ilyet, amikor egy hétig kómában voltál!

– Tessék?!!! – kiáltott fel meglepetten Minato. – Mi az, hogy egy hétig?!

– Pontosan egy hétig voltál eszméletlen – közöltem a tényt.

– De akkor az esküvő… – de ezen a ponton megakadt a szőke.

– Azt szépen átaludtad – mondtam nevetve, mert nem volt semmi látni, milyen képet vágott Minato a hír hallatán. – Játszottad itt nekünk a Csipkerózsikát – vigyorogtam elégedetten vőlegényemre, főleg azt követően, hogy láttam milyen reakciót váltott ki belőle a megnevezés, amit rá alkalmaztam.

– Hogy kit?! – nézett rám felháborodottan Minato.

– Na jó! Csipkejózsika – de ekkor már jó alaposan rázott a kacagás, mert Minato végtelenül méltatlankodva tekintett rám.

– Ezért még számolni fogunk – figyelmeztetett a Hokage.

– Tőlem azt csinálsz velem, amit akarsz – mondtam erre, mert számomra az volt a legfontosabb az egész világon abban a pillanatban, hogy Minato magához tért a kómából, és a jelek szerint egészen jó állapotban volt.

– Azt teszek veled, amit csak akarok? – kérdezte elmerengve a férfi, majd jelentőség teljesen pillantott az arcomra. – Amilyen hamar csak lehet, feleségül veszlek, hogy az után tényleg azt csinálhassak veled, amihez csak kedvem szottyan – nevetett fel Minato, de közben láttam rajta, hogy sok minden jár a fejében, vagyis, hogy mit fog velem tenni az esküvő után.

– Ahogy azt Őhokagesége parancsolja! – vágtam rá kuncogva, mert nem volt ellenemre az ötlet, bármit is gondolt ki vőlegényem. Még szándékomban állt mondani valamit a férfinek, de azt nem tudtam megtenni, mert a következő másodpercben magához vont, és szenvedélyesen megcsókolt, ami ellen egyáltalán nem volt ellenvetésem…